Új Szó, 2020. január (73. évfolyam, 1-25. szám)

2020-01-04 / 3. szám

SZALON ■ 2020. JANUÁR 4. www.ujszo.com Sajó László Betlehemi Barlang Fél párfehér szandál Az ember melegégre vágyik (Örkény István) És lement a Betlehemi Barlangba. A Betlehemi Barlang egy pin­cekocsma, közel a kőrúthoz és a Blahához, a régi Rókalyuk helyén. Ahova sokat járt K. Dezső, itta az unicumsörét. Akkor még lehetett cigizni odabent (és ő is cigizett, ak­kor még), játékgépek csilingeltek, azok sincsenek már. Afféle nappali melegedő volt, hajléktalanoknak, ők is eltűntek, kiszorították őket az utcáról, aluljárókból külvárosi erdőkbe, de azért maradtak is, itt túlélned kell. A kocsmában vas­kályha, mindenki igyekezett a kö­zelében leülni. Itt leginkább egye­dül ültek a kis asztaloknál, a túlélés magányos műfaj. Egy megállapít­­hatadan korú (idődén) nő nyitás­tól zárásig itt volt, lassan kortyolva a két deci vöröset. Egész nap elvolt a két decivel, ha csak nem fizettek neki. Kortyolt, cigizett, nézdegélt. Jó tulajdonsága volt, hogy nem be­szélt. Csak a vécére ment ki - vagy oda se, elintézte helyben. Senki nem ült mellé, még a közelébe se, ki is ült volna? A tulaj káromko­dott, már megint behugyoztálfel­mosott. Megtűrte - máshonnan rég kidobták volna, a nő maradt, zárásig. Maradtak a többiek is, a magányosan üldögélők, a csend­ben lévők, a magukban beszélők, a hangoskodók. Ilyenek is voltak - egy nő beszélgetés közben (mert azért beszélgettek is) hirtelen han­gos lett, ordított; őt is megtűrték, tudták, ez betegség. Egy férfi ürít­­gette a hamutartókat, összeszedte a poharakat (előtte összeöntö­­gette, megitta), a pulthoz vitte. Aztán elégedetten nézett körbe, dolgozott! És itthon volt. Akár a húgyos nő. Lepusztult hely volt a Róka­lyuk, pusztult, a végromlásig, míg be nem zárt. A vasajtón lakat, a hajléktalanok mehettek melegedni máshova, szétszóródtak, egyesével próbálkoztak, gondolták, így több esélyük van. Hát nem. Takarodj ki, büdös csöves! Kitakarodtak és ki­feküdtek a boltok előtti rácsokra, onnan jött a meleg levegő. Míg el nem zavarták őket innen is, ható­ságilag. Karácsony volt, szenteste, ami­kor délután négyig van közlekedés, a boltok délben bezárnak. A kocs­mák is, némelyik kettőkor, aztán mehet mindenki haza. Ha van hova. Most már az utcára se. A Bedehemi Barlang tulajdono­sa, bizonyos Józsi (nevezzük Bizo­nyos Józsinak) ezt a kétségtelenül jelenlevő igényt, hogy tudniillik karácsonykor is, szenteste, kivált akkor! kocsmába mennének a ma­gyar emberek, és nemcsak a csöve­sek, de jól szituált, ámde, fajdalom, magányosok; családtámogatás ide vagy oda, vannak sokan, s ez ilyen­kor, szenteste, a szent család ünne­pén tűnik fel csak igazán. Bizonyos Józsefnek feltűnt, megnyitotta az egykori Rókalyuk helyén a Bedehe­mi Barlangot, immár nem nappali melegedőként, de éjjeli menedék­helyként. A kocsma akkor nyitott, mikor leállt a közlekedés, ki-ki eljutott már otthonába (ha ugyan elindult onnan és volt neki). K.