Új Szó, 2020. január (73. évfolyam, 1-25. szám)

2020-01-22 / 17. szám

www.ujszo.com | 2020. január 22. KÖZÉLET 3 A magyarok negyede még nem döntötte el, kire fog szavazni CZÍMER GÁBOR Pozsony. Az AKO közvélemény­­kutató ügynökség legfrissebb felmérése szerint a magyarok nagy része nem tudja, hogy kit látna szívesen a miniszter­­elnöki székben. Egynegyedük pedig még nem döntötte el, hogy kire szavaz. A felmérésben a szokásos párt­­preferenciákon kívül azt is vizsgál­ták, hogy a választók kit látnának szívesen a miniszterelnöki szék­ben. Václav Hrích, az AKO igaz­gatója elmondta, közel 100 magyar nemzetiségű válaszadót is megkér­deztek. A minta ugyan elég kicsi, de ennek ellenére kiderül belőle, hogy a magyarok valamivel több mint 30 százaléka nem tudja, vagy nem akarta megmondani, hogy kit látna szívesen a kormányfői poszton. A következő nagyobb csoport, 26 százalék, Andrej Kiskát, a Za l’udí párt vezetőjét látná szívesen a ka­binet élén, 17,7 százalékuk pedig Peter Pellegrini (Smer) jelenlegi miniszterelnököt gondolja megfe­lelő jelöltnek. Bugár Bélát, a Híd elnökét a magyarok 6,3 százaléka látná szívesen a kormányfői szék­ben. A többi vezető politikusról csupán egy-két válaszadó mondta azt, hogy szívesen látná a kabinet élén. A két legnagyobb számban magyarok által lakott kerületben, a Nyitrai és a Nagyszombati megyé­ben azonban az megkérdezettek leg­nagyobb része Pellegrinit látná szí­vesen miniszterelnökként, kicsivel mögötte Kiska áll a második helyen. A többiek pedig jelentős lemaradás­sal követik őket. Nagyszombat me­gye lakosságának negyede, Nyitra megye lakóinak pedig ötödé nem tudta, vagy nem akarta megmonda­ni, kit látna szívesen a kormányfői poszton. A magyarok választása A felmérés szerint a megkérdezett magyarok közel ötödé egyáltalán nem tervez szavazni. A továbbiak­„A Híd ésazMKP jelenleg szinte azonos támogatottsággal rendelkezik". Václav Hrích, az AKO igazgatója a magyar választókról ban csak azokat vizsgálták, akik úgy nyilatkoztak, részt vesznek a válasz­táson. Körükben a pártok tekinteté­ben a Híd és az MKÖ a legnépsze­rűbb. A megkérdezettek fele ezen két formáció egyikére adná a voksát. „A két szubjektum szinte azonos támo­gatottsággal rendelkezik” - mondta a magyar választókról a szakember. Hozzátette, a Híd előnye abban rej­lik, hogy valamennyi szlovák válasz­tója is van. A magyarok további egy­negyede még nem döntötte el,' kire szavaz. „Közülük sokan úgy oldják meg ezt a dilemmát, hogy végül nem mennek el szavazni” - mondta Hrích. A magyar választók negyede pedig valamilyen szlovák pártra adja a vok­sát. Bár ez utóbbi csoportban a meg­kérdezettek száma már valóban na­gyon alacsony, a kutatásból az lát­szik, hogy a legtöbben a Za l’udí párt­ra, valamivel kevesebben az OEaNO- ra és még kevesebben a Smerre ad­nák a voksukat. Egy-egy magyar sza­vazatot a többi párt is kapna. Hrích a mostani és a korábbi fel­mérések összevetése alapján azt is elmondta, úgy tűnik, hogy mind a Híd, mind az MKÖ választóinak száma az elmúlt időszakban némi­leg növekvő tendenciát mutat. A szakember szerint ez elsősorban az­zal magyarázható, hogy a magyar pártok kampánya csak a közelmúlt­ban indult be igazán. Az országos adatok Az AKO hétfőn este nyilvános­ságra hozott felmérése szerint janu­árban a Smer nyerte volna a válasz­tást 17,1 százalékos támogatottság­gal. Őket a fasiszta ESNS követi 11 százalékkal, majd