Új Szó, 2019. november (72. évfolyam, 255-279. szám)
2019-11-28 / 277. szám
HASZNOS TANÁCS/ Online vásárlás - előnyök, hátrányok, kockázatok 9. oidai Az Új Szó kérdez, a magyar pártok válaszolnak Mit tenne azért, hogy vonzóbbak legyenek a magyar iskolák? 3. oldal Meghagyni a gyereknek a gyerekkort Interjú Fibi Sándor nyugalmazott pedagógussal 4. oldal A NAP MONDATA Nem tisztességes, ww hogy a választás utáni együttműködésről beszélnek az LSNS-szel, csak mert egyformán szavaztunk. Richard RaSi, a Smer alelnöke Kotlebáékról és a politikai felmérések betiltásáról Kérdőjelek a tanárok továbbképzésében Andruskó: Senki nem tudta elmagyarázni, hogy működik a rendszer SZALAY HAJNALKA Pozsony. A Szlovák Pedagóguskamara szerint az oktatási minisztárium blokkolja a tanárok továbbképzási rendszerét. A törvénymódosítás szeptember 1-jén lépett életbe, de ezóta sem nyíltak új képzések a tanárok számóra. Andruskó Imre, a komáromi Selye János Gimnázium igazgatója lapunkat azt mondta, a törvény életbe lépése óta még senki sem tudta elmagyarázni, pontosan miképp fog zajlani a tanárok továbbképzése. Felhívta a figyelmet, hogy ez elsősorban a fiatalabb tanárokat érinti. „Azok, aki augusztus végéig beadták a kérelmüket az atesztációs vizsgához, még a régebbi törvény szerint fognak vizsgázni” - mondta Andruskó. Korábban a tanárok kreditpontokat gyűjtöttek, és megírtak egy munkát, ezután tehették le az atesztációs vizsgát. Az írásbeli munkát azonban szeptembertől felváltották a portfoliók. „Egyelőre nem tudjuk, pontosan, mit is jelent ez a portfolio - magyarázta az igazgató. - Én úgy értelmezem, hogy a tanároknak be kell majd mutatniuk, milyen tehetséggondozó tevékenységet végeztek, a diákjaik milyen versenyeken vettek részt, ott milyen eredményeket értek el. Ez alapján lesz egy jellemzés, amely egy bizottság elé kerül. Ez a bizottság pedig eldönti, hogy a tanár feltüntetett munkája elégséges-e az atesztációhoz” - mondta Andruskó Imre. Részletek a 2. oldalon. Bittera Katalin a pozsonypüspöki magyar tanítási nyelvű alapiskolában épp szlovákórát tart (Somogyi Tibor felvétele) Pellegrini vezeti a Smer listáját, Fico a második Pozsony. Tegnap a Smer is bemutatta a jövő évi parlamenti választásra összeállított jelöltlistáját. Az első két helyen Peter Pellegrini kormányfő és a pártelnök, Robert Fico szerepel. „Peter, szorítok neked, te pedig nekem, tartjuk egymásért a hátunkat, másképp nem megy” - üzente a kormányfőnek Fico, aki szerint közte és Pellegrini között teljes az összhang. „Folytatni akarjuk a végső győzelemig” - fűzte hozzá. A listán nem kapott helyet Martin Glvác, a parlament volt alelnöke, akiről kiderült, hogy rendszeresen kommunikált a Kuciak-gyilkosság ügyében gyanúsított Alena Zsuzsovával és Marián Kocnerrel. Fico szerint Glváö kérte, hogy ne legyen rajta a listán. Részletek a 2. oldalon, (dp) NAHÁT! Beszterce három karácsonyfája Beoztorcobónya. Gondok akadtak a város fo terét díszítő karácsonyfa felállításával. A kiszemelt fát hétfon vágták ki Libetbányán, de a földet éréskor kettétört a törzse. Ezután pánikszerű keresésbe kezdtek, hol találnak kivágásra engedélyezett fenyőt, végül Hermándon bukkantak rá és még hétfő délután, sötétben felállították. Kedden így arra ébredt a város, hogy egy megtépázott fa áll a téren, hiányzó vagy kettétört ágakkal, melyek a szállítás során sérültek meg. Ján Nosko polgármester elrendelte a fa eltávolítását és a közterület-fenntartó cég alkalmazottainak felelősségre vonását. A hármas számú fa szerdán került a térre. (tasr) IDŐJÁRÁS Felhős, borult ég, többfelé eső. A nappali csúcsérték 12 fok körül alakul. JEGYBANKI ÁRFOLYAMOK USD GBP CZK HUF ▼ T A T 1,1009 0,8545 25,515 335,95 ÚJ SZÓ-ELŐFIZETÉS predplatne@newsandmedia.sk 02/32153 221 91771335 705045 Gyűjtés a komáromi rászorulóknak Az önkormányzat gyújtást szervezett a rászorulóknak, a meleg ruhákat ás cipőket e Sport utcában, a Panoráma Hotel melletti kis faópiiletben lehet leadni szombaton reggel 8-tól dóiig. Komárom. A megadott időponton kívül a szociális osztály munkatársaival is lehet egyeztetni a leadásról a 035/2851312 telefonszámon, továbbá a városi rendőrségen is le lehet adni a felajánlásokat. A város a hajléktalanok étkeztetését közösen végzi helyi önkéntesekkel, egyházakkal és vállalkozókkal, de ezen a téren is van lehetőség az adakozásra. Az élelmiszer gyűjtése a Bauring (Építők utcájában) és a Singellő (Kacz utcán) élelmiszerüzletekben folyik. A városi hajléktalanszálló kapacitása a Vársor utcán 28 férőhelyről 35-re bővült, a melegedő 7 személy befogadására alkalmas. Ha valaki krízishelyzetben lévő emberről szerez tudomást, éjjel-nappal hívhatja a városi rendőrség 159-es számát, hétköznapokon reggel fél 8 és délután fél 4 között a szociális osztályt is kereshetik a 035/2851 312 és a 035/2851344 telefonszámon, (vp) EL: a túlélésért játszik a Fradi és a Slovan is Egyaránt a versenyben maradás a tét a Ferencváros és a Slovan számára a labdarúgó Európa-liga mai játéknapján. A magyar csapat jelenleg a H csoport 3. helyén áll 5 ponttal. A bolgár Ludogorec egy ponttal előzi meg a Fradit, a továbbjutást érő második helyen. A Ahhoz, hogy az FTC életben tartsa a továbbjutási esélyeit, a mai meccsen le kellene győznie a már biztos csoportelső Espanyolt. Erre van is esélye, hiszen a spanyolok rossz formában vátják az összecsapást, ráadásul könnyen lehet, hogy több alapemberüket is pihentetni fogják. Ha döntetlen születik, és ha a bolgárok nyernének Moszkvában - az egymás elleni eredmények miatt - a második helyhez a zárókörben legalább három góllal kelene nyernie a Fradinak a Ludogorec vendégeként. Ha ma kikapnak a zöldfehérek, akkor biztosan nem jutnak tovább. A K csoportban a Slovan még nehezebb helyzetben van, hiszen nem a saját kezében van a sorsa. Ma este három pontot kell szerezniük a török Besiktas otthonában (és a Braga-Wolverhampton meccs sem lehet döntetlen). Részletek a 20. oldalon. (mgy)