Új Szó, 2019. november (72. évfolyam, 255-279. szám)

2019-11-20 / 270. szám

www.ujszo.com | 2019. november 20. KÖZÉLET 3 Reálisan csökken az elektromos autók ára DEMECS PÉTER Az állami támogatásnak köszönhetően az alternatív meghajtású modellek ára már megközelíti a belső égésű motorral rendelkező gépko­csik árát, egyes esetekben kifejezetten előnyös lesz a vásárlásuk. A kisebb városi elektromos autók ára akár tízezer euró alá eshet, ami már kifejezetten érdekes összeg lehet azok számára, akik autójukat nagyrészt városban használják. Pozsony. Az állami támogatást csak új, de külföldről behozott autók­ra is lehet kérvényezni, tehát a Szlo­vákiában nem árusított Teslára is vo­natkozik majd. Másrészt, mivel az ál­lam nem ad támogatást az 50 ezer eu­­rónál drágább gépkocsikra, a szlová­kiai vásárlók számára legfeljebb csak a Tesla Model 3 alapkivitelezése jö­het számításba. A támogatás nem vonatkozik a lízingelt, illetve használt gépkocsi­ra. Az állam természetesen nem fi­zet előre, az igénylőnek először meg kell vennie az autót, ki kell fizetnie annak teljes árát, a támogatást csak ezután, utólag fizeti ki a tárca. A vá­sárlónak az összeg odaítélésétől és a gépkocsi bejelentésétől minimum négy évig kell használnia az autót. Az első érdeklődők december 12- től regisztrálhatnak. A minisztéri­um ötmillió eurót ad erre a célra. Ez az összeg 625 elektromos meghaj­tású autó vásárlásának támogatásá­ra lehet elegendő. Olcsóbb lesz A nehézségek ellenére az állam hozzájárulása már attraktív porté­kává varázsolja az amúgy még mindig túl drága elektromos meg­hajtású gépkocsikat. A 8000 euró esetében az olcsóbb, bár kisebb tá­vok megtételére alkalmas városi elektromobilok ára tízezer euró környékén mozog, ami már egy alacsonyabb felszereltségi szinttel és belső égésű motorral rendelkező városi gépkocsi árával megegyező összeg. Például a Skoda első elek­­tromobilját, aCitigo iV-tmár 17590 Mire kaphat állami támogatást? ► Kerek 8000 eurótfizet az állam azoknak, akik pusztán elektromos meghajtású, ám 50 000 eurónál nem drágább elektromobilt vesznek. ► A plug-in hibrid járgányok vásárlása esetében a támogatás 5000 euró. ► Az igénylők december 12-től regisztrálhatnak a www.chcemelektromobil.sk honlapon, de csak munkanapokon déli 12 és este nyolc óra között. ► Az állam utólag, a gépkocsi megvásárlása után fizeti ki az összeget. ► Az állami támogatással vásárolt autóra minimum két évig baleset-biztosítást is kell fizetni, az autót pedig ezalatt az idő alatt nem lehet eladni vagy másra átírni. ► A támogatással vásárolt autón két évig speciális matricát is kell hordani. Kiska koalícióról Jazdím ekologicky s podporou Ministerstva hospodárstva Slovenskej republiky Ilyen matricát kell majd az autójára ragasztania annak, aki igénybe veszi az állami támogatást A Skoda Citigo iV járgány ára az állami támogatás után akár 10 000 euró alá is csökkenhet (A szerző felvétele) eurótól árulják alapfelszerelésben, a nyolcezer eurós állami támogatás leszámítása után az autó ára 9590 euróra csökken. A városi elektro­mos Skodával a gyári adatok sze­rint 253 kilométert tehetünk meg egy feltöltésre. Ezt a távolságot a reális forgalomban minden bi­zonnyal nem lehet majd elérni, aki viszont csak városban fogja hasz­nálni a Citigo iV-t, annak kifeje­zetten megéri majd a vásárlása. Európa leggyakrabban vásárolt elektromos gépkocsija, a Nissan Leaf egy feltöltésre már közel 400 kilométert megtesz, de az alapára jóval magasabb, konkrétan 36 130 euró. Állami támogatással ez az összeg 28 130 euróra csökken. A valamivel olcsóbb Hyundai Kona Electric jelenleg a gyártótól kapott 1500 eurós bonusz leszámí­tása után 35 890 euróba kerül. Az ál­lami támogatás kifizetése után az autó vételára 27 890 euró lesz. A kicsi Renault Zoe elektromos autóját jelenleg 31 300 eurótól tudjuk megvenni, az állami támogatás levo­nása után az ára 23 300 euróra csök­ken. Bár az elektromos meghajtású gépkocsik nem tartoznak a legol­csóbb modellek közé, legalább a magas regisztrációs díjtól nem kell tartani, az elektromobilok esetében ugyanis ez az illeték fix 33 euróbán van meghatározva. Ugyanennyibe kerül a rendszámtábla kiadása. Kicsi az érdeklődés Szlovákiában egyébként jelenleg körülbelül 1100 elektromobil van forgalomban. Idén áprilistól augusz­tusig a Szlovák Autóipari Szövetség adatai szerint csupán 59 tisztán elektromos meghajtású gépkocsit regisztráltak