Új Szó, 2019. december (72. évfolyam, 280-302. szám)
2019-12-27 / 299. szám
6 KULTÚRA 2019. december 27. | www.ujszo.com A pillanat ígérete Az előadás alapvető problémáját egyrészt a túl nagyot markolás, másrészt egyfajta alulvállalás okozza A főhős valamilyen okból egyedül maradta Földön (Képarchívum) LAKATOS KRISZTINA Újabb szlovákiai magyar ősbemutatót tartott a Dialóg nonprofit szervezet: Matusek Attila és Laboda Róbert Pillanat, amely kilóg az időből című sci-fi monodrámáját a közelmúltban Komáromban láthattuk, Matusek Attila rendezésében és előadásában. Azt is mondhatnánk, itt a szlovákiai magyar Legenda vagyok - zombik nélkül, mutáns vírus helyett teledeportálással. Ötletelni, agyalni, kísérletezni, (ön)megvalósítani, járatlan útra fordulni, kockázatot vállalni jó, sőt, fiatal, a pálya elején járó alkotó- vagy előadóművészként már-már kötelező. Az pedig külön örvendetes tény, hogy az utóbbi néhány évben ha nem is simultak ki varázsütésre a göröngyök, de formálódik egyfajta gyakorlata, megvalósítási terepe a hasonló, független, rétegszínházi kezdeményezéseknek. Aztán persze van az úgy, hogy a lehetőség inkább csak ígéret marad - jobbára ez történik a Pillanat, amely kilóg az időből esetében is. Matusek Attila és Laboda Róbert mesélője Majoran Hektor, a zseniális, ám meglehetősen antiszociális fizikus, aki megalkotta a földi élet megmentéséhez szükséges teledeportálás technológiáját. Elhasználtuk a bolygót, amely lassan élhetetlenné válik, az egyetlen reménysugár az a sok-sok fényévnyire található kisebb planéta, ahova, ha minden jól megy, egy gombnyomással átküldhető minden élő organizmus. Az újrakezdés nem lesz egyszerű, hiszen a minden élő organizmus olyannyira kategorikusan értendő, hogy az emberiség csupaszon, javaitól megfosztva találja majd magát az új helyen, és a nulláról indulva r Újabb lehetetlen küldetések Los Angeles. Két újabb epizód készül a Tom Cruise főszereplésével forgatott Mission: Impossible-filmsorozathoz. A hetedik részt 2021 júliusában, a nyolcadikat pedig 2022 augusztusában mutatják be. Tom Cruise 1996 óta játssza a főhőst, Ethan Huntot. A népszerű amerikai akciószéria hetedik és nyolcadik részében egy sor színésszel egészül ki az eddigi szereposztás. A rendező, Christopher McQuarrie a napokban jelentette be, hogy az újak között lesz Shea Whigham is, akit legutóbb a Jokerben láthattak a nézők, továbbá Hayley Atwell és Pom Klementieff is csatlakozik a produkcióhoz. Ilsa Faustot továbbra is Rebecca Ferguson alakítja. McQuarrie rendezte a Mission: Impossible 2015-ös Titkos nemzet és a 2018-as Utóhatás című epizódját is, utóbbi 791,1 millió dolláros jegybevételt ért el, és ezzel a sorozat eddigi legsikeresebb része lett. Jövőre sem maradunk Tom Cruise nélkül, a Top Gun: Maverick című akciófilm premierjét 2020júniusára tűzték ki. (MTI) kell majd felépítenie egy új társadalmat. A történetbe néhány perccel a nagybetűs Esemény előtt kapcsolódunk be, és (hajói értelmeztük a jelzéseket) hosszú hónapokkal később hagyjuk magára hősünket, egy olyan nyitott pillanatban, amely ígérheti az egyéni idő visszazökkenését vagy a végérvényes kívülrekedést is. Majoran Hektor a két pont között azzal szembesül, hogy valamilyen okból egyedül maradt a Földön. És bej álja az érthetetlen helyzet diktálta