Új Szó, 2019. november (72. évfolyam, 255-279. szám)
2019-11-08 / 260. szám
www.ujszo.com | 2019. november 8. VÉLEMÉNY ÉS HÁTTÉR 7 A bűnös rövid járatok A légitársaságok a károsanyag-kibocsátás 2 százalékáért felelősek SZABÓ LACI M egvan a világ károsanyag-kibocsátásának fő bűnöse: a légitársaságok rövid távú járatai. Hiszen miért utazzunk pár száz kilométerre repülővel, ha ezt vonattal is megtehetnénk? Ez első hallásra még igaz is lehet, hiszen valóban úri huncutságnak tűnhet, hogy vannak, akik felszállnak egy Budapest-Bécs, egy Bécs-München, vagy egy Párizs-Amszterdam járatra. Ezt a narratívát a politikusok is hirdetik, hiszen az egyszerű választó számára is könnyen emészthető, hogy azért van ekkora károsanyagkibocsátás, mert sokan repülnek, és sokan rövid távolságra. A repülésellenes kampány pedig elég hatásos, az Egyesült Államokban például már csökken az utasok száma, mivel a környezettudatos turisták a rövidebb távolságokra inkább vonattal utaznak. A légitársaságok is bekapcsolódtak a „kármentésbe”, a Lufthansa, az Air France vagy a KLM már bejelentette, hogy bizonyos járatait vonattal helyettesíti. A német kormány pedig extra adót vetne ki a légi közlekedésre. .. Történik ez úgy, hogy a légitársaságok a világ károsanyagkibocsátásának 2 százalékáért felelősek, s legtöbbjük azt ígéri, akár tíz éven belül elérheti a szénsemleges működést. Erre minden esély megvan, hiszen az új gépek sokkal környezetkímélőbb - és olcsóbb - üzemelést biztosítanak, a legtöbb légitársaság ezért is fiatalítja flottáját. Közben a károsanyag-kibocsátás legnagyobb okozóiról - köztük arról a tíz cégről, amely e téren a legtöbb bajt okozza - kevés szó esik. Ha megvizsgáljuk a rövid távú repülőjáratokat, láthatjuk, hogy két csoportra oszthatók: a pontból pontba szállító járatok, ezek főleg a fapadosok és a ráhordó járatok. Az előbbinél megoldás lehet a vasút, legalább 250+ km/órával száguldó vonattal. De amíg egy Budapest-Prága, vagy egy Pozsony-Berlin út vasúton csaknem hét óra, addig nem várható, hogy az utasok az alig egyórás repülőút helyett a vonatot válasszák. Ä másik kategóriánál sokkal több szempontot is figyelembe kell venni, de az kijelenthető, hogy pont ez az, amelyre igenis szükség van. Hiszen így tudnak versenyezni a légitársaságok az utasok kegyeiért, így lesz konkurenciaharc, így lesz olcsóbb a repülés. Például az Austrian Airlines sem azért repül naponta négyszer Budapest és Bécs között, hogy a kényelmes utasokat az osztrák fővárosba szállítsa, hanem hogy a Bécsből induló, Európán belüli, tengerentúli vagy akár a hosszú távú járatait megtöltse. A Bécs-München között közlekedő gépek is elsősorban az átszálló utasokat viszik, ahogy az összes rövid járatnak ez az elsődleges funkciója. Az pedig senkitől sem várható el, hogy pár száz kilométert vonatozzon azért, hogy ott felszálljon a közvetlen járatra, amely lényegesen drágább, mint az átszállós verzió... A repülés támadói egy dolgot elfelejtenek: pont az alacsony(abb) áraknak köszönhető, hogy minden eddiginél több turista kel útra. Ehhez pedig szükség van a rövid távú járatok hatásaként megjelenő (álversenyre. S ha utazhatunk, akkor azzal nemcsak mi töltődünk fel, hanem sok embernek munkát is adunk, hiszen a felpörgött turizmus a világon sok száz millió embernek ad megélhetést, sok országban ez az ágazat a gazdaság egyik hajtómotoija. Éppen ezért extra adók és a járatok megszüntetése helyett a repülőgépek modernizációja lehet a megoldás, valamint az, hogy a légi ipar a lehető legkevesebb károsanyag-kibocsátásért legyen felelős. Nem lehetetlen feladat, de a politikusoknak le kellene szállniuk a légi közlekedést okoló narratíváról. 