Új Szó, 2019. november (72. évfolyam, 255-279. szám)

2019-11-25 / 274. szám

www.ujszo.com | 2019. november 25. VÉLEMÉNY ÉS HÁTTÉR I 7 A többismeretlenes törvényhozás A szlovák ellenzék Is képtelen az összefogásra, tömbösödésre SÁNTA SZILÁRD Három hónappal a par­lamenti választás előtt minden bizonytalan, ugyanúgy előfordulhat, hogy csak kisebbségi kormány ala­kítására lesz esély, mint ahogy az is, hogy törékeny, sokpárti, a jelenlegi ellenzéki pártokból álló kormány alakul. Andrej Kiska próbálkozása, hogy létrehozzon egy széles körű ellenzéki koalíciót, a Változás blokkját, meghiúsult. Ez a kudarc akár azt is előre jelezheti, milyen hatékonysággal és kockázattal dol­gozik majd egy sok pártból álló kormány. 2010-ben Iveta Radicová négypárti (SDKÚ, SaS, KDH és Híd) kormányát például az eltérő érdekek és nézeteltérések viszony­lag gyorsan megroppantották. A következő parlament összeté­tele hasonlóképpen bizonytalan. Előfordulhat, hogy hét, de az is, hogy tíz párt képviselői foglalnak helyet a törvényhozásban. Érdekes jelenség, hogy a pártok tömbösödé­­se, koncentrációja helyett folyama­tos ffagmentálódás zajlik az ellen­zéki térfélen. Egyrészt létezik olyan logika, amely alapján az erők kon­centrációjával megnő a kormány­­váltás esélye. Másrészt a soksze­replős versengés jót tehet a demok­ráciának, nem kényelmesednek el a pártok, a választóknak is van döntési lehetőségük stb. Sorra jelennek meg a pártok je­löltlistái, utolsó hetéhez érkezett a listák összeállításának folyamata, december elsejéig nyilvános lesz az összes képviselőjelölt neve. Össze lehet majd hasonlítani a pártok sze­lekciós mechanizmusát, a rendező­elvet, az egyéni teljesítmények ju­talmazását, a régiók, fiatalok, ne­mek képviseleti arányát, be lehet árazni a húzóneveket stb. El lehet játszani a gondolattal és a tolómér­cével, hogy a listáról hány képvise­lőnek van esélye mandátumot sze­rezni, s ki az, akit a választó akarat - „karikázással”- előretolhat. Érde­mes lesz néhány új nevet megtanul­ni, ugyanakkor működésbe lép a ra­pid politikai amnézia, ismert arcok és nevek tűnnek el a politikai köz­életből. Szombaton a Híd és az MKP Or­szágos Tanácsa is jóváhagyta a lis­tát, amellyel a február 29-ei parla­menti választáson indul. Az MKP- nak a Magyar Közösségi Összefo­gás (MKÖ) listáján van 90 helye. Első ránézésre a Hídban - a több tá­vozó és visszalépő után - a lojalitást értékelték. Az MKÖ-listát bön­gészve a két kisebb párt és a politi­kai „renegátok” dörzsölhetik a te­nyerüket. Szinte teljesen elképzelhetetlen, hogy a Híd és az MKÖ is eléri az öt százalékot: a mértékadó közvélemény-kutatások alapján— jelenleg-egyik sem. Feltehetően már olyan forgatókönyvek is ké­szülnek, hogy ki fog építkezni a ro­mokon és a politikai hullákon. Listák mámorában HEGEDŰS NORBERT Nem kell tovább várni, lehullt a lepel, hétvégén a Híd és az MKP Országos Tanácsa is ülésezett, így elmerülhetünk a lis­ták tanulmányozásában. Umberto Eco egyik írásában hossza­san értekezik a listákról és az örömről, melyet az embereknek szereznek. A jeles olasz irodalomtudós nem a politikusokra gondolt a ta­nulmány írása közben, pedig a listázási mámor sehol nem csap olyan ma­gasra, mint a pártszékházakban. Miután végleg eldőlt, hogy nem lesz egy­séges magyar párt, a két tábor visszavonulót fújt és magára zárta a tárgya­lótermeket. Az átláthatóságra szemmel láthatóan csak addig volt igény, amíg a politikai ellenfeleik is az asztalnál ültek. Szombaton viszont a Híd és az MKP is felfedte lapjait, és kaptunk két névsort. Egy jó kis lista rendet