Új Szó, 2019. december (72. évfolyam, 280-302. szám)

2019-12-11 / 288. szám

www.ujszo.com | 2019. december 11. RÉGIÓSPORT 115 Az első helyéit küzdenek a komáromi röplabdázók az I. ligában A komáromi röpisek I. ligás csapata a Nővé Mesto riad Váhom elleni bajnoki után (Fotó: Facebook) JÓBA MIHÁLY Hatodik szezonját tölti a komáromi VK Spartak UJS csapata a férffi­­röplabdaextraligában, a csak hazai nevelésekből álló utánpótlás-együttes pedig már négy éve szerepel sikeresen a szlovák I. ligában. Utóbbiak edzőjével, Ferencz Dáviddal beszélgettünk a jelenről és a reményteljes jövőről. Úgy tudom, minden korosztá­lyos komáromi csapatban ját­szott, azaz gyermekkorától jelen van a komáromi röplabdázásban. Az utóbbi években a sikeres I. li­gás röplabdacsapat edzője és já­tékosa is egyben. Fiatalkoromban, mint sok más gyerek, én is a focival kezdtem, de rövid idő után váltottam a röplab­dára, amely mellett kitartottam a mai napig. Mint játékos, végigjártam az utat a diákoktól a férfiextraligáig, volt olyan év, hogy játszottam a di­ák, kadét és a felnőtt csapatban is. Mindez sok lemondással járt, de a tanulást sem hanyagoltam el, az idén fejeztem be tanulmányaimat a győri Széchenyi István Egyetem közgaz­dasági szakán. Annak ellenére, hogy játékosként és edzőként is kaptam kínálatokat, hű maradtam Komá­romhoz. Amikor pénzforrás hiányában az extraligás csapat nem tudott el­indulni a bajnokságban, a hazai nevelésű fiatal játékosok úgy dön­töttek, hogy elindulnak a második vonalban, az I. ligában, hogy to­vább fejlődjenek. Jó döntés volt ez? Ezt a döntést a klub vezetősége hozta meg a realitásokból kiindulva. Kiugrott váll lett a hodosiak veszte Székelyudvarhely. Balszeren­csés, 3:2-s vereséget szenvedtek a hodosi asztaliteniszezők Szé­kelyudvarhelyen az Európa-kupa negyeddöntőiének első mérkő­zésén. Peter Sereda mindkét el­lenfelét megverte, Sámuel No­­vota kétszer kikapott, míg Lelkes Zoltán sérülés miatt kénytelen volt feladni a párharcot. „Fortuna istennő ezúttal elpártolt tőlünk. A remekül játszó Lelkes Zoltán az első játszmát megnyerte és a má­sodikban is vezetésre állt, amikor egy balszerencsés mozdulat köz­ben kiugrott a válla. Ott helyben megpróbáltuk helyrerakni, de nem sikerült, így fel kellett adnia a meccset, ráadásul ezután kór­házi kezelés és altatás várt rá - idézte fel a történteket Jozef Kmef, a hodosiak klubelnöke. - Sajnos az eset rányomta a bélye­gét a teljesítményünkre, Sámuel Novota nem nyújtotta azt a vég­játékban, amit szokott, az utolsó két játszmában egyaránt két-két ponttal kapott ki, így végül szoros vereséget szenvedett.” Lelkes játéka így erősen kérdésessé vált A klub filozófiája mindig is tartal­mazta a hazai nevelésű játékosok fejlődését, és ennek kellő prioritást adtunk, amikor nem szerepeltünk az élvonalban. Mindenképp észszerű és elfogadható döntés volt addig nyúj­tózkodni, ameddig a takarónk ért. A 2017/18-as szezonban bajno­kok lettek az I. ligában, azóta a fi­atal játékosok is több teret kapnak az extraligás csapatban? A feljutásért játszott osztályozó megnyerésével az ólublóiak és a zsolnaiak ellen újra az extraligába ju­tottunk. Ez azért is volt nagy fegy­vertény, mert a sikert a hazai nevelésű a pénteki, hodosi visszavágó előtt, így