Új Szó, 2020. január (73. évfolyam, 1-25. szám)
2020-01-24 / 19. szám
KÖZÉLET 2020. január 24. | www.ujszo.com .g nem fér hozzá, nogy az elmúlt évek egyik legismertebb berúgása a HZDS volt képviselőjének, Ján Cupernek a nevéhez fűződik. 2005-ben okozott ittasan baleset, s mivel a helyszínre aránylag gyorsan kiérkeztek a Joj televízió munkatársai, egy emlékezetes videó is készült arról, ahogy lassan, tagoltan beszélve próbálja elmagyarázni, hogy végképp nem ivott. Majd elismeri, hogy egy kis sört elfogyasztottvezetés előtt, később pedig mosolyogva hozzáteszi, néhányfelest azért lehörpintett hozzá. ► Az SNS volt elnöke, Ján Slota rendszeres alkoholizálásairól volt ismert. Nemegyszer vezetett részegen, és ismételten okozott ittasan közúti balesetet, ám legfeljebb pénzbírsággal, feltételes szabadságvesztéssel vagy a vezetéstől való eltiltással büntették; jelenleg sincs jogosítványa. Az egyik legismertebb, róla készült videón látni, ahogy egy pozsonyi szálloda teraszáról a lenti járdára vizel. ► Slota utódja, az SNS jelenlegi elnöke, Andrej Danko sem kerüli az alkoholt. Tavaly az Express rádió vitaműsorában voltak komoly gondjai az artikulációval. Bár tagadta, hogy részeg lett volna, annyit elismert, hogy másnapos, mert előző este a szlovák jégkorongozók mérkőzése során annyira izgult, hogy többet ivott a kelleténél. Később a topky.sk portálnak adott interjúban is elismerte, azon a sajtótájékoztatón, amelyen a századosi előléptetése alkalmából kapottváll-lapokat csókolgatta, sem volt teljesen józan. „Kommunikációs hibákat is elkövettem, mert a századosi rangból semmi előnyöm nem származott, de most már tudom, hogy három pohár bor után nem fogok sajtótájékoztatót tartani" - közölte Danko. ► FrantiSek Palkó (SNS), a közlekedésügyi minisztérium államtitkáraként tartott 2015-ben részegen sajtótájékoztatót. Hadart, érthetetlenül beszélt, később beismerte, hogy teljesen részeg volt, ugyanis hajnalig ünnepelt a közismert Stefan Skrúcany humoristával. ► Sólymos László (Híd) az első miniszter, akit részegségen értek, s önszántából lemondott tisztségéről. ^oiymos: Sajnálom, ami történt! CZÍMER GÁBOR Pozsony. Tegnap lemondott tisztségéről Sólymos László (Híd) környozetvódelmi miniszter, miután a rendőrség előállította, mert szerda esete egy pozsonyi áttérőmben verekedett. A parlamenti választáson azonban továbbra is indul. is a Híd jelöltlistáján marad. A szemtanúk állítása szerint Sólymos és fiatalabb testvére szerda kora este tévedt be a pozsonyi Lőrinckapu utcán (Laurinská). található kínai étterembe. Úgy tudjuk, már akkor erős alkoholos befolyásoltság alatt álltak. Az étteremben további italokat nem fogyasztottak, a mosdót akarták használni. Ezt azonban a vendéglő személyzete nem nézte jó szemmel. Sólymos és testvére konfliktusba került az étterem személyzetével, amikor a pincérek távozásra szólították fel őket. Sólymos öccse berúgta a bejárati ajtó üvegét, amivel hozzávetőlegesen ezereurós kárt okozott. Sajtóinformációk szerint a két férfi egymással is veszekedett. A Sme információi szerint további dulakodásra került sor, amely során a miniszter az egyik pincérre támadt. Az esetről elsőként beszámoló pluska.sk szerint a tárcavezető testvére kezdte a dulakodást. A tárcavezető és fivére tárgyakkal, köztük pénzzel is dobálózott. A szemtanúk állítása szerint a két férfi rasszista kijelentésekkel illette az étterem kínai alkalmazottait. A helyszínre érkező mentők az étterem egyik