Új Szó, 2020. január (73. évfolyam, 1-25. szám)

2020-01-20 / 15. szám

8 I KULTÚRA 2020. január 20. | www.ujszo.com Az új Jumanji is hangulatos és szerethető A négy főszereplő ebben a részben a sivatagban ered a drágakő nyomába (Fotó: itafiim) MÉSZÁROS GYÖRGY A Jumanji: A következő szint című mozifilmből elillant ugyan a frissesség és az új­donság varázsa, de a szív, ami az első részt, a Vár a dzsungelt jellemezte megmaradt, ahogy a szerepcserékből fakadó, il­letve a karakterek közti remek dinamika is - sőt, ezt emelték igazán a következő szintre. 2017-ben a Jumanji: Vár a dzsun­gel jött, látott és győzött. Hiperse­­bességgel közel 1 milliárd dollárt zsebelt be világszerte, hogy aztán az év ötödik legnagyobb bevételű mo­zifilmje legyen. Ilyen előzmények után nem csoda, hogy elkészült a folytatás. A következő szint egy picit becsa­pós cím, mert a Sony és a rendező, Jake Kasdan inkább biztonsági já­tékot játszva, nagyrészt az első fel­vonás jól bevált koreográfiájára épí­tette fel a másodikat is: menekülés a megvadult állatcsorda elől, balhé egy városkában, a fő küldetés pedig egy nagy drágakő visszaszerzése. Az első rész karakterei, Spencer, Martha, Bethany és Frigó, a négy jó barát visszatér. Mind a négyen új közegbe, főiskolára kerültek. A vál­tozást Spencer (Alex Wolff) viseli a legnehezebben. A videojátékban, a Jumanji világában ő volt Bravestone (Dwayne Johnson), a magabiztos, bátor, erőtől duzzadó felfedező, a való világban viszont egy szürke fő­iskolás. Ezért úgy dönt, hogy vissza­tér a Jumanji világába. A barátai pe­dig, mert azt hiszik, bajba került, a segítségére sietnek. Történik azonban egy váratlan fordulat, Spencer nagyapját, Eddit (Danny DeVito) és annak régi ba­rátját, Milót (Danny Glover) is be­rántja a videojáték, s most ők kerül­nek Bravestone és Finbar (Kevin Hart) karakterének bőrébe. Ráadá­sul Frigó, aki a valóságban egy izomkolosszus, amerikaifocit űző srác, Oberon professzor (Jack Black) elhízott, lusta avatárját kapja meg. Egyedül Martha számára lesz isme­rős Ruby Roundhouse (Karen Gil­lan) karaktere. A karaktereknek ez a káosza a film legfőbb humorforrása. Na, meg az, hogy Eddi és Milo abszolút nem érti, hogy egy videojátékba került, ezért folyamatosan rácsodálkoznak az egész világra, és avatárjaik nagyszerű képességeire. A generációs különb­séget zseniálisan aknázták ki, főleg a film első fele telitalálat ilyen szem­pontból. A játékidő második részére már kicsit megfáradnak ezek a poé­nok. Itt már az sem segít, hogy Dway­ne Johnson és Kevin Hart remekül másolja DeVito és Glover manírjait. Az is jót tett a filmnek, hogy a já­tékidő első felében a Johnson-Hart párosról a hangsúly átkerült a Jack Black-Karen Gillian alakította ka­rakterekre. Black és Gillian is jól vi­seli, hogy hangsúlyosabb a szere­pük. Jack Black szerencsére most a viccesebb és nem a fárasztóbb ol­dalát mutatja a kamerának. A film első felére tehát abszolút nem lehet panasz. Aztán, ahogy ha­ladunk előre, úgy bogozódik ki a ka­rakterek közti káosz: ezzel a film ve­szít a lendületéből, az egyénekről pe­dig átkerül a hangsúly az akcióra, amivel a frissesség is oda lesz. A Vár a dzsungel felnövéstörté­net: bemutatta, hogy új barátságok és szerelmek köttetnek. A második részben tovább viszik ugyan ezeket a szálakat is, de a fő hangsúlyt Eddi és Milo több évtizedes barátsága kapja, amely egy üzleti döntés miatt kisik­lott. Lassan azonban ismét egymásra talál a két barát. Ezt remek ívben, nem szájbarágósán tálalja film, amelynek visszafogott csúcspontja a nagy fi­nálé előtti jelenetben jön el. Fel lehet róni a filmnek, hogy túl­ságosan biztonsági játékot játszik, hogy a második felében a történet, még inkább a karakterek rovására ke­rülnek előtérbe a túltolt akciók. Fel lehet róni, de igazából nem érdemes, mert a Jumanji aktuális etapja még mindig hangulatos, szerethető és igazán vicces. Olyan, amilyen a leg­több folytatás nem: méltó az elődjé­hez. Ez pedig