Új Szó, 2019. december (72. évfolyam, 280-302. szám)

2019-12-30 / 301. szám

www.ujszo.com | 2019. december 30. VÉLEMÉNY ÉS HÁTTÉR 7 A lassú változás éve volt az idei esztendő 2020 csapdája MOLNÁR IVÁN Illúzió, hogy 2020 valaminek a vége lesz. Legfeljebb a kezdete. okkal több dolog változott, mint azt elsőre gondol­nánk. Lassan sikerült megszokni, hogy nem Ro­bert Fico a kormányfő, utódja pedig időnként az önálló cselekvés jeleit is mutatta, hol több, hol kevesebb si­kerrel. Mindenesetre felküzdötte magát a Smer képviselőlistájának élére, és talán új irányt mutat a párt­nak. De lehet, hogy csak egy Karel Urbánek, kicsit tehetségesebb ki­adásban. Hogy nem tudják, kicsoda Karel Urbánek? Hát ő volt az, aki 89 végén egy rövid időre Milos Jakest váltotta a Csehszlovák Kommunista Párt élén. Azzal a céllal, vagy inkább il­lúzióval, hogy meg lehet menteni az egyre gyengülő kommunista pártot. Persze nem lehetett. És persze a CSKP és a Smer gyengülése között számos eltérés van, találjunk leg­alább kettőt. A CSKP sokkal gyor­sabban veszítette el a hatalmát, és az összeomlást nem kellett elnyújtani a párttagság gazdasági érdekei miatt. 2019 további nagy változását je­lentette, hogy Zuzana Caputová költözött az elnöki palotába, akit még a csehek is irigyelnek tőlünk. Az ellenzéki sorokban pedig két új tömörülés lett a hangadó: a Prog­resszív Szlovákia/Spolu és Kiska pártja, a Za l’udí. Az elmúlt hónapok viszont az is megmutatták, hogy nem tudnak közösen nekivágni a Smer legyűrésének - az esetleges koalí­ciójukat nehezen emésztenék meg egyes választói csoportjaik. Viszont külön-külön egyik ellenzéki párt sem tud a Smer fölé kerekedni vagy legalább megközelíteni a felméré­sekben. Támogatottságuk nem és nem bír a mágikus 20 százalék kö­zelébe kúszni. Tegyük hozzá, normális párt Szlovákiában még soha nem szer­zett 20 százalékot. Pontosabban szerzett, mégpedig a Nyilvánosság az Erőszak Ellen, a rendszerváltás eufóriájában, az első szabad vá­lasztáson. És utána még az SDK 1998-ban, amikor Meciart kellett legyőzni, de az nem egy párt volt, hanem öt. A szlovákiai demokratáknak már csak az a sorsa, hogy nagy erőfeszí­tések árán megpróbáljanak szövet­kezni és szembeszegülni a körülöt­tünk dübörgő rafinált eszmékkel. Rafinált, mint egy szoftver, a leírása mégis egyszerű: a rendszerváltás rossz volt, összeesküvés, átverés. Tisztességes ember észre se vette. Meöiar alatt minden rendben volt. A Smer minden pártnál jobb. A Smemél már csak Kotleba jobb. Migránsok, homoszexuálisok, li­berálisok. Nem kell az Isztambuli szerződés, mi majd megmondjuk, mi a helyzet a teherbe eséssel, a ha­zával. Erős kéz kell ide, Greta pedig fogyatékos, és az iskolában a helye. Klímaváltozás nem létezik, vagy ha létezik, nem az ember okozta. A hibrid hadviseléssel létreho­zott, közösségi oldalakon érlelt új választói típus már alig bírja kivárni a parlamenti választást. Persze lé­tezik az ellentábor, azonban a tö­résvonalak annyira kiszámíthatat­lanok, hogy megjósolhatatlan a 2020-as választás kimenetele. A legjobb, ha arra készülünk, hogy a 2020-as év nem valaminek a végét fogja jelenteni, legfeljebb a kezde­tét. Az is igaz azonban, hogy a konstruktív és felelős