Új Szó, 2020. január (73. évfolyam, 1-25. szám)
2020-01-13 / 9. szám
RÖVIDEN Újjáalakult az északír kormány London. Három év szünet után újjáalakult szombaton a helyi kormány Észak-írországban, miután a fő protestáns és katolikus pártok elfogadták a brit és az ír kormány rendezési tervét. A felekezeti hatalommegosztásra alapuló észak-írországi önkormányzatiság 2017 januárj a óta nem működött, mivel súlyos viták robbantak ki a két nagy koalíciós párt, a protestáns britpárti Demokratikus Unionista Párt (DUP) és a brit fennhatóság ellen küzdő katolikus Sinn Féin között. A brit-ír közös rendezési kezdeményezés alapján azonban a két párt megállapodott a belfasti parlament és a kormány újjáalakításában. Az északírországi törvényhozás, a Stormont épületében három év óta szombat délután volt az első ülésszak, és ezen megválasztották a parlamenti tisztviselőket, majd kinevezték Észak-írország miniszterelnökének Arlene Fostert, a DUP vezetőjét. (MTI) Elhunyt az ománi szultán Maszkat/Dubaj. Ötvenévi uralkodás után, 79 éves korában elhunyt péntek este Kábúsz bin Szaid Ál Szaíd ománi szultán - jelentette az Arab-félsziget délkeleti részén elterülő ország állami hírügynöksége az uralkodói palotára hivatkozva. Utódja a 65 éves Hajszám bin Tárik Ál Szaíd kulturális miniszter, az elhunyt szultán unokatestvére lett, aki már le is tette a hivatali esküt az állam kétkamarás konzultatív gyűlésében (parlament). (MTI) Menekülteket mentettek T ripoli/Róma/Athén. Szombaton mintegy 60, az utóbbi néhány napban pedig összesen csaknem 300 migránst mentettek meg hajók a Földközitengeren, Líbia partjai közelében - közölte a Nemzetközi Migrációs Szervezet (IOM). A szombaton megmentetteket szállító kereskedelmi hajót a líbiai parti őrség visszairányította Líbiába, pontosabban annak fővárosába, Tripoliba-tette hozzá a szervezet, amely ismét hangsúlyozta, hogy a menekültek számára Líbia nem biztonságos ország. Az olasz parti őrség pénteken jelentette, hogy mintegy 100 migráns érkezett aznap az Olaszországhoz tartozó Lampedusa szigetére egy hajó fedélzetén. Ez volt az első eset az idén, hogy menedékkérőkkel teli hajó érte el Lampedusát. A tájékoztatás szerint a migránsokat egy helyi menekültközpontban helyezték el. Szombaton Északnyugat- Görögországban, ajón-tengeri Paxosz szigetnél elsüllyedt egy migránsokat szállító csónak. Á balesetben legkevesebb 12 ember meghalt - közölte a görög parti őrség. A beszámoló szerint a hatóságok 21 migráns életét meg tudták menteni, de 12-nek már csak a holttestét tudták kiemelni a vízből. (MTI) 4 I_____________ KÜLFÖLD 2020.január 13. lwww.ujszo.com Iránnak vállalnia kell a teljes felelősséget MTI-ÖSSZEFOGLALÓ Ottawa/Teherán. Iránnak vállalnia kell a teljes felelősséget ás felelősségre vonhatónak kell lennie az ukrán repülőgép lehíváséért - közölte szombaton Ottawában tartott sajtétájákoztatéján Justin Trudeau kanadai kormányfő. A teheráni beismerés után irániak tüntettek Teheránban az ország legfőbb méltóságai ellen. „Amit Irán beismert, nagyon súlyos. Egy polgári repülőgép lelövése iszonyatos. Iránnak a teljes felelősséget vállalnia kell” - jelentette ki a kormányfő. „Kanada addig nem nyugszik, amíg el nem éri a felelősségrevonást, igazságszolgáltatást és az ügy lezárását, amely kijár a hozzátartozóknak”. A kanadai kormányfő elmondta, hogy Haszan Róhánival folytatott szombati telefonbeszélgetésén kérte az iráni elnököt, hogy