Új Szó, 2019. november (72. évfolyam, 255-279. szám)
2019-11-23 / 273. szám
6 I KÜLFÖLD 2019. november 23.1 www.ujszo.com Románia államfőt választ és lohannis „normális Romániája" közül választanak a hétvégén Klaus lohannis román államfő bizonyosan magára szavaz (TASR/ap) RÖVIDEN Impeachment: Trump nem hátrál Washington. Donald Trump amerikai elnök részt akar venni az ellene indítandó impeachment szenátusi perében - jelentette be Hogan Gidley, a Fehér Ház szóvivője. Az amerikai elnökök alkotmányos elmozdítását célzó eljárás (impeachment) két szakaszból áll: a képviselőház indítja el az eljárást - ha megalapozottnak tartja majd az a szenátusba kerül, ahol szabályos igazságügyi pert folytatnak le. Ennek végén születik meg a döntés az elnök felmentéséről vagy ennek elutasításáról.,,Az elnök azért akar részt venni a szenátusi perben, mert a törvényhozásban egyértelműen egyedül ettől a kamarától számíthat tisztességes és az alkotmánynak megfelelő eljárásra” - olvasható a közleményben. (MTI) Orosz kémbotrány Szerbiában Bolgréd. A szerbiai hírszerzés jelentős és széles körű orosz kémtevékenységet leplezett leközölte Alekszandar Vucsics szerb elnök. Az államfő a nemzetbiztonsági tanács ülése után azt mondta, a hírszerzés kiderítette, régóta volt együttműködés orosz kémek és a szerb hadsereg tagjai között. A nemzetbiztonsági tanács ülését azt követően hívta Vucsics, hogy az internetre felkerült egy videó, amelyen Georgij Kleban orosz diplomata, az orosz hírszerzés tagja egy pénzzel teli táskát ad át egy magas beosztású szerb hivatalnoknak. Az államfő hozzátette: Szerbia nem kívánja megváltoztatni eddigi baráti politikáját Oroszország irányába. (MTI) Tilos a bírálat Törökországban Ankara. Őrizetbe vett a rendőrség 46 embert a dél-törökországi Adana tartományban, amiért a közösségi médiában provokáló bejegyzéseket tettek közzé az északkelet-szíriai kurd fegyveresek ellen októberben indított török hadműveletre vonatkozóan. Az érintettek ellen terrorpropaganda, közösség elleni uszítás, valamint a török nemzet, a török állam és az állami intézmények becsmérlésének gyanúja miatt indult eljárás. (MTI) Netanjahu minden vádat elutasít Jeruzsálem. Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök puccskísérletnek nevezte az ellene előzőleg bejelentett vádemelést, és korábbi kijelentéseit megerősítve közölte, hogy nem mond le. Az ügyvivő kormányfő elfogultsággal vádolta meg a nyomozóhatóságokat, és vizsgálatra szólított fel ellenük. Aviháj Mandelblitt főügyész korábban bejelentette, vádat emel a miniszterelnök ellen csalás, vesztegetés és hivatali visszaélés miatt. Netanjahu az izraeli jogrendszert, a rendőrséget és az ügyészséget vádolta a vizsgálat miatt. (MTI) Dancila „román szíve MTI-ÖSSZEFOGLALÓ Bukarest. Tegnap megnyitották a román külkápvieeletek által berendezett külföldi szavazóköröket, ezzel megkezdődött a román elnökválasztás 2. fordulója. Vasárnap a voksolók Viorica Dancila exkormányfő ós Klaus lohannis jelenlegi elnök közül választanak. Az elnökválasztás 2. fordulójában a „román szív” jele alatt induló Viorica Dancila szociáldemokrata exkormányfö és a „normális Románia” megteremtését ígérő, újabb mandátumra pályázó Klaus lohannis jelenlegi államfő közül kell elnököt választania a következő öt évre Románia több mint 18 millió szavazópolgárának. Az elnökválasztás első fordulójában lohannis, a néhány hete kormányra került jobbközép Nemzeti Liberális Párt (PNL) jelöltje nyert az érvényes voksok 37,8%-ával. Viorica Dancila