30 év után is tízezrek érdeklődnek a keletnémet Stasi iratai iránt A berlini fal ledöntése után 30 évvel is töretlen az érdeklődés Németországban az egykori Német Demokratikus Köztársaság (NDK) éllambiztonsági minisztériuma, a hírhedt Stasi iratai után. Az aktákat kezelő hivatalhoz idén is több tízezer megkeresés érkezett - írta a Berliner Morgenpost című lap. A hivatal októberig 37 597 iratbetekintési kérelmet regisztrált, ez 3 ezres növekedés az egy évvel korábbihoz képest. 1990 óta több mint 3,2 millió megkeresés érkezett magánszemélyektől, 15 százalékuk külföldről, és szintén 15 százalék azon kérelmezők aránya, akik nem a rájuk, hanem az elhunyt közeli hozzátartozóikra vonatkozó iratokat akatják megismerni. Az átvilágítási, jóvátételi, nyugdíjügyi, kutatási és a sajtótól érkezett megkeresésekkel együtt 7,2 millió iratbetekintési kérelem érkezett az 1400 embert foglalkoztató berlini hivatalhoz, ahol bő 111 folyókilométer aktát kezelnek. Az iratok mellett 1,7 millió fénykép, mikrofilm és dia, csaknem 30 ezer film- és hangfelvétel is van a hivatalban. Az NDK bukása idején a Stasi épületeiben rengeteg összetépett iratot találtak, több mint 15 ezer dobozt és zsákot töltöttek meg. Ebből kézzel és iratrekonstrukcióra fejlesztett szoftverekkel 1,63 millió oldalt állítottak helyre. Állami és önkormányzati szervezetek közszolgálati állás betöltése előtti ellenőrzéssel, bizalmas munkakör betöltésére jelölt személyek és parlamenti képviselők átvilágításával, és kitüntetések adományázását megelőző vizsgálattal kapcsolatban kérhetnek iratbetekintést. Ezt a lehetőséget az eredeti tervek szerint a berlini fal ledöntése utáni 30. évig, tehát most november végéig biztosították volna, de a szövetségi parlament szeptemberben úgy döntött, hogy a határidőt 2030-ig meghosszabbítja. A Bundestag arról is határozott, hogy a hivatal 2021 júliusáig betagozódik a szövetségi levéltár (Bundesarchiv) szervezetébe. A tervet élesen bírálták egykori NDK-s ellenzékiek és jelenlegi ellenzéki pártok, hangsúlyozva, hogy a Stasi-levéltár mint önálló intézmény a rendszerváltás és az újraegyesítés egyik fontos vívmánya. A terv támogatói szerint ez a biztosítéka, hogy hosszú távon is megmaradjanak és digitális formátumban is hozzáférhetőek legyenek a keletnémet pártállam politikai rendőrségének iratai. (MTI) Vona és Kotleba báránybőrben SZILVÁSSY JÓZSEF Olykor hasonló folyamatok tanúi lehetünk a szlovákiai és a magyarországi politikai színtéren. Mostanság Marian Kodéba és Vona Gábor pálfordulásán kapkodjuk a fejünket. Bemutatni aligha kell őket. Egyikük a Slovenská pospolitost’ félkatonai szerveződés élén például Rozsnyón is menetelt 2005-ben, és leköpdösték Kossuth Lajos szobrát. Miután azt a szerveződést betiltották, létrehozta a Mi Szlovákiánk Néppárt (Kotleba-ESNS) tömörülést. A megyei választáson megválasztották megyei elnöknek, 2015-ben a hivatala épületére a szlovák nemzeti felkelés évfordulóján fekete zászlót tűzetett, mert szerinte a felkelés a kommunisták és más banditák puccsa volt. Krasznahorkaváraljára is többször kivonult fenyegetni az ottani romákat. Vona Gábor a Magyar Gárda egyik alapítójaként tűnt fel. Ennek a hírhedt csoportosulásnak az egyenruhájában jelent meg 2010-ben eskütételre az Országházban, amikor a Jobbik Magyarországért Mozgalom elnökeként képviselővé választották. Főleg romaellenes és antiszemita megnyilvánulásai miatt került a politikai paletta legszélére. Annyit ért el, hogy ideig-óráig a legerősebb ellenzéki párt volt. Szlovák eszmei rokona viszont előretört: rendteremtést ígérő lózungjai hatásosak voltak, a legutóbbi voksolásokon pártja 8,04 százalékos támogatottsággal, ő pedig több mint 150 ezer preferenciaszavazattal jutott be a parlamentbe. Áhol igyekeztek őket kiközösíteni, elszigetelni, de kormánypárti részről csak látszólag. Most jelent meg Jakub Drábik Fasizmus című tanulmánykötete, amelyben a szlovák történész egyértelműen újnácinak új a le a pártvezért. De Marian Kodéba mintha már