Új Szó, 2020. január (73. évfolyam, 1-25. szám)

2020-01-10 / 7. szám

www.ujszo.com I 2020. január 10. VÉLEMÉNY ÉS HÁTTÉR I 7 Az új kormányfő talán nem fog annyit hazudni A sötét forgatókönyvek ellenére nem annyira borúsak a kilátásaink új év nem ok az új kezdetre. Ez csu­pán a naiv kétség­­beesettek és a lus­ták biztatására használt frázis, hogy a szilveszteri éjszaka mágikus hatása esetleg valamit változtathat a korábbi bejáratott életvitelen. A valóságban az új évi történések és események csupán azt mutatják meg, hogy az el­múlt időszakban milyen fejlődésen ment keresztül az egyén vagy a tár­sadalom. Szlovákiára és a világra rendkívül fontos 12 hónap vár, amely számos lehetőségnek nyit teret a régi tapasztalatok kamatoztatására vagy a történések jó irányba terelésére. Ilyen szempontból vizsgálva országunk jó kilátásokkal bír. A civil társadalom élettel teli, Ján Kuciak és jegyese meggyilkolását követően az emberek a tereken kiharcolták a kormány át­alakítását, amit a világ csodálattal nyugtázott. A két fiatal gyilkosai bí­róság előtt állnak, és a tárgyalás vi­tathatatlanul 2020 egyik meghatáro­zó eseménye lesz, amely az embere­ket arra emlékezteti, hogy ennek az országnak határozott újrakezdésre van szüksége. Bár a februári parla­menti választás felemás eredményt vagy patthelyzetet is hozhat, azon­ban Zuzana Caputová államfő sze­mélye reményt ad arra, hogy éppen ő testesíti meg a szélsőségek elleni védőfalat. E funkciót a koalíciós pártok négy éve ugyan megígérték, de nem teljesítették. Vitathatatlan, hogy jogköreivel élve megpróbálja megakadályozni a legrosszabb kor­mányzati kombinációkat. Feladat­köre kulcsfontosságú lehet abban az esetben is, ha a spekulációk valóra válnak, és Jaromír Ciznár valóban korábban lemond a legfőbb ügyészi tisztségéről, miközben mandátuma csak júliusban jár le. Ha még február végéig távozna, ugyanaz a helyzet állna elő, mint a Szlovák Nemzeti Bank elnöke esetében, akinek szé­kébe ügyesen „belehuppant” Peter Kazimir volt pénzügyminiszter. Ciznár helyén nagyon szívesen látná magát Robert Fico, ami Szlovákia számára óriási visszalépést jelente­ne. Az államfő viszont már jelezte, hogy vitatható jelöltet nem hajlandó kinevezni. A különféle sötét forgatókönyvek ellenére nem annyira borúsak a ki­látások. Biztatásul elég egy pillan­tást vetni az Egyesült Királyságra. Ha arra gondolunk, a briteket az foglalkoztatja, vajon a brexitet kö­vetően lesz-e elegendő élelmiszer és gyógyszer a szigetországban, a feb­ruári parlamenti választás lehetsé­ges végkimenetele okozta'fejfájá­­sunk igazán elviselhető. Vagy elég az amerikai politikát górcső alá vennünk. Annak dacára, hogy Do­nald Trump elnököt alkotmányos felelősségre vonás fenyegeti, a fél világgal kereskedelmi háborúkat folytat, és olyan autokratákkal ba­rátkozik, mint Vlagyimir Putyin és Kim Dzsong Un, mégis jó eséllyel újraválaszthatják. Legyünk igazságosak - a szlovák kormányfő posztjára pályázók köre nem igazán nagy, és bátran kijelent­hető, hogy közülük egyik sem éri el a napi 15 hazug állítás szintjét, amire a Washington Post napilap statiszti­kája szerint Donald Trump simán képes. Reménykedjünk, hogy az új miniszterelnök nem ugorja át ezt a magas lécet, vagyis kevesebb ha­zugsággal fog bombázni. Legyen az idei év legjobb (és nem csak politi­kai) inspirációja a júliusban kezdődő tokiói nyári olimpia. Ahol nyerjenek a legjobbak, bukjanak le a dopping­vétséget elkövetők, ahol mindenki­nek legyen oka egy kis egészséges hazafias érzelemre, ahol a célegye­nesben mindenkit megölelnek