Új Szó, 2020. január (73. évfolyam, 1-25. szám)

2020-01-18 / 14. szám

www.ujszo.com I 2020. január 18. SZOMBATI VENDÉG I 9 Komáromban is tovább j átszik Tóth Károly: „Nem állt mellettem senki. Nem biztattak, hogy vágjak csak bele. Egyedül magamra számíthattam..." SZABÓ G. LÁSZLÓ Könnyű a leltár. Második évét tölti Budapesten, ahol szere­pet kapott egy napi sorozat­ban, játszika Nemzetiben, vendége egy dunaújvárosi előadásnak, de továbbra is kötődik a Komáromi Jókai Színházhoz. Tóth Károly új közegre, új impulzusokra vágyott. Lépni egy nagyot. Kassáról a színművészeti főis­kola hívta Pozsonyba, onnan került Komáromba, ahol kisebb-nagyobb szünetekkel eltöltött öt-hat évet. A változás, a változtatás igénye ter­mészetes folyamatként jelentkezett nála. Különben sem az a típus, aki sokáig bírja egy helyen. Annál sok­kal kíváncsibb, érdeklődőbb, nyi­tottabb alkat. Keressük ki azt a pillanatot, amikor Komáromban eldöntötte, hogy a biztosból a bizonytalanba ugorva új helyzet elé állítja magát. Kimondottan pesti színész akart lenni, vagy úgy érezte, öt év után lépnie kell - a lehető legegyene­­sebb úton előre? Nyilván nem egyik napról a másikra hozta meg ezt a döntést. Az én döntéseimnek állandó hul­lámzásuk van. Ahhoz, hogy boldog és kiegyensúlyozott legyek, ne érez­zék magamon semmiféle szorítást, beszűkülést, időnként közeget, kör­nyezetet kell változtatnom. Másod­éves főiskolásként szerepeltem elő­ször Komáromban, azóta eltelt né­hány esztendő. Egyszer csak eljutot­tam arra a pontra, hogy úgy éreztem, a város és én, a színház és én, a kol­légák és én mindent átadtunk egy­másnak, amit át kellett adnunk. Hogy tovább kell menni, friss hatások felé nézni. Az említett hullámzást azon­ban kíséri egy nagyon erős, össze­függő egyenes, ami nem más, mint a színház, a színház iránti szeretetem. Az életemet azonban olykor meg kell fűszereznem egy-egy izgalommal, ami kizökkent a színházi mindenna­pokból. Ezért is próbáltam mindig több lábon állni. Elindítottam egy céget Budapesten. Különböző ren­dezvényeket szervezek a barátaim­mal, ami homlokegyenest másfajta elfoglaltságot jelent, mint a színház. Megtapasztaltam már nemegyszer magamon: nem tesz jót, ha csak egy­valamire összpontosítok. Ha csupán a színházról, a próbákról és az elő­adásokról szól az életem. Nekem kell más is, néha le kell térnem a főútról. Volt miben megkapaszkodnia, amikor Budapestre költözött? Vagy mindent azután indított el, amikor már tető volt a feje fölött a Blaha Lujza téren? A Nemzeti színházi Egri csillago­kon kívül semmi másról nem tud­tam. Bele sem gondolt abba, hogy mi lesz, ha... ... én csak arra gondoltam: bátraké a szerencse. Pedig nem Budapesten nőtt fel, nem ott végzett, nem ott szerzett barátokat a szakmában. Volta­képpen a nulláról kellett indulnia. Nem volt könnyű. Pontosabban: nagyon nehéz volt. Ma már ki me­rem mondani: felelőtlen döntés volt a részemről, hogy ekkorát léptem. Nem állt mellettem senki. Nem is biztattak, hogy vágjak csak bele bát­ran. Egyedül magamra számíthat­tam. Plusz a szüléimre. Voltak is hó­napok, amikor ők segítettek anyagi­lag. ínséges