Új Szó, 2019. október (72. évfolyam, 228-254. szám)
2019-10-30 / 253. szám
6 I KULTÚRA 2019. október 30. I www.ujszo.com Mellékesen fontos - az öiömünnepen A nyolcvanéves Sándor Pál filmrendező annak idején tévés producerként is emlékezeteset alkotott Sándor Pál a találkozón meghatottan hallgatja a kollégák szavait. Mögötte a felesége, Safranek Anna. (Doszpod Béla felvétele) VÖLGYI VERA Sándor Pál, az egyik legismertebb ás legelismertebb magyar filmrendező kerek évfordulós születésnaphoz érkezett. Amire ugyan azt mondta, hogy ami sok az sokk, mégis sikerült örömünnepként megélnie. A pályafutását, a filmjeit, az alkotótársait, az életművét felidéző portrémüsorok, a méltató publikációk, a fontos, és jóleső köszöntések között volt egy mellékes is. S talán épp ettől az ünnep váratlan fordulatot vett. 1991 májusában, egy álmosítóan korai órán a Magyar Televízió 1. csatornáján felcsendült egy szignál. Vidám, életigenlő, jó hangulatú, tempós napindító. Elindult „A” Reggel. Napi háromórás műsorfolyam. Két és fél évig láthatták határon innen és túl, aztán betiltották. A műsor producere Sándor Pál volt. Amikor belevágott, megkapta a saját szakmájától a kritikát, hogy elárulja a művészetet. Mert hogy jön egy tévéműsor a játékfilm nagyszerűségéhez? Megvolt erre nyilván a válasza. A „hogy jön” oldalon állóként, A Reggel egyik szerkesztőjeként egyetlen szóval válaszoltam volna: profizmus. E nélkül egyik műfajt sem lehet jól művelni. így lehet egy alkotópályán a mellékes is fontos. Beleszólt? Hát persze. Rosszul viselte az unalommá koptatott szerkesztői vagy operatőri, rendezői megoldásokat. Leplezetlenül imádott viszont minden új ötletet, amitől izgalmas lett a látvány, pörgött a műsor, megmozdult a fantázia. Még akkor is, ha elsőre vagy akár másodjára is nézőpukkasztó volt. Például a fiataloknak szóló kulturális híradásban a megdöntött kamera, a gyors vágás, a szokatlan képi megoldás. Nem kellene ezeknek egy faék, hogy végre egyenesen álljon a kamera? - viháncoltak az alkotók. Azóta a zenei klipözön rászoktatott mindenkit az efféle képi világra. Érdekes és szerethető, sőt megjegyezhető műsorvezetők, friss agyú szerkesztők, rendezők, operatőrök. A Reggel nem ígért politikai információcunamit, megosztó vitát a teához, vagy a világ borzalmait éhgyomorra. De azt sem sugallta, hogy habkönnyű pletykálkodás kezdődik majd a képernyőn, amit abban a pillanatban elfelejtünk, ahogy beléptünk a fürdőszobába fogat mosni. A kettes csatornán futó reggeli közéleti, politikai adásokkal ellentétben, A Reggel, a mosolygó versenytárs, közérzeti műsor volt. S a kilencvenes évek elején, amikor az emberek még nagykanállal fogyasztották a politikai témákat, a közérzet fej fej mellett haladt a közélettel, nézettségben. Izgalmas, szórakoztató beszélgetések, érdekes emberek, de nem csak úgy, hogy jöjjön már be, rég volt és bármiről tud mesélni. A stúdióvendégek is aktuálisak voltak, történt velük valami, csináltak valami különlegeset, vagy akár nagyszerűt a kultúrában, a sportban, a tudományban, kalandtúrákon vagy a mindennapi életben. Ahogy az újságíró szakzsargon mondja, hírértékük volt. Sok volt a forgatott anyag, és a riporterek nem cövekeltek le Budapest határán, hogy innen aztán ne tovább. Ahol filmrendező a producer, ott nem állhat egy tévéműsor beszélő fejekből, még akkor sem, ha forgatni jóval drágább, mint betolni valakit a stúdió foteljébe. És persze volt híradó és gazdasági híradó is, hogy aki „A” Reggellel kezdte a napot, tudja azt is, mi történt az országban, vagy a nagyvilágban. Aztán, 26 évvel ezelőtt a műsort betiltották. Kellett a főcsatorna a versenytársnak. Bár lehet, hogy komplikáltabb történések voltak a háttérben. Úgy szüntették be, hogy a stábból senki sem tudta. Bementünk hajnalban dolgozni, egy megszerkesztett, előkészített műsorral, taxira váró stúdióvendégekkel. Aztán jött a hír, hogy nem „A” Reggel lesz a képernyőn. Magyarázat nem volt. 26 évvel később, egy október végi napon újra megszólalt „A” Reggel szignálja, a Remíz étterem különtermében. És a kivetítőn megjelent a focim, majd egy-egy felvétel előtti gesztus az akkori műsorvezetőktől, epizódok a stáb életéből és a műsorból. A terem zsúfolva az egykori „A” Reggel munkatársakkal. „Ti