válasz sajnos mindig csak a destrukciót követi. Azt kívánhatjuk csak, hogy ne jöj­jön túl későn. A szerző a TASR hírügynökség munkatársa (Cartoon izer) A szlovákiai parlamenti választásig két hónap van hátra, és mostanra az ellenzéki pártok is kezdik felismerni, hogy ha si­kerül is meneszteni a kormánykoalíciót, a szavazók akkor sem számíthatnak tejjel-mézzel folyó Kánaánra. Jövőre is csak a rossz és kevésbé rossz lehetőségek közül választhatunk. Amit a pártok népszerűségi mutatói alapján szinte biztosan kijelenthetünk: a jelenlegi kormánykoalíciónak - legalábbis a jelenlegi felállásban - jö­vőre búcsút intünk. Hogy ez jó vagy rossz hír, arról megoszlanak a véle­mények, a népszerűségi mutatók szerint azonban a lakosság döntő többsé­ge a változásra szavaz. A nagy kérdés már csak az, hogy milyenre. Egyelőre az sem kizárt, hogy a Smer jövőre is folytathatja ámokfutását, csak a jelenlegi koalíciós partnereit zűrösebbekre váltja. Ha a Smer - vál­lalva az ezzel járó nemzetközi elszigeteltséget - összeállna a szlovák szél­sőjobbal, az a szlovákiai magyarság számára felérne egy rémálommal, amit bármi áron meg kell akadályozni. Márpedig ezt csak úgy tudjuk el­kerülni, ha a jelenlegi ellenzéki pártoknak sikerül annyi szavazatot szerez­niük, hogy képesek legyenek kormányt alakítani. Ha pedig a következő kormányban a magyar pártok képviselői is helyet foglalhatnának, az maga lenne a csoda. Nem árt azonban tudni, hogy minden csoda három napig tart. Hogy a jelenlegi ellenzék kormányt alakítson, ahhoz legalább 6-7 pártnak kellene egyezségre jutnia, ami önmagában sem könnyű feladat, hiszen látványos ideológiai különbségek vannak közöttük, bár ez csak máz. A mérvadó szlovákiai pártok döntő többsége mögött ugyanis egy­mással rivalizáló vállalkozói csoportok állnak, amelyek a pártokon ke­resztül igyekeznek minél nagyobb állami megrendelésekhez jutni, és be­leszólni a jogalkotásba. Az ilyen bizniszpártok többségének élén pedig eleve olyan egocentrikus vezetők állnak, akikből kettő is elég, hogy az első adandó alkalommal szétrobbantsanak egy koalíciót, 6-7 ilyen pedig egyenlő a biztos kudarccal. Ezt mára az ellenzék egy része is elismeri. Menyhárt József, az MKP el­nöke a Pátria rádió hétvégi műsorában rendkívül diplomatikusan fogal­mazott, amikor elismerte, hogy „a szlovák jobboldali pártok nehezen ta­lálnak közös nevezőt”. Alojz Hlina, a KDH elnöke a Sme napilapnak adott hétvégi interjújában azonban már egyértelműen elismerte, hogy az ellen­zéki pártok háza táján „sok az ego és kevés a miniszteri poszt”, vagyis ga­rantált egy olyan konfliktus, amely miatt a 2010-ben megalakuló, Iveta Radicová vezette jobboldali kormány is csak két évig bírta szusszal. Ma­gyarul: hajövőre sikerül is összetákolni egy jobboldali koalíciót, abban eleve kódolva lesz a bukás. A hétvégi inteijújában pedig Hlina már arra is figyelmeztetett, hogy ennek a legnagyobb haszonélvezője újra csak a szlovák szélsőjobb lesz, amely az esetleges előrehozott választásig tovább erősödhet. Úgy tűnik, újra itt az ideje, hogy elővegyük a Rapülők örökzöld slágerét: Hé, ha valami van, de nem az igazi még, ne remélj! Lesz még rosszabb.” FIGYELŐ Egy karikatúraverseny karikatúrája