külső és belső utat: tudósként felméri, ellenőrzi és dokumentálja az új valóságot; egyetlen földlakóként felméri a lehetőségeit, kezdődhet-e vele valami új, vagy csak annyi feladata maradt, hogy legalább nyomot hagyjon maga után; magára hagyott PENGE Sztereotípiák visszhangja Babarczy Eszter első novelláskötete a nőkkel kapcsolatos sztereotípiákkal kezdeményez párbeszédet. Főszereplői olyan nők, akik többek között vásárlási mániától, testképzavartól szenvednek, macskarajongók, konvencionális szerepekben JUHÁSZ TIBOR KRITIKAI ROVATA élnek vagy azokba kényszerülnek. Folyton a szűkebb-tágabb környezetük elvárásai közt találják magukat. De amikor saját kezükbe akarják venni az életüket, és látszólag lehullanak a konvenciók, még kiszolgáltatottabbak lesznek. Es általában családjuk sincs elérhető közelségben ahhoz, hogy védelmet biztosítson a számukra. Sőt, a család mintha alkalmatlan lenne erre a feladatra, hiszen sok esetben pont a a rokonok azok, akik valamilyen móemberi lényként különböző fázisokon át a racionalizálástól a megalomán téveszmékig jut el. A Pillanat, amely kilóg az időből alapvető problémáját egyrészt a túl nagyot markolás, másrészt egyfajta alulvállalás okozza. A szöveg inkább olvasható novellaként, mint drámai szövegként (nézzünk egy ide vágó definíciót: a novella tömören előadott történet, mely nem törekszik a valóság extenzív totalitású ábrázolására, rendszerint kevés szereplő vesz részt benne, az idő és a tér viszonylag szűkre szabott, szerkezete behatárolt, egyenes vonalú, rendszerint egy sorsdöntő esemény fordul elő benne, és meglepően, csattanószerűen zárul); ha van benne drámai lehetőség, feszültség, akkor azt elsősorban nem a szövegben kell keresnünk, hanem a dón erőszakot gyakorolnak a főszereplőkön. Például a kötetnyitó Nagymama című írásban. A nagymama az unokája számára érthetetlen családi konfliktusok szövevényes hálóján keresztül ítéli meg a gyereket, ezért bánik vele mostohán. A levélben saját családjának ridegsége ösztönzi arra a fiatal lányt, hogy egy utazás alkalmával az idegen nyelvi környezet dacára megszökjön. A kisolló című prózában pedig annyira eltúlzott a családtagok toleranciája, hogy a történet mellékszereplői inkább közönnyel viseltetnek az anya öncsonkító procedúrája iránt. De vajon van-e összefüggés a szövegektől kirajzolódó meglehetősen ambivalens családkép és az erőszak valamennyi fajtájának (találunk itt jó párat) teret adó társadalom között? Ha van, miként regisztrálható? A novellák sorrendjének kronológiai szervezőelve megteremti a novellafüzérként való olvashatóság lehetőségét: a gyerekkortól az idős korig követhetjük, hogy különböző életszakaszokban milyen nehézségekkel, traumákkal kell a nőknek szembenézniük. Bár az, hogy a kötetben a családtagok hagyományozzák a sérelmeiket, és ezáltal mögöttes tartományokban, és a színpadra állítás során kellene megtalálni, felépíteni. Matuseknek ez időnként sikerül, a legerősebb pillanatai azok, amikor Majoran Hektort a maga pőre, személyes magányában mutatja meg (például amikor a saját testét öleli, tapogatja, simogatja). Közben viszont az előadás nagyrészt birkózás marad a szöveggel, amely mindent el akar mondani - személyes történetet, tudományos hipotézist, világmagyarázatot, szentenciaszerű, szellemes megállapításokat