hozhat az életünkbe, de ha helytelenül állítják össze, káoszba is taszíthatja azt. Ezért tehát tisztelettel kell hozzá közelednünk — írja Eco. Lássuk, hogy a politikusainkhoz eljutott-e ez a tanács. A Híd listáján az egyetlen meglepetést Bugár Béla okozta, aki szemé­lyes döntést hozva távozott a vezető pozícióból, Érsek Árpád közlekedési miniszter javára. A Híd elnöke levonta a konzekvenciát, és hátralépett (még akkor is, ha ez elég kis lépés) a párt érdekében. Szép gesztus, bár eb­ben a témában tarthatott volna egy előadást néhány kollégájának, akik máig nem vették az adást. Érsek Árpád jelölése a lista élére azért is érde­kes, mert korábban Sólymos László környezetvédelmi minisztert tartották Bugár lehetséges utódjának. Csakhogy Sólymos már korábban lemondott minden pártbeli tisztségéről az összefogós násztánc során. Közlekedési miniszterként Érsek a Híd egyik legismertebb arca, és tényleges eredmé­nyek is állnak mögötte (még akkor is, ha ez a tárca mindig is elátkozottnak számított, és ezen Érsek sem tudott változtatni). Jelölése a lista élére azt jelzi, hogy a párt az eddig elért eredmények hangsúlyozására fogja építeni a kampányát, és nem nagyon számíthatunk radikális újításokra. Ezt jelzi a program is, melynek alapja a 2016-os Polgári Vízió átértékelése^ és az, hogy a fiatalítást sem vitték túlzásba: az első tízbe csak Ravasz Ábel fért be az újabb generáció tagjai közül. Biztonsági játék: talán ezzel a két szóval lehet a legjobban jellemezni a Híd listaállítását, ami végül is illik a mindig higgadtan, józanul mérlegelő párt profiljához. Kérdés, hogy mire lesz ez elég jövőre, amikor a többség az érzelmektől vezérelve fog karikázni. Az MKP Országos Tanácsa sem tartogatott túl sok izgalmat. Mivel az MKP jelöltjei a Magyar Közösségi Összefogás listáján indulnak, itt még csakjavaslatok születtek. Ami biztos: az MKP 90, az Összefogás és a Ma­gyar Fórum 30-30 helyet kap a 150-es listán, a top 10-be pedig 5-3-2 arányban jelölhetnek képviselőket, ami messze nem felel meg a valós erő­viszonyoknak, de ez már az MKP problémája. Bárdos Gyula indítása a közös lista vezetőjeként kompromisszumos megoldás. Nem egy megosztó politikus, öt évvel ezelőtt ő hozta az MKP utolsó mérhető sikerét az elnök­­választáson, ráadásul (a hírek szerint) már a megalakulása előtt is gyűjtötte az aláírásokat az Összefogásnak, tehát mindenképp integráló jellegű sze­mélyiség. Menyhárt József csak az ötödik helyről vág neki a megmérette­tésnek, megelőzi őt Óry Péter, egy összefogó (Mózes vagy Orosz?) és egy magyar fórumos (feltehetően Simon Zsolt) is. Szimbolikus lépés vagy a hatalmi harc eredménye? Elsakkozta magát az MKP elnöke? A Magyar Fórumnak egyáltalán van 30 jelölhető embere? Kérdések, melyekre ké­sőbb tudjuk meg a választ. Fiatalítás terén az MKP sem szuperál, de ez nagyrészt annak tudható be, hogy a párt fiataljai alapították az Összefogás mozgalmat, amely aztán - megpuccsolva őket - végül „befutó” helyhez juttatta a hangadókat. Más kérdés, hogy egy 3 százalékos párt esetében mennyire beszélhetünk befutó helyekről. Berényi és Csáky Matovicra vette a formák és az utolsó he­lyekről várják a februári választást. A szimbólumok kutatói e helyezkedés mögött is számos rejtett jelentést találhatnak. A listák készek, a kockákat elvetették, ajelöltek magabiztosak. Azt már mindenki maga döntse el, hogy a rend vagy a káosz nőtt-e. Egy biztos: hosszú három hónap áll előttünk. Bénázó szlovák ellenzék, bolondos, furcsa dallamok SZILVÁSSY JÓZSEF Egyáltalán nem túlzás az elmúlt hetek történései alapján azt