Új Szó, 2019. november (72. évfolyam, 255-279. szám)
2019-11-15 / 266. szám
101 TUDOMÁNY ÉS TECHNIKA 2019. november 15. | www.ujszo.com Mars-kutatás hová vezet ez? Lehet, valóban találnak kétségbevonhatatlan bizonyítékokat a Mars-béli életre vagy korábbi nyomaira (Fotó: Shutterstock) CSIBRÁNYI ZOLTÁN A világegyetemet kutatók naponta árasztják el a sajtót új ismeretekkel a Marsról, s az egósz kinti világról. Menő téma. Tisztázom, nem vagyok a tudományok ellen. Sőt. Fejlődőképes emberi mivoltunk velejárójaként elengedhetetlen és hasznos a legkülönfélébb területeken ténykedők munkája. De az elgondolkodás szintjén mégis szabad a kérdés: A jövőre nézve, a felfoghatatlan mértékű pénzösszegek felemésztésén túl, mit eredményezhet ez? A Mars felszíni, légköri tulajdonságai, lakhatási lehetőségei régóta izgatják a képzeletet. Kezdetben volt a szabad szemmel égre tekintés. Majd jöttek a távcsövek. William Hershell 1777-ben azt állította, úgy váltakoznak ott az évszakok, mint a Földön. A milánói Brera obszervatórium igazgatója, Giovanni Virginio Schiaparelli 1877-ben arra jutott, a Marson csatornák (canali vagy canale) vannak. A rossz fordítás miatt szavait félreértették a más nyelvterületen élő laikusok: mivel a csatornák művi építményekre utaltak, sokan hihették azt, valakik lakják a vörös bolygót. Pietro Angelo Secchi jezsuita szerzetes, a római Egyetemi Obszervatórium vezetője már 1858- ban egy általa vizsgált marsi területet Atlanti-csatornának nevezett. Bár csatornáról beszélt, utóbb - válaszul a kialakult zavaros helyzetre - kifejtette, sosem gondolt természetes, sem mesterséges csatornákra. Mégis ebből sarjadt a kezdeti félreértés. A kétségek többeket várakozó álláspontra kényszerítettek. Senki nem tudta, mikor, mely állításával tesz keresztbe karrierjének. Aztán a Királyi Csillagászati Társaság egyik ülésén valaki megjegyezte, a csatornajelenségért a légkör esetleges zavaró hatásai felelősek. Épp a bizonytalanság késztetett további megfigyelőket buzgólkodásra. Charles E. Burton leírásai a formákról-alakzatokról tanúsítják a csatornák meglétét, érvelt Nathaniel E. Green, aki elsőként kreált színes térképet a Marsról. Giovanni Virginio Schiaparelli 1879-ben, a korábban észlelt csatornákkal párhuzamban újakat fedezett fel. E jelenséget ikresedésnek nevezte. A tizenkilencedik század népszerű csillagászattörténete c. írásában Agnes Clerke kijelenti, biztos a Mars-csatornák létezésében. 1894-ben az amerikai Percival Lowell megalapította az arizonai Flagstaff Obszervatóriumot. Itt kísérleteztek elsőként a bolygó rendszeres lefényképezésével. Két munkatársával közel ezer Mars-rajzot készítettek, és 183 csatornát találtak (67 azonos volt Schiaparelli találataival). Egyesek szerint e csatornákban a marslakók állandóan, de legalábbis hosszú időn át vizet tároltak. 1909-ben E. Michael Antoniadi alaposan megvizsgálva párat arra jutott, valójában összefüggéstelen ponthalmazok. 1912 tájára szinte mindenki belátta, nem természetes alakzatok s nem is mesterséges vonalrendszerek. A 20. század elejei kutatások szerint az évszakok váltásával megváltozik a Mars mérsékelt övein a talaj színárnyalata. Anno többen feltételezték, a földi növényzet kisaijadzásához majd a növényzet őszi barnás-sárgás színváltásához hasonló változások mennek végbe a Marson is. A különféle szondák, radarok, mérőműszerek, marsjárók világában egyre több az ismeret. Száraz folyómedrekre, 2018-ban felszín alatti, feltehetően sós tóra is rábukkantak. 2019-ben a Journal of Astrobiology and Space Science Reviews oldalain olyan, egyelőre vitatott tanulmány jelent meg, amely szerint két marsjáró fotóin mintha algák, zuzmók, gombaszerű organizmusok látszanának. Ám egyelőre a szerzők szerint sincs kétségtelen bizonyíték arra, hogy most élet lenne a Marson. Jelenünk képesített médiáján nevelkedett halandója is éppúgy kíváncsi a titkokra, mint eleink. Égyesek állítják, a Marson ma is megvannak az élet feltételei. Mások szerint esetleg régen lehetett rajta élet. De ez nem elég. Hisz az egykor biztosra vett állításokról is bebizonyosodott, ha századokba is telt, nem minden az, aminek elsőre látszik. Ma a tudományos munkák terepén is gyakran elvárt a gyors eredmény. Kutatói szemszögből kétségkívül hasznos, egy felmutatott meghökkentő eredmény után remélhető a további támogatás. Ennek dacára sem tűnik helyesnek folyton hűhót