Új Szó, 2019. december (72. évfolyam, 280-302. szám)
2019-12-05 / 283. szám
Utazást karácsonyra 2019. december 5., csütörtök, 12. évfolyam, 39. szám Izland kitiltja a luxushajókat a kikötőiből Környezetvédelmi okokból január elsejétől Izland kitiltja a felségvizeiről a súlyosan szennyező luxushajókat - írja az Euronews. Gudmundur Ingi Gudbrandsson környezetvédelmi miniszter az Euronews szerint ezen a héten fogja aláírni az erre vonatkozó kormányrendeletet, ezzel az északi szigetország lesz az első az öreg kontinensen, amelyik ilyen szigorú tilalmat vezet be. A probléma oka, hogy Izland a luxushajóutakra befizető turisták körében is rendkívül népszerű célpont, de ennek a környezet látja kárát. Az új szabályozás életbe lépése után csak azok a vízi járművek használhatják Izland kikötőit, amelyeknél a meghajtáshoz használt gázolaj kéntartalma nem haladja meg a 0,1 energiaszázalékot. Jelenleg ez még 3,5 energiaszázalék. A környezetvédelmi miniszter leszögezte: megfelelő tisztítással a jövőben is lehet majd dízelolajat használni, amíg nem válik elérhetővé más üzemanyag, de a nehézolajtól a lehető leggyorsabban meg kellene szabadulni. Korlátozott tilalmak már jelenleg is vannak érvényben, de egyelőre csak regionális szinten, például a norvég íjordokra vonatkozóan. A hajók által használt nehézolaj minden más üzemanyagnál szennyezőbb. Az égés során felszabaduló korom nemcsak az egészségre káros, hanem a gleccserek olvadását is felgyorsítja. (Euronews) Kilencéves késéssel nyithat a berlini repülőtér ilencéves késéssel, 2020. október 31- én indulhat meg a forgalom az új berlini nemzetközi repülőtéren a beruházás irányítóinak terve szerint. A berlin-brandenburgi Willy Brandt Nemzetközi Repülőtér (BÉR) az egykori NDK területén kezdett legnagyobb beruházás. Átadására eddig négy dátumot tűztek ki, és egyiket sem sikerült betartani. Most viszont sikerülhet, 2020 októberének utolsó napján elindulhat a forgalom — mondta Dietmar Woidke, Brandenburg tartomány miniszterelnöke a beruházásért és az üzemeltetésért felelős állami cég felügyelőbizottságának ülése után az MTI beszámolója szerint. A Berlin, Brandenburg és a szövetségi állam közös vállalkozásában épülő repülőtér kivitelezési munkálatai 2006-ban kezdődtek, és az első tervek arról szóltak, hogy 2011 október végén indulnak az első járatok a három kisebb berlini nemzetközi repülőteret (Tempelhof, Tegel, Schönefeld) kiváltó új légikikötőben. A csúszás sorozatos tervezési és kivitelezési hibák és mulasztások következménye, rendbe kellett hozni a többi között az épületegyüttes tűzvédelmi rendszerét, a falakba beépített csővezetékkel és kábelhálózattal együtt. 2008-ban bezárták a Berlin központjától néhány kilométerre fekvő Tempelhof repülőteret. Az új tervek szerint a BÉR megnyitásával együtt az ugyancsak a város belső kerületeinek közelében fekvő Tegel repülőteret is bezárják, a schönefeldi - amelynek szomszédságában a BÉR épül - viszont néhány évig indít és fogad majd járatokat. Az új reptér ugyanis már a megnyitás napján túl szűkös lesz, és bővíteni kell a kapacitását. A BER-t évi 27 millió utas fogadására tervezték, de a két jelenlegi repülőtér együttes forgalma már jóval 30 millió felett van. A BÉR a frankfurti és a müncheni után a harmadik legnagyobb németországi repülőtér lesz, amikor elkészül. A beruházás költségei várhatóan elérik majd a 6,5 milliárd eurót, ami csaknem a háromszorosa az első költségvetésben tervezett 2,4 milliárd eurónak. (MTI) Az eredeti tervek szerint 2011 októberében nyitott volna az új berlini reptér (Fotó: Shutterstock) Újra olcsón repülhetünk Jelentősen csökkentek OLCSÓ REPÜLŐJEGYEK EURÓPA ÉS A VILÁG NAGYVÁROSAIBA - 2020. JANUÁR a repülőjegyárak a decemberi csúcsszezon után, elsősorban az európai célállomásokra tartó gépekre foglalhatunk jegyet 50 euró alatt, de a távolabbi városok között is számos olyan van, amelyet jó ár/érték arányon kínálnak a légitársaságok. olyan európai célállomás is van az árfigyelő táblázatunkban, ahova 20-45 euró közötti áron foglalhatunk repülőjegyet - Londonba és Brüsszelbe csak 20 euró egy retúrjegy, ha az év első hónapjában utaznánk. Kiemelkedően jó ár/érték arányon foglalhatunk jegyet Amszterdamba (42 €), Barcelonába (43 €), Edinburghba (36 €), Lisszabonba (45 €), Athénba (36 €), Párizsba (33 €) és Rómába (44 €) is. Európán belül továbbra is rendkívül drága a retúrjegy Isztambulba, látszik, hogy gyakorlatilag nincs fapados konkurencia, így már hosszú ideje 150-200 euró között mozog egy retúrjegy ára, most éppen 175 euró. Ugyanez elmondható Münchenről is, a bajor