(arácsonyi) Dezső nem akart egyedül maradni szenteste (már megtapasztalta, nemegyszer, elég is volt), elindult ő is. Akár a három király napkeletről, ő Kőbányáról a belvárosba, szemetelő esőben. Fehér karácsony?! Szürke. Randa. Még idejében érkezett, talált helyet. Mégpedig egy ismerős nő mellett- még régebbről ismerte, bottal járt (a botos nő, csak így hívta). K Dezső segített neki (a nyugdíjas ahol tud, segít), egyáltalán menni, íme, egy történet, természetesen kocsmában (Üvegház) játszódik. K. Dezső a tippmixújságot böngészi, a hölgy, miután megitta a szokásos két deci vörösét (és egy törzsven­dég meghívta egy felesre), elindul a buszmegállóhoz, a botjával. Egy megállónyira lakik. K. Dezső kinéz az ablakon, nem látja a hölgyet - kimegy, a földön fekszik K. Dezső felsegíti, viszi a szatyrát (kenyér, két deka vodka, pénztárca), a hölgy K Dezsőbe kapaszkodik, jajistenem!, ezt többször elmondja, lassabban!, ezt is. Nekitámaszkodik a buszmeg­állótáblának, a szatyor a botján. K Dezső vissza a tippmixhez, elesett!, kérdi a pultosnő, ő már tudja. És méltadankodik, mért iszik, nő lé­tére.V. Mondja ő, aki. Jön a busz, a hölgy egy percig száll föl, a sofőrök már ismerik És most elindult ide! - Hogy’ tetszett jönni? - A Sanyi elhozott. — Vissza is viszi? — Azt nem tudom. Egyre többen jönnek, ülőhely már nincs, a talponállókhoz se lehet hozzáférni, egymáshoz zsúfolva az emberek mint egy tömött bu­szon. Sokan a kabátjukat se vették le, pedig meleg van, a vaskályha helyett cirkófütés. K. Dezső kö­rülnéz: kabátosok, kabát nélküliek, farmerosok, pulóveresek, öltönyö­sök, hátizsákosok, aktatáskásosok, laptoposok Szemüvegesek Nők, férfiak Magányosok, együtt, egy­más szagában. Közös tulajdonsá­guk még, hogy isznak Sör, bor, pálinka. Akik cigiznek kimennek az utcára; sokan vannak, feketél­­lik a járda a körútig. Csak nehogy tömegoszlassanak Tudják, csend­ben kell lenniük, a lakók miatt. Akik már körbeállták a fát, kicso­magolták az ajándékokat, meget­ték a halászlét, pulykát, töltött dagadót, kacsát, töltött káposz­tát, bejglit. Ebben a sorrendben. Csendben szívják a cigit, miről is beszélgetnének? Lemennek, nem beszélnek, isznak A botos nő is fel­ment, K Dezső segítette a lépcsőn, föl, le. És egyszer nem jött vissza. Autóval elvitték Elindult? De a többiek itt vannak, néznek maguk elé, mások fölfelé - ott van a tévé. Valami film, még egy, karácsony­kor mindig jó filmeket adnak. Ün­nepi karácsonyi mise, aztán éjféli mise. Ezt mindenki nézi. És min­denki áll, amikor együtt énekelik a Himnuszt. A három király gondolja K Dezső, amikor meglát a sarokban három arabot (arab kinézetűt), Gáspár, Menyhért, Boldizsár. Mig­­ránsok, bejutottak, mennének tovább. K Dezső az aranyat, hat marékkai is látni véli (megártott a sörunicum?), meg a mirhát, érzi a tömjénillatot. Pedig nem illat az, szag, emberszag. Észrevesz egy gyönyörű, fiatal lányt — mit keres itt? A pulthoz megy, Bizonyos Jó­zsihoz. A felesége? Az apja leheme. A lánya? Valamit beszélnek, a lány visszamegy egy szobába, K De­zső az ajtóhoz: PRIVÁT. És akkor K. Dezső minden bizonyosságnál jobban hiszi, hogy a lány (asszony) Mária, a kisdedhez ment vissza, meg is kéne szoptatni már. Többet ne igyál, Dezső. Amikor elindulnak az első vil­lamosok, záróra! Jövőre, veletek, ugyanitt!, kiáltja Bizonyos Józsi, és a tömeg elindul felfelé a lép­csőn. K. Dezső a Blahára megy, sokakkal együtt, csak ő megy to­vább. A téren egy hajléktalan szó­lítja meg, öreg, vedd már föl, légy szíves!, és a járdára mutat. Öreg­nek öreg vagyok, te se lehetsz fi­atalabb. És mert ilyen udvariasan szólt, és mert karácsony van, K. Dezső felveszi a leesett papír zseb­kendőt. Mert az hever a földön, szerencsére nem használt, be van csomagolva, még szűz. Odaad­ja, a férfi előtt fél pár fehér női szandál, most hagyták el, láttam, mondja a hajléktalan. Mesés ka­rácsony, Hamupipőke is itt járt. Még sötét van, amikor felszáll a villamosra, dalt dúdol magában: kedves három királyok, / jó reggelt kívánok! (Így dúdolgattam én / Gyermek­­hittel bátran, / 2019/ Csúf karácso­nyában.) A szövegben idézetek: Vörösmarty Mihály József Attila, Szép Ernő, Bródy János, Ady Endre. 