Új Szó, 2020. január (73. évfolyam, 1-25. szám)
2020-01-09 / 6. szám
8 KÜLFÖLD 2020. január 9. I www.ujszo.com A brexitről tárgyalt Von der Leyen London. A brit kormánynak kompromisszumokat kell kötnie egy olyan kereskedelmi megállapodás eléréséhez, amelynek keretében az Egyesült Királyság a kilépés után is megőrizheti magas fokú hozzáférését az Európai Unió egységes piacához - figyelmeztetett tegnap az Európai Bizottság elnöke Londonban. Ursula von der Leyen a London School of Economics (LSE) patinás közgazdasági egyetemen tartott előadását követően kijelentette, hogy kemény tárgyalásokra kell készülni a felek közötti jövőbeni kapcsolatrendszer feltételeiről, és „minden egyes döntés következményekkel fog járni”. Hangsúlyozta, véleménye szerint nem lehetséges mindenre kiteijedő megállapodásra jutni a jelenlegi tervek szerint év végéig tartó átmeneti időszakban, így indokolt lehet ennek kiterjesztése. Ezt a brit miniszterelnök jelenleg mereven elutasítja. Mindazonáltal leszögezte: „készek vagyunk éjt nappallá téve dolgozni, hogy a lehető legtöbbet eléljük a jelenlegi időkeretben.” Délután Ursula von der Leyen és Michel Barnier, az EU brexitügyi főtárgyalója Boris Johnson brit kormányfővel tárgyalt, elsősorban a brit kiválás állásáról és az iráni helyzetről. Az Európai Parlament várhatóan állásfoglalást szavaz meg a jövő héten, amelyben kimondja, a jövőbeli kereskedelmi kapcsolat mélysége nagyban függ attól, hogy az Egyesült Királyság milyen jogokat biztosít majd az uniós állampolgárok számára, például a munkaerő szabad mozgása terén. (MTI) Brit vér is tapad Szulejmánihoz London. Boris Johnson brit miniszterelnök szerint Kászim Szulejmáni iráni tábornok brit katonák haláláért is felelős volt. Johnson a londoni alsóházban, a képviselői kérdések és azonnali miniszterelnöki válaszok szokásos szerdai órájában kijelentette: az iráni Forradalmi Gárda különleges egységének parancsnoka terroristákat látott el olyan robbanószerkezetekkel, amelyek brit katonák életét oltották ki, vagy súlyos sérüléseket okozott nekik. „Ennek az embernek a kezéhez brit katonák vére tapadt” - fogalmazott a brit kormányfő. Hozzátette: Szulejmáni fegyverezte fel a szélsőséges Hezbollah szervezetet olyan rakétákkal, amelyeket a libanoni síita fegyveres szervezetet ártatlan civilek ellen vetett be, és ő látta el rakétákkal a Teherán által támogatott jemeni húszi lázadókat, akik szintén ártatlan civileket vettek célba ezekkel a fegyverekkel. Szulejmáni emellett hozzájárult Bassár el-Aszad szíriai elnök rendszerének, „a világ egyik legbrutálisabb rezsimjének” fenntartásához is, ezért brit kormány „nem fog siránkozni” Szulejmáni halála felett - mondta Johnson. A kormányfő megerősítette, hogy a brit királyi haditengerészet két hajója, a Defender romboló és a Montrose fregatt fokozott készültségben járőrözik a Perzsaöböl térségében a hajózás védelme érdekében. (MTI) Óvatos az iráni válaszcsapás Ali Hamenei iráni ajatollah: Teherán a rakétáival arcul csapta az Egyesült Államokat Iraki tiltakozó az iráni támadás ellen. Irak csak elszenvedi a konfliktust, itasr/ap) ÖSSZEFOGLALÓ Washington/Teherán. Irán rakétatámadást hajtott végre Irakban az USA vezette nemzetközi katonai erők ellen, megtorlásul azért, hogy Washington egy dróncsapásban megölte az iráni Forradalmi Gánla egyik tábornokát, Kászim Szulejmánit, egyúttal Teherán figyelmeztette Washingtont és minden régióbeli szövetségesét, hogy ne próbálja megtorolni az iráni támadást. A támadást végrehajtó iráni Forradalmi Gárda elit alakulata közölte, rakétacsapásai „teljesen lerombolták” az amerikai erők által használt iraki Ain al-Aszad légitámaszpontot. A gárda „minden tekintetben teljes sikernek” minősítette a támadást. Az iraki hadsereg közlése