lehet, hogy a B csapat­ból lép majd valaki a helyére. „Nincsenek ilyen szintű játéko­saink a tartalékok között, úgy­­hogy.nem túlságosan biztatóak az előjelek a mérkőzés előtt - tekin­tett előre a klubelnök. - Ugyan­akkor biztos vagyok benne, hogy két ember is elég lehet a tovább­jutáshoz. Seredának remélhető­leg ezúttal sem okoznak majd gondot az ellenfelek, így valószínűleg a továbbjutásunk Novota teljesítményén múlik majd.” A hodosiak az előző fordulóban is hátrányba kerültek az első mérkőzésen, de a visszavágón megverték a Fortune Kijev csa­patát, és végül a jobb szettarány­nak köszönhetően továbbjutot­tak. Amennyiben a hodosiak to­vábbjutnak, úgy az Európa-kupa negyeddöntőinek második fázi­sába kerülnek, ahol a BL- negyeddöntőkből kiesett négy csapat egyike lesz az ellenfelük. A székelyudvarhelyiek elleni visszavágóra december 13-án, pénteken, 18.00-kor kerül sor Hodoson. Az első mérkőzés részletei a Hír­kosárban. (Iz) játékosok alkotta csapat érte el. A ta­valyi évadban pedig már hét komá­romi fiatal ölthette magára az extra­ligás mezt. A jelenleg zajló idényben az I. li­gás komáromi csapat szikrázó csa­tát vív a bajnokság első helyéért a nyitrai utánpótlással. Milyen a já­tékuk színvonala? Az idei bajnokságban az I. ligás csapatunk folytatjaajó szereplést. Azt azért hozzá kell tenni, hogy az extra­liga és az I. liga között jelentős a mi­nőségbeli különbség, viszont remek lehetőségünk van a fejlődésre azon játékosainknak, akik az élvonalat BŐDTITANILLA Jövő szerdán rendezik meg a dunaszerdahelyi sport­­csarnokban Medgyes Renáta karácsonyi magasugrógáláját, immár ötödször. „Nagyjából száz résztvevőre szá­mítok, nagyrészt a Dunaszerdahelyi járásból. Ez már az ötödik év, és egy­re több a jelentkező, vagyis van igény erre a rendezvényre. Nemcsak atléták jönnek, birkózók, focisták is kipró­bálják a magasugrást, tavaly az egyik korosztályban éppen egy focista győ­zött” - tudtuk meg Medgyes Renátá­szeretnék megcélozni. Az tény, hogy több I. ligás mérkőzésünk színvonala közel van az extraligás meccsekéhez. Az erős, fiatalokból álló játékos­­állomány lehet a biztosíték a jövő­ben az élvonalbeli szerepléshez? Azt gondolom, hogy igen, de az él­vonalbeli szereplés jelentős mérték­ben az anyagiakon is múlik. Az él­vonalbeli csapatokban a játékosok fő foglalkozása a röplabdázás, tehát hi­vatásos sportolók. Ha az extraligában komolyabb helyezést szeretnénk el­érni, az kizárólag hazai játékosokkal egyelőre nem sikerülne. Az extraliga fizikailag nagyon megterhelő, ami tói, aki magasugróként kezdte pálya­futását, de később váltott távolugrás­ra. Lánya, Vodnyánszká Renáta is tá­volugrásban éri el a legnagyobb si­kereit, de a karácsonyi gála rajtlistá­járól ő sem hiányozhat. A december 18-án, reggel 9 órakor kezdődő gálán hat kategória lesz - fiatalabb diákok, fiatalabb diáklányok, idősebb diá­kok, idősebb diáklányok, középisko­lás fiúk, középiskolás lányok. A résztvevők hivatalos, a szabályoknak megfelelő magasugrómatracra ugra­nak, és frissítőt, gyümölcsöt, bagettet is kapnak. Az ugrások alatt DJ Imi, azaz Jarábik Imre szolgáltatja a ze­nét. A nyertesek kupát és ajándék­­könyvet is kapnak. több és intenzívebb edzést igényel, amit a 16-20 éves fiatalok a tanul­mányaik