Új Szó, 2019. november (72. évfolyam, 255-279. szám)
2019-11-20 / 270. szám
10| CSALLÓKÖZ ÉS MÁTYUSFÖLD 2019. november 20. | www.ujszo.com A tanítványainál csupán tíz évvel idősebb tanító néni toborozta össze hatvan év elteltével néhai ötödikes diákjait. HODOS „Kedveseim, mint tudjátok, veletek kezdtem tanítói pályafutásom. Mivel a Jóisten megadta, hogy ilyen magas kort megértem, szeretnék veletek még találkozni” - kezdi kézzel írott levelét Szabó Magdolna tanító néni, amelyet nem volt rest minden egyes diákjának külön-külön megcímezni. Tóth Irma, az 1959-ben ötödikesként végzett osztály egyik diákja pedig biciklire pattant, vette a fáradságot, és minden egyes osztálytársának személyesen kézbesítette. „Először körbejártam mindenkit, aki elérhető volt, hogy lenne-e egyáltalán érdeklődés egy ilyen találkozó iránt. Az ötletet mindenki lelkesen támogatta, így már csak az volt a kérdés, hol és mikor találkozunk. A tanító néni még arra is hajlandó lett volna, hogy mindnyájunkat meghív az otthonába, de nem várhatjuk el, hogy egy 81 éves tanár néni ugráljon a hetvenéves fiatalok körül” - kuncog Tóth Inna, aki óvónőként ment nyugdíjba. így született meg a döntés, hogy a hodosi kultúrházban találkoznak. Mostantól tegeződiink Délután két órára már mindenki megérkezett, a tanító néni is, akit a „fiúk” virágcsokrokkal üdvözöltek. hogy visszatért tanítani, elbocsátották tanári állásából, mert kulák családból származott. Nem volt egyedül, ezzel az indokkal több mint ötven tanárt bocsátottak el abban az évben. Csak pár hónapos volt a lányuk, amikor a félj megbetegedett, és leukémiában meghalt. Ezután térhetett vissza Magdi néni a tanítósághoz, hiszen családfenntartó lett. Hazaköltözött Vízkeletre, és a kosúti, majd harminc éven át a tallósi iskola tanára volt. „Az 1965-ös árvíz idején éjjeli-nappali ügyelő szolgálatokra voltunk többen is beosztva, ekkor ismertem meg a második férjemet. Sajnos, 15 évvel ezelőtt már ő is meghalt. A Hódosban töltött pár évhez viszont kellemes emlékek fűznek, aktív évek voltak, mindig készültünk valamilyen műsorral, és szeretettel idézem vissza a tanítványaimat is, akik nagyon ügyesek voltak. Emlékszem, amikor egy ünnepi előadásra készülődtünk, és egy dal szövegét senki sem ismerte, csak az egyik diáklányom. O tanította meg mindnyájunkkal. Nemcsak a diákokkal, hanem velem is” - emlékezik vissza elérzékenyülve a tanító néni. Magdolna, nem Magdaléna Szabó Magdolna már több mint húsz éve Dióspatonyban él, családi házban a lányával. A helyi énekkar oszlopos tagja, állandó tudósítója a Vasárnap hetilap Koperta rovatának, valamint a helyi Patonyfold újságnak. Erélyes tanári mivoltát mi sem bizonyítja jobban, mint a pár évvel ezelőtti történet, amikor új személyazonossági igazolványt csináltatott, ami csak a harmadik próbálkozásra sikerült. „Először azt írták be, hogy Szabó Magdaléna. Reklamáltam, én Magdolna vagyok. Másodszorra sikerült a Magdolna, de Szabóová lettem. Csak a harmadik nekifutásra jött össze a Szabó Magdolna. Mondtam a hivatalnoknak, hogy harmadszor vagyok itt egy nyavalyás név miatt, amit már harmadik osztályban tudni kell a gyerekeknek. Meg is jegyezték, hogy milyen nagyszájú vagyok! Azt válaszoltam, hát ezért vagyok tanító” - nevet Magdi néni, akinek legközelebbi terve az, hogy összehoz egy találkozót az 1938-ban született, kürti alapiskola nyolcadik osztályának néhai diákjaival. Osztálytalálkozó hatvan év után SOMOGYI KATALIN A „fiúk" virágcsokrokkal érkeztek Az 1958-ban készült osztálykáp a hodosi alapiskola 5. osztályáról (A szerző felvételei) Amikor a diák tanítja a tanárt 1957-ben, amikor Szabó Magdolna elvégezte a főiskolát, még működtek az úgynevezett elhelyezések, amelyek szerint az akkori kormányhivatalnokok eldöntötték, hol, mely régiókban, milyen szakemberekre van szükség. így került a vízkeleti születésű, tanári végzettséget szerzett fiatal nő Hódosba, a helyi alapiskolába. Azokban az években a Minden egykori kisdiák apró ajándékot kapott a tanító nénitől tanár afféle mindenes is volt, rá hárult minden kulturális dolog, még egy színdarab betanítása is. Ennek hála ismerte meg a férjét, Csiba Istvánt, aki az előadás súgója