Új Szó, 2019. október (72. évfolyam, 228-254. szám)
2019-10-22 / 246. szám
ffigyw FOCITIPP ■ 2019. OKTÓBER 22. ^ A katalán függetlenségért vívott vezetők börtönbüntetése után elszabadul a pokol Barcelona utcáin Főhet Zinedine Zidane feje, a Real Madrid elvesztette bajnoki veretlenségét » Mourinho visszatérhet a Real Madridhoz? Hiába a korábban megnyert három Bajnokok Ligája-trófea, a visszatérése óta csupán 50 százalékos győzelmi mutatóval bíró Zinédine Zidane helyzete egyre bizonytalanabb a Real Madrid kispadján - számolt be a spanyol El Chiringuito. A televízió-műsor forrásai szerint az elnökség ismét csak azon gondolkozik, hogy Jósé Mourinhót ültesse a francia tréner helyére. A bajnoki tabella élére állt a Barca Az FC Barcelona Antoine Griezmann, Lionel Messi és Luis Suárez góljával 3-0-ra legyőzte a hazai pályán futballozó Eibart a La Liga 9. fordulójában, ezzel átvette a vezetést a tabellán. Ezzel a Barcelona történetének első olyan mérkőzése lett az eibari, amelyen a három támadóklasszis egyszerre tudott gólt szerezn. A Barcelona kilencedszer játszott szombaton 13 órától bajnokit, s az eddigi nyolc alkalomhoz hasonlóan ezúttal is betalált rajta mind Lionel Messi, mind Luis Suárez. Szombat este ugyanakkor a Real Madrid nagy meglepetésre 1-O-s vereséget szenvedett Mallorcán, így elvesztette a veretlenségét. A hazai csapat már a 7. percben megszerezte a vezetést. Álvaro Odriozola gondoskodott róla, hogy a hajrára még nehezebb legyen a madridiak helyzete, ugyanis a 74. percben egy elkésett becsúszásért a második sárga lapját szedte össze, és mehetett zuhanyozni. A Mallorca hazai bajnoki meccsen 2006 februárja után nyert ismét a Real Madrid ellen. függetlenedés viszont nem csak a Barcelonát tenné tönkre. A madridi szurkolók is aggódhatnának, hiszen a legnagyobb rivális kiválása a Real gazdasági visszaesését is jelentené. Elég csak a clásicóra gondolni, ami a klubfutball legnagyobb meccse, és potenciálisan 650 millió nézője van világszerte. „Minden egyes meccs az évszázad meccse, még ha nyolc is van belőle egy évben” - fogalmazott egy korábbi Barcelona-játékos. Kovács Gábor álmait. Franco halála után Katalónia már széles körű autonómiát élvezhet, de a közvélemény-kutatások szerint a katalánok többsége fuggetlenségpárti. A sport és a politika összefonódása A spanyol sportműsorban túl sok részletet nem árultak el, ugyanakkor több forrás is azt állítja, Mourinho neve újra és újra szóba kerül Madridban. Korábban mi is beszámoltunk arról, hogy Florentino Pérez klubelnök a portugállal is tárgyalt, mielőtt tavasszal megállapodtak volna Zidane-nal a visszatérésről. A Real hétvégén a kiesőzónában tanyázó Mallorca vendégeként szenvedett 1-0-s vereséget a bajnokságban, ez pedig - mivel a Barcelona győzött - a vezető helyébe került a tabellán. Ez volt Zidane 20. bajnokija márciusi kinevezése óta, s ezek közül csupán tízet nyert meg a madridi együttes, öt döntetlen mellett öt vereség a csapat mérlege. Ha hozzávesszük, hogy a Bajnokok Ligájában két csoportmérkőzésen eddig egy döntetlen és egy vereség szerepel a csapat neve mellett, még érthetőbb, miért bizonytalanodott el a klubvezetőség. Mourinho 2010 és 2013 között irányította első ízben a Reált, egy bajnoki