maradéktalanul tisztázzák az iráni rakétával tévedésből lelőtt ukrán utasszállító katasztrófáját. Trudeau bejelentette: kanadai nyomozók utaznak Teheránba, hogy „a jelenlétükkel is támogassák a kanadai családokat”. Hozzátette, hogy az irániak jelenleg együttműködnek a vízumok kiadásában. Az iráni Forradalmi Gárda szombaton teljes felelősséget vállalt a gép lelövéséért, amelyet pilóta nélküli repülőgépnek néztek. Ä MAU ukrán nemzetközi légitársaság szerdán tévedésből lelőtt Boeing 737-es típusú gépének fedélzetén 176-an voltak - közöttük 57 kanadai állampolgár -, és valamennyien életüket veszítették a szerencsétlenségben. Tegnap zárt ajtók mögött hallgatta meg Teheránban az iráni parlament Hosszéin Szalámit, az iráni Forradalmi Gárda parancsnokát a gárda magas rangú tábornokának amerikai likvidálásáról, az iráni válaszcsapásról és az ukrán utasszállító lelövéséről. A teheráni beismerés után az Európai Unió Repülésbiztonsági Ügynöksége (EASA) szombaton azt ajánlotta, hogy a légitársaságok kerüljék el az Irán területe feletti átrepülési. A félhivatalos iráni hírügynökség jelentése szerint a Forradalmi Gárda bejelentése után órákkal irániak tüntettek Teheránban az ország legfőbb méltóságai ellen. A tiltakozók letépték az amerikai légitámadásban megölt Kászem Szulejmáni tábornok, a gárda Kudsz egysége parancsnokának képmását is. A kormányellenes tüntetésekről ritkán beszámoló Fársz szerint a tüntetésen 700-1000 ember vett részt. „A halál a diktátorra” szlogen is elhangzott - Ali Hameneire, Irán legfőbb vallási és politikai vezetőjére utalva - a népszavazást is követelő tüntetők szájából. Tegnap is tüntetések voltak Teheránban és más városokban, a tiltakozók rendszerellenes jelszavakat skandáltak. „Hazudnak, a mi ellenségünk nem Amerika, a mi ellenségünk itt van“ - skandálták a teheráni egyetem előtt összegyűlt tüntetők. VolodimirZelenszkij ukrán elnök szombat esti videóüzetében ígéretet tett arra, hogy gondoskodik az iráni légi katasztrófa ukrán áldozatai holttestének mielőbbi hazaszállításáról, és fogadkozott, hogy a tragédia felelősei nem kerülik el a büntetésüket. Elmondta: telefonon beszélt Haszan Róháni iráni elnökkel. Az ukrán elnöki hivatal által kiadott közlemény szerint a beszélgetést az iráni fél kezdeményezte. Zelenszkij szerint az iráni elnök bocsánatot kért az ukrán néptől, és kifejezte részvétét az áldozatok hozzátartozóinak. r Uj vezető Málta élén Valletta. Robert Abela ügyvéd, parlamenti képviselő személyében a Máltán kormányzó Munkáspárt megválasztotta szombaton új elnökét, aki egyúttal az ország új miniszterelnöke lesz-jelentette be tegnap hajnalban Chris Cardona, a párt alelnöke. A bejelentéskor a szavazatszámlálás még nem fejeződött be, de Abela nyolc százalékponttal vezetett egyetlen vetélytársa, Chris Feame miniszterelnökhelyettes előtt, akit pénteken még esélyesebbnek tartottak a győzelemre. A 42 éves Abela - aki George Abela volt államfőnek a fia — várhatóan ma teszi le az esküt mint miniszterelnök. Robert Abela 2017 óta parlamenti képviselő, és a most távozó kormány jogi tanácsadója volt. Joseph Muscat leköszönő pártelnök-kormányfő — aki Daphne Caruana Galizia újságíró meggyilkolásának ügye miatt kényszerült lemondani - pénteken tartotta meg búcsúbeszédét. Kifejezte sajnálkozását a súlyos bűneset miatt, de kijelentette, hogy ez neki is kárt okozott, valamint nagy árat fizetett azért, hogy az ügy még az ő hivatali idej e