volt miniszterelnök, a Moszkva/Ankara. A sziriai török invázió révén az Iszlám Állam több száz fegyverese megszökhetett a fogságból - jelentette ki Moszkvában egy magas beosztású orosz tisztségviselő. Oleg Sziromolotov orosz külügyminiszter-helyettes azt mondta, hogy az eset aggodalmat kelt, mert a kiszabadult szélsőséges fegyveresek helyreállíthatják az Iszlám Állam harcképességét. Oroszország, a sziriai polgárháborúban a vitatott damaszkuszi kormány legfontosabb szövetségese, a török invázió megállítása érdekében beleegyezett abba, hogy megossza az észak-szíriai terület ellenőrzésének feladatát. Sziromolotov hangsúlyozta, Oroszország szerint helyre kell állítani Szíria területi egységét. Ankara a múlt hónapban indított támadást a területen azt követően, hogy az Egyesült Államokkal szövetséges erők - a kurdok vezette Szíriái Demokratikus Támogatásáról biztosította Annegret Kramp-Karrenbauert, a Német Kereszténydemokrata Unió (CDU) olnökót a párt kongresszusán Friedrich Merz, a pártelnök legfőbb riválisa. A viták lezárása érdekében lemondani is hajlandó a CDU vezetője. Lipcse. A személyi viták lejárását és egységet sürgetett Annegret Kramp-Karrenbauer, a Német Kereszténydemokrata Unió (CDU) elnöke tegnap Lipcsében, a párt kongresszusán, ahol kijelentette: a nyugalom helyreállítása érdekében akár távozni is hajlandó. Mint mondta: ha a párt nem olyan Németországot szeretne építeni, amilyet ő felvázol, akkor „beszéljük meg, és talán fejezzük is be az egészet még ma”. A tanácskozás elején az 1001 küldött percekig tartó tapssal köszöntötte a párt előző elnökét, Angela Merkel kancellárt, aki napra pontosan 14 éve kezdte meg kormányfői Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke akkor a szavazatok 22,3%-át szerezte meg. A versenyben maradt két jelölt közül az győz, aki megszerzi az érvényes voksok egyszerű többségét. Dancila a ,/Ománokat tisztelő”, számukra nemzetközi tisztelet is kivívó, ,gomán szívű” államfő akar lenni, akinek a kampányában jelentős hangsúlyt kapott a nemzeti büszkeség, ezzel is arra utalva, hogy - szász evangélikus - ellenfele nem román, nem ortodox, vagyis idegen. Dancila - az első nő, aki kormányfői tisztséget töltött be Romániában - egyfajta mindenkiről gondoskodó anyaként készül az államfői tisztségre, és főleg az elesettek, a szociális védelemre szorulók szavazataira számít. lohannis egy vállalkozóbarát, a közös európai értékeket tiszteletben tartó, a kommunista örökséggel végképp szakító, a modernizálás útjára lépő „normális Románia” ígéretével kampányolt. Olyan ország felépítéséhez kérte a választók támogatását, amelyben az állam nem uralkodik polgárai felett, hanem szolgál-i Erők (SDF) nevű laza arab-kurd ko; alíció - kivonta fegyvereseit. A török biztonsági erők elfogták az ; északnyugat-szíriai Azázban az Iszlám Állam terrorszervezet egyik harcosát, aki az elmúlt években számos öngyilkos merénylő felkészítéséért és robbantásos merénylet végrehajtásáért felelt világszerte - nyilatkozta Süleyman Soylu török belügyminiszter. Az nem derült ki, hogy a török hatóságok mikor fogták el a terroristát, mindazonáltal Soylu már a múlt hé- i ten jelezte, hogy megtalálták az Iszlám Állam egyik fontos emberét, de akkor részleteket nem árult el. A belügyminiszter most közölte: a dzsihádista neve Abu Dzsihád ed-Din en; Naszír Ubejde, a fedőneve pedig Ju; szuf Huba. Hozzátette: a világ különböző országaiban elkövetett 20 merényletre ő adta ki a parancsot - ő : adott utasítást a 2017. júliusi hamburgi