Új Szó, 2019. december (72. évfolyam, 280-302. szám)
2019-12-03 / 281. szám
www.ujszo.com | 2019. december 3. RÉGIÓSPORT/SPORT 115 Pont nélkül zárták az őszi szezont a csicseriek A csicseriek célja, hogy tavasszal kilábaljanak a hullámvölgyből (Fotó: a csicsen klub honlapja.) ÁBELGÁBOR Csicser. Huzamosabb ideje gyengélkedik a kilencszáz lakost számláló Latorca-parti település focicsapata, az ősszel a pontszerzés sem jött össze. A csicseriek 2017-ben kerültek a kelet-szlovákiai IV. liga déli csoportjába, ahol két idényen át szerepeltek. Idén tavasszal tizennegyedikként zárták a bajnokságot, ami ugyan nem jelentett kiesést, ellenben a helyi önkormányzat döntése értelmében a 2019/2020-as szezont már csak az V. liga zempléni csoportjában kezdték meg. A szurkolók nagy bánatára sok babér itt sem terem számukra, ugyanis mind a tizennégy meccsüket elveszítve a táblázat utolsó helyén pironkodnak. „A nyári holt idényben szinte az egész csapat szétrebbent a szélrózsa minden irányába. Úgy nézett ki, hogy a komoly sportmúlttal rendelkező község foci nélkül marad. Minden erőnket összeszedve, éjt nappallá téve dolgoztunk a legnépszerűbb sportág megmentéséért, és az utolsó pillanatokban jelentkeztünk be a bajnokságba. A gazdag tapasztalatokkal bíró Balog Csaba játékosedző segédkezésével összeraktunk egy csapatot, amelyben akadtak olyanok is, akik néhány éve szögre akasztották a csukát. Itt jegyzem meg, hogy az együttes legjobb játékosának a harmincöt éves kapus, Száraz Adrián bizonyult, aki káprázatos védésekkel hívta fel magára a figyelmet” - árulta el Haj dók Vince csicseri polgármester, aki jelentős szerepet vállalt a falu labdarúgásának megmentése érdekében. Sajnálatos módon a bajnoki rajt rosszra sikeredett és a kezdeti kudarc végigkísérte a gárda őszi szereplését. „Tizennégy tagú keretünkből munkahelyi elfoglaltság miatt csak néhányan jártak edzésre, ami értelemszerűen megbosszulta magát. Két alkalommal is beleszaladtunk egy 6:0-ás csúfos vereségbe, egyszer pedig 9:0-ás kudarc miatt kellett szégyenkeznünk. Hiába adtunk ki mindent magunkból a pályán és játszottunk szíwel-lélekkel valamennyi összecsapáson, ez kevés volt az akár egy pont megszerzésére” - utalt az eredménytelenségre a polgármester. A csicseriek a télen sem tétlenkednek, céljuk kilábalni a hosszan tartó hullámvölgyből és megőrizni V. ligás tagságukat. „Hamarosan edzőt váltunk, nem mintha elégedetlenek lennénk az eddigi szakvezető tevékenységével. Fel kell rázni a csapatot és új színt szükséges vinni a játékába. Nagy Tamás csapatkapitánnyal egyeztettük a következő időszak teendőit. Öt-hat labdarúgóval szeretnénk felfrissíteni a keretet, minden csapatrészre ráfér az erősítés. Már-bejelentkeztünk a tavaly újra életre hívott téli Kerületi Fociligába, így néhány meccset műfüves pályákon játszhatunk majd. Az alapozást január 10-én kezdjük, közvetlen a tavaszi idény megkezdése előtt legalább négy felkészülési meccsen lépünk pályára. Sajnos ősszel alaposan megcsappant a szurkolók száma, ezért eredményes játékkal akarjuk a lelátóra visszacsalogatni a nézőket” - adott hangot bizakodásának Haj dók Vince. Csákvári