igyekezne ezt az általánosan elfogadott beállítást megcáfolni. Már nem menetelnek az egyenruhásai, nem járőröznek a vonatokon, ő pedig sokat finomított a szlovák antifasiszta ellenállással kapcsolatos véleményén. Egyelőre nem műiden társa vetette le a barna köpönyeget, de a vezérük újabban feltűnően visszafogott, legfeljebb a hazafias és antiliberális megnyilvánulásig jut el. Vona Gábor ennél sokkal nagyobb politikai vargabetűt írt le. Miután nem volt sikeres a Jobbik „néppártosodása”, lemondott a pártelnöki posztról, nemrég a párttagságáról is. Egy ideig bloggerként folytatta, majd Második Reformkor néven alapítványt hozott létre. Állítása szerint a magyarság pusztulásához vezet a jelenlegi gyűlölködés, a törzsi háborúskodás, a parlamenti arrogancia és szócséplés. Ezért úgy véli, szükség van második reformkorra, amelyben viszálykodás helyett a civil fórumok megerősödése és együttgondolkodása eredményeként közös célokat tűznek ki. Vagyis rombolás helyett építkezni kellene. Vajon miért bújtak báránybőrbe az idáig minden másságra vicsorgó farkasok? Kotleba esetében a közelgő választás lehet a magyarázat. A felbolydult hazai közéletünkben teljesen bizonytalan a voksolás kimenetele és a leendő kormány összetétele. A Smer és az SNS bizonyosan nem akar lemondani a hatalomról, szalonképesebb megoldás híján még úgy is megőriznék, ha Kotlebáék valamilyen módon - leginkább csendestársként - segítenék őket. Amúe már volt is példa a parlamenti szavazások során. A harminc évvel ezelőtti rendszerváltás szégyeneként márciusra ez akár valóra is válhat, ha az egymással torzsalkodó, pozícióharcot vívó szlovákiai ellenzék nem zár össze, és főleg nem tartja tiszteletben az úgynevezett megnemtámadási szerződést. Bonyolultabbnak tűnik Vona Gábor ideológiája. Nem tudni, valójában a képviseleti demokrácia ellen szeretne-e hadakozni, vagy valóban a civil kontrollt kívánja erősíteni a nem éppen kedvező körülmények között. Vagy merő ábránd az, amit hűdet. Á budapesti fejleményekre ezúttal alighanem tovább kell vámunk, mint a pozsonyűa. FIGYELŐ A bécsi gyerekek fele nem osztrák Ausztriában a diákok több mint negyede, Bécsben több műit a fele nem német anyanyelvű - írta egy hivatalos jelentés alapján az osztrák sajtó. Az osztrák külügy integrációs jelentése szerint az országban a 2017/18-as tanévben az iskolai tanulók 15,5 százaléka nem oszűák állampolgár volt, vagyis az 1,132 millió diákból 175 ezren más országból származtak. Ezzel együtt megnőtt azoknak a száma, akik nem a németet használják első nyelvként (26 százalék), ők az előző tanévhez képest 0,7 százalékkal voltak többen. Szakértők úgy vélik, a társadalmi integráció szempontjából a nyelvhasználatjelenti a legnagyobb kihívást. Ausztriában ugyanis - az Európai Unió, illetve az OECD tagországainak átlagához képest - meglepően magas azoknak a tanulóknak a száma, akik otthon nem a német nyelvet használják. Bécsben a tanulók több mint fele (52 százalék) úgy kezdte meg az iskolát, hogy nem a német volt az első nyelve; emellett Vorarlbergben (26 százalék), Felső-Ausztriában, illetve Salzburgban (22-22 százalék) is magas az olyan gyerekek aránya, akik családtagjaikkal nem németül beszélnek. Iskolatípusonként is eltérő, mekkora a nem németül beszélők aránya. Bécsben a speciális 'iskolákban a diákok 62 százaléka, az alapiskolákban csaknem 59 százaléka nem a németet használja első nyelvként. Országos szinten ez az arány a speciális iskolákra vonatkozóan átlagosan 38, az alapiskolákban 31 százalék. A legtöbb külföldi tanuló Németországból, (16 százalék), Törökországból (15 százalék), Szerbiából (12 százalék), Romániából, Szíriából, Bosznia-Hercegovinából és Afganisztánból érkezett. Bécsben a gyerekek a török nyelvet Favoriten és Brigittenau kerületben használják a legtöbben anyanyelvként (26 százalék). (MTI)