az emberi társadalomról... - ám inkább csak a felszínt karistolja. Ez a szöveg jelenetről jelenetre űzi az előadók és egyre érezhetőbben rátelepszik az előadásra, ahogy jószerével minden történést illusztrációként rendel maga alá. megerősítenek egy olyan társadalmi struktúrát, ami az őket ért sérelmekért is okolható; lehetséges válasz a fentebbi kérdésre. Ugyanakkor annak a több novellában is érintett társadalmi diskurzusnak a mélyebb megértését, amiben általában a nő az áldozat, a férfi pedig az erőszaktevő, Nem mellesleg, felmerül a kérdés, mit is látunk tulajdonképpen. Végig egy dokumentált valóságot nézünk, lényegében azt a felvételt, amelyet Majoran Hektor indít el pár perccel az Esemény előtt, majd újra és újra visszatér hozzá, hogy megörökítse a fontosnak ítélt mozzanatokat (belekalkulálva, hogy a kamera időnként privát, nem az utókomak/külvilágnak szánt pillanatokat is rögzít)? Vagy egy kvázi jelen idejű történet bontakozik ki a szemünk előtt, amelynek a fenti dokumentálás pusztán egy a része? Ennek a kérdésnek az átgondolása (és minden szituációban következetes, tűpontos színpadi megoldása) azt is eredményezhette volna, hogy a produkcióba illesztett, és most alapvetően jelzésként, kellékként, díszletelemként funkcionáló eszközök sokkal gazdagabb, erőteljesebbjelentéssel telítődnek. A jelentésrétegek részben most is felsejlenek - például a társat helyettesítő táblagép képében, vagy a színpadképet meghatározó láda formájában, amely nagyjából azt az egy köbmétert foglalja el, amely végsősoron egy ember „hatótávolságaként” is értelmezhető, legyen bármilyen szűkre szabott vagy éppen felfoghatatlanul tágas a tér. Majdnem minden megvan ahhoz, hogy megteremtődjön egy még mindig minimalista, de sokféle tükröztetést, ütköztetést lehetővé tevő, erősen konstruált tárgyiasult világ, amelyben Majoran Hektor történetének érvénye, tétje lehetne. És az az utolsó pillantás tényleg egy még majdnem időn kivüli, kimerevített pillanatból érne el hozzánk, nem az ürességből. Matusek Attila - Laboda Róbert: Pillanat, amely kilóg az időből. A Dialóg produkciója. Rendezte és játssza: Matusek Attila. A rendező munkatársa: Culka Ottó. Dramaturg: Varga Emese. Díszlet: Borsodi Jenő. Technikai munkatárs: Csicsó Tamás a könyv kevésbé segíti. A mérgezett nő, a sztereotípiák és a sztereotip férfi és női alakok zsúfolt gyűjteményeként, inkább csak visszhangozza azokat az előítéletes vélekedéseket, amikkel feltehetőleg apológiába akart bocsátkozni. A sikerültebb szövegekben ez az apológia végbe megy. Ilyenkor a kötet valóban érzékenyít. Tagadhatatlan erény továbbá a műfaji heterogenitás: a paletta a naplótól kezdve (Szülök) a jegyzőkönyvek tárgyilagosságát idéző nyelvezetű novellákon át (Sennyei Ilma eltűnt) az esszéisztikus írásokig (A mérgezett nő) terjed. Bár a szövegek nagy része az elmúlt két évtizedben már megjelent online és offline felületeken (a könyvbe döntően átdolgozott verziójuk került), az összeállítás sokszínűsége a debütáló szépírók pályaindító köteteinek számvetésjellegét juttathatja eszünkbe. Szimpatikus, de korántsem meglepő ez egy olyan szerzőtől, aki eszme- és művészettörténész-ként, kritikusként, szerkesztőként és publicistaként egyaránt elismert. Babarczy Eszter: Mérgezett nő, Jelenkor, 2019 Értékelés: 7/10
