Új Szó, 2019. december (72. évfolyam, 280-302. szám)

2019-12-09 / 286. szám

2 I KOZELET 2019. december 9. I www.ujszo.com Fico már nem akar a kormány tagja lenni, Kalinák távozni szeretne a politikából ÖSSZEFOGLALÓ Pozsony. Meglepő információk szivárogtak ki a Smer háza tájáról az elmúlt hétvégén. A volt kormányfő, Robert Fico a jövő évi parlamenti válasz­tást követően már akkor sem vállal kormányzati funkciót, ha pártja, a Smer alakíthat kormányt - állítja Peter Pellegrini kormányfő, aki szerint végleg búcsút inthetünk a volt belügyminisz­ternek, Robert Kalibáknak is. Pellegrini a Markíza televízió va­sárnapi vitamüsorában jelentette be, hogy Ficóval már nem számolnak a kormányban a választás után. „Ro­bert Fico nem kíván részt venni a kor­mányban, amely a választás után áll fel” -jelentette be a kormányfő arra a kérdésre, hogy ő személyesen bevenné-e a kormányába a Smer el­nökét. Pellegrini szerint a volt bel­ügyminiszter, Robert Kalinák végleg távozik a politikából. „A választást követően a Smer kongresszusán új vezetést választunk, és szinte biztos, hogy akkorra a párt alelnöki posztjá­ról is lemond” - nyilatkozta a kor­mányfő Kalinákról, aki a jövőben a vállalkozásának szeretne élni. Ficó­­nak és Kaliűáknak a Kuciak­­gyilkosságot követő népharag miatt kellett távoznia a kormányból. A vasárnapi vitaműsorban a par­lamenten kívüli Za l’udí elnöke, Andrej Kiska volt Pellegrini vita­partnere, aki ezúttal nem kímélte a kormányfőt. „A Smer felkészült ar-Robert Fico szombaton holtsápadtan távozott a Smer kongresszusáról, a párt 20 éves történetében először fordult elő, hogy a kongresszust nem a pártelnök vezette (TASR-feivétei) Ficót kórházba kellett vinni Robert Fico, a Smer elnöke az eredeti tervekkel ellentétben végül mégsem szólalt fel pártja szombati rendkívüli kongresszusán, mi­vel a magas vérnyomása miatt kórházba kellett szállítani. „Súlyos problémáim vannak a vérnyomásommal, kórházba megyek" - mondta holtsápadtan az újságíróknak. Pellegrini később bejelen­tette, hogy a kórházban stabilizálták Fico állapotát. Flogy mitől ment fel hirtelen a pártelnök vérnyomása, arról az érintettek nem nyilatkoztak. ra, hogy a jövő évi parlamenti vá­lasztást követően együtt kormá­nyozza az országot a fasisztákkal, jelenleg így ez jelenti a legnagyobb veszélyt az országra” - figyelmez­tetett Kiska. A volt köztársasági el­nök szerint ezt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a Smer az elmúlt időszakban többször is együtt sza­vazott a parlamentben Marian Kot­­leba szélsőjobboldali pártjával, az CSNS-szel, s hogy a párt belügy­minisztere, Denisa Saková szemé­lyesen is tárgyalt Kotlebával. „Ezt még hallgatni is szörnyű” - reagált Kiska felvetésére a kormányfő, aki a volt államfőnek felrótta, hogy ko­rábban nem vett részt néhány anti­fasiszta megemlékezésen, ezért a fasizmus elleni harcát nem tartja őszintének. Saková későbbi reak­ciójában leszögezte, Kotlebával az ő kérésére találkozott, miután SMS- üzenetben közölte vele, informáci­ói vannak egy bűncselekmény el­követésével kapcsolatban. Pellegrini cáfolta, hogy a jövő évi választás megnyerését követően összeállnának a szélsőjobbal. Kiska ezzel kapcsolatban ugyan megje­gyezte, hogy hisz Pellegrininek, szerinte azonban valójában nem a jelenlegi kormányfő irányítja az or­szágot, hanem Robert Fico, a Smer elnöke. „Tőle pedig még soha nem hallottam azt, amit most Pellegrini­­től” - tette hozzá a Za l’udí elnöke. Kiska kizárta, hogy a választást kö­vetően hajlandó lenne együttmű­ködni a Smerrel, Pellegrini azonban megengedőbb volt, és nem zárkózott el attól a lehetőségtől, hogy később Kiska pártjával lépnek szövetségre. A kormányfő már a Smer szombati rendkívüli kongresszusán kihangsú­lyozta: a Smemek ugyan új listave­zetője van, a párt célja azonban ugyanaz: megnyerni a jövő évi par­lamenti választást és folytatni az erős szociális állam építését - jelentette ki Pellegrini a Smer listavezetőjeként a párt pozsonyi kongresszusán. Pel­legrini szerint a Smemek el kell is­mernie a hibáit, és meg kell szaba­dulnia a ballaszttól, amely fékezi az előrelépést. (TASR, mi) Híd-lista: politikusoktól egészen a nyugdíjasokig CZlMER GÁBOR Pozsony. Korábbi cikkünkben már foglalkoztunk a Híd parlamen­ti választásra állított jelöltlistájának élvonalával, most azt néztük meg, hogy az élmezőny után kik kaptak helyet. Az Érsek Árpád közlekedési mi­niszter által vezetett lista 12. he­lyén Csicsai Gábor, a