a PS/Spolu­­koalíció 10,2 százalékkal. A Za l’udí 10 százalékot szerzett volna. Őket az OEaNO (8,4%), a Sme rodina (7,9%), az SaS (6,7%), az SNS (5,9%) és a KDH (5,5%) követné. A Híd (4,2%) és az MKÖ (3,2%) nem jutna a tör­vényhozásba. A magyar pártokon kí­vül a küszöb alatt maradna a Dobrá vofba (3,4%) és a Vlasf (2,3%) is. A kutatás során azt is vizsgálták, hogy az emberek kit látnának szíve­sen a miniszterelnöki székben. Or­szágosan Peter Pellegrini (Smer) je­lenlegi miniszterelnök győzött 30,8 százalékkal, őt követi a korábbi ál­lamfő, a Za l’udí párt vezetője, And­rej Kiska 23 százalékkal. Az első kettő mögött jelentősen lemaradva a harmadik helyezett a szélsőjobbol­dali ESNS vezére, Marian Kotleba lett 8,1 százalékkal. Mögötte végzett Boris Kollár (7,9%), Igor Matovic (6,5%), Richard Sulik (5,8%), Mi­­chal Truban (4,2), Tomás Drucker (4%), Andrej Danko (3,4%), Stefan Harabin (3,1%), Bugár Béla (1,9%) és Alojz Hlina (1,3%). Az AKO fel­mérése január 15. és 17. között, 1000 ember megkérdezésével a TA3 meg­bízásából készült. Hrích becslése szerint az országos részvétel a várakozások ellenére nem lesz kiugróan magas, 57-58 száza­lék között várható. Vitatkozással indult a parlament utolsó ülése Pozsony. Andrej Danko (SNS), a parlament elnöke saját bevallása^ szerint nem tiszteli Zuzana Caputová államfőt. Ezt tegnap jelentette ki a parlament­ben, miután szóváltásba kevere­dett Martin Poliacik független képviselővel. „Akkor fogom tisztelni az elnöki palotát, ha független, apolitikus lesz, és nem olyan narkósokat fog szolgálni, amilyen ön” - mondta Polia­­ciknak Danko, miután szóvál­tásba keveredtek azzal kapcso­latban, hogy a plénum elutasí­totta Veronika Remisová füg­getlen képviselőügyrendi javas­latát. A parlament elnöke felszó­lította Poliacikot, hogy ne kia­báljon vele az ülésteremben, majd hozzátette: az államfővel kiabálhat az elnöki palotában. Igor Matovic, az OEaNO veze­tője ezt követően a házelnök elé állt egy papírlappal, amelyre azt írta: „Tök részeg.” Danko „elké­pesztő pimaszságnak” nevezte Matovic akcióját, a helyére küldte és csendre intette őt. „Örülök, hogy vége ennek a vá­lasztási ciklusnak, és nem kell látnom többet ezt az őrültet” - fűzte hozzá, Matovicra utalva. Poliacik és Matovic felszólítot­ták Dankót, hogy kérjen bocsá­natot az államfőtől. Ondrej Dos­­tál (OKS) ellenzéki képviselő a mandátumvizsgáló bizottsághoz fordult az ügyben, fegyelmi el­járást kezdeményezett a házel­nök ellen. Dostál beadványában azt kéri, hogy a bizottság vizs­gálja meg, Danko megsértette-e az államfőt. Amennyiben igen, a testület azt javasolhatja neki, hogy a következő ülésen kérjen bocsánatot Caputovától. Maga az elnök nem lát semmilyen okot arra, hogy reagáljon az efféle megnyilvánulásokra. Ezt Martin Strizinec elnöki szóvivő közölte a sajtóval. (TASR, czg) A kevésbé fejlett régiókban is már többen dolgoznak MOLNÁR IVÁN Szlovákiában mára a legkevésbé fejlett régiókban is csökken az állástalanok száma, ás a legfrissebb adatok szerint azok közül is egyre többen megállják a helyüket a munkapiacon, akik korábban évekig képtelenek voltak elhelyezkedni. Pozsony. „Szlovákiában végre eljutottunk oda, hogy a munkanél­küliség már nem tartozik az ország legégetőbb problémái közé. Míg az ezredfordulón a gazdaságilag aktív lakosság csaknem 20 százalékának nem volt munkája, mára az állásta­lanok aránya 4,92 