alkalmazottját kórházba szállították. Úgy tudjuk, az érintett személy semmilyen sérülést nem szenvedett, mellkasi fájdalmai miatt vizsgálták ki. tikai kultúra gesztusaként értékeli Sólymos lépését. A miniszterelnök tegnap délelőtt szólította fel a minisztert, hogy álljon ki a nyilvánosság elé, és kéijen bocsánatot a viselkedéséért. A Híd tiszteletben tartja Sólymos döntését. „Sajnáljuk, ami történt. Tudjuk, hogy Sólymos László élete egyik legnehezebb időszakán megy keresztül. A politikus is ember” - áll a párt reakciójában. „A minisztérium élén négy évig kiváló munkát végzett. Ezért azt szeretném, ha a választási listánkat továbbra is erősítené” - írta Bugár Béla, a párt elnöke a közösségi oldalán Sólymosról. Gál Gábor (Híd) igazsáságügyi miniszter Sólymos döntéséről közösségi oldalán azt írta, ilyen esetben így kell viselkednie egy igazi politikusnak. Anton Hmko, az SNS alelnöke azonban nem lát okot arra, hogy Sólymos lemondjon. „Nem gondolom, hogy egy hónappal a választási időszak vége előtt valamiféle alapvető intézkedést kellene tennie” - mondta Hmko, és hozzátette, szerinte meg lehet érteni, hogy az embernek szüksége van arra, hogy „kiszellőzzön”. Az ellenzéki SaS ugyanakkor helyeselte Sólymos lépését. A párt szerint egy ilyen incidens után egy civilizált országban természetesnek kell lennie, hogy a miniszter lemond. A parlamenten kívüli MKÖ üdvözli a tárcavezető döntését, de hozzáteszik, szerintük ezt a választási listáról történő visszalépésének kell követnie. „Minisztersége, mely pár hét múlva befejeződött volna, már a politikai múltja része. A listáról való visszalépésével járulna hozzá a konfliktus nélküli jövőhöz és a társadalmi feszültségek csökkentéséhez” - nyilatkozta Mózes Szabolcs, az MKÖ elnöke._ Radoslav Stefancík politológus a pluska.sk portálnak nyilatkozva elmondta, Sólymos emondása egy amit értéle néhány héttel a parlamenti választás előtt ezzel nem veszít semmit. A szakember szerint az sokkal fontosabb, hogy továbbra Bevitték a rendőrök A rendőrség tájékoztatása szerint 17:00-kor kaptak bejelentést a rendbontásról. A Pozsony megyei kapitányság közleményében megerősítette, hogy a bejelentés szerint két férfi verbálisán és tettlegesen is rátámadt az étterem alkalmazottaira. „A járőr a helyszínre érkezés után kényszerintézkedést foganatosított és a két férfit, S. L.-t és S. Z.-t a rendőrőrsre kísérte” - olvasható a hatósági közleményben. A rendőrség garázdaság és idegen tulajdon megrongálásának bűncselekménye miatt indított ellenük bűnvádi eljárást. A pluska.sk információi szerint Sólymos az eset során azt kiabálta, „Én vagyok a környezetvédelmi miniszter!”. A lap szerint a tárcavezetőt a rendőrök csak nehezen tudták a járőrkocsiban tartani, ellenkezett a rendőri intézkedéssel szemben. A két férfit néhány órán át bent tartották, végül este 10 óra után engedték őket szabadon. Politikai kultúra? Peter Pellegrini (Smer) kormányfő a pofi-Felmérést rendelt az MKÖ SZALAY HAJNALKA DEMECS PÉTER Az aránylag ismeretlen, ASA közvélemény-kutató ügynökségnél rendelt felmérést a Magyar Közösségi összefogás (MKÖ). Az eredményekből, amelyek ellentmondanak a standard ügynökségek által készített kutatások eredményeinek, például kiderül, hogy a februárban esedékes parlamenti választáson az MKP, a Magyar Fórum és az Összefogás tömörülése a szavazatok 4,9 százalékát is elérheti. Pozsony. A parlamenti választások előtt rendszeresen jelennek meg olyan, politikai pártok