mezőgazda­­sági minisztérium államtitkára szerepel. O négy éve is pont ezt a sorszámot kapta. A Híd listáján in­duló Sanca párt elnöke, Viliam Novotny a 13. Öt két jelenlegi par­lamenti képviselő, Sárközy Irén (14.) és Vavrek István (15.) követi. A 2016-os választáshoz képest mindketten némileg előreléptek, Sárközy akkor a 15., Vavrek pedig a 18. volt. Most a 16. hely Rigó Konrád kulturális államtitkáré lett. A 17. pozíciót pedig Balódi László nemeshodosi polgármester, jelen­legi parlamenti képviselő foglal­hatja el. Négy éve ő is ugyanerről a rajtkockáról indult. A 18-as helyet Michal Goriscák, a bárdfai Munka­­, Szociális és Családügyi Központ (ÚPSVaR) igazgatója, Felsővíz­­köz alpolgármestere kapta. Ő négy éve még a 68. volt. Ahogy 20ló­ban, most is Csady Zsuzsa fekete­nyéki polgármesteré lett a 19-es hely. Pataky Károly, Királyhelmec városának első embere pedig a 20. lett. Ő 2016-hoz képest egy helyet ugrott előre. Bukovszky László ki­sebbségi kormánybiztos a lista 28. helyét kapta. Őt a 29-es helyen kö­veti Petrikán Péter, Nagykapos polgármestere. Nagymagyar pol­gármestere, a roma származású Marek Rigó a lista 30. helyén sze­repel. Ő korábban a Szlovákiai Ro­ma Kezdeményezés (RIS) színei­ben politizált. Ä 38. Morvay Péter, a Híd ifjúsági szervezetének, a IUVEN-nek az alelnöke, a 75. pe­dig Dúcz József, a Szlovák Víz­gazdálkodási Vállalat pozsonyi te­lephelyének igazgatója. A listán 114 férfi és 36 nő van. A jelöltek foglakozás szerinti meg­oszlása is érdekes képet mutat. A miniszterek, államtitkárok és kor­mánybiztosok mellett a névsorban egy munkanélküli, egy énekes, egy természetvédő, egy állami taná­csos, hét pedagógus és két egyete­mi tanár, egy kutatóasszisztens, hét vállalkozó, két városi és hat járási hivatalvezető szerepel. Rajtuk kí­vül három város és 33 falu polgár­­mestere is helyet kapott a listán. A ritkább foglalkozásokat űző jelöl­tek között van Monika Patócs Khemová, akinek neve mellett a vadászati ismeretteijesztés­­specialista hivatásmegjelölés áll. Szép számmal akadnak a névsor­ban orvosok, menedzserek, vala­mint egy ügyvéd, egy történész és hat nyugdíjas is helyet kapott rajta. Eperjesi-robbanás: az érintetteknek kell j elenteniük az őket ért károkat A robbanás következtében tönkretett lakásokat hegyi mentők kutatták át nyomkereső kutyák segítségével, a nyolcadik áldozatot így sem sikerült meg­találni. Az egyes emeletekre kívülről tudtak csak bejutni. (TASR-feivétei) ÖSSZEFOGLALÓ A gázrobbanással kapcsolat­ban már szombaton több szemályt vettek őrizetbe, a rendőrség vasárnapi közlése szerint három személyt közveszélyokozással gyanúsítanak. Eperjes. Egy építkezési cég veze­tőit és alkalmazottait a rendőrség az­zal gyanúsít, hogy felelősek azokért a munkálatokért, amelyek valószínűleg összefüggnek a tragé­diával. Az építkezési cég alkalma­zottai földmunkákat végeztek a to­ronyház előtt, néhány szemtanú sze­rint pedig a pénteken történt robba­nás előtt gázszagot lehetett érezni a levegőben. Az eperjesi kórházban 17 sze­mélyt, köztük egy tűzoltót láttak el a pénteki robbanással kapcsolatban - tudatta az eperjesi kórház. „Szeren­csére, többnyire könnyű sérülések­ről volt szó” - mondta Renáta Cen­­ková, a kórház szóvivője. A robbanás oka egyelőre ismeret­len. A tűzoltók azt gyanítják, hogy a gázvezeték cseréje következtében kiszivárgott gáz gyűlhetett össze a ház felső részében, amely azután felrobbant. A kormány szombaton egymillió eurós összeget hagyott jóvá a tra­gédia következményeinek felszá­molására és a károsultak megsegí­tésére, Peter Pellegrini kormányfő pedig vasárnap bejelentette: szük­ség esetén az összeget megemelik. Ezzel párhuzamosan lakossági gyűjtés is indult, a speciális szám­lán vasárnapig már több tízezer eu­ró gyűlt össze. Időközben megkezdődött a kár­felmérés is a robbanás által érintett lakásokban - közölte lapunkkal Lu­cia Muthová, a legnagyobb hazai biztosítótársaság, az Allianz szóvi­vője. Szerinte az ügyfeleknek minél hamarabb jelezniük kellene az őket ért károkat. Ez a környező lakóhá­zakban élőket is érinti. Muthová szerint, akiknek csak az ablakaik törtek be, azoknak erről is fotódo­kumentációt kellene készíteniük, mielőtt megjavíttatják, hiszen csak így bizonyíthatják az őket ért káro­kat. A gyorsabb ügyintézés érdeké­ben a kárt interneten keresztül, a www.allianzsp.sk honlapon is be le­het jelenteni, csatolva a káresetről készült fényképeket is. (mi, TASR)

Next

/
Oldalképek
Tartalom