állítani, hogy a szlovák ellenzéki politi­kusok leginkább félig dilettáns, akamok muzsikusokra hasonlítanak, akik szeremének zenekarrá összeáll­ni. Bőszen hirdetik is, milyen kottá­ból játszanak (együttműködés, kor­mányváltás), ám képtelenek össze­hangolódni, mert harsány, olykor hamis szólamokkal igyekeznek ma­gukra irányítani a reflektorfényt, így azonban gyengítik a közös produkció létrejöttének esélyét. Néhány hónapja a PS/Spolu fel­ajánlotta Andrej Kiska Za l’udí párt­jának, hogy lépjenek koalícióra, ezt a volt államfő visszautasította, majd hatpárti ellenzéki választási lista fel­állítását indítványozta. Indoklása szerint azért, hogy lehetőleg egyetlen olyan voks se vesszen el, melyet az ellenzékre adnának. Nem elég a vá­lasztást megnyerni, kellő program­mal felvértezett koalícióként parla­menti többséget kell szerezni. Ehhez pedig minden szavazatra szükségünk lesz - érvelt Kiska. Múlt csütörtökön viszont ő jelentette be, hogy hamvába holt a terve, mert a KDH nem haj­landó beállni a sorba. Ez érthető is, hiszen vezetőjét, Alojz Hlinát már eddig is sok bírálat érte amiatt, hogy konzervatív pártja a liberális ellen­zékkel szövetkezik. Pedig az érintet­tek kezdettől fogva hangsúlyozták: egymás értékrendjét tiszteletben tartva igyekeznek megkeresni a kö­zös nevezőt, amely akár a remélt kö­zös kormányzás alapját is képezheti. Nemcsak egyik ádáz ellenfelük, Stefan Harabin igyekszik riogatni a nyilvánosság hiszékeny, meglehető­sen népes részét e közeledés állítóla­gos következményeivel, hanem le­hetséges partnerük, Igor Matovic is harsány magánszámokat ad elő, a Smert és az ellenzéket egyaránt szid­va. Richard Sulik egy ideig maga­biztosan hangoztatta, hogy az általa vezetett SaS egyedül indul a februári választáson, viszont a belső viszá­lyok miatt megcsappant a párt támo­gatottsága. Nyilván emiatt hirtelen négypárti (PS/Spolu, Za l’udí, SaS) közös listát javasolt, amit Kiska csí­pőből kilőtt, azt állítva: csak a ha­sonló világnézetű pártok együttmű­ködésének van értelme és szavaza­tokat gyarapító hatása, vagy pedig egy hatpárti ellenzéki blokk össze­­gründolásának. Ezzel persze saját állítását is megcáfolta, hiszen ezt a tákolmányt heterogén társaság al­kotná, vagyis nem hasonlítható össze a több mint egy évtizede létrejött SDKÚ modelljével, amelybe jobb­közép pártok tömörültek. Boris Kol­lár kivár a mostani sokféle, gyakran egymásnak ellentmondó ellenzéki nyilatkozatok és önző törekvések dzsungelében. Feltehetően abban bí­zik, hogy a Sme rodina a voksolás után a mérleg nyelve lehet az új kor­mánykoalíció összetákolásakor, ami a jelenlegi állás szerint nem lesz egyszerű feladat. Mindeközben fel­mérések szerint a Smer szilárdan tartja vezető pozícióját. Jórészt azért, mert hívei még mindig inkább Robert Ficónak hisznek, mint a döbbenetes tényeknek, melyek a Gorilla- és a Kocner-ügyből zúdulnak a baloldali tömörülés több vezetőjére és a párt holdudvarára. Mások meg inkább Peter Pellegrinit támogatják, de ők is a táboron belül. Minden számottevő felmérés alapján alig száz nappal a voksolás előtt a jelenlegi legerősebb kormánypártnak áll a zászló. így maradhat ez február után is, ha a gyámoltalan és önző ellenzékiek nem tudatosítják, valójában kiket kell le­győzni. Sok idejük már nincs arra, hogy ennek megfelelően cselekedjenek. Pedig csak így szerezhetnék meg az egyelőre bizonytalan polgárok bi­zalmát. Ha ez nem sikerül, akkor mindannyian felelősök lesznek a na­cionalista és populista pártok térhó­dításáért. Alátámasztás (Lubomír Kotrha karikatúrája)

Next

/
Oldalképek
Tartalom