Ismét meghirdette, majd később lemondta a Mohamed-karikatúra­­versenyt Geert Wilders bevándor­lás- és iszlámellenes holland kép­viselő. Wilder szombat este jelen­tette be, hogy ismét meghirdeti a versenyt, majd vasárnap délelőtt lemondta. Megjegyezte azonban, hogy a verseny meghirdetését övező nemzetközi figyelemmel rámutatott a szólásszabadság fon­tosságára. „A missziót teljesítet­tem. Vége a versenynek” - közölte. A képviselő tavaly augusztusban is törölte az általa meghirdetett ver­senyt, miután a rendőrség őrizetbe vett egy pakisztáni férfit, aki meg akarta őt ölni. A férfit tíz év bör­tönre ítélték. A verseny meghirde­tése miatt hatalmas demonstrációk kezdődtek Pakisztánban, Wilder a lemondást azzal indokolta, nagy a veszélye, hogy ártatlan emberek ellen fordul az erőszak. A holland kormány tiszteletlennek minősítette a tavalyi karikatúra­versenyt, ezzel együtt elítélte a Wilders elleni fenyegetéseket is, és kiállt a szólásszabadság mellett. A politikus folyamatosan halálos fenyegetéseket kap, amiért nyíl­tan iszlámellenes. 2004 óta ál­landó rendőri védelmet kap. Ugyanakkor három éve egy hol­land bíróság bűnösnek mondta ki gyűlöletbeszéd, kisebbség elleni uszítás és diszkrimináció vádjá­ban. (MTI) r Börtönbüntetés az Iszlám Állam parodizálása miatt Másfél óv börtönre ítélt egy humoristát az iszlám vallás megsértése miatt a Hamász palesztin radikális isziamista szervezet egyik katonai bírósága a Gázai övezetben. A palesztin terület déli részén ta­lálható Rafahból származó 32 éves Adel al-Masvahinak az a bűne, hogy egy videón az Iszlám Állam terror­szervezetet parodizálta, amint ki­végzi foglyát. Masvahinak fél-fél évet kell letöltenie „a vallási érzüle­tek megsértése”, „a közpolitikái kurzus megsértése”, illetve „deviáns magaviselet” közszemlére tétele miatt — közölte a Hamászhoz közel álló Paltimes hírportál. A felvételen, amely szeptember óta terjed a közösségi médiában és a YouTube videómegosztó portálon, Masvahi kifigurázza a szunnita ter­rorszervezetet, azonban a legna­gyobb felháborodást a radikális mu­zulmánok körében az váltotta ki, hogy az iszlám előírásokat is kigú­nyolta. Három másik fiatal férfi társasá­gában, akik közül ketten késeket tar­tanak kezükben, a humorista a Ko­ránból idéz, miközben egy negyedik férfi félig betakart szemmel térdel előttük. „Ennek a férfinak a fejét vesszük, mert tíz éve egy zsák pisztáciát lo­pott egy idős asszonytól, négy éve pedig rövid farmernadrágban úsz­kált a tengerben, aminek szára öt centiméterrel ért véget a térde fölött, ellentmondva az iszlám előírások­nak” - harsogta mennydörgő han­gon Masvahi, miközben társai kun­cogtak ezen. A Hamász a pánarab Muzulmán Testvériség egyik ágaként jött létre 1987 decemberében a Gázai övezet­ben, amelyet a szervezet 2007-ben uralma alá vont. A palesztin térséget azóta az iszlám törvénykezés szabá­lyainak megfelelően irányítja, így például tilos az alkoholfogyasztás, a nőknek pedig fejkendőt kell visel­niük. Az izraeli hatóságok blokád alatt tartják a keskeny tengerparti övezetet. Mashvahi Rafahban tucatnyi hu­moros videójáról ismert, amelyeket többnyire a YouTube portálon osz­tott meg. (MTI) MÁRIUS KOPCSAY

Next

/
Oldalképek
Tartalom