fajra, nemzetiségre, vallásra és politikai meggyőződésre való tekintet nélkül. A szerző a Trend hetilap kom­mentátora Vulkán LAMPLZSUZSANNA Hagytam magamat rábeszélni egy háromkötetes könyv elol­vasására. Sokáig az tartott vissza, hogy romantikus család­­regényként reklámozták. Pedig egy magyar család életét meséli el a 19. századtól mostanáig, és köztudott, hogy en­nek a világháborúkkal és sok egyéb, jó”-val tarkított időszaknak semmi köze a romantikához. A karácsonyfa mellett üldögélve tehát elolvastam 800 oldalt. Azt, hogy vannak helyzetek, amelyek egyszerűen jönnek és kérdezés nélkül bedarálják az egyéni sorsokat, mindannyian jól tudjuk. És azt is tudjuk, hogy az ember maga is képes alaposan elrontani az életét. Például azzal, hogy egyáltalán nem mondja ki a fontos dolgokat, nem beszéli meg őket az érintettekkel, vagy pedig akkor teszi ezt meg, amikor már késő. Ebben a regényben is többször fordul ez elő. Például a főhősnő nem mondja el a férjének, hogy a fiuk edzője az ő volt vőlegénye, aki harminc évvel korábban gyilkosságot követett el. Akkor sikerült külföldre menekülnie. Most viszont itt van, és álnéven azon ármánykodik, hogy a fiút, aki szintén nem tud semmiről, a szülei ellen fordítsa. Pedig ha a nő időben szól, még részben ellensúlyozhatták volna az edző rossz hatását, de így az események a fiú totális elszakadá­sához, majd erőszakos halálához vezetnek. Vagy ott van a nagyapa, aki nem árulja el az unokájának, hogy az anyját, vagyis a nagyapa lányát örökbe fogadták, tehát bizonyíthatóan nem volt zsidó, így az unoka sem az. Ez az elhallgatás is erőszakos halált eredményez. Jaj, szóljatok már, beszéljetek, buzdítom lélekben a könyv szereplőit, de hiába. Persze egy könyvben kellenek a tragikus fordulatok, hogy izgalmas, magával ragadó legyen. De hány ilyen elhallgatás van a való életben is! Például egy anya észrevette, hogy az imádott fia ezt-azt elemei otthonról, de nem szólt se neki, se a férjének, még akkor sem, amikor a szomszéd figyelmeztette őket, hogy a fiút a helyi drogosok társaságában látta. Amikor az apa szembesítette ezzel a gyereket, az anya a tagadó fiú mellé állt, aki később, hogy drogozhasson, házon kívül is rendszeresen lopni kezdett, mígnem lefülelték és elítélték. Az apa az anyát hibáztatta, mert persze kiderült, hogy ő elejétől tudott az otthoni lopásokról. Az asszony belebetegedett a történtekbe. A közéletben is van ilyen. Egyesek szerint, ha a szocializmusban nyíltan lehetett volna beszélni, akkor sosem bukott volna meg. Ez azért bonyolultabb dolog, de tény, hogy nem vezet jóra, amikor valakik ma­gukhoz ragadják a jogot, hogy meghatározzák, miről nem lehet és miről lehet beszélni, illetve amiről lehet, arról mit szabad mondani és mit nem. (Danglár/Trend hetilap) Mélypontra esett az illegális migráció Hatéves mélypontra süllyedt tavaly az illegálisan érkező bevándorlók száma az Európai Unióban, mintegy 139 ezer embert regisztráltak a tagor­szágok külső határain - írta friss jelentésében a Frontex. Az EU part- és határvédelmi ügy­nökségének értékelése szerint a 2019- ben érkezettek száma 92%-kal ala­csonyabb volt a migrációs válság te­tőpontján, 2015-ben feljegyzett több mint egymilliónál. A csökkenés éves mértéke 6% volt, így a tavalyi lett a legalacsonyabb szám 2013 óta. A be­vándorlók száma már 2018-ban is alacsony volt a korábbiakhoz képest, ennek oka elsősorban a Földközi­tenger középső és nyugati részén hú­zódó útvonalak visszaszorulása. A fő belépési pontnak ismét Görögország számit, ahol 82 ezren értek partot, ez 46%-kal több, mint az előző