Új Szó, 2020. január (73. évfolyam, 1-25. szám)

2020-01-14 / 10. szám

www.ujszo.com I 2020. január 14. VÉLEMÉNY ÉS HÁTTÉR I 7 Kulturális veszteségeink 67. A hollywoodi történetekből sajnos hiányzik a happy end utáni rész JUHÁSZ KATALIN A utóbbi évtized-de Y"B talán mondhatunk ZJA m évtizedeket is - JL legnagyobb bot­ránya dagad a brit királyi családban, de talán mondhatunk monarchiát is. Harry herceg és Meghan hercegnő múlt héten lazán bejelentette, hogy minden tiszteletük a királyi családé, de távoznak az udvarból, ezentúl ci­vilként szeretnének élni, felváltva Észak-Amerikában és Angliában, továbbá anyagilag is (majdnem) függetlenek akarnak lenni. Károly herceg és Vilmos herceg nagyon be­gurult, a királynő tajtékzik, állítják a brit bulvárlapok „belső forrásai”, és ebben lehet igazság, mert a Bucking­­ham-palota hivatalos közleménye messze nem volt olyan kimért és szi­kár, mint megszoktuk. Harry herceg személyes jó barátja, a kanadai mi­niszterelnök előbb tudott a dologról, mint a királynő - megint csak „állí­tólag”, de ebben is lehet igazság, mert Meghan Markle már a nagy be­jelentés másnapján Kanadába uta­zott, és nem vesz részt azon a családi válságértekezleten sem, amely e so­rok írása idején zajlott a sandringha­­mi birtokon, ahol a család - Harryék kivételével - az ünnepeket töltötte. Érdekes figyelni, mennyire másképp kezeli az ügyet a brit és az amerikai sajtó. Az US A-ban a királyi családot nem igazán veszik komolyan, tulaj­donképpen Nagy-Britannia Disney­­landjének tartják (még a CNN is), papírmasé figurákkal, amelyek néha megjelennek szórakoztatni a népet, de más feladatuk nem igazán van. A BBC és a londoni lapok ugyanakkor komoly válsághelyzetről számoltak be, mert a britek lelkében mégiscsak ott a több évszázados hagyomány iránti tisztelet. A kanadai sajtó pedig visszafogott, hiszen az ország papí­ron a monarchia része, II. Erzsébet az ő uralkodójuk is. Ott inkább számol­gatnak: röpködnek az összegek, hogy a pár odaköltözése mennyibe kerül majd a kanadai adófizetőknek. Mert hiszen hiába akarnak ők normális emberekként élni, mégsem léphetnek ki csak úgy az utcára, a testőröket pedig a kanadai államnak kell fizet­nie - legalábbis a jogászok többsége szerint, bár ilyesmire még nem volt precedens az ország történetében. Az viszont tény, hogy a 2018-as hercegi esküvőt a tévénézők tündérmeseként nézték az egész világon, nem csak az USA-ban. Ott viszont duplán jelen volt a mesefaktor, hiszen hány meg hány hollywoodi film született arról, hogy a nép egyszerű lányáért eljött a szőke herceg? Erről jut eszembe, hogy Meghan Markle állítólag már alá is írt egy szerződést a Disney-vei valami szöveg-alámondásos mun­kára, sőt az NME információi szerint ennek egy része már el is készült, de­cember elején Kanadában. Vagyis ezek ketten már akkor tudták, mivel lepik meg az udvart az új évben, és a hercegnő nem kért engedélyt a pro­­tokollosztálytól, hogy felkeressen egy stúdiót. A hollywoodi történetekből sajnos hiányzik a happy end utáni rész, amikor a királyi családba csöppent egyszerű halandó szembesül azzal, hogy többé nem lehet saját Facebook-profilja, mosolygó oldal­bordaként kell élnie, és még csak a körmét sem festheti sötétkékre. A királynő által összehívott családi csúcstalálkozón egyébként szerintem nem várható „ítélet” ebben a cser­­benhagyásos ügyben. Inkább arra fogadnék, hogy az anyagiakat beszéli át Károllyal, Vilmossal