időkben ők fogták a ke­zem. Nagyon gyér volt a budapesti kapcsolatrendszerem. Sokáig kellett vámom a lehetőségekre. Megfizet­tem az árát annak, ami most van. Most már nagyon jól érzem magam Budapesten. Megérte kibírni, elvi­selni a nehéz hónapokat. Egziszten­ciát teremtettem magamnak. Vidnyánszky Attila rendezésé­be, az Egri csillagokba milyen úton került be? Már fontolgattam a szabadúszást, amikor megismerkedtem Vidnyán­szky Attilával a komáromi színház büféjében. Tudtam, hogy minden le­hetőséget meg kell ragadnom, hogy közelebb kerüljek a budapesti szín­házi léthez. Odaültem Attila mellé, bemutatkoztam, és elmondtam neki, hogy nemsokára Budapestre költö­zöm, s ha esetleg érdekesnek talál, és lehetőséget lát valamilyen közös munkára, szívesen állok a rendelke­zésére, elküldöm a szakmai önélet­rajzomat. Fel is kért pár hónap múl­va Bojki Tamás szerepére, aki Gár­donyi Géza regényében nem kap ak­kora teret, mint a színpadon, ahol bi­zonyos pillanatok, rezzenések na­gyító alá kerülnek a műből. Bojki Tamás hadnagy az egri várban. Az első halottja az összecsapásnak. Mire adott lehetőséget a szerep? Gyökeret eresztettem a társulat­ban, elsősorban a fiatalok között. Már vagy harmincszor ment az előadás, nagyon szeretek velük dolgozni. Ok viszik a történet vonalát, az egész előadás rájuk épül. Barátságok köt­tettek. Nagyon jóban lettem a Be­­rettyán fivérekkel, Nándorral és Sándorral, Mészáros Martinnal, Szabó Sebestyén Lászlóval, Barta Ágnessel és Bordás Rolanddal. De Nagy Márkkal is, aki a Woyzeck címszerepében nyújt kiváló alakí­tást. Mindegyiküket megszerettem, nagyon tehetséges emberek. A ját­szás öröme mellett az is erősen hajt befele az épületbe, hogy találkozom velük, és együtt vagyunk egy kicsit. Egyszer csak feltűnt a Barátok köziben. Robogóval, nyári szere­lésben. De nem egy útszéli csávó­ként, hanem egy rokonszenves au­tószerelő szerepében. Fogta ma­gát, és elment egy válogatásra? Majorfalvi Bálint kollégám volt válogatáson, tőle kérte el a telefon­számomat a sorozat castingdirekto­­ra. O hívott be, hogy látni szeretne. Megcsináltam két jelenetet, teltek­­múltak a hónapok, semmi vissz­hang, azt hittem, ennyi volt, beke­rültem az adatbázisba, és ott a ne­vem, a képem valahol legalul. Aztán jött egy újabb hívás, hogy kitaláltak nekem egy szerepet. A hódító, lehengerlő stílusú, sze­relmi ezermestert. Ennél testhez­állóbb feladatot nem s kaphatott volna. A versenyt így sem volt könnyű felvenni a többiekkel, sőt a műfajjal sem. Egy napi sorozat teljesen más, mint a színház. Vannak filmes sza­bályok, amelyeket még mindig ta­„Rengeteget utaztam már eddig is..." (Talabér Tamás felvétele) Még valami... Amíg Kassán élt, vagy Komá­romban játszott, Pest távoli csodálójavolt. De még főis­kolás korában, Pozsonyban is így érezte. Budapest a végte­len város. Hogy ott minden megtörténhet, és meg is tör­ténik. Ez a gondolat él benne a mai napig. Rá tud csodál­kozni sok mindenre, amit egy nagyváros mutat. Azt mondja: amiről másutt álmodozott, az itta valóság. A Liliomban, Hollunderné szerepében (fent) és a Kabaré konferansziéjaként nulok. Tanácsokkal