Új Szó, 2019. november (72. évfolyam, 255-279. szám)
2019-11-29 / 278. szám
KÖZÉLET www.ujszo.com | 2019. november 29. I 3 MKÖ: már aláírták az együttműködést CZÍMER GÁBOR Pozsony. Aláírta a parlamenti választás előtti egyiittműködésre vonatkozó megállapodást az MKP, a Magyar Fórum és az Összefogás. A Magyar Közösségi Összefogás nevű választási párt listáján mérettetik meg magukat. Menyhárt József szerint történelmi lépésről van szó. „Nem volt könnyű átlépni az elmúlt 10 év árnyékát” - mondta. Hozzátette, ha bejutnak a törvényhozásba, abban is egységesek lesznek, hogy kivel lépnének kormányra. „Elvi alapon tudtunk a partnereinkkel megegyezni, később sem fog változni a helyzet, amit most kimondunk, ahhoz tartjuk magunkat” - mondta Menyhárt. Cél a kormányváltás Simon Zsolt kiemelte, a kormányváltás mellett kötelezték el magukat. A három párt kizárta a Smerrel, az SNS-szel, valamint Marian Kotleba és Stefan Harabin pártjával való együttműködést. „Célunk egy EU- és NATO-orientált politikát támogatni” - jelentette ki Simon. A három párt közös választási programot alkot. Ha a formáció bejut a törvényhozásba, a három szubjektum képviselőiből álló delegáció tárgyal a többi párttal egy esetleges kormánykoalícióba lépésről. A parlamentben a három párt képviselői közös frakciót alkotnának. Arról, hogy miként születhet döntés egy kormányba lépésről, Simon azt mondta, a fent említett pártokkal való együttműködést már kizárták, ez jelentősen csökkenti a kínálkozó lehetőségek számát. „Azt a célt kell követni, hogy a parlamenti frakció egységes tudjon maradni” - tette hozzá azzal, hogy a mostani szerződés nem rögzíti, pontosan miként hoznának döntést egy koalícióba lépésről. Már a jövőről tárgyalnak Az Összefogás vezetője, Mózes Szabolcs, ezzel kapcsolatban azt mondta, szerinte a választás után egyértelmű helyzet lesz, ami alapján az is világosan láthatóvá válik, hogy kormányra lépnek-e vagy sem. „A cél az, ahogy a három entitás a választás előtt és utána is együttműködjön” - magyarázta Mózes Szábolcs. A pártvezető kiemelte, ők új arcokat hoztak a listára. „Az együttműködés talán nem olyan széles, mint amilyen széleset szerettünk volna” - tette hozzá. Szerinte a közvélemény-kutatások azt mutatják, a magyar politikai erő nélkül nem lehet kormányváltást elérni. Kiemelte, a magyar érdekképviselet Szlovákiában mindig a demokratizálódás oldalán állt. O is a kormányváltás melletti elkötelezettségét hangsúlyozta. Kompromisszumok sora A listavezetőt az MKP adja Bárdos Gyula, a Csemadok országos elnöke személyében. Bárdos a sajtótájékoztatón bemutatta a lista első 20 helyén szereplő jelölteket. A pártok által a hétvégén jóváhagyott névsorhoz képest a jelöltlista élén nincs változás. Arra a kérdésre, miként lehet a különböző hátterű jeKezet rá, megalakulta Magyar Közösségi Összefogás (Somogyi Tibor felvétele) löltekből álló listát egyben tartani, Bárdos elmondta, kompromisszumokat kell kötni, hogy egy csapatként tudjanak megnyilvánulni. „De nem elvtelen kompromisszumokat” - tette hozzá. Az MKP állja a javát A választási kampány 60 százalékára a pénzt az MKP adja, a másik két párt 20-20 százalékban osztozik a költségeken és a lista helyeit is ebben az arányban osztották szét. A pártok vagy saját forrásból, vagy kölcsönből finanszírozzák közös kampányukat. Az MKP a székházára vesz fel hitelt. A kampányra költött összeget közös transzparens számlán vezetik. Korábban az MKP-nak, a Magyar Fórumnak és az Összefogásnak a Híddal és annak szövetségesével folytatott együttműködési tárgyalásai kudarcba fulladtak. A Híd és a vele társult pártok, így a Sanca, az MKDSZ és a RIS külön listát állítanak. 