Új Szó, 2019. november (72. évfolyam, 255-279. szám)
2019-11-22 / 272. szám
www.ujszo.com | 2019. november 22. PANORÁMA 123 Visszavonul a közéleti tevékenységtől András yorki herceg Az András herceg körüli szexuális botrány még a brexit témáját is a háttérbe szorította a londoni napilapok címlapján (jASR/AP-feivéteiek) Gothár Péter vallott, és bocsánatot kért Budapest A magyar színházi élet és filmvilág neves művésze, Gothár Péter az a „szerződéses munkatárs”, akit szerdai hírek szerint kitiltottak a Katona József Színházból. A budapesti színház vezetőségének ugyanis tudomására jutott, hogy többször is „erkölcsi határokat átlépő módon” viselkedett a többi dolgozóval szemben. A teátrum, amely nem nevezte meg a zaklatót, Facebook-oldalán, szerda délután közzétette Gothár Péter rendező bocsánatkérő nyilatkozatát is. „Egy évvel ezelőtt erkölcsileg elfogadhatatlan módon közeledtem színházunkban egy munkatársnőmhöz. Pár nappal később bocsánatot kértem és kaptam tőle. Most, hogy ez az eset a színház s azon keresztül az ország nyilvánossága elé került, szeretném bocsánatkérésemet nyilvánosan is megismételni. Nagyon sajnálom, ami történt. Ahogyan azt is, hogy nyers stílusommal, rossz modorommal vagy erkölcsileg kifogásolható viselkedésemmel valaha bárkit megbántottam” - olvasható Gothár Péter közleményében. A Katona József Színház igazgatósága felállította a vizsgálóbizottságot, külső szakértők bevonásával lefolytatta az eljárást, és azonnali hatállyal arról döntött, hogy az érintett szerződéses munkatárs keddtől nem léphet az intézmény területére. A színház befejezi vele a közös munkát. A nemzet művésze , Kossuthdíjas filmrendező a Magyar Televíziónál rendezőasszisztensként kezdte a pályafutását, majd rendező, később Kaposvárott színházi főrendező lett. A közvér lemény az 1982-es Megáll az idő című, korszakos filmje kapcsán ismerte meg Gothár Péter nevét. 1993-tól a Katona József Színház rendezője volt. Munkásságát számos nemzetközi díjjal is elismerték, megkapta például a cannes-i különdíjat, a velencei Aranyoroszlánt. (MTI, Bors) MTI-ÖSSZEFOGLALÓ London. Visszavonul a brit királyi család magas rangú tagjaként végzett közéleti tevékenységétől András yorki herceg, II. Erzsébet királynő fia. A herceg a minap egy mind nagyobb botrányt kavaró inteijúban igyekezett magyarázni kapcsolatát egy elítélt szexuális bűnözővel. Aherceg utalást tett arra, hogy kész jogi eljárásnak is alávetni magát. András hercegről már évekkel ezelőtt kiderült, hogy közeli üzleti és baráti viszonyt ápolt egy amerikai pénzemberrel, Jeffrey Epsteinnel, aki a börtönt is megjárta fiatalkorú lányok sérelmére elkövetett szexuális visszaélések miatt. Epsteint a nyáron ismét őrizetbe vették hasonló vádakkal, de augusztusban öngyilkosságot követett el börtöncellájában. Az 59 éves András a BBC televízió szombat este sugárzott interjúműsorában tagadta azt a vádat, hogy neki is szexuális kapcsolata lett volna egy fiatalkorú lánnyal. Epstein szexuális üzelmeinek egyik korábbi áldozata, a jelenleg 35 éves floridai Virginia Giuffre - ak-András herceg egy korábbi üzleti tanácskozáson kori nevén Virginia Roberts - szerint Epstein 2001-ben és 2002-ben több alkalommal is szexuális kapcsolatra kényszerítette őt András herceggel. A nő 2001-ben 17 éves volt, és a floridai törvények szerint akkor még kiskorúnak számított. András herceg a BBC-inteijúban kategorikusan tagadta, hogy valaha is szexuális kapcsolata lett volna Virginia Roberts- Giuffre-val. Kijelentette: arra sem emlékszik, hogy egyáltalán bármikor is találkozott volna a fiatal nővel. A herceg udvari forrásokból származó nem hivatalos médiaértesülések szerint azért egyezett bele az inteíjúba, hogy tisztázza magát a hosszú évek óta parázsló ügyben. Kijelentései azonban pontosan az ellenkező hatást érték el: az inteijú egyre nagyobbra dagadó botrányt kavart. Részévé vált a december 12-ére kiírt előrehozott brit parlamenti választás kampányának, és a héten több globális óriásvállalat - köztük a BT távközlési konglomerátum, a Standard Chartered Bank és a KPMG üzleti tanácsadó cégcsoport - bejelentette, kivonul a herceg nevéhez kötődő vállalkozástámogatási programokból. Egy neves amerikai ügyvéd, Gloria Allred, aki Epstein szexuális bűncselekményeinek több áldozatát képviseli, a The Guardian című brit lapnak azt mondta: az lenne a tisztességes eljárás András herceg részéről, ha önként jelentkezne kihallgatásra az amerikai Szövetségi Nyomozóirodánál (FBI) és az illetékes New York-i ügyészi hivatalnál, amely Epstein halála ellenére folytatja a vizsgálatot a néhai elítélt mágnás szexuális visszaéléseinek ügyében. A yorki herceg szerda esti bejelentésében utalást tett arra, hogy erre hajlandó lenne. Bejelentette azt is: engedélyt kért a királynőtől, hogy „belátható időre” visszavonulhasson közéleti tevékenységétől. A nyilatkozatban sajnálkozásának adott hangot amiatt, hogy „helytelen ítélőképességről” tanúságot téve kapcsolatot tartott fenn Jeffrey Epsteinnel, és „mélységes” együttérzéséről biztosította Epstein szexuális bűncselekményeinek áldozatait. A BBC-nek nyilatkozó szakértők szerint a brit monarchia újkori történetében példátlan ügy egyértelműen károsította a királyi család intézményi megítélését. NAPTÁR November 22 ► NÉVNAP Cecília A Cecília latin eredetű női név, a Caecilius római nemzetségnévből származó férfinevek női párja. A név alapszavának jelentése: vak. ► MAI ÉVFORDULÓINK 200 éve született George Eliot angol regényírónő. 150 éve született André Gide Nobel-díjas francia író. 90 éves Görgey Gábor Kossuth-díjas író, költő.. 50 éves Fodor László Kossuth-díjas dzsesszzenész, a Hot Jazz Band együttes tagja. ► NAPI VICC Afeleség egy nap összepakol, és így szól a férjéhez:- Elegem van belőled! Nem tudom elviselni, hogy állandóan csak a focival foglalkozol! Megismerkedtem egy másikférfival, holnap hozzáköltözöm! Mire a férj:- Igen? És ő melyik csapatnak szurkol? ► ORVOSMETEOROLÓGIA Reggel többeknél felerősödhetnek a kopásos jellegű ízületi bántalmak,amika napfolyamán is csak kissé, mérséklődnek. Sokan erős fejfájást, nyugtalanságot tapasztalhatnak. ÚJ SZÓ Mezőgazdasági melléklet évfolyam, 11. azám A szarvasmarha takarmányozasa Melléklet az Új Szóban! A TARTALOMBÓL: • A legjobb termés a legjobb termőföldről Tíz tipp a rekord kukoricaterméshez Baross - már most érdemes regisztrálni! Látogatóban az AGROMAŐAJ vállalatnál A tehén tejtermelése és étrendje a laktáció folyamán > ÚJ szó szlovákiai magyar napilap www.ujszo.com www.facebook.com/ujszo I Levélcím: DUEL - PRESS, s r.o., Új Szó szerkesztősége, RO.BOX 222, 830 00 Bratislava 3 I E-mail: ujszo@ujszo.com . I Szerkesztőség: Bajkalská 19/B, 82101 Bratislava I Terjesztési panaszbejelentés: 02/32153 221,02/32153 316, predplatne@newsandmedia.sk I Főszerkesztő: Nyerges Csaba I Titkárság: 02/32153313 I Főszerkesztő-helyettes: Sidó H. Zoltán, Bőd Titanilla. I Rovatvezetők: Demecs Péter - belpolitika, Ibos Emese - régió, Holop Zsolt - vélemény, Tallósi Béla - kultúra, Orosky Tamás - sport, Urbán Gabriella - panoráma. Művészeti vezető: Toronyi Xénia. IA szerkesztőbizottság elnöke: Szigeti László. I Kiadja a Duel - Press Kft, Bajkalská 19/B, 82101 Bratislava. I IÓO: 35 722 517 I Ügyvezető igazgató: Michal Teplica. I Lapigazgató: Slezákné Kovács Edit. I Hirdetési osztály: 02/32153123, e-mail: reklama@ujszo.com . I Marketing: 02/32153125. I Nyomja a PETIT PRESS, Bratislava. I Belföldi megrendelések: minden postahivatalban, postai kézbesítőnél, a News and Media Holdingnál: 02/32153 221,02/32153 316, predplatne@newsandmedia.sk . I Külföldi megrendelések: Slovenská poéta, a. s. Stredisko preplatného tlaőe, Uzbecká 4., P.O.BOX 164,82014 Bratislava. I Terjeszti: a Szlovák Posta Rt. és a Mediaprint Kapa Rt I Az újságküldemény feladását engedélyezte: RPP Bratislava Poéta 12. Index: 48271.1 Engedélyszám: 5/2. ISSN 1335-7050.1 Nyilvántartási szám: EV 110/08.1 Minden szerzői jog fenntartva. Az írások, fotók és grafikonok terjesztése, beleértve azok elektronikus formáját csak a kiadó írásos jóváhagyásával lehetséges. Kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. I Az Új Szó a lapok eladott példányszámát ellenőrző ABC SR tagja, az ellenőrzés eredménye a www.abcsr.sk honlapon található. I ©Copyright DUEL - PRESS KFT. A szerzői jogokkal a kiadó rendelkezik. A kiadó fenntartja magának az ©ÚJSZÓ megjelöléssel ellátott írások terjesztésének jogát és a szerzői jogi törvény (33. § la és d cikkely) értelmében kizárólag ő jogosult engedélyezni a szövegek nyilvános terjesztését IA sajtófigyelést a kiadó megbízásából a Newton Media, a Slovakia Online és a Sita végzi. I Lapunk megjelenését a Kisebbségi Kulturális Alap támogatja. Realizované s finanőnou podporou Fondu na podporu kultúry národnostnych menőin. m EUOCAOJUK AZ iXl&AClROK ETIKAI KÓOíXfT KULT oh« MINOR >