Új Szó, 2019. október (72. évfolyam, 228-254. szám)

2019-10-03 / 230. szám

www.ujszo.com | 2019. október 3. ISKOLA UTCA 115 Boldogság = pozitív életminőség! Az iskola pedagógusai, Kása Ildikó és Straka Mária, valamint Horák Katalin is­kolapszichológus a Boldog Óvoda és Iskola címátadó ünnepségen (Fotó: mtag) A gye re ke k tá p I á I é kp i ra m ist i s készítette k (Fotó: euaq Egészségnap az Eötvös Utcai Alapiskolában Elnyerte az „Örökös Boldog Iskola" címet a pozsonyi Magyar Tannyelvű Alapiskola ös Gimnázium. 2014-ben a Jobb Veled a Világ Alapítvány útjára indította a „Bol­dogságóra Programot”, felajánlva ezáltal, hogy a feszültségektől mentes, kiegyensúlyozott egyének nevelése céljából az oktatási intéz­mények programjukba iktathassák a „boldogságoktatást”. Iskolánk, a pozsonyi Magyar Tannyelvű Alap­iskola és Gimnázium három éve az egyik első szlovákiai magyar tan­­intézményként csatlakozott a „Bol­dogságprogramhoz”. 2019. szep­tember 18-án pedig iskolánk taní­tói, Kása Ildikó és Straka Mária, va­lamint iskolapszichológusunk, Ho­rák Katalin átvették az Örökös Bol­dog Iskola megtisztelő címet. A programhoz való csatlakozás két feltételhez kötött. Az egyik a „boldogságprogram” beépítése az iskola pedagógiai programjába, a másik pedig, hogy az intézmény legalább egy osztálya, csoportja ak­tívan látogassa a „boldogságórá­kat”. Manapság az egyik legfontosabb pedagógiai teendő a gyermekek op­timista gondolkodásra, szemléletre való nevelése. Az optimizmus nemcsak felszínes dolog, hanem lé­nyeges eleme annak is, hogy a gyer­mek napi szinten milyen teljesít­ményt képes nyújtani, és milyen az egészségi állapota. Martin Selig­­man pszichológus, egyetemi oktató ekképpen vélekedik a pesszimista gondolkodásról: „Ha a gyermek megtanulta a pesszimista gondol­kodást, akkor nagy a kockázata, hogy romlik az iskolai teljesítmé­nye, nagyobb eséllyel lesz szorongó vagy depressziós, és talán az a ve­szély is fenyegeti, hogy rosszabb lesz az egészségi állapota, mintha optimista lenne.” A programot gyakorló pedagó­gusok és pszichológusok állították össze, fővédnöke Bagdy Emőke klinikai szakpszichológus, pszi­­choterapeuta, tudományos szakta­nácsadója Oláh Attila, az ELTE Po­zitív Pszichológiai Laboratóriumá­nak vezetője. A szakmai csapat kül­detésének tekinti a gyermekek szá­mára megnyitni a boldog felnőtt­séghez vezető utat, valamint opti­mista, magabiztos, problémameg­oldó egyénekké nevelni őket. Ez a program eszköz, melynek segítsé­gével a gyermekek, de a felnőttek is jobb emberekké, közkedvelt sze­mélyiségekké válhatnak. A 2019/2020-as tanévben több mint 1300 óvoda és iskola csatla­kozott a programhoz. Ennek kö­szönhetően százezernél is több gyermek vált a boldogságórák aktív látogatójává. Közben a program „kinőtte” a közoktatás kereteit: az elmúlt tanévben a győri Széchenyi István Egyetem Apáczai Csere Já­nos Karán, a pedagógusképzésen belül indult el egy kezdeményezés, melynek eredményeként „A lélek­nek idő kell” címen választható tárgyként kínálták a hallgatóknak a boldogságórát: 33 diák élt ezzel a lehetőséggel. Az óra a teljes körű személyiség­­fejlesztést veszi célba, a hallgatók érzelmi intelligenciáját erősíti játé­kos formában. Vajon mi az oka, hogy ilyen nagy vonzereje van a programnak, hogy nemcsak az ifjú generáció és a pe­dagógusok körében terjedt el, hanem a szülők is támogatják? A program küldetése a gyermekek életre neve­lése, viselkedéskultúrájuk megfelelő szintre emelése, valamint az életmi­nőségük javítása. Feladatának te­kinti, hogy a pozitív pszichológiai eredményeire támaszkodva számos A „boldogságórák" stresszoldó hatásúak, hoz­zájárulnak a gyermekek szorongásainak felszaba­dításához, az agresszió, a feszültség levezetéséhez. segédanyaggal, módszertani kiegé­szítéssel hozzásegítse az intézmé­nyeket az ■ iskoláskorú gyermekek képességeinek fejlesztéséhez, a mi­nél gondtalanabb, elfogadóbb, örömteli élet kialakításához. Bizonyított tény, hogy a „bol­dogságórák” stresszoldó hatásúak, hozzájárulnak a gyermekek szo­rongásainak felszabadításához, az agresszió, a feszültség levezetésé­hez, és nem utolsósorban fejlesztik a divergens gondolkodást és a kre­ativitást. Ezáltal a gyermekek sze­mélyisége kiegyensúlyozottá válik, fokozottabban tudnak koncentrálni a tanítási órákon, így a teljesítőké­pességük és az eredményeik is ja­vulnak. Irányt