211 FEUEGYZÉSEK ÚTKÖZBEN Hidak könyve XVI. / Az ördög Sosem számoltam meg a Károly híd szobrait, mert tudtam, hogy ez a feladat felülmúlja a kognitív képességei­met. Josef Svátek Prága legendári­umában említi a Nepomuki Szent János ünnepén a vidékről Prágába érkező zarándokok szokását, hogy megszámolják a szentek szobrát. A vállalkozás állítólag mindig ku­darcba fulladt, így aztán a vidékiek arról ismerték meg az igazi prágaia­kat, hogy ők pontosan meg tudják mondani a szentek szobrának szá­mát a hídon. A prágai kőhíd, aggsága mellett, éppen a szentek szobrai miatt érde­kes, amelyek a 18. század vége felé kezdtek feltünedezni. A híd igazi spektákulumot kínál, minden lé­pés máig a barokk meraviglia, a csodálkozás performanszát ismédi. A szentszobrok a kor lenyűgözőre, csodálatosra, irracionálisra, bizar­­ra, sőt, képtelenségre való érzé­kenységét tükrözik. E rajongás itt a szokásosnál is egzaltáltabb volt: a mártír szent, Nepomuki János barokk kultuszának köszönhetően a búcsújárás részévé vált az átkelés a hídon. Nemcsak keletkezésük ideje, de alakjuk is sokféle. A bizar­­rabbnál bizarrabb szimbólumok, az egzaltáció fantazmagóriái, a hév lánglövelő szenvedélyétől görcsben rángó képzelmények és képezmények mellett találunk jám­bor egyszerűségben fogant, vagy világossággal fényeskedő komor szobrokat is. Korok lenyomataként, letűnt mentális világok régészeti ta­nújeleként is olvashatók a szobrok Pláne az odakerülésük epizódjaiból fűződő történet, amely szobron­ként újabb stációval és epizóddal folytatódik A szentszobrok zöme a 18. század elején került ki Fer­dinand Max Borkoff műhelyéből, míg a legfiatalabb darab a pogány cseheket és szlovákokat térítő Szent Cirill és Metód szoborcsoportja, amely a köztársaság létrejöttének tizedik évfodulójára készült. (A helyén Borkoff Szent Ignác szobra állt, amely még a múlt század vé­gén egy áradáskor esett a folyóba, s ma Prága város múzeumának Lapidáriumában lakik) „Stavebník Min. skolství a osvéty” - írja a híd könyve, Emanuel Poche és Karel Novotny 1947-es monográfiája a Károly hídról. A szerzőpáros egy teljes fejezetet szán a szentszobrok részletes leírásának, Josef Ehm fotó­ival kísérve. A régi prágaiak tudása, amely a vidéki búcsújáróktól isteni misztériumként ellepleztetett, köz­ismeret tárgya immár: harminc szobor van a Károly hídon, tizenöt jobbról, tizenöt balról. Ha pedig a szentszobrok a reveláció stációi, a híd bejárása, átjárása maga is misz­térium, akár a keresztútjárás vagy a rózsafuzérmondás. Azon morfondírozok, hogy Franz Kafka, a tősgyökeres prágai, afféle prazsky chodec, tudhatta-e a szobrok számát a hídon. Any­­nyi mindenesetre biztos, hogy az átkelés bizarr báját ismerte. „At a rakparton, kőhíd, kis darabon a Kleinseitre, új híd, haza. Izgalmas szentszobrok a Károly hídon. A nyáridő különleges esti fénye az üres éjszakai