fővárosba szinte lehetetlen 100 euró alatti áron jegyet foglalni, azokba a városokba, Amszterdam_________easyJet Bécs nincs 4/3 nincs 42 € -6 € v -13% Athén____________Laudamotion Bécs nincs 4/3 nincs 36 € -31 € v -46% Bangkok_________Qatar Airways_______Bécs Doha 7/6______igen 460 € -23 € y -5% Barcelona________Laudamotion________Becs____________nincs___________4/3______nincs 43 € 6 € * 16% Berlin_______________Wizz Air Budapest nincs 4/3 nincs 26 € -3€ v -10% Briisszel_____________Ryanair Pozsony nincs____ 4/3 nincs 20 € -17 € y -46% Cancún__________Air France, KLM Budapest__________Párizs__________7/6_______igen_______623 € -2026 y -24% Denpasar (Báli)________KLM__________Becs Amszterdam, Kuala Lumpur 7/6 igen 588 € 12 € * 2% Delhi_____________Qatar Airways Budapest__________Doha___________7/6______igen________435 € 64 € * 17% DubaJ internálnál Bécs Kijev 5/4 nincs 309 € 10 € *___3%_ Edinburgh_________Laudamotion_______Becs____________nincs___________3/4______nincs_________36 € -10 € y -22% Havanna_________Air France, KLM Budapest__________Párizs___________7/6______igen________714 € 88 € a 14% u„„„...... KLM, Air Francé, Amszterdam, ,,, ;___ Honolulu____________Delta BudaPest Los Angeles 7/6 igen 837 6 6€ A 1% Hongkong________Air France, KLM Bécs Amszterdam, Párizs 7/6______igen 473 € 106 € * 29% Isztambul________Turkish Airlines Budapest__________nino___________4/3______igen________175 6 13 € * 8% Kuala Lumpur Emirates Budapest Duhaj 7/6 igen 516 € 21 € * 4% Koppenhága_________Ryanair_______Budapest nincs 4/3 nincs 35 € -9 € y -20% Lisszabon_______Laudamotion, TAP Bécs nincs 4/3 nincs 45 € -28 € y -38% London______________Ryanair_______Pozsony__________nincs____________4/3______nincs_________20 € -12 € y -38% Madrid______________Wizz Air_________Becs___________nincs___________4/3 nincs_______44 € -106 y -19% Miami KLM Budapest Amszterdam 8/7 nincs 360 € -184 € y -34% Melbourne____________KLM________Budapest Amszterdam, Szingapúr 8/7 igen 1 025 € 37 E * 4% München Austrian Airlines Bécs nincs 4/3 nincs 116 € -3 € v -3% New York_______American Airlines Budapest_________London___________6/5______nincs_______341 € -69 € y -17% Párizs_____________Ryanair_______Pozsony nincs_______4/3 nincs 33 6 -11 € y -25% Phuket______________Aeroflot Budapest Moszkva 8/7______igen________509 €_____17 € a 3% Peking________________KLM________Budapest 1 Amszterdam 8/7______igen________474 € 96 € * 25% Rio de Janeiro_______Lufthansa Bécs Frankfurt 8/7 nincs 545 € 48 € * 10% Ráma Laudamotion_______Becs____________nine________4/3 nincs 44 € 1 0€ <> 0% Szingapúr Finnair Budapest_________Helsinki__________8/7______igen________551 € 74 € * 16% Tokió________________Finnair______Budapest Helsinki, Osaka______B/7_______igen_______482 € 53 € a 12% San Francisco Air France, KLM Budapest Amszterdam, Párizs 6/5______nincs_______436 € 29 € a 7% Sydney OtoSouttem ^ Párizs, Kanton 10/8 igen 1031€ 39 € a 4% ’ Az árak nem minden esetben tartalmazzák a feladott poggyász díját, mely 40-100 euró lehet egy oda-vissza útra, légitársaság, szezon és távolság függvényében, kz árak minden adót és illetéket magukba foglalnak. Repülési időszak: 2020. január 15-30. A táblázatban szereplő árak lapzártakor voltak érvényesek. 1 szabad helyek és akarás kínálatok függvényében az árak tovább csökkenhetnek, de emelkedhetnek is.___________• Fonás: Légitársaságok honlapjai, gyüjtőoldalak. ahova közlekednek a fapadosok (pl. Berlin, Frankfurt), az átlagos jegyár 20—40 euró között mozog. A távolabbi, elsősorban ázsiai, amerikai célállomásoknál fontos megjegyezni, hogy arra most van a főszezon, így ennek tükrében érdemes értékelni a legolcsóbban elérhető jegyeket. Annak ellenére, hogy a csúcsidőszak van, meglepően jó ár/érték arányú jeggyel utazhatunk Bangkokba (460 €), a népszerű thaiföldi tengerpartra, Phuketre (509 €), aki pedig a városnézést részesíti előnyben, annak az ázsiai célállomások közül Tokió (482 €), Peking (474 €), Delhi (435 €) lehet jó választás. Ha az USA felé repülnénk, akkor Miami ideális választás, ott is jó idő van, és a repülőjegy ára is lényegesen olcsóbb, mint korábban, most 360 eurót kérnek egy retúrjegyért. New York még ennél is olcsóbb, igaz, ott hideg van. Februárban még kitarthatnak a kedvezőbb árak, igaz, érdemes kerülni a Valentin-napi hétvégét, már most látható, hogy akkor sokkal többe kerülnek a jegyek, mint előtte vagy utána egy héttel. Szabó Laci Izland a luxus hajóutakra befizető turisták körében is rendkívül népszerű célpont, de ennek a környezet látja kárát (Fotó: Shutterstock)