kik vagytok?” kérdezte a félhomályba lépve „Palika”. (Tekintettel az életműre és a 80. születésnapra, megelőlegeztük a Pali megszólítást, de nem kérte.) Pergett a műsor nosztalgiafilmje, és a mindig összeszedett, határozott filmrendező, producer, aki minden alkalommal berohant a szerkesztőségbe, vagy akár a vezérlőbe, ha valami nem tetszett neki, és nem csomagolta sztaniolba a véleményét, tetőtől talpig meghatódott. Fel sem merült benne, sőt szinte el sem hitte, hogy egy estére visszakapja egykori csapatát, amivel mindössze két és fél évre bútorozott össze. A mellékest. Ami fontos volt neki. Ritka, hogy egy alkotóműhely tagjaiból félszáz ember 26 év elteltével újra összekapaszkodik egy jóleső találkozáson. A Reggel és Sándor Pál születésnapja elegendő volt ehhez. Mert nekünk „A” Reggel, még ha mellékes volt is (főállásban máshol dolgoztak legtöbben), fontos volt. Sokan ebben a szerkesztőségben tanultuk meg a televíziózást. Egyetlen ötletre sem mondta senki, hogy ez ostobaság, ki lehetett próbálni, és szabad volt tévedni is. A fantázia munkaeszköz volt és nem gyanús kívülállás. Olyan műhely volt ez, ahol a főszerkesztő és a producer nem kételkedett abban, hogy megcsináljuk és az jó lesz. Ki hiszi el ma már, hogy a bizalom szárnyakat ad?! És ki hiszi el, hogy volt egy csapat, ahol nem volt divat becsúszó szereléskor a bokán rúgás. A legnagyobb mellényt most, 26 évvel később kaptuk Sándor Páltól, amikor azt mondta: lehet, hogy ti voltatok az egyik legjobb „filmem”. Jó tudni, hogy az egésznek a mellékes is része. Felháborodtak a rendezők a Netflix merész ötletén (Képarchívum) Az utóbbi napokban heves felháborodást keltett az amerikai film- ás sorozatrendezők körében az az újítás, amit a Netf ilx stream ingszolgáltató tervez, illetve jelenleg tesztel. A újítás lehetőséget adna a nézőnek arra, hogy megváltoztassa a lejátszás sebességét. Vagyis ha néző unatkozik, beállíthatja másfeles, vagy kétszeres sebességre is a sorozatot vagy a filmet, hogy gyorsrabban pörögjenek az események. Ez a módszer már elterjedt olyan formátumoknál, mint a podcastok vagy a hangoskönyvek, de mozgóképeknél eddig még nem használták. A filmrendezők főleg Twitteren fakadtak ki, de már a nyomtatott sajtóban is elkezdődött az üzengetés. Mások mellett Judd Apatow (A 40 éves szűz), Peyton Reed (A hangya) és Brad Bird (A hihetetlen család) is dühösen reagált. Apatow szerint „a forgalmazók nem választhatják meg azt, hogyan mutatják be a tartalmat”, ezzel ugyanis megtörne a bizalom azok részéről, akik a tartalmat előállítják, mivel nem tudhatják, mi történik a továbbiakban a műveikkel. A rendező elképzelhetetlennek tartja, hogy aláírna egy olyan szerződést, amelyben ez a kitétel szerepel, és szerinte másokat sem kényszeríthetnek erre. „Ne akarjátok, hogy a világ minden rendezőjét és producerét harcba hívjam! Spóroljátok meg nekem ezt az időt! Én győznék, de nagyon sokáig tartana. Ne bolygassátok a filmidőnket. Jó dolgokat adunk nektek. Hagyjátok, hogy úgy nézzék őket, ahogy mi szeretnénk láttatni” - áll Judd Apatow üzenetében. Peyton Reed borzalmasnak tartja az ötletet, és szerinte csak a kutyaütők hajlandóak ekkora kompromisszumra, csak azért, hogy filmjeik bekerülhessenek a Netflix kínálatába. Brad Bírd nem érti, hogy a streaming-szolgáltató miért támogatja és finanszírozza egyik kezével a filmkészítők elképzeléseit, és miért teszi tönkre a másik kezével ezeknek a filmeknek a bemutatását. Bird szerint ez egy újabb vágás lenne a mozizás amúgy is éppen kivérző testén. A Netflix már reagált is a kifakadásokra: egyelőre még csak tesztelik a szolgáltatást, és akárcsak a többi tesztnél, nem biztos, hogy végleges opció lesz. Folyamatosan vezetnek be olyan fejlesztéseket, amelyekkel hatékonyabbá tehető a tartalomfogyasztás, ilyen például a stáblista átugrása a sorozatoknál, vagy amikor a vége főcím kis ablakban folytatódik egy film vagy egy sorozat esetében, és szinte azonnal indul a következő rész. Ugyan lineáris médiáról van szó, de a 2010-es években elterjedt, hogy a régebbi sorozatokat (Seinfeld, Jóbarátok, I Love Lucy) az amerikai tévécsatornák nagyjából 9 százalékkal felgyorsítva adják le, hogy több reklámidőt lehessen bepasszírozni a szünetekbe. (inme, juk)