hídon” — írja kurta megjegyzésként naplójába 1916. június 19-én. Majd kevesebb mint egy év múlva írja meg egy parabolá­ban a hídember (emberhíd?) törté­netét, A híd című elbeszélést. A szentszobrok varázsa mégis a sötét oldal felől inspirálta Kafkát - legalábbis egyeden témába vágó megjegyzéséből ítélve. Pontosab­ban a gonosznak a szent cél érde­kében való felhasználása izgatta. „Mindenkinek megvan a maga mardosó, éjeket emésztő ördöge, és ez a tény nem rossz s nem jó, hanem ez az élet: ha nem lenne ez az ördögünk, nem is élnénk. Amit tehát elátkoz önmagában, az épp az élete. Ez az ördög az anyag (s alapjában csodás anyag), amit eleve megkap, amiből azután vala­mit csinálnia kell” - írja Kafka ifjú barátnőjéhez, Minze Eisnerhez szó­ló levelében. A baráti tanács költői képeként megmutatkozó parabolát a pszichoanalízis papjai bizonnyal megirigyelnék. Minzének, mint mindannyiunknak, ördöge van, s hogy ezzel mit kellene kezdeni, e misztérium magyarázza meg: ,A prágai Károly hídon egy szent szobra alatt van egy relief, azon ott a Maga története. A szent ezen a reliefen szánt, és ekéjébe az ördög van befogva.” A reliefen az ördög dühösen, fogát csikorgatva, görcsö­sen behúzva a farkát, haragosan pil­lant hátra urára, aki igába fogta. S noha Kafka nem nevesíti, az ördög ura Szent Prokop, a cseh nemzeti szentek között az egyik legkorábbi, a sázavai bencés kolostor első apát­ja, aki a 11. század derekán élt. A kolostor azon utolsó helyek egyike volt, ahol ekkor még a Konstantin és Metód szláv liturgiáját folytatták a domináns latin helyett. A kutatók szerint Prokop életéről is eredetileg egy ószláv legenda szólt, amely a kolostorral együtt veszett el a II. század végén, és amelyet nem sok­kal később latin feldolgozások sora követett Prokop kanonizálásának idején. Apátunk a megszállottak szabadítójaként remek ördögűző is volt (a Sázava folyó feletti barlang­ból is több ezer ördögöt űzött el, mielőtt birtokba vette), ezért sze­repel attribútumai között a láncra vert ördög — vagy, ahogy a Kafka által említett rekef fölötti szobrán látjuk Prokopot főpapi díszben, az eltaposott ördög. A rehef bi­zarr, szántani befogott ördögképe Prokop legendájának egyik epi­zódjából származik, amely a nép körében a középkortól közkedvelt lehetett, így gyakran ábrázolták e jelenetet. Igaz, sokminden nem derül ki Minze ördögéről, hiszen csak Kafka válaszlevelét ismerjük. A Minzéhez írt levél előtt nem sokkal Kafka ki­másolta a harmadik oktávfiizetből egyik feljegyzését. Talán ez adja meg a levélben szereplő szent és az ördög jelenetének értelmét, a baráti tanács lényegét. ,A Gonosz: az em­beri tudat kisugárzása bizonyos át­meneti helyzetekben. Tulajdonkép­pen nem is az érzéki világ az - ami csak látszat -, hanem a Gonosz az, melyet persze a mi szemünk számá­ra az érzéki világ alkot.” Ha Minze neve a condition humaine foganatja, az ekébe fogás terápiája mindnyájunknak aján­lott: hogy a szentek nyomába ér­hessünk, démonkáinkat kell a cél érdekében igába fognunk. Vagyis, ha ördögünk van, éljünk vele, mint Szent Prokop a hídon. Száz Pál A mellékletet szerkeszti: Sánta Szilárd. E-mail: szilard.santa@ujszo.com . Levélcím: DUEL-PRESS s.r.o., Új Szó - Szalon, P. 0. BOX 222, 830 00 Bratislava 3 Az ember, aki manzárdba ment fel

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom