Új Szó, 2019. december (72. évfolyam, 280-302. szám)
2019-12-06 / 284. szám
www.ujszo.com | 2019. december 6. PANORÁMA 123 Meggyújtották a Rockefeller Center karácsonyfájának égőit, s ezzel szerda este hivatalosan kezdetét vette az ünnepi szezon a téli New Yorkban. A hagyományos ünnepi eseményen az óriási fenyőfa 50 ezer színes égőből álló, mintegy 8 km hosszú égősorát kapcsolták be. A Dániel Libeskind építész által tervezett karácsonyfát, amelynek csúcsát egy Swarovski kristálycsillag díszíti, az ünnepek alatt naponta 750 ezren nézik majd meg. A látványosságra kíváncsiak kedvéért idén a környező utcákat sétálóutcákká nyilvánította a város. A karácsonyfát, amely több mint 23 méter magas és 12 tonnát nyom, novemberben szállították a manhattani belvárosba. A norvég fenyőt New York államban ültette tulajdonosa 1959-ben. Az ünnepek után a fát feldolgozzák, és fenntartható házépítésnél használják fel. (jASR/AP-feivétei) Két embert lőtt le egy tengerész a Pearl Harbor-i támaszponton Többen meghaltak egy gázrobbanásban Varsó. Gázrobbanás következtében romba dőlt egy háromszintes családi ház szerda este a dél-lengyelországi, Szilézia vajdaságbeii Szczyrk síközpontban. A mentők négy felnőtt és négy gyermek holttestét emelték ki a romok közül. A házban feltételezések szerint éppen nyolcán tartózkodhattak a detonáció idején. Jaroslaw Wieczorek sziléziai vajda tegnap elmondta: a romokat még végigkutatják, hogy megbizonyosodjanak róla, a robbanás idején más személy nem tartózkodott a házban. Wieczorek nem tartotta valószínűnek, hogy találnának élő embert a romok között. Helyszíni beszámolók szerint a robbanás következtében az épület szintjei egymásra omlottak, a vasbeton szerkezetű ház összepréselődött. (MTI) Késelés egy győri iskolában Győr. Késelés történt tegnap egy győri iskolában: egy diák többször megszűrt egy tanárnőt. A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-fökapitányság a police.hu oldalon azt írta, hogy a sérültet a mentők kórházba vitték, az elkövetőt elfogták. A rendőrség emberölési kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított nyomozást. Tóth Gabriella, a megyei rendőr-fökapitányság szóvivője a Győri Szakképzési Centrum Jedlik Ányos Gépipari és Informatikai Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma épülete előtt elmondta: egy 17 éves fiú késeit meg egy 51 éves tanárnőt. Az orvosok szerint a megszűrt tanárnő állapota stabil, nincs életveszélyben. Több késszúrás érte, egyebek mellett a hátán, de sérült az alkarja is, amelyet később műteni kell. (MTI) Két embert megölt, egyet súlyosan megsebesített egy amerikai tengerész szerdán Hawaiin, a Pearl Harbor-i flottatámaszponton, majd magával is végzett - közölték a támaszpont tisztségviselői. Washington. A bűncselekmény a Pearl Harbor-Hickam egyesített támaszpont hajójavító dokkjánál történt. A rendőrségi jelentés szerint a merénylő a védelmi minisztérium két civil munkatársát lőtte agyon. A harmadik áldozat állapota a kórház szerint stabil, nem válságos. A rendőrség és a Pearl Harbor-i támaszpont a lövöldözés körülményeiről és részleteiről nem tett közzé információkat. A támaszpont közleményében csak annyi áll, hogy az elkövető a haditengerészet alkalmazott] a volt. David Ige, Hawaii kormányzója közölte: a Fehér Ház a történtek után azonnal felvette a kapcsolatot vele, és minden szükséges segítséget megígért. Szombaton lesz a Pearl Harbor elleni támadás emléknapja. 1941. december 7-én támadták meg ugyanis a japánok a támaszpontot, lemészárolva több mint 2400 amerikai katonát. Az Egyesült Államok a támadás másnapján hadat üzent Japánnak, és ezzel belépett a második világháborúba. (MTI) NAPTÁR December 6 ► NÉVNAP Miklós A Miklós a görög Nikolaosz név szláv változatából származik, jelentése győzelem + nép, egyes források szerint nép ragyogása. ► MAI ÉVFORDULÓINK 80 éves Bencze Lóránt nyelvész. 75 éves Kőszegi Imre Liszt Ferenc-díjas dzsesszdobos, zenepedagógus. 65 éves Halasi Zoltán József Attila-díjas költő, író, műfordító. 25 éve hunytéi Gian Maria Volonté olasz filmszínész. ► NAPI VICC Egy fickó reggel a fogdán ébred, és így morfondírozik:- Hallgatnom kellett volna a többiekre tegnap este, és nem lett volna szabad autóval hazamennem a kocsmából. Főleg, hogy gyalog mentem oda... ► ORVOSMETEOROLÓGIA A magas vérnyomásúakra ésazekcémásokra kedvezőtlen hatással van az időjárás, gyakoribbak lehetnek a reumatikus fájdalmak is. Nagy a megfázásveszély, fontos a réteges, vastag öltözet. Fejfájásra is számítani lehet. ► Vitaindító: IvodrtimíKnrAcsony Mély, sűrű csöndbe burkolózott Kolon, amikor egy héttel a tizenkét halálos áldozatot követelő buszbaleset után ott jártunk. Az elhunytak közül kilencen származtak a faluból, mindenkinek volt köztük rokona, ismerőse. Most pedig mindenki gyászol, még az is, akinek a hozzátartozója megmenekült a halál torkából. A cuppogó sárban sírokat keresünk a temetőben. Kilencnek kell lennie, pontosabban nyolcnak, mert egy negyvenes házaspár is van az elhunytak között. Mind megtaláljuk, elég a friss virághalmokat követni. Némelyiknek a tetején fénykép is van, csupa fiatal, mosolygós arc - örökké ilyenek maradnak. A tragédia következményeiről is beszél a koloni polgármester. Vitaindító!!! A mundér becsülete? j jhogy ne kapjunk virgácsot VédÖtém/eyQlír Az emlőrákkockázat S csökkentése ■Történetek a sors sodrásából Kolonban mindenki gyászol Keresse a Vasárnap legújabb számát az újságárusoknál! Misariuif) ÚJ SZÓ szlovákiai magyar napilap www.ujtzo.com www.facebook.com/ujszo I Levélcím: DUEL - PRESS, s.r.o., Új Szó szerkesztősége, P.O.BOX 222, 830 00 Bratislava 3 I E-mail: ujszo@ujszo.com . I Szerkesztőség: Bajkalská 19/B, 82101 Bratislava I Terjesztési panaszbejelentés: 02/32153 221,02/32153 316, predplatne@newsandmedia.sk I Főszerkesztő: Nyerges Csaba I Titkárság: 02/32153313 I Főszerkesztő-helyettes: Sidó H. Zoltán, Sánta Szilárd, Bőd Titanilla. I Rovatvezetők: Demecs Péter - belpolitika, Ibos Emese - régió, Holop Zsolt - vélemény, Tallósi Béla - kultúra, Orosky Tamás - sport, Urbán Gabriella - panoráma. Művészeti vezető: Toronyi Xénia. IA szerkesztőbizottság elnöke: Szigeti László. I Kiadja a Duel - Press Kft., Bajkalská 19/B, 82101 Bratislava. I IÓO: 35 722 517 I Ügyvezető igazgató: Michal Teplica. I Lapigazgató: Slezákné Kovács Edit. I Hirdetési osztály: 02/32153123, e-mail: reklama@ujszo.com . I Marketing: 02/32153125. I Nyomja a PETIT PRESS, Bratislava. I Belföldi megrendelések: minden postahivatalban, postai kézbesítőnél, a News and Media Holdingnál: 02/32153 221,02/32153 316, predplatne@newsandmedia.sk . I Külföldi megrendelések: Slovenská poéta, a. s. Stredisko preplatného tlaőe, Uzbecká 4., P.O.BOX 164,82014 Bratislava. I Terjeszti: a Szlovák Posta Rt. és a Mediaprint Kapa Rt. I Az újságküldemény feladását engedélyezte: RPP Bratislava Poéta 12. Index: 48271.1 Engedélyszám: 5/2. ISSN 1335-7050.1 Nyilvántartási szám: EV 110/08.1 Minden szerzői jog fenntartva. Az írások, fotók és grafikonok terjesztése, beleértve azok elektronikus formáját, csak a kiadó írásos jóváhagyásával lehetséges. Kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. I Az Új Szó a lapok eladott példányszámát ellenőrző ABC SR tagja, az ellenőrzés eredménye a www.abcsr.sk honlapon található. I ©Copyright DUEL - PRESS KFT. A szerzői jogokkal a kiadó rendelkezik. A kiadó fenntartja magának az ©ÚJSZÓ megjelöléssel ellátott írások terjesztésének jogát, és a szerzői jogi törvény (33. § la és d cikkely) értelmében kizárólag ő jogosult engedélyezni a szövegek nyilvános terjesztését. IA sajtófigyelést a kiadó megbízásából a Newton Media, a Slovakia Online és a Sita végzi. I Lapunk megjelenését a Kisebbségi Kulturális Alap támogatja. Realizované s finanőnou podporou Fondu na podporu kultúry národnostnych ménéin. I ELFOGADJUK AZ ÚJSÁGÍRÓK KULT ETIKAI KÖOCXtT Ó i# MINOR 3,.