az országban. Rekord­nak számított ezen a téren a május, amikor 26 ember vett elektromobilt. tárgyal Milliós lakásmutyi a minisztériumoknál ÖSSZEFOGLALÓ Andrej Kiska pártja, a Za l'udí egy ellenzéki koalíció kialakítását javasolja, miközben Drucker pártja bejelentette, egyedül indul a választáson. Pozsony. Kiska a Progresszív Szlovákia és a Spolu koalícióján kí­vül a KDH-nak, az SaS-nak és az OLaNO-nak ajánlotta fel a választás előtti együttműködést, hogy a Vál­tozás blokkja néven közösen indul­janak a 2020-as parlamenti válasz­táson. Richard Sulik, az SaS elnöke elmondta, kész csatlakozni egy ér­telmes koalícióhoz, amelynek veze­tőjével kapcsolatban nem merülnek fel semmilyen kétségek. Sulik sza­vai alapján neki nincsenek ilyen am­bíciói, a tárgyalásokat pedig egye­lőre nem kommentálja. Igor Matovic, az OEaNO elnöke tegnap felelősségteljes hozzáállásra szólította fel a demokratikus ellen­zéki pártokat, mert ennek hiányá­ban azt kockáztatják, hogy a néhány kisebb pártra, például a KDH-ra, az MKP-ra vagy esetleg az SaS-ra le­adott szavazatok elvesznek, és már­cius elsejétől újra a maffia fogja kormányozni az országot. Ezért Matovic azt várja el főleg Kiska pártjától, hogy segítő kezet nyújt­son az említett pártok közül vala­melyiknek, állítása szerint ugyanis legalább ketten készek az együttműködésre. A pártelnök arra emlékeztet, hogy az OEaNO már megegyezett, hogy közösen indul a Keresztény Unióval vagy a Nova mozgalommal. Mindeközben a volt egészségügyi miniszter, Tomás Drucker által ala­pított Dobrá vofba bejelentette, egyedül vág neki a 2020-as parla­menti választásnak, ezzel pedig le­zártnak tekinti a Híddal való közös indulásról szóló tárgyalásokat. Andrej Kiska Drucker elmondta, nem fognak a Híd jelöltlistáján indulni, de hozzátette, készek a választás előtt és az után is együttműködni. A Híd közös jelöltlistát akart állí­tani a párttal a 2020-as parlamenti választásra. A Híd felajánlotta azt is, hogy ennek érdekében megváltoz­tatja a nevét, Drucker ezt utasította most el. A Dobrá vofbához az elmúlt időszakban több, előtte a Híd frak­ciójában ülő képviselő is csatlako­zott: Martin Fedor, Cséfalvay Kata­lin és Peter Kresák. Az egyes politi­kai pártoknak és mozgalmaknak 2019. december 1-ig kell leadniuk a jelöltlistájukat. (szh.TASR) (TASR-felvétel) ÖSSZEFOGLALÓ Pozsony. Több millió euróval károsította meg az államot a vé­delmi és a belügyminisztérium azzal, hogy jelentősen áron alul adott el több mint 400 szolgálati lakást, áll a Számvevőszék (NKU) jelentésében. Az ügyet a rendőr­ség vizsgálja. Az üggyel kapcsolatban Vero­nika Remisová független parla­menti képviselő arra hívta fel a fi­gyelmet, hogy a belügyminiszté­rium egy több mint 91 négyzet­­méteres lakást Pozsony óvárosá­ban 17 és fél ezer euróért adott el, miközben ugyanazon környéken a sokkal kisebb, kétszobás laká­sok piaci ára akár 150 ezer euró is lehet. Egy Turócszentmárton belvárosában lévő háromszobás lakáson pedig 339 euróért adott túl a belügyi tárca. Marek Papajcík, a Számvevő­­szék szóvivője elmondta, 2015 és 2018 között a belügyminisztéri­um 217, a védelmi tárca pedig 212 lakást adott el. A hivatal szerint az összes adásvétel törvényellenes volt. A szolgálati lakásokat bér­lőik a piaci ár töredékéért vették meg. Az ingatlanokat olyanok is megkapták, akik már évek óta nem tagjai az adott minisztérium kötelékének. Az is előfordult, hogy a rendkívül alacsony vé­telárra részletfizetési lehetőséget is kaptak, így az érintetteknek ha­vonta csak néhány tucat eurót kellett fizetniük a lakásért. A Számvevőszék felszólította a két tárcát, állítsák le a lakások eladá­sát. A hivatal szerint azért is gya­núsak a lakáseladások, mert a kérdéses időszakban a miniszté­riumok 57 lakást meg is vásárol­tak. A szóvivő elmondta, isme­retlen tettes ellen, hűtlen kezelés miatt tettek büntetőfeljelentést. A belügyi és a védelmi tárca ugyan leállította a lakáseladáso­kat, de szerintük jogszerűen jár­tak el az ingatlanok értékesítése során. Richard Sulik, az ellenzéki SaS vezetője azt követeli, hogy az érintett minisztériumok hozzák nyilvánosságra azoknak a hiva­talnokoknak a nevét, akik a la­káseladásokat jóváhagyták. Sze­rinte, ha erre nem kerül sor, akkor helyettük a belügyminiszternek, Denisa Sakovának (Smer) és a védelmi miniszternek, Peter Gajdosnak (SNS) kell viselnie a felelősséget. (TASR, Sme, czg)

Next

/
Oldalképek
Tartalom