Új Szó, 2020. január (73. évfolyam, 1-25. szám)

2020-01-23 / 18. szám

VIII EGYETEM ■ 2020. JANUAR 23. www.ujszo.com Levelező tagozaton is | lehet tanulni Sokan szeretnének elvégezni valamilyen főiskolát, de nem mindenki akar vagy engedheti meg magának, hogy nappali tagozaton képezze magát. Van, akinek tanulás mellett dolgoznia kell, de van olyan is, aki egyszerűen nem óhajt nap mint nap iskolába járni. Számukra a levelező tagozat jelenthet megoldást. Mint mindennek, a távúton foly­tatott tanul­mányoknak is vannak előnyei és hátrányai. Első ránézésre főleg azok számára, akik már a középis­kolában bezárva érezték magukat, és soha nem szerettek reggel isko­lába menni, naponta tanárokkal találkozni, a levelező tagozat rend­kívül vonzó lehet. Mindenképpen megvan a maga varázsa. Karrier iskola mellett Rengeteg egyetemista vállal mun­kát. Sokan azért, mert pénzre van szükségük, és így biztosítják a tanulmányok elvégzéséhez szük­séges költségeket. Ugyanakkor vannak olyanok is, akik nem kényszerből dolgoznak, számukra a munka előny, jó esetben kel­lemes időtöltés is, melyről nem szívesen mondanának le, még az egyetemi diplomáért sem. De miért is kellene? Igaz, munka mellett tanulni, főleg ha valaki­nek már egyéb kötelezettségei is vannak, sohasem egyszerű, ám nem lehetetlen, amennyiben meg lehet egyezni a munkaadóval. Ha pedig maga a munkáltató kéri a magasabb fokú végzettséget, an­nál könnyebb vele megállapodni. Ha viszont valaki szabad akaratá­ból tanul, és erről a főnökét nem is tájékoztatja, jól kell gazdálkod­nia a szabadságával, a vizsgák, a konzultációk, az előadások ide­jére szabadnapot kell intézni, és fel kell áldozni a hétvégéket és az estéket a tanulásra. Értékes gyakorlat Bölcsen dönt az, aki azt kezdi el tanulni, amivel már keresi a kenyerét. Ennek köszönhetően óriási előnyre lehet szert tenni azokkal az évfolyamtársakkal szemben, akik nappali tagozaton képzik magukat, hiszen amíg ők „csak” tanulnak, addig a levelező tagozatos diák reális gyakorlatot szerez az adott ágazatban. Való­jában ugyanis úgy működik a dolog, hogy a munkaadók agy kissé logikátlanul már az újdon­sült, fiatal végzősöktől egyszerre követelnek megfelelő szakképesí­tést és gyakorlati tapasztalatokat. Vagyis úgy tűnik, az egyedüli alternatíva, hogyan lehet eleget tenni ezeknek az elvárásoknak, hogy már a felsőfokú tanul­mányok mellett igyekezni kell munkát vállalni. A nappali tago­zatosoknak sokszor csak alkalmi munkára futja az idejükből, eset­leg részmunkaidőre dolgoznak. Nagyobb felelősség Ügy tűnhet, a levelező tagoza­tot egyszerűbb elvégezni, hiszen nem kell oly sok időt tölteni az iskolában. Másrészt viszont éppen ezért a levelező tagozat elsősorban az önképzésről szól. Az egyéb, mindennapi, esetleg családi és a munkahelyi teen­dők mellett időt kell szakítani az előadásokra, a szemináriumi munkák megírására, a projektek elkészítésére - mindez felelősség­­teljes és szorgalmas, lelkiismere­tes hozzáállást igényel. Tandíjat kell fizetni A levelező tagozat legnagyobb hát­ránya, hogy így akarva-akaradanul kimaradunk az igazi diákéletből, aminek ugyancsak megvan a maga varázsa. Ráadásul a levelező tagozaton tandíjat kell fizetni. Ez iskolánként változhat, ugyanakkor az oktatási minisztérium szabott egy felső határt, amelynél a tan­díj sehol sem lehet magasabb. ,A 2020/2021-es akadémiai évre vo­natkozó tandíj felső határát az egy nappali tagozatos hallgatóra jutó állami támogatás alapján állapí­tották meg” - nyilatkozta Renáta Vitková, az oktatási tárca sajtóosz­tályának a munkatársa. Noha minisztériumi rendelet határozza meg a tandíj maximális összegét, végső soron a konkrét egyetemen múlik, változtat-e a tandíjon, megemeli-e, vagy sem. „Mindenesetre a nyilvános és ál­lami főiskoláknak kötelességük nyilvánosságra hozniuk a levelező tagozaton folytatott tanulmányok teljes időszakára vonatkozó tandíj összegét, úgyhogy a jelenlegi és az új hallgatók előre tisztában lesz­nek azzal, mennyibe fog kerülni az adott főiskola elvégzése” - tá­jékoztatott Vitková. A miniszté­rium közlése szerint a tandíjból befolyt bevétel kizárólag az adott iskola jövedelme, és alapvetően az intézmény dönti el, mire fordítja. Mivel a levelező tagozatos képzést az állam nem dotálja, a főiskolá­nak ezeket a pénzeszközöket a ta­nulmányokkal összefüggő kiadá­sok fedezésére kellene fordítania. A baccalaureátusi képzés, pél­dául az állatorvosi szak esetében a tandíj felső határa 2400 euró. A maximális tandíj legalacsonyabb összege 1230 euró, ide tartoznak olyan szakok, mint a pszicholó­gia, kultúra, teológia, szociális munka. A magiszteri képzés ese­tében - például az állatorvosi sza­kon - a maximális tandíj felső ha­tára 3600 euró, az alsó határ 1840 euró. Ott, ahol összefonódik a baccalaureátusi és a magiszteri képzés, a maximális tandíj 3000 euró, például az állatorvosi sza­kon. A doktoranduszi képzés ese­tében a tandíj nem lépheti túl a 6780 eurót - ilyen összegre lehet számítani például általános orvosi és fogorvosi szakon. A maximális tandíj alsó határa 3900 euró, és olyan szakokra vonatkozik, mint a jog, politikai tudományok, pszi­chológia, sporttudomány, szociá­lis munka. (sza) VSTUPTE DO SVETA VIP! ZACNITE AJ VY STUDOVAT MEDZINÁRODNÉ VZÍAHY A DIPLOMACIU UZTÚTOJESEN Vyuzite jedineenú sancu a získajte titul Bakalar (Be.) / Magister (Mgr.) na akreditovanej VS v Bratislave. Vysoká skola mezinárodních a verejnych vztahú Prahcw,. VZDELÁVACÍ A KONZULTACNYINSTITÚT V BRATISLAVE Denné aj externé Be. / Mgr. stúdium: • Medzinárodné vzfahy a diplomácia (Be. ■ 3 roky) • Medzinárodné a diplomatické stúdió (Mgr. - 2 roky) Den otvorenych dverí uz 11.02.2020 0917 234 560 www.vip-vs.sk MBA - Master of Business Administration LL.M. - Právo v podnikaní Bud te este úspesnejsí... ...s na mi to dosiahnete! Ccutud Euwpeou Education Jnatitute s.r.o. 0917 234 560 • www.education-institute.eu rjs * if _______________ Szerkesztette: B. Szentgáli Anikó. Levélcím: DUEL-PRESS s.r.o., EGYETEM - Új Szó, P.O.BOX 222, 83 000 Bratislava 3. Reklámmenedzser: Kis Péter (+421 905 413 623). Fotók: shutterstock.com.

Next

/
Oldalképek
Tartalom