szerint Irán 17 ballisztikus rakétával támadta a Bagdadtól 170 km-re lévő Ain al-Aszad légitámaszpontot, öttel pedig az észak-iraki Kurdisztánban lévő Erbíl város külföldi katonai célpontjait. Az iraki hadsereg egy tisztje meghalt, további öt katonája pedig megsebesült a bázison. Az Irak nyugati, Anbár tartományában található Ain al-Aszad légitámaszpontot az amerikai erők először a Szaddám Húszéin iraki diktátor rendszerének megdöntésére indított 2003-as invázió idején használták, később az Iszlám Állam ellen folytatott iraki és szír hadműveleteikhez is igénybe vették. Az iraki katonai közlemény nem szól arról, hogy külföldi katonának esett volna bántódása, de a Pentagon közlése szerint amerikai katonák nem sebesültek meg, és több más érintett ország is azt közölte, hogy sértetlen minden Irakban szolgáló katonája. Donald Trump amerikai elnök visszafogottan reagált, közölte: egy amerikai katona sem halt meg, tart a károk felmérése, egyelőre minden megfelelőnek tűnik. „A miénk a világ legerősebb és legjobban felfegyverzett hadserege” - tette hozzá. Teherán nagyon elégedett Ezzel szemben az iráni állami tévé azt közölte, hogy „legalább 80 amerikai terrorista” meghalt a rakétatámadásban, több amerikai helikopter és katonai berendezés megsemmisült, és az Irakban lévő erőknek egyetlen rakétát sem sikerült elfogniuk. Az iráni állami tévé idézte a Forradalmi Gárda egyik magas rangú tisztjét, aki szerint száz amerikai célpontjuk van a térségben arra az esetre, ha az Egyesült Államok megtorolná ezt a támadást. „Figyelmeztetjük Amerika minden szövetségesét, aki rendelkezésére bocsátotta saját területén lévő bázisait, hogy Irán célpontnak fog tekinteni bármilyen területet, ahonnan támadó cselekményt indítanak ellene” - közölte a gárda nyilatkozatában, amelyben Izraelt is megfenyegette. A támadás után Ali Hamenei ajatollah, Irán legfőbb vallási és politikai vezetője beszédet mondott, amelyet közvetített az állami tévé. Teherán arcul csapta az Egyesült Államokat az amerikai katonák által használt iraki támaszpontok elleni szerda hajnali rakétacsapásokkal, de Irán nem érheti be ezzel a katonai akcióval - jelentette ki. Az Egyesült Államok jelenléte az ajatollah szerint megrontja a térséget, háborút, megosztottságot és pusztítást okoz, ezért az Egyesült Államoknak távoznia kell a régióból - szögezte le. Előre szóltak Iraknak Az Egyesült Államok és Irán között kiéleződő konfliktus pusztító háborúval fenyeget, Irak pedig visszautasítja szuverenitásának megsértését és a területén elkövetett támadásokat - tolmácsolta Ádil Abdel Mahdi iraki kormányfő szavait szóvivője bagdadi sajtótájékoztatóján. A bagdadi vezetés tudatta, hogy Irán szóban értesítette Mahdit, hogy Kászim Szulejmáni iráni tábornok meggyilkolását megtorlandó támadást indít Irakban lévő amerikai célpontok ellen, de pontosan nem közölték, hogy milyen célpontokra mérnek csapást. A támadással egy időben már az Egyesült Államokból is hívták - tudatta a kormányszóvivő. Az iraki kormány minden felet arra szólít fel, hogy tanúsítsanak önmérsékletet, tartsák be a nemzetközi megállapodásokat, és tartsák tiszteletben Irak szuverenitását - húzta alá a szóvivő. Harcias hazai retorika A jelek szerint Irán nem akar átfogó konfliktust az USA-val: az éjszakai órákra időzített támadásnak kevés áldozata volt, helyi források szerint a radarok időben észlelték az induló rakétákat, így a megtámadott két bázison szolgálóknak volt idejük óvóhelyre húzódni. Úgy tűnik, Irán a belföldnek szánt harcias retorikával igyekszik kielégíteni a Szulejmáni megölése miatt felháborodott irániak bosszúvágyát. Az iráni televíziók megszólaltatták a válaszcsapást ünneplő embereket is.,Megmutattuk az erőnket. De az igazi bosszú az lesz, amikor az