és Harryvel II. Erzsébet. Aki egyébként azért lett királynő, mert édesapjának bátyja annak idején lemondott a trónról, hogy feleségül vehesse szerelmét, egy elvált amerikai színésznőt, és a tengeren túlra költözhessen vele. r Pellegrini és a felelősségvállalás HEGEDŰS NORBERT A szlovákiai politikai élet nem szűkölködik szürreális megszó­lalásokban, Peter Pellegrini miniszterelnök azonban a hétvé­gén még ebben a mezőnyben is kiemelkedőt alkotott. Múlt héten Pellegrininek adtam igazat az Andrej Danko házelnök­kel folytatott vitában, de a miniszterelnök gyorsan bebizonyította, hogy ő sem kispályás játékos: bármikor képes olyan gondolatmenetet produkál­ni, amelynek hallatán a Kapitány is elismerően csettintene. Az történt ugyanis, hogy Peter Pellegrini a közszolgálati rádióban kije­lentette, szerinte az igazságügyi minisztérium is felelős azért, hogy a szlovákiai lakosság meglehetősen bizalmatlan a bíróságokkal szemben. Úgy véli ugyanis, hogy a minisztériumnak hamarabb kellett volna csele­kednie, amikor Kocner Threema-üzenetei kapcsán a rendőrség lefoglalta néhány bíró telefonját. Azt már elfelejtette megemlíteni, hogy a Smer ab­ban az időben minden erejével azon volt, hogy a Threema-üzenetek hite­lességét megkérdőjelezze. Pellegrini azt is kifogásolta, hogy az igazság­ügyi tárca több esetben a végrehajtó hatalom és a bíróságok szétválasztá­sának kliséje mögé bújt - mintha ez nem a modem demokráciák egyik alappillére lenne. Van valami egészen elképesztő abban, hogy Pellegrini úgy beszél az államigazgatás problémáiról, mintha neki és a pártjának semmi köze nem lenne az egészhez, holott az igazságszolgáltatásba vetett bizalom nagy­részt épp a Smer közel tíz éve tartó regnálása miatt van a béka segge alatt. A hidas Lucia Zitnanská volt az, aki elkezdte a rendszer megtisztítását, ezt a munkát folytatta Gál Gábor, és így jutottunk el oda, hogy ma már nem tűnik el rejtélyesen a bíróságokon egy-egy Kocner elleni vádirat. De ehhez az igazságügyi miniszterek munkáján kívül kellett Andrej Kiska és Zuza­­na Caputová köztársasági elnökök támogatása és a nyilvánosság nyomása. Ma már talán kevesen emlékeznek rá, de Kiskának elnökként az egyik fő célja az volt, hogy megtisztítsa a bíróságokat Harabin befolyásától, majd ő volt az is, aki a kiállásával megakadályozta, hogy Fico elvtársból a Leg­felsőbb Bíróság tagja legyen. Caputová pedig lényegében azzal nyert, hogy e munka a folytatását ígérte. És akkor Pellegrini azzal jön, hogy bi­zony, az igazságügyi tárca jobban is dolgozhatna. Nehéz eldönteni, hogy ez a kijelentés a szokott smeres arrogancia megnyilvánulása-e, vagy csak simán ennyire hülyének nézi a választókat? Esetleg mindkettő. Mert ha Pellegrini abbahagyná a motorcsónakokkal, lovaskocsikkal és néptánc­­csoportokkal való pózolást és legalább akkora figyelmet fordítana kor­mányfői kötelességeire, mint az Instagram-oldalának karbantartására, ak­kor magától is rájönne, hogy a probléma forrása bizony közelebb van. Ta­lán azért nem bíznak az emberek az igazságszolgáltatásban, mert Robert Fico miniszterelnökként a Kuciak-gyilkosság megrendelésével vádolt Kocner szomszédja volt egy adócsaló házában, mintha ezzel nem lenne semmi gond. Vagy mert Robert Kalinák belügyminiszterként (állítólag) embercsempészetre használta a kormánygépet. És mert ezek a dolgok fel­tehetően azért maradtak következmények nélkül, mert az igazságügyi ál­lamtitkár