25 millió eurót adott Pellegrini Pozsonynak ÖSSZEFOGLALÓ Kihelyezett kormányülést tartottak szerdán a pozsonyi Prímási palotában, ahol számos, a fővárost árintő projekt támogatásáról döntöttek. Az állam fogja a városnak kifizetni az új villamosvonalak megépítését, valamint tízezer fa kiültetásét. Pozsony. Matús Valló főpolgármester, akit a választáson az ellenzéki PS/Spolu mozgalmak támogattak, egyértelmű célkitűzéssel érkezett a kormányülésre. Pénzt akart szerezni az új villamosvonalakra, bérlakások építésére és fák kiültetésére. Az egyeztetések eredménye: a kabinet jövőre számos beruházás finanszírozásához járul hozzá. Pozsony tízmillió eurót kap különböző projektekre, elengedik egy korábbi, tízmillió eurós kölcsönét, s az egyes városrészek által kidolgozott projektek további, körülbelül 5 millió eurós támogatásra számíthatnak. A támogatáshoz kidolgozott kormánydokumentumból több minden kiderül. A pénzből hozzájárulnak a Pozsony-Ligetfalut átszelő új villamosvonal megépítéséhez, egy teljesen új villamosvonal megépítéséhez az Eurovea bevásárlóközpont és a Miletic utcai piac között, mely miatt kénytelenek lesznek lebontani a népszerű piactér egy részét - arról a szakaszról van szó, ahol ruhákat árulnak. Felújítják a Ruzinov városrészt Vereknyével összekötő közutat, amely rossz állapotban van, naponta több mint 20 ezer autó közlekedik arra, minek következtében nagyon gyakoriak a hosszú forgalmi dugók. A kormány ugyanakkor a régi Grössling uszoda felújítását is támogatni fogja, s finanszírozza tízezer fa kiültetését. „Hálásak vagyunk ezért, de ez nem az az összeg, amely megoldaná a hosszú távon alulfinanszírozott főváros problémáit. A kormánynak el kell ismernie, hogy ez a főváros, s hogy több pénzre van szüksége. Biztos nem lesz több tízmillió euró, de talán legalább olyan összeg, amely segíthet kijutni ebből a faramuci helyzetből” - nyilatkozta sajtótájékoztatóján Valló. A jóváhagyott anyagi támogatásnál is fontosabb, hogy Pozsony a főváros történetében először kap helyet az állami költségvetésben. Pellegrini szerint ez annyit jelent, hogy a főváros minden évben minimum 10 millió euróra számíthat a kormánytól., JJiszem, hogy minden további kormány betartja ezt a szabályt, amelyről döntés született” - állítja a kormányfő. Szavaiból kiolvasható, hogy erre az összegre azért mégsem számíthat automatikusan minden évben, sok múlik majd a kormány jóakaratán. Valló szerint ahhoz, hogy Pozsonyban látványos változások történjenek, legalább 200 millió euróra lenne szükség. Ha évente kapna az államtól a főváros 20 millió eurót, tíz éven belül már reális változásokat lehetne látni a fővárosban. A főpolgármester egyébként kulcsfontosságúnak tartja az idősek gondozására szolgáló intézmények bővítését, jelenleg több mint ezer fekvőhely áll a város rendelkezésére, a következő nyolc évben ezt Valló megduplázná. A bérlakások hálózatát is bővítené, mégpedig úgy, hogy évente 200 bérlakás legyen elérhető, a fővárosban ugyanis jelenleg az összes lakás csupán egy százaléka városi bérlakás, például Brünnben ez 15 százalék. (dem.TASR) RÖVIDEN Harabin: Álljon fel, ha velem beszél! Pozsony. Bemutatta a parlamenti választásra állított jelöltlistáját a Legfelsőbb Bíróság bírája, Stefan Harabin által vezetett Vlasf. A listát Harabin vezeti, a második a párt elnöke, Anna Zafková. Ajogszabályok értelmében, amint Harabin jelöltségét hivatalosan is nyilvántartásba veszik, megszűnik a bírói kinevezése. Ajelöltek bemutatására rendezett sajtótájékoztatón Harabin az újságírók viselkedésén méltatlankodott.,Álljon fel, mert a Legfelsőbb Bíróság bíráját kérdezi! Tiszteletlenség!”-förmedt rá az újságíróra. (DennfkN) Sulik is leadta a listáját Pozsony. Az SaS leadta a jövő évi választásra állított jelöltlistáját. Richard Sulik pártelnök egyben bemutatta a lista 9-es számú jelöltjét, Ján Oravecet, akinek a feladata a vállalkozói környezet javítása lesz. Ajelöltek átlagéletkora 45 év. A listán 22 nő szerepel. Az első ötben még Lucia Duris Nicholsonová, Branislav Gröhling, Alojz Baránik és Jana Cigániková lesz benne. Sulik szerint a további „húzónevek” Martin Klus, Pavol Milan, a Nemzeti Bűnüldözési Ügynökség (NAKA) volt nyomozója és Zuzana Aufirichtová, Pozsony- Óváros polgármestere. (TASR) Az új Eurovea negyedbe tervezett villamosvonal megépítéséta kormány is támogatni fogja