amerikaiak kivonulnak a térségből” - mondta ez egyik megszólaló férfi. Miközben az iráni vezetők a belföldnek a harcias arcukat mutatták, Dzsávad Zaríf külügyminiszter azt írta, hogy hazája az ENSZ- alapokmányának megfelelően, önvédelemből cselekedett, s a rakétatámadások második hullámával lezárta a válaszcsapásokat. Hozzátette: Irán nem akarja a válság elmélyülését, ám újra válaszolni fog, ha támadás éri. Kiürül Irán légtere Az amerikai szövetségi légügyi hatóság (FAA) az iráni rakétatámadás miatt megtiltotta az amerikai légi járatok közlekedését az iraki és az iráni légtérben, valamint a Perzsa(Arab)-öböl és az Ománi-öböl térségében. Ezután a világ több légitársasága bejelentette, gépeik szintén elkerülik a két közel-keleti országot. Az Air France francia, a Lufthansa német, az Aeroflot orosz és az egyesült arab emírségekbeli Emirates légitársaság is felfüggesztette tegnap a közel-keleti térséget érintő járatait azt követően, hogy Irán rakétacsapásokat mért az Irakban állomásozó amerikai erőkre. Az Air France közleményében azt írta, hogy a légitársaság a francia és a regionális hatóságok döntése nyomán módosította járatai repülési terveit. A Lufthansa szóvivője közölte, a társaság törli a Frankfurt és Teherán között naponta közlekedő járatát. A szombaton az iraki Erbílbe tervezett járatot is törölték. Uniós állásfoglalás A fegyverek használatának azonnal véget kell vetni, és vissza kell térni a megoldást kínáló politikai párbeszédhez -jelentette ki Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke Brüsszelben, az Európai Bizottság rendkívüli tanácskozása után az Irán által végrehajtott rakétatámadásokról nyilatkozva. Az Európai Bizottság elnöke hangsúlyozta, hogy a kialakult válság nemcsak a régiót érinti, hanem az egész világot. Az Európai Unió kapcsolatban áll a régió valamennyi szereplőjével annak érdekében, hogy elkerülhető legyen a helyzet további romlása - húzta alá. A biztosi testület megvizsgálta a válság Európára gyakorolt lehetséges hatásait, és készen áll, hogy minden szereplővel a lehető leghamarabb cselekedjen és párbeszédet kezdeményezzen-mondta. Kijelentette: az unió mindent megtesz az Irán atomprogramjáról kötött megállapodás, az úgynevezett közös átfogó cselekvési terv (JCPOA) életben tartása érdekében. A megállapodás fontosabb, mint valaha-tette hozzá. (MTI, hvg, ú) Átadták a Török Áramlat gázcső egyik szakaszát Vlagyimir Putyin orosz ós Recep Tayyip Erdogan török elnök tegnap felavatta Isztambulban az orosz Anapából érkező Tőrök Áramlat földgázvezeték 935 km hosszú fekete-tengeri szakaszát, amely kát párhuzamos csöve Kiyiköy települósnól éri el Törökország európai partjait. Isztambul. A két államfő ünnepélyes eseményen avatta fel a vezetéket, videólinkkel kapcsolódva az anapai Russzkaja kompresszor-, illetve a kiyiköyi fogadóállomáshoz, ahol üzembe helyezték a vezetéket. Az egyik cső kizárólag Törökországot, míg a másik Törökországon keresztül Délkelet- és Közép-Európa orszá-Összeköti őket a cső. Vlagyimir Putyin orosz és Erdogan török elnök. (TASR/ap) gait, köztük Magyarországot és Szlovákiát látja majd el orosz földgázzal. Oroszország és Törökország 2016 októberében kötött megállapodást az ukrán tranzit elkerülését célzó Török Áramlat gázvezeték megépítéséről. A Török Áramlat két ága egyenként évi 15,75 milliárd köbméteres kapacitású. Az egyik szál feltöltése gázzal tavaly október közepén kezdődött meg, a második szálat november 20-ára töltötték fel Kiyiköyig. A Török Áramlat beüzemelésével a Gazprom 3 nagyobb csövön keresztül tud gázt szállítani Európába: északon ott a Németországba vezető Északi Áramlat, a kisebb kapacitású Jamal Lengyelországon keresztül vezet, végezetül Ukrajnán keresztül érkezik a Testvériség. (MTI, ú)