érmek, edzőtábor Budapesten J. MÉSZÁROS KÁROLY Csákvár/Budapest. Hárman indultak, mindhárman dobogóra léphettek. A Seishin Karateklub gyerekversenyzői nemzetközi szinten, a II. Csákvár-kupán próbálhatták ki felkészültségüket. „Pulay Attila edző kíséretében fiataljaink kiválóan szerepeltek. Mindenki nyert legalább egy küzdelmet. Ekecsi versenyzőink közül Oláh Ákos első, Oláh Lilla és Zezula Filip második lett - tájékoztatta lapunkat Sensei Markovics János, 4. dános mester, a Seishin Karateklub elnöke, aki arról is beszámolt, hogy ugyanazon a hétvé-SPORTTARISZNYA HÍRKOSÁR Teke: elmaradt a „magyaros" derbi Fülek. Elmaradt a férfitekeextraliga hétvégi, 11. fordulójában a fülekiek és a nagymagyáriák csatája. A tekeszövetség honlapján található közleményben a nagymagyariak autójának meghibásodása miatt nem rendezték meg a találkozót: „A vendégcsapat nem tudott a megadott időben megérkezni a mérkőzésre, a járművet a játékosokkal együtt visszavontatták Nagymagyarra. A csapatok megegyeztek, hogy a mérkőzést december 8-án, vasárnap, 10 órai kezdettel játsszák le. ” A 12 csapatos extraligában jelenleg mindkét csapat a középmezőnyben tanyázik. A fülekiek 11 pontot gyűjtve a hetedik helyen állnak, de ha megnyerik az elhalasztott mérkőzést, a negyedik helyre ugorhatnak. A nagymagyariak 10 pontot gyűjtve nyolcadikok a tabellán. A mérkőzés után a bajnokság téli szünetre vonul, a küzdelmek január 17-én folytatódnak. ■ (lz) ■ Asztalitenisz III.liga, déli csoport, 5. forduló: Valaliky B-VojanyA4:14, vajáni pontszerzők: Szűcs 4,5; Nagyidai, Frankó A. 3,5-3,5; Kóbori. 2,5. Vojcice B-Velké Kapusany B 8:10, nagykaposi pontszerzők: Kovács G. 3,5; Kovács L. 2,5; Kristóf F. 2; id. Stím 1,5; ifj. Stím 0,5, Poproc A-Somotor A 6:12, szomotori pontszerzők: Nagy 4,5; Balogh E. 3,5; Gánőczi, Balog P. 2-2. Maly Kamenec A-Krárovce A 11:3, kiskövesdi pontszerzők: Szabó 4; Váradi 3,5; ifj. Kiss 2,5; Cingely 1. Cicarovce A-Michalovce A 4:14, csicseri pontszerzők: Molnár 2,5; Csanak 1; Üveges 0,5. 6. forduló: TTC Vojany Tigers A-Michalovce C 14:4, vajáni pontszerzők: Nagyidai 4,5; Kóbori 4; Szűcs 2,5; Frankó A. 2; Frankó J. 1. Sobranec A-Cicarovce A 10:8, csicseri pontszerzők: Csanak 4,5; Molnár 3,5. Somolor A-Maly Kamenec A 7:11, szomotori pontszerzők: Nagy 3; Balog P. 2; Gánóczi, Balogh E. 1-1; kiskövesdi pontszerzők: Szabó D. 4.5, Máté 3, Váradi, Cyingely 1,5-1,5; ifj. Kiss 0,5. gén testvérklubjuk, a budapesti Victory Klub őszi táborában járt a klubedzőkkel. - Az első edzésen Sensei Balogh Zsolt többszörös magyar bajnokkal gyakorolhattak és csiszolhatták a küzdelmi tudásukat. Majd zsákedzés következett, amit Shihan Stefanovics József, a magyar válogatott edzője vezetett. Itt a már meglévő tudástár hatékonyabb használatát gyakorolták, és személyre szabott tanáccsal gazdagodhattak. Végül Fábián Melindával, az UFC világából ismert harcos hölggyel gyakorolhattak, miközben nagyon sok hasznos tanácsot kaptak tőle az MMA-harcról. Az edzéseken felhasználható sok gyakorlati információval tértek haza.” A Seishen Karateklub eredményei a Hírkosárban. Veiké Kapusany B-Poproc A 13:5, nagykaposi pontszerzők: Kovács G. 4,5; Kovács Z. 3,5; ifj. Stím 2,5; Kristóf 2; id. Stím 0,5. A bajnokság állása: 1. MKST Veiké Kapusany B18 pont, 2. TTC Vojany Tigers A16,... 