százalékra esett vissza” - kommentálta a Munka-, Szociális és Családügyi Központ (ÚPSVR) legújabb jelentését ked­den Peter Pellegrini kormányfő. A friss adatok szerint az elmúlt év végén 165 455 állástalan volt a mun­kaügyi hivatalok nyilvántartásában, akik közül egy kedvező ajánlat ese­tén 135,5 ezren lettek volna képesek azonnal munkába állni. „Csak az el­múlt három évben több mint 40 szá­zalékkal csökkent az állástalanok száma. Az elmúlt időszakban több olyan intézkedést hoztunk, ame­lyeknek köszönhetően a tartósan ál­lástalanok számát is látványosan csökkenthettiik” - mondta Pellegri­ni. A kormányfő ugyanakkor elis­merte, hogy az előttünk álló tech­nológiai forradalom miatt jelentős változásokra számíthatunk a mun­kapiacon, amire ha nem készülünk fel időben, hamarosan újra meg­ugorhat az állástalanok száma. „Három év alatt nagyjából 80 ezer olyan embernek is sikerült elhelyez­kednie a munkapiacon, akik koráb­ban több mint egy évig voltak a munkaügyi hivatalok nyilvántartá­sában, csaknem a felük pedig több mint négy éve nem dolgozott” - nyi­latkozta Ján Richter munkaügyi mi­niszter, aki szerint meghozták a gyümölcsüket a kevésbé fejlettebb régiók felzárkóztatására kidolgozott programok is. Mindezt a tárcavezető szerint mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy míg országos átlagban az elmúlt három évben 3,84 száza­lékponttal csökkent a munkanélkü­liek aránya, a húsz legkevésbé fejlett járásban a csökkenés üteme elérte a 7 százalékpontot. Richter szerint a foglalkoztatási programokat az elkövetkező idő­szakban is folytatni kellene, hogy egy esetleges válság miatt ne ugor­jon meg újra a munkanélküliség. „Nem gondolom azonban, hogy egy durva válság fenyeget, inkább csak egy kisebb lehűlésre számíthatunk” - tette hozzá a miniszter. Katarina Muchová, a Szlovák Takarékpénz­tár elemzője szerint a gazdasági nö­vekedés fokozatos lassulása idén már a munkapiacra is rányomja a bélye­gét. „Az ország nyugati járásaiban ugyan még mindig rengeteg szabad munkahely van, ami részben enyhít­heti a gazdasági növekedés fokoza­tos lassulásának a negatív hatásait, idén azonban már inkább a foglal­koztatottság stagnálására és a mun­kanélküliség enyhe növekedésére számíthatunk” - mondta Muchová. RÖVIDEN Trnkát már nem gyanúsítják Pozsony. Leállították a Dobro­­slav Tmka volt főügyész ellen indított büntetőeljárást a Tipos­­ügy kapcsán. Erről az aktua­­lity.sk portál tájékoztatott ked­den. Michal Slivka, az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője elmondta: kedden kézbesítették a Speciális Ügyészi Hivatal ügyé­sze által kiadott határozatot, amellyel semmissé nyilvánította a Nemzeti Bűnüldözési Ügy­nökség (NAKA) nyomozójának korábbi határozatát a büntetőel­járás indításáról és Tmka meg­­gyanúsításáról. Konkrét részle­teket a rendőrség egyelőre nem árul el. Trnkát múlt héten vették őrizetbe a NAKA emberei gútori házában. Hivatali hatás­körrel való visszaélés ügyében indult eljárás ellene. A volt fő­ügyészt a Speciális Ügyészi Hi­vatal ügyészének utasítására már másnap elengedték. Az el­járás azzal a titkos videóval le­hetett összefüggésben, amely Tmka és Ján Pociatek akkori pénzügyminiszter párbeszédét rögzíti. A beszélgetés témája a Lemikon-ügy volt. (TASR) A húsz legkevésbé fejlett járásban a a munkanélküliség csökkenésének üte­me elérte a 7 százalékpontot (TASR-feivétei)

Next

/
Oldalképek
Tartalom