által megrendelt felmérések, melyeket kevésbé ismert, vagy teljesen ismeretlen, tapasztalattal nem rendelkező ügynökségek készítenek. Az eredmények ezekben az esetekben gyakran eltérnek a legnagyobb közvéleménykutató intézetek által prezentált kutatásoktól, s arra is nemegyszer van példa, hogy a végeredmény a megrendelő számára kedvező. Furcsa eredmények Például a 2016-os parlamenti választás előtt a teljesen ismeretlen WAPmobile ügynökség azt mérte, hogy az MKP is bejut a parlamentbe, s hogy a magyar választók körében Berényi József népszerűsége majdnem eléri Bugár Béláét. Berényi ráadásul bekerült a tíz legnépszerűbb szlovákiai politikusok közé - innen más ügynökségek kutatásaiban rendszerint hiányozni szokott. AzASA most például azt mérte az MKÖ megrendelésére, hogy a 2016-ban a Hidat választók 19%-a már inkább a MKÖ-t választaná. „Az MKÖ a magyar választók több mint felét meg tudja szólítani. Országos szinten ez azt j elenti, hogy ha a választáson való részvételi arány 64% lenne, akkor a párt támogatottsága 4,5-4,9% közé esne” - mondta Nagy József, az Összefogás tagja. A nagyobb, releváns ügynökségek, mint a Focus vagy az AKO az utóbbi hónapokban 3—4 százalék közötti támogatottságot mértek az MKÖ-nek. A kutatás során rákérdeztek arra is, kire szavaznának jelenleg azok, akik 2016-ban részt vettek a választáson. Az ASA szerint a Híd választói közül 19% mondta, hogy az MKÖ-vel szimpatizál. A SaS magyar szavazóinak 16%-a, a KDH választóinak pedig 23%-a mondta, hogy az MKÖ-re szavazna. A 2016- ban nem választók pedig 20%-a akarja voksát leadni a felmérés megrendelőjére. Az AS A a 2016-os választás előtt bejuttatta a parlamentbe az MKP-t, a pártnak 5,3 százalékot mért, 6,3 százalékot pedig a Hídnak. Az MKP 4, a Híd pedig 6,5 százalékot szerzett. Az SDKÚ-nak 5,1 százalékot mért, reálisan viszont 0,3 százalékot szerzett. Releváns vagy sem? Mózes Szabolcs, az MKÖ elnöke relevánsnak tartja a szlovákiai magyarok körében végzett reprezentatív felmérést. Más ügynökségek mérései szerinte nem biztos, hogy a valóságot tükrözik. ,Jízek a felmérések nem azért nem mutatják pontosan a magyarokat érintő eredményeket, mert valaki manipulálná őket, hanem a módszertana miatt. Az országos mintákban általában 80-90 magyar van, ami jogos, hiszen 8,5% a magyarok aránya, de a magyar társadalom is legalább annyira differenciált belülről, mint a szlovák” - mondta Mózes. Ravasz Ábel, a Híd alelnöke reakciójában leszögezte: az MKÖ az MKP-hez hasonlóan, saját belső felmérésekkel operál. „Ezek a mérések mindig ugyanazt mutatják: MKP/MKÖ bent, Híd kint. A valóság aztán mindig más volt” - írja a Híd honlapján Ravasz. Hozzáteszi, ők a standard Focus ügynökséggel méretik a preferenciákat, ahol a magyarul beszélő válaszadók között decemberben a Híd 33%, az MKP/MKÖ 31%-on állt. A leggyakrabban idézett és legpontosabb eredményekkel rendelkező ügynökségek a Focus és az AKO. Korábban még ebbe a csoportba tartozott az MVK ügynökség is, melynek csillaga azután kezdett leáldozni, hogy a 2012-es parlamenti választás során végzett exit-poll felmérésen hét százalékkal rosszabb eredményt mért a Smernek - holott az exit-poll méréseket tartják a legpontosabbaknak, mivel a szavazóhelyiségekből már távozó választókat kérdezik a reálisan leadott szavazatokra. A szlovák sajtóban gyakran idézett ügynökség a Polis, de mivel ez nem mindig használ nemzetiségi mintát, a magyar pártokra vonatkozó eredményei pontatlanok.