miatt nem tudnak bevállal­ni. Ezért is vagyunk büszkék, két if­júsági U20-as válogatottunkra, Páti Nagy Simonra és Sánta Jánosra. A realitás talaján maradva, fel­mérve az ellenfelek teljesítőképes­ségét, milyen eredménnyel lenne elégedett? Az idei évadban célunk az első há­romban végezni, valamint minél több lehetőséget adni kadét csapatunk já­tékosainak a fejlődésre. Mit tart a legfontosabbnak a ko­máromi röplabdázás jövője szem­pontjából? Szeretnénk ezt a szép sportágat mi­nél közelebb vinni a gyerekekhez, hogy általa érezzék és élvezzék az egészséges életmód fontosságát és örömeit. Aki ebbe belekóstol, már jó úton halad, megtapasztalhatja a sportból származó élményeket. Ezt a célt szolgálja régiónkban a legkiseb­bek röplabdabajnoksága, a MOK, amelyet immár harmadízben szerve­zünk meg. Folyamatosan biztosítjuk a fiatal edzők képzését is, s szeret­nénk a létszámukat növelni a fiata­labb korosztályoknál is. Milyen a kapcsolat a röplabda­rajongókkal? A szurkolói háttér a mérkőzések nélkülözhetetlen eleme, ez minden sportban így van. Egyrészt örömöt és élményt jelent a szép játék a nézők­nek, másrészt a csapat teljesítményét is jelentősen befolyásolja a szurkolói háttér. Szeretnénk, ha a szurkolótá­borunktól kapnánk visszajelzéseket, és ezt jó eredményekkel akarjuk meghálálni a meccseken. Úgy érzem, minden adott, hogy jelentősen növe­kedjen a szurkolótáborunk, hiszen országos bajnokságban szerepel két csapatunk is. HÍRKOSÁR ■ Asztalitenisz EURÚPA-KUPA. negyeddöntő, első szakasz, első mér­kőzés: CSS-SZAK Odorheiu Secuiesc (romániai)—SK Vydrany 3:2, György Szilárd-Samuel Novota 3:0, Se­bastian Loscr-Peter Sereda 1:3, Kristian Cervik-Lelkeä Zoltán 3:1 (0:1-nél Lelkes vállsérülés miatt teladta), György Szilárd-Peter Sereda 1:3, Sebastian Loso- Samuel Novota 3:2. A visszavágót pénteken (18.00), Hodoson rendezik. (Iz) ■ Teke FÉRFIEXTRALIGA, 11. forduló, pótolt mérkőzés: FiTakovö-Zlaté Klasy 6,5:1,5 (3489:3451), füleki pon­tok: Patrik Flachbart 566, Knapp Géza 590, Gallo Erik 589, Szabó Sándor 585, Alexander Simon 596, Milan Kojnok 563: nagymagyari pontok: lengyel Ottó 579, Ke­­szőcze László 553, Poloma Zsolt 593, Stanislav Pospíáil 571, Tóth Richard 592, Varga Tibor 563. A bajnokság állása: 1. Vrútky 17 pont, 2. Sucany 14,3. Podbrezová 14,4. Filakovo 13,5. Trenöin 12,6. Kosice 12.7. Zarnovica 12,8. Zlaté Klasy, 10,9. Modranka 10, 11. Inter Bratislava 5,12. Spiáská Nová Vés 4. (Iz) ■ Jégkorong II. LIGA, 12. forduló, B csoport: Rim. Sobota-Llpt. Mikulás B 6:1 (3:0,2:0,1:1), g.: Buda (3., 14.), Vil­­csinszkij (16., 35.). Sagát (31.). Filipiak (56 ), ill. Karas (43.). A bajnokság állása: 1. Rim. Sobota 30,2. Humenné 28, ... 9. Gelnica 3. (Iz) ■ Röplabda FÉRFI I. LIGA, nyugati csoport, 9. forduló: Komárno B-Nové Mesto n/V. 3:0 (16.20.23) és 0:3 (-23, -23, - 22). A bajnokság állása: 1. Nitra B 46 pont, 2. Komárno B 38,... 8. Trnava 2. NŐI I. LIGA, keleti csoport, 9. forduló: 2iar n/Hr- Rimavská Sobota 1:3 (16, -24, -25, -16) és 0:3 (-23, - 25,-15). A bajnokság állása: 1. Zilina 38 pont, 2. Rimavská So­­bota 33,... 5.2iar n/Hr. 9. (Iz) Tavalysokart jöttekel rendezvényre (Kertész Ladisiav felvétele) SPORTTARISZNYA Medgyes Renáta magasugrógáláj a

Next

/
Oldalképek
Tartalom