elég a közönségsiker­hez, amit mi sem bizonyít jobban, mint hogy a 125 millió dolláros bü­dzsé már most jócskán megtérült, a film már 676 millió dolláros bevé­telnél jár világszerte. Úgy tűnik, az alkotók ezt a sikert előre látták, mert a végefőcím utáni ráadásjelenetből valószínűsíthető, hogy jön a harmadik etap is. És ha hinni lehet ennek a néhány pillana­­tos szösszenetnek, akkor a készítők is rájöttek arra, hogy nem lesz elég a biztonsági játék, valami újat kell vil­lantaniuk. Jumanji: A következő szint (Ju­manji: The Next Level / Jumanji: Dalsí level). Amerikai kalandfilm, 114 perc. Rendező: Jake Kasdan. Szereplők: Dwayne Johnson, Ka­ren Gillan, Danny DeVito, Kevin Hart, Jack Black, Danny Glover. A COOP Jednota Érsekújvár, f. sz. értékes nyereményekkel ajándékozta meg hű vásárlóit vásárlásaikért Érsekújvár-2020. január 13-án, hétfőn sorsolták ki a főtéri COOP Jednota áruház­ban a Nyerjen autót a COOP Jednotában fogyasztói verseny nyerteseit. A már hagyományosan meg­szervezett verseny 2019. 11. 23-tól 12. 31-ig tartott. Aki bekapcsolódott a verseny 23. évfolyamába, lehetősége nyílt egy Volkswagen Golf Edition Trendline 1,0 TSI 6G személy­autót nyerni. A második díj egy 1000 eurós vásárlási utalvány volt, de a nyertes vásárlóknak biztosan örömet szereztek az összesen 4 800 € értékben kisorsolt vásárlási utalványok. A verseny eredményességét mi sem bizonyítja jobban, mint a rengeteg pénztári számla. Idén szintén egy nagyobb, szí­nültig teli szerencsekerékből kellett sorsolni a nyerteseket, ez az igazi bizonyítéka a ver­seny népszerűségének. A fődíjat a Porsche Nővé Zám­­ky társaság biztosította, továb­bá közreműködtek: Rajo, a. s„ AGROTAMI, a. s., Mecom Group, s. r. o. és a Tauris társaság. A sor­solás JUDr. Anna Nagyová, köz­jegyző felügyelete alatt zajlott. A fődíj nyertesét Mácsadi Ist­ván, mérnök, a COOP Jednota Érsekújvár, f. sz. igazgatótaná­csának elnöke sorsolta ki. Nyertesek: 1. dí - Volkswagen Golf Edition Trendline 1,0 TSI 6G, személyautó, 14 580 € érték­ben: Szabóvá Júlia, Újgyalla 2. díj - Vásárlási utalvány 1 000 € értékben: Hj. Danis­­ová Klára, Újgyalla 3. díj - Vásárlási utalvány 700 € értékben: Vallóvá De­­nisa, Garamkeszi 4. díj -Vásárlási utalvány 500C értékben: Sebővá Linda, Óbars 5. díj - Vásárlási utalvány 300 € értékben: Viderman Mária, Marcelháza 6. díj - Vásárlási utalvány 300 € értékben: Tóth Cecília, Tardoskedd 7-11. díj -Vásárlási utalvány 100 € értékben: Hradsky An­ton, Léva, Himpál Andrej, Zsitva­­födémes, DikácAnna, Helemba, Richnavská Silvia, Érsekújvár, Kamoncza Veronika, Kisújfalu 12-16. díj -Vásárlási utalvány 70 € értékben: Palaticky Ján, Dögös, Czuczorová Zsaneta, Érsekújvár, Nochta Margit, Ud­­vard, Lengyel Márta, Perbete, Packová Marta, Bánkeszi, 21. díj - Vásárlási utalvány 50C értékben: KiripolskáZde­­na, Bellegszencse, Danis Gizel­la, Kőhídgyarmat, Krajci Ján, Garamkovácsi, Mangult Béla, Szőgyén, Sebestová Slovácko­­vá Éva, Pozsony 22-32. díj -Vásárlási utalvány 30 € értékben: Blanárová Ire­na, Bánkeszi, Kecskés Mária, Búcs, Paluska Silvia, Naszvad, Bálázóvá Edita, Farnad, Ko­­vácová Éva, Dögös, Hargas- ová Mária, Bátorkeszi, Bánás Róbert, Rendve, Sáraiová Zla­ta, Szőgyén, BilkoAlojz, Újgyal­la, Jezová Veronika, Újgyalla 33-50. díj -Vásárlási utalvány 15 € értékben: Záhorák Ste­fan, Bánkeszi, Súnik Frantisek, Nagykér, Takács Edit, Csúz, Iste­nes Erika, Tardoskedd, Strbová Klaudia, Érsekújvár, Mancuska Vladimír, Érsekújvár, Kozma Gyula, Besenyő, Kiss Pál, Póz­ba, Madács Miroslav, Oroszka, Pustaiová Terézia, Garamko­vácsi, Hátas László, Érsekújvár, Kresan Zdenek, Érsekújvár, Molnár Márta, Bát, Mlinkovics Kitti, Naszvad-Anyala, Valovic­­ová Anna, Für, Szép Miriam, Szalka, Bauhoffer József, Zse­­líz, Turis Ondrej, Dögös, Stojka Juraj, Tardoskedd, Miko Mário, Szentmihályúr Szeretettel gratulálunk a nyer­teseknek! (PR)---------------------------------­l\im/É ZÁMKY DP200019

Next

/
Oldalképek
Tartalom