4. SO TJ Maly Kamenec A15, ... 7. OKSt Somotor A10,... 12. SO TJ Cicarovce 7. (pan) ■ Atlétika 10. SLANAKI CUP (hegyi futás - Dubník, Zámutov, Varannói járás). Táv: 11,2 km, szintkülönbség: 600 m, 101 résztvevő: 1. (A kategória 1.) Szabó Jaroslav (Kosice) 0:47:22, 2. (A kategória 2.) Vavrek Adrián (Dulová Vés) 0:50:17,3. (A kategória 3.) Bak Roman (Vranov) 0:53:24; ... 34. (B kategória 10.) Tóth Miklós 1:04:41,... 50. (A kategória 14.) Gabri Lóránt 1:10:22 (mindketten nagykaposiak). (pan) ■ Kyokushinkarate 11. CSÁKVÁR-KUPA nemzetközi verseny (több mint 100 induló) - a Seishen Karateklub érmesei - 1. Oláh Ákos, 2. Oláh Lilla és Zezula Filip (mindhárman ekecsiek). (jmk) SPORTATV-BEN 7.00 - M4 SPORT, SPORT 2 (cseh): Magyarország-Montenegró női kézilabda-vb-meccs ÍOTOO - SPORT 2 (cseh): Szlovénia-Angola női kézilabdavb-meccs 11.00 - M4 SPORT: Románia- Kazahsztán női kézilabda-vbmeccs 12.35 - M4 SPORT: Dánia- Németország női kézilabda-vbmeccs 12.35 - SPORT 2 (cseh): Norvégia-Szerbia női kézilabdavb-meccs 13.45 - SPORT 2 (magyar): Lóverseny, Kincsem+ 14.00 és 19.45 - EUROSPORT 1: Sznúker, brit bajnokság 15.00 - SPORT 2 (magyar), SPORT 1 (cseh): Cremonese- Empoli labdarúgó Olasz Kupameccs 17.00 - M4 SPORT: MTKDiósgyőr labdarúgó Magyar Kupa-meccs 17.45 - DIGISPORT 2 (magyar): DVTK-Nitra jégkorong Tipsport Liga-meccs 17.45 - SPORT 1 (cseh): Banská Bystrica-Michalovce jégkorong Tipsport Liga-meccs 17.45 - ARENA SPORT 1: Rabotnik-PPD Zagreb férfikézilabda SEHA Liga-meccs 17.45 - SPORT 2 (cseh): Mountfield-Zug jégkorong BL- meccs 18.00 - SPORT 1 (magyar): Genoa-Ascoli labdarúgó Olasz Kupa-meccs 18.00 - NOVA SPORT 1: Peristeri-Nymburk férfikosárlabda BL-meccs 18.55 - DIGISPORT 1 (magyar), NOVA SPORT 2: Angers-Marseille francia bajnoki focimeccs 18.55 - DIGISPORT 3 (magyar): Bordeaux-Nimes francia bajnoki focimeccs 19.00 - SPORT 2 (magyar): Jug Dubrovnik-Szolnok férfivízilabda Bajnokok Ligája-meccs 19.00 - ARENA SPORT 1: Nexe-Zaporozsje férfikézilabda SEHA Liga-meccs 20.00 - M4 SPORT: Szeged- Csanád-MOL Fehérvár FC labdarúgó Magyar Kupa-meccs 20.00 - SPILER 1 TV: Crystal Palace-Boumemouth angol bajnoki focimeccs 20.05 - CT SPORT: Nővé Veselí-Dukla Praha cseh bajnoki férfi-kézilabdameccs 20.15 - SPORT 2 (cseh): Lausanne-Lulea jégkorong BL- meccs 20.30 - NOVA SPORT 1: Tenerife-Bamberg férfikosárlabda BL-meccs 20.45 - ARENA SPORT 1: Vojvodina-Vardar férfikézilabda SEHA Liga-meccs 20.55 - DIGISPORT 1 (magyar), PREMIER SPORT: Bumley-Manchester City angol bajnoki focimeccs 21.00 - SPORT 1 (magyar, cseh): Fiorentina-Cittadella labdarúgó Olasz Kupa-meccs 21.00 - DIGISPORT 2 (magyar), NOVA SPORT 2: Lyon- Lille francia bajnoki focimeccs 1.05 (szerda) - NOVA SPORT 1: Boston-Carolina jégkorong NHL-meccs 3.05 (szerda) - NOVA SPORT 2: Denver-Los Angeles Lakers kosárlabda NB A-meccs 4.05 (szerda) - NOVA SPORT 1: Vancouver-Ottawa jégkorong NHL-meccs A csákvári érmes különítmény Pulay Attila edzővel (Képarchívum)