látnak el. Figye­lek. Látom, hogy mindenki a maxi­mumot hozza ki magából. Elképesz­tő tempó, amit ott diktálnak. Napon­ta 12-15-16 jelenet. Reggel nyolctól este nyolcig forgat az ember. A vé­gére a legjobb színész is elfárad. Bejutott egy másik sorozatba, a Jófiúkba is. Ott meg autómosó­ként villanthatott. De ott is, akár egy élő Calvin Klein-reklám. Van egyáltalán olyan szerepe, amely­ben teljes mértékben kiléphet önmagából, és nem kell vagány­nak, jólfésültnek, schlagfertig­­nek lennie? Hollunderné, az öregasszony a Li­liomban, Dunaújvárosban. De Ko­máromban, a Csirkefejben, Spiró György darabjában sem voltam olyan rendezett külsejű. Ott ugye, gyermekotthonból szalajtottak, és eléggé lepusztult voltam. Egyéb­ként egyáltalán nem félek attól, ha nem a jól öltözött, ápolt fazont kell hoznom. A hajam most sincs belő­ve! A Jófiúkban először egy mun­­kásoverallt adtak rám, de az is túl jól állt rajtam. Keríteni kellett egy rosszabbat, de az sem volt koszos, foltos, olajos. Keresem is azokat a helyzeteket, amelyekben rendezet­len külsejű, elhanyagolt, szeren­csétlen fickó lehetek, A saját cégem reklámfilmjében szándékosan rak­tam bele magam ilyen figurába. A Barátok köztben mennyi esélyt lát arra, hogy több színt mu­tathasson magából? Pár héttel ezelőtt kreatívproducer­­váltás volt a sorozatban, ami azt je­lenti, új vezető írók jöttek, ami egy nagyobb átalakuláshoz vezet. Vál­toznak a dialógok, a helyzetek, a tör­ténetszálak. Az én karakteremet is érintik ezek a változások. Jól érzem magam a csapatban, kedves embe­rek vesznek körül, kellemes hangu­latban folyik a munka. A legjobbkor jött a felkérés. Akkor hívtak, amikor éppen szabad voltam, és igent mondhattam. De egy picit sem bán­tam meg, hogy odamentem. Boldo­gan kelek, boldogan zárom a napot, nem stresszelek, tanulható szöveg­mennyiséget kapok. És ki kell mon­danom azt is, hogy sokkal jobban megfizetik ezt a munkát, mint bármi mást. A színházi fizetésünkből egyébként sem lehet megélni. Nem ismerek olyan színészt, aki nem vál­lal valamilyen más tevékenységet is a színház mellé. Nekem is meg kell teremtenem a saját buborékomat. Komáromban hány darabban láthatja még a közönség? Háromban. A padlásba, a Kaba­réban és A félkegyelműben. Jön még ehhez valami ebben az évadban? Nem akartam, hogy jöjjön. Ren­geteget utaztam már eddig is Buda­pest és Komárom között. Reggel 100 km, este 100 km. Hónapokon át. Dugóban, esőben, szélben, hófú­vásban. Sok pénz, sok idő, sok ener­gia. Azok után, hogy kilométerek ezreit tettem meg, annyira kecseg­tető volt számomra, hogy a sorozat­nak köszönhetően városon belül tu­dok dolgozni! Újabb színházi munka Buda­pesten? Az is lesz. Megteremtem. Volna egy ötletem. Maupassant. A szépfiú. Egy búgó hangú, duz­zadó izmú, bársonyos tekintetű fi­atal kalandor Párizsban nagyra törő álmokkal, aki hamar rájön, hogy a nők segítségével gyors kar­riert csinálhat. Nekem is van egy dédelgetett ál­mom. Alan Strang az Equusban. Még nem töltöttem be a harmincat, jöhet! Egy ilyen szereppel boldogan meg­­küzdenék. A szerző a Vasárnap munkatársa

Next

/
Oldalképek
Tartalom