Kocner „majmocskája” volt, amíg pont a Pellegrini által kritizált Gál Gábor nem kényszerítette lemondásra, mert magától bizony nem na­gyon akart elmenni. Nem arról van tehát szó, hogy nem lehetne kritizálni az igazságügyi minisztériumot, mert akadnak hibák ott is. De ha Pellegrini az első számú felelősét keresi annak, hogy az emberek bizalma megingott az igazságszolgáltatásban, akkor talán először tükörbe kellene néznie. FIGYELŐ A csehek 65 százaléka ateista A csehek csupán 35%-a tartja magát vallásosnak - derült ki a STEM közvélemény-kutató in­tézet felméréséből. A templom­látogatók száma azonban még ennél is alacsonyabb. Csak a val­lásos emberek egytizede állította, hogy rendszeresen, havonta leg­alább egyszer részt vesz isten­tiszteleten. Ez a lakosság csupán 3,5%-a. A magukat ateistának minősítők aránya 67%-ról 65-re csökkent. A múlt század nyolcvanas évei­nek végén még a lakosság mint­egy 40-42%-a volt vallásosnak tekinthető, ez az arány az 1989-es rendszerváltás után kezdett csökkenni. A vallásos cseh em­berek többsége 60 éven felüli, s általában Morvaországban vagy Dél-Csehországban él. (MTI) Átverte az olasz szélsőjobbosokat egy komikus Január 1-jén mutatták be az olasz komikus Checco Zalone Tolo Tolo című filmjét. A szatirikus komédia főszereplői az Európába eljutni próbáló bevándorlók - írta a Guardian. A film óriási közönségsiker, az el­ső vetítési napon 8,7 millió eurót ho­zott. Egy adósságban úszó üzletem­berről szól - maga Zalone j átssza - aki elhagyja Olaszországot és Kenyába megy, de a polgárháború kitörése tá­vozásra kényszeríti, így elindul vissza Olaszországba új afrikai barátaival egy ún. migránshajón. Decemberben Zalone azzal reklá­mozta filmjét, hogy kirakott egy dalt a YouTube-ra, Migráns címmel. A klip sztorija szerint élni se hagyja egy bevándorló, koldul, kéretlenül le­mossa a szélvédőjét, egyszer csak már az otthonában találja, ahol éppen pró­bálja elcsábítani a feleségét. Zalone közben elsüti az összes migránsozó sztereotípiát. A klipet rengeteg kriti­ka érte, mondván rasszista. Viszont a szélsőjobboldalnak kimondottan tet­szett. Matteo Salvini volt belügymi­niszter, a Liga elnöke azt mondta: „Éljen soká Checco Zalone! Legyen örökös szenátor!” Aztán amikor a fil­met bemutatták, a szélsőjobboldaliak igencsak meglepődtek. A Tolo Tolo ugyanis elég egyértelműen az olasz populizmust és a szélsőjobboldali politikusok nyelvezetét csúfolja ki. A sztereotípiákkal és a rasszizmussal foglalkozik, mellyel a bevándorlók­nak minden nap szembe kell nézniük. Emellett felhívja a figyelmet arra, min mennek keresztül azok az emberek, akik a tengeren keresztül próbálnak eljutni Európába. Zalone, akit addig agyondicsért a szélsőjobb, hirtelen teherré vált. Az Olasz Testvérek egyik szenátora, Ig­­nazio La Russa egyből a mozi után Twitterre vitte gondolatait. „Most láttam a Tolo Tolót: a végén senki sem tapsolt. Unalmas és értéktelen”. Maurizio Gasparri, a Berlusconi-féle Hajrá Olaszország politikusa szerint a film politikailag túl korrekt, túlságosan szélsőbaloldali és „az a szám valószínűleg jobb volt, mint a film.” Zalone egy sajtótájékoztatón azt mondta, van egy karakter a filmben, aki emlékeztethet Luigi Di Maióra (Öt Csillag Mozgalom), de úgy öltö­zik, mint a miniszterelnök Conte, és úgy beszél, mint Salvini. „Azt hi­szem, egy modernkori szörnyet al­kottam”-mondta a komikus. (444 hu)

Next

/
Oldalképek
Tartalom