terrortámadásra is. (MTI) munkáját. Ezzel kapcsolatban Annegret Kramp-Karrenbauer aláhúzta, hogy Angela Merkel kormányzása 14 jó év volt Németországnak. A kancellár és a CDU vezetésével szembeni bírálatokra utalva hozzája őket, és amelyben a törvényeket mindenkinek be kell tartania. Á két jelölt választási programjáról azonban vajmi keveset tudhattak meg a román választók, mivel az első forduló előtti kampányt a hetekig elhúzódó kormányválság árnyékolta be. La Paz. Könnygázzal oszlatták fel La Pazban a bolíviai rendfenntartó erők a kormány ellen tüntető temetési menetet, amelynek tagjai a néhány nappal ezelőtti összecsapások során meghalt emberek koporsóit vitték, megpróbálva eljutni az elnöki palotáig. A lemondatott és jelenleg Mexikóban tartózkodó Evő Morales elnök hívei El Altóból indultak, és öt olyan személy koporsóját vitték a fővárosba, aki két nappal korábban a közelben található Senkata olajfinomító környékén vesztette életét a rendfenntartó erőkkel folytatott összecsapások során. La Pazba érve a temetési menetet - amely a jelenlegi ideiglenes kormány elleni tüntetés volt - a rendőrség könnygáz bevetésével oszlatta fel. A tiltakozók megpróbáltak szembeszállni, át akarták tömi a rendőrkordont, amely az elnöki palotától 300 méterre volt. tette: nem lehet sikeres választási stratégia annak folyamatos hangoztatása, hogy minden rossz, amit a CDU és a kormány csinál, de a szavazók legyenek szívesek ennek ellenére is a pártra voksolni. A voksolás vasárnap mindenütt 21 órakor ér véget. Az elnökválasztásokon több közvélemény-kutató cég készít országos becslést a szavazófülkéből kilépők megkérdezése (exit poll) alapján. A becslést umazáráskor, 21 órakor ismertetik. Mindez egy nappal azt követően történt, hogy az átmeneti kormány közölte: nemzetközi panaszt nyújt be Moralesszel szemben emberiesség elleni bűncselekmények miatt. E vád szerint Mexikóból szervez úttorlaszokat, megakadályozva, hogy eljusson az élelmiszer számos bolíviai városba. Morales november 10-én kényszerült lemondani az elnöki posztról. A bolíviai kabinet hivatalosan tiltakozott Mexikónál, amiért ez az ország megengedi Moralesnek, hogy „politikai menekültstátusával ellentétes”, összeesküvői tevékenységet folytasson a bolíviai kormánnyal szemben. Jeanine Ánez elnök ugyanakkor felhívást intézett a lakossághoz. Egyrészt mélységes sajnálatát fejezte ki az elmúlt napok összecsapásaiban történt halálesetek miatt, másrészt a békés párbeszédet sürgette. (MTI) Támogatásáról biztosította Annegret Kramp-Karrenbauert Friedrich Merz, a pártelnök legfőbb párton belüli riválisa. Merz hangsúlyozta, hogy a CDU a koalíciós társ Német Szociáldemokrata Párttal (SPD) szemben nem „szerkezetileg illojális”, hanem az elnökéhez hűséges párt. A párt vezetésének ügyében pedig nem is most kell meghozni a „végleges döntéseket”, hanem a 2020-as kongresszuson - tette hozzá a politikus, utalva arra, hogy a CDU egy év múlva tisztújító kongresszust tart és kancellárjelöltet állít a szövetségi parlamenti (Bundestag) választásra. Annegret Kramp-Karrenbauer tavaly december óta vezeti a CDU-t, csupán 35 szavazattal előzte meg Friedrich Merzet az elnökválasztáson. Miután a párt sorozatban négy választáson veszített szavazókat, megerősödött az ellenállás a mostani elnökkel szemben, egyesek szerint összeomlóban van a Merkelrendszer. (MTI) Bolívia tovább forrong Feszültség érződik Merkel pártjában, a CDU-ban Ingó pozíció. Annegret Kramp-Karrenbauer, a CDU elnöke. (TASR/AP) Kiszabadult iszlamisták