mutató elgondolá­sokkal, példákkal segíti a lehetsé­ges problémák, nehézségek megol­dását. Fontos, hogy a gyermekek nyitottak, játékosak, érdeklődők legyenek, és megismerjék saját erőforrásaikat. Az identitástudat kialakulása mellett lényeges, hogy pozitív viszony alakuljon ki az egyén és a környezete között. To­vábbi célok között szerepel a gyer­mekek céltudatosságra való neve­lése, kitartásra való ösztönzése, az elhivatottság, az elkötelezettség az egyes célok elérésében, megvalósí­tásában. A díjátadó ünnepséget Bagdy Emőkének a boldogságóráról szóló videóüzenete nyitotta meg. Ezt kö­vette Bagdi Bellának, a program el­indítójának, szakmai vezetőjének az előadása, majd a díjátadó, az ok­levelek átvétele. Pedagógusok és intézményvezetők is megszólaltak, beszéltek az iskolájukban sikeresen megvalósult boldogságprogramról. A felszólalók közt szerepelt Novák Katalin államtitkár is. Bennünket pedig az elnyert cím kötelez: isko­lánkban tovább dolgozunk azért, hogy a boldogság és pozitív követ­kezményei ne csak a boldog­ságórák percei alatt melengessék, erősítsék gyermekeinket! Horák Katalin és Straka Mária Az Európai Sporthét alkalmából szeptember 27-én egészségnapot tartottunk iskolánkban, a komáro­mi Eötvös Utcai Alapiskolában. Az egészségnap célja a mozgás, az aktív és egészséges életmód nép­szerűsítése volt. Több előadást is szerveztünk. Az osztályfőnökök elbeszélgettek a tanulókkal az egészséges élet­módról, kérdőívet tölthettek ki, il­letve táplálékpiramist készíthet­tek. A legkisebbek bemutathatták ügyességüket és gyorsaságukat a felújított tornatermünkben. Meg­hívtuk iskolánkba Bújna Zoltán világutazó kerékpározót és Vicék Erik világbajnok, olimpikon kaja­kozok akik beszámolót tartottak pályafutásukról. Az előadásokat a tanulók élvezték, ezt bizonyítja, hogy számtalan kérdést intéztek az előadókhoz, akik készségesen vá­laszoltak. E program keretében a tanulók egészséges alapanyagokból ké­szült ételeket is kóstolhattak. A komáromi Kereskedelmi és Szol-Szeptember 26-án kézbesítette a német nagykövetség a komáromi Selye János Gimnázium számára a DSD I nyelwizsa-bizonyítványo­­kat. A huszonkét B1-szintű diplo­ma ünnepélyes átadóján részt vett a gimnázium igazgatója, Andrus­­kó Imre, a csoportokat vizsgára felkészítő Fekete Judit és Fekete Annamária tanárnők, valamint a vizsgabizottság elnöke, Szénássy Edit némettanár. Az igazgató úr rövid beszédében hangsúlyozta a német nyelv fontosságát Európá­ban, és azt, hogy az iskolánk in­gyenes lehetőséget' kínál a B1 szintű nyelvdiploma megszerzé­séhez. A három német szakos is intézett néhány szót diákjaihoz: biztatták őket a további nyelvta­nulásra, a német nyelv adta lehe­tőségek kihasználására, valamint gáltatóipari Szakközépiskola di­ákjai Töltési Róbert és Mátyási Lucia mesterek vezetésével kü­lönböző ételsorokat készítettek. A felhasznált élelmiszerek jellem­zőit a felszolgálásnál ismertették a kóstoló közönségvei. Michálek Silvia tanárnő rövid kvíz kereté­ben elbeszélgetett a felső tagoza­tos tanulókkal az egészséges élet­mód szabályairól. Az osztályok forgószínpad­­szerűen látogatták az egyes hely­színeket az osztályfőnökök veze­tésével. A nap különlegessége közös torna volt Viola Klaudiának és Őszi Denisának köszönhetően, melyre meghívtuk a kis ovisokat a Bóbita és az őrsújfalui óvodából. A szóbeli felmérés eredménye azt a pozitív képet tükrözte vissza, hogy az Egészségnapon részt ve­vők jól érezték magukat, számos hasznos és használható informá­cióval lettek gazdagabbak. Szabó Krizsan Andrea igazgatóhelyettes dicséretben részesítették őket szorgalmukért és kitartásukért. A nyelvvizsgáért nemcsak egyetemi pluszpontok járnak, hanem az életrajz fontos része is. Ezzel az eseménnyel méltón megünnepeltük az európai nyel­vek napját, amely felhívja a fi­gyelmet a nyelvtudás, a többnyel­vűség, valamint az élethosszig tar­tó tanulás fontosságára. A húszéves DSD-programnak köszönhetően számos ösztöndíjat kapott és kap az iskola: csak az el­múlt nyáron öten kaptak egy- és kéthetes, illetve egy hónapos né­metországi ösztöndíjat. A DSD- oktatás délutáni kör formájában­­folyik, ahol a tanárok felkészítik az érdeklődőket az írásbeli és a szó­beli vizsgára. Szénássy Edit A Selye János Gimnázium 22 diákja szerzett B1 szintű diplomát (Fotó: SJG) DSD-diploma-osztó

Next

/
Oldalképek
Tartalom