csapni minden „felfedezés” után. Előbb mindig illene megbizonyosodni, aztán fürdeni a világhírt hozó sikerben. Az internet mind többekhez hamar eljuttatja az új ismereteket, ezért vétek a bizonytalanságban született feltételezéseket szinte biztosnak beállítva előadni. Ezek félrevezethetnek. Talán jobban megérné egy akár későn jött siker, mint beismerni a tévedést. Igaz, az űrkutatásban nem alakult úgy, hogy a tévedést be kelljen ismerni. Lehet, valóban találnak majd kétségbevonhatatlan bizonyítékokat a Mars-béli életre vagy korábbi nyomaira. Ha így lesz, be kell mutatniuk a nagyközönségnek is érthető s hiteles módon. Ha ugyanis nem tárnák maradéktalanul a szenzációra mindig éhes emberek elé, akkor utána nem lehet azon csodálkozni, hogy a pénzközpontú s pazarló világunkban egyesek úgy vélnék, minden ilyen vizsgálat (az időfecsérlés mellett) pénzkidobás. Részleges információk elhintése esetén ugyanis könnyen feltételezhető, hogy az a kevés sem igaz. Amíg nem lesz bizonyosság, az átlagembereknek csak a kételkedés marad. Persze az is lehet, így a jó. Sokszor addig érdekes valami, amíg titokzatos. Amint egy az érdeklődés fényében furdőző rejtelmes micsoda felfedi titkait, gyakran veszni hagyják. Gondoljunk a dzsungellakó, ősi viszonyok között élő embercsoportokra. Amíg nem értik, kutatják őket. Amint kiismerik rejtett életmódjukat, máris meg akarják változtatni szokásaikat; ha máshogy nem, környezetük lerombolásával. Mi vár a Marsra? Ha megoldják, hogy miként lehet könnyen odajutni s ott gond nélkül élni, lesz, aki valamiféle céllal odaköltözne. Ennek előjelei már körvonalazódnak. Akkortól már csak pillanatok kérdése, hogy a világűr egy másik pontját is benépesítse az ember, aztán, mint a Földet, tönkretegye. Mi lenne jobb, mindent tudni szomszédunkról, vagy ha tovább rejtegethetné titkait? Míg van homály, a Mars biztonságban. Amint megszűnik, senkit sem érdekel majd. Legföljebb a birtoklása. Hétszer annyi a műanyagdarabka, mint a hal Hawaii partjainál MTI-HÍR Akadnak olyan helyek Hawaii partjainál, ahol hétszer annyi műanyagdarabka van a vízben, mint hal - derül ki egy most publikált kutatásból. Az ivadékhalak az óceánban hányódó műanyagdarabkákat is megeszik, aminek még nem ismerjük az egészségügyi kockázatait. „Nincs róla adatunk, hogy ennek vannak-e káros hatásai a halpopulációra. De csak rosszat jelenthet, hogy megeszik ezeket a nem ennivaló darabkákat életük kezdetén, amikor a táplálkozás annyira fontos a túlélésük szempontjából” - magyarázta Gareth Williams, a walesi Bangor Egyetem tudósa a BBC Newsnak. Ä kutatók az óceán felszínén úszó, szalagszerűen elrendeződött természetes táplálékforrást vizsgálták, amelyek tele vannak planktonokkal, a halak számára fontos élelemmel. Ám amikor Hawaii partjainál mintát vettek a planktonból, meghökkentek, hogy mennyi müanyagdarabka akadt fenn a hálójukon. „Váratlan volt, hogy a műanyagdarabkák száma meghaladja az ivadékhalakét” - számolt be róla Williams. A Hawaii környékén megvizsgált, ivadékhalak fejlődésében fontos szerepet játszó planktonforrásokban talált műanyagdarabkák sűrűsége átlagosan nyolcszor nagyobb volt, mint a csendes-óceáni nagy hulladékszigetben úszó műanyagdarabkák sűrűsége. „Megrázott bennünket, hogy a legtöbb mintánkban a műanyag volt a domináns” - mondta el Jonathan Whitney, az amerikai Országos Légkör- és Óceánkutató Hivatal (NOAA) tengerbiológusa. Az amerikai tudományos akadémia lapjában (PNAS) publikált tanulmány szerint a kutatók több száz ivadékhal felboncolása nyomán megállapították, hogy számos halfaj megeszi a műanyagdarabkákat. „Apró müanyagdarabokat találtunk a kereskedelmi halászat számára fontos fajok egyedeiben, mint a kardhal, a makrahal vagy a korallzátonyokon élő íjhalfélék” - fűzte hozzá Whitney. De akadt műanyag a repülőhalak gyomrában is, amelyek a tonhalak és a hawaii sirályok zsákmányai. „A biodiverzitást és a halállományt jelenleg számos, ember okozta káros hatás fenyegeti, köztük a klímaváltozás, az élőhelyvesztés és a túlhalászat. Sajnos a kutatásunkból az derül ki, hogy az ivadékhalak műanyaggal való táplálkozását is hozzáadhatjuk a listához” - hangsúlyozta Jamison Gove, a honolului Csendes-óceáni Szigeteki Halászati Tudományos Központ tudósa. A kutatók több száz Ivadékhal felboncolása nyomán megállapították, hogy számos halfaj megeszi a műanyagdarabkákat (Fotó: Shutterstock)