alatt megoldódj on. (MTI) Bírák tüntettek Varsóban Varsó. Több száz, talárt viselő lengyel bíró 22 európai országból érkezett kollégájával együtt tüntetett szombaton Varsóban a bírák fegyelmezéséről szóló lengyel törvényjavaslat ellen. A kormánypárt, a konzervatív Jog és Igazságosság (Pis) által kidolgozott és a parlament alsóházában, a szejmben december 20-án elfogadott jogszabálytervezet egyebek mellett arról is rendelkezik, hogy az igazságszolgáltatás akadályoztatása címén fegyelmi eljárást lehetne indítani az igazságügyi reformokkal szembeszálló bírák ellen. A törvénytervezet az AFP francia hírügynökség szerint válasz az Európai Unió Bírósága és a lengyel legfelsőbb bíróság döntéseire, amelyek megkérdőjelezik a vitatott igazságügyi reformok egy részét. A kormány szerint az igazságügyi reformok a korrupcióellenes harcot szolgálják. Az ellenzék azzal vádolja a PiS-t, hogy el akarja némítani a tiltakozó bírákat. Á lengyel bírák szervezetei által a Jogot a függetlenséghez, jogot Európához“ mottó alatt összehívott tiltakozó menethez több ezer varsói lakos is csatlakozott. (MTI) A régi-új államfőt éltetik Tajpejban. A 63 éves Caj Jing-ven, a tajvani függetlenségpárti Demokratikus Haladás Pártjának politikusa rekorderedménnyel, a szavazatok 57 százalékával nyert a szombaton tartott választáson. Peking a tajvani elnökválasztás után sem változtat álláspontján, és a nemzetközi közösséget is az „egy Kína elvének" betartására szólítja fel - nyilatkozta tegnap Keng Suang kínai külügyi szóvivő. (TASR/AP-feivétei) Törékeny tűzszünet kötöttek Líbiában Tripoli/Bengázi. AHalífa Haftar tábornok vezette Líbiai Nemzeti Hadsereg (LNA) belegyezett abba szombat este, hogy tűzszünetet tartsanak a nemzetközileg elismert líbiai kormány erűivel szembeni harcaikban. Egyes források szerint életbe lépése után néhány órával már meg is sértették a tűzszünetet. Az LNA szóvivője, Ahmed al- Miszmári tábornok j elentette be, hogy vasárnap hajnali 1 órától (középeurópi idő szerint 0 órától) határozatlan idejű tűzszünetet tartanak, és leállítják katonai műveleteiket azzal a feltétellel, ha ellenfeleik elfogadják ezt. Ha elfogadják, de később megsértik, akkor a „megtorlás súlyos lesz” - tette hozzá. A nemzetközileg elismert tripoli kormány nyugtázta ezt, majd később hivatalosan is bejelentette, hogy elfogadja a tűzszünetet. Recep Tayyip Erdogan török és Vlagyimir Putyin orosz elnök szerdai felhívására válaszolva Fáj ez elSzarrádzs, a nemzeti egységkormány feje közleménybenjelentette be, hogy „a tűzszünet január 12-én, nulla órakor lép életbe”, hangsúlyozva, hogy „legitim joga” válaszolni a másik táborból érkező esetleges csapásra. A kormány feje, Fájez esz-Szarrádzs szombaton Rómában találkozott Giuseppe Conte olasz kormányfővel. Elismeréssel szólt a líbiai rendezést célzó orosz-török erőfeszítésekről. Kifejtette, hogy kormánya tűzszünet bevezetésén dolgozik, és támogatja a január 19-ére Berlinbe tervezett nemzetközi konferenciát a líbiai rendezésről.Vlagyimir Putyin és Recep Tayyip Erdogan szerdai isztambuli találkozójuk után szólította fel a líbiai feleket egy fenntartható tűzszünet január 12-i életbe léptetésére. Tegnap a két líbiai fél egymást vádolta a tűzszünet megsértésével, a kormányerők szerint a főváros külső negyedében sértették meg Haftar emberei a fegyvemyugvást, utóbbiak pedig azzal vádolták a kormányerőket, hogy több helyen is tüzet nyitottak. (MTi.ORF)