évben. A migrációs nyomás tavasszal erősödni kezdett, szeptemberben tetőzött, a hi­degek beköszöntével pedig újból csökkenésnek indult. Spanyolor­szágban 54%-os visszaesés volt megfigyelhető az egy évvel korábbi­hoz képest, így 24 ezerre csökkent az érkezők száma, akik főleg marokkó­iak és algériaiak voltak. Olaszország­ban eközben 14 ezer illegális határ­­átlépést regisztráltak, ami 41%-os csökkenésnek számít. Legtöbbjük tunéziai és szudáni állampolgár volt. A görög szigetekről az ország szá­razföldi részére szállított migránsok egy része folytatta útját a Nyugat- Balkánon keresztül. Ezért az év má­sodik felében növekedett az érkezők száma a görög-albán, valamint a Szerbia és Magyarország, illetve Horvátország közötti határon is. (MTI) FIGYELŐ Feszültségforrássá lópett elő Líbia Párbeszéd helyett olasz-líbiai fe­szültséget teremtett a kormányfő Giuseppe Conte lépése, hogy Halífa Haftar tábornokot a Líbiai Nemzeti Hadsereg (LNA) vezető­jét fogadta Rómában, amire vála­szul Fájez esz-Szarrádzs, a nem­zetközileg elismert líbiai kormány miniszterelnöke lemondta találko­zóját Contéval - értékelte az olasz sajtó. A legnagyobb olasz napilap, a Corriere della Sera diplomáciai baklövésről írt. Az újság értesülé­sei szerint Haftar tábornok római látogatása nem számított megle­petésnek, mivel az olasz külügyi titkosszolgálat (AISE) is részt vett az előkészítésében. Az LNA veze­tője Rómában az Egyesült Álla­mok képviselőivel találkozott, majd innen egyenesen a római kormánypalotába ment tovább. A líbiai miniszterelnök távolma­radását olasz politikai és sajtófor­rások is azzal magyarázzák, hogy Szarrádzsot feldühítette Haftar megjelenése. Olasz lapkommen­tárok szerint a római kormány attól tart, teljesen kiszorul Líbiából, amelyhez szoros történelmi és gazdasági kapcsolatok fűzik. Ró­ma az utóbbi évtizedekben több milliárd eurót fektetett be Líbiá­ban. 2017-től az egymást követő olasz kormányok a nemzeti egy­ségkormánnyal, Haftar tábornok­kal, valamint a dél-líbiai törzsekkel is együttműködtek az embercsem­pészek megfékezése érdekében. Légi blokád alá vette a Haftar tá­bornok vezette Líbiai Nemzeti Hadsereg szerda estétől az általa ostromlott líbiai főváros, Tripoli egyetlen nemzetközi repterét, hogy megakadályozza a nemzeti egy­ségkormány védelmét célzó török katonai beavatkozást - jelentette az Affigatenews líbiai hírportál. Állí­tólag Fájez esz-Szarrádzs nemzeti egységkormánya a törökországi zsoldosok átdobására használta a repteret. Szerdán az egyiptomi, a francia, a ciprusi és a görög kül­ügyminiszter elítélte, hogy külföldi csapatokat küldjenek Líbiába. Ka­irói találkozójukon úgy vélekedtek, hogy ez fenyegetést jelent a regio­nális biztonságra nézve. A Líbiai Nemzeti Hadsereg (LNA) néhány órával azután rendelte el a légikikötő blokádját, hogy az Eu­rópai Unió és több más regionális hatalom vezetői újabb diplomáciai erőfeszítéseket tettek, hogy meg­előzzék a készülő török katonai beavatkozást és ezzel a líbiai pol­gárháborús konfliktus további el­mérgesedését. Líbia Moammer Kadhafi diktátor 2011-es megbuktatása és meg­gyilkolása után káoszba süllyedt, és területének jelentős részét egy­mással vetélkedő milíciák, illetve helyi csoportok igyekeznek el­lenőrzésük alá vonni. Míg a nem­zetközileg elismert kormányt Tö­rökország támogatja, addig a Haftar vezette Líbiai Nemzeti Hadsereg (LNA), amely a legna­gyobb és legjobban szervezett az ország számos milíciája közül, Egyiptom, az Egyesült Arab Emírségek, valamint Oroszország támogatását élvezi. (MTI)

Next

/
Oldalképek
Tartalom