volt. 1959-ben megszületett a lányuk, és ugyanazon év decemberében, pár héttel azután, (Képarchívum) Szabó Magdi néni pedig nemes egyszerűséggel azzal indított: „Sziasztok, mostantól mindenkivel tegeződiink, ha még esetleg van köztetek olyasvalaki, akivel nem.” Utána, nem tagadva meg tanári mivoltát, mindenkitől elkérte a nevét, a lánykorit és a férjezettet is, felíratta az aktuális elérhetőségeket, postai címmel, telefonszámmal, és mindenkinek átadta saját kezűleg készített apró ajándékát. Noha akadtak, akiket hatvan év után látott viszont, szinte minden egykori diákját felismerte. Az áveket nem számokban mérjük „Mindenkinek annyit ér az élete, amennyi örömet szerzett másoknak, hiszen az éveket nem számokban mérjük, hanem örömökben” - mondta köszöntőbeszédében Zöld Magda, a találkozó egyik szervezője. Mindenki járta a maga útját, többkevesebb sikerrel, de a jó kezdést Szabó Magdi tanító nénitől kapták a diákok. Egyperces néma csenddel adóztak azoknak az osztálytársaiknak az emlékére, akik már nem érték meg ezt a találkozót. Öt társaság érdeklődik a Pozsony-Komárom szakasz iránt KISS BARTALOS ÉVA Év végéig kiderülhet, hogy marad-e a RegioJet a déli vasútvonalon. POZSONY/ ■■■ DUNASZERDAHELY/ KOMÁROM Ot társaság, köztük a Szlovák Vasúttársaság, és a RegioJet is pályázik a Pozsony-Dunaszerdahely-Komárom vasúti vonal üzemeltetésére. A kiírás nyertese 2020 végétől indíthat vonatokat a déli pályán. 2020 decemberében lejár a RegioJet közlekedési magántársaság szerződése. A közlekedésügyi minisztérium november 15-én zárta le a szakasz üzemeltetésére meghirdetett pályázatot. A sikeres versenyzővel tízéves szerződést kötnek. Karolina Ducká a minisztérium szóvivője közölte, hogy több mint egy éve közzétették a pályázatot az EU hivatalos közlönyében. Ez a második olyan szakasz, amelyre a vasúti liberalizációja keretében átlátható versenypályázatot hirdetnek. Érsek Árpád közlekedésügyi miniszter elmondta, örül a szolgáltatók érdeklődésének. „Nagyon frekventált vonalról beszélünk, ezért bízom benne, hogy a verseny hozzájárul a céljaink teljesítéséhez, a kényelmesebb utazás és az utasok elégedettségének eléréséhez” - fogalmazott a tárcavezető. A pályázatokat független bizottság értékeli a minisztériumban. Csak azokat a társaságokat tájékoztatják a versenykiírás részletes tartalmáról, amelyek az első körben teljesítik az üzemeltetéshez szükséges műszaki feltételeket. A továbbjutókkal közük a menetrendet, a pénzügyi feltételeket és a vonatok számát. Ducká szerint év végére kiderülhet, ki veszi át 2020 végén a vonalat. Az öt pályázó egyike a RegioJet, amelynek sárga vonatai 2012-től járnak Pozsony és Komárom között. Ales Ondrűj, a társaság szóvivője kiemelte, hogy európai sikertörténetnek számít a vállaíat hétéves jelenléte. „2011-ben mintegy 800 ezren utaztak a vonalon, ma már több mint 4 millió utasunk van” - mutatott rá Ondrűj, hozzátéve, hogy ez a szlovákiai vasúti utasforgalom 5-7 százalékát teszi ki. A szóvivő arra a kérdésre, hogy miként tennék kényelmesebbé az utazást a műszakilag korlátozott, egyvágányos szakaszon, nem válaszolt. A közlekedésügyi minisztérium is megjegyezte, hogy rendkívül kihasznált a 95 kilométer hosszú vasúti szakasz. A főváros vonzáskörzetében egyre inkább szaporodó lakóövezetekből vonattal lehet a leggyorsabban eljutni a munkahelyre vagy az iskolába. A Szlovák Vasúttársaság (ZSSK) is megerősítette, hogy érdeklődik a szakasz üzemeltetése iránt. „A ZSSK nemzeti személyszállítóként bekapcsolódott a versenybe. Az összes meghirdetett vonalon effektiv megoldásokat akarunk kínálni a nyilvánosságnak” - nyilatkozta Tomás Kovác szóvivő. A társaságtól megkérdeztük, hogy milyen lehetőségeket látnak a vonal fejlesztésére, de a folyamatban lévő pályázat miatt nem részletezték a terveiket. Azt azonban közölték, hogy 10 éven belül 100 millió utast akarnak szállítani a szlovákiai vasúton, hogy továbbra is a társaság legyen a hazai tömegközlekedés gerince. „Népszerűsíteni akaijuk a környezetbarát utazást és támogatni a vasúti infrastruktúra masszív modernizációját” - fogalmazott Kovác. Emeletes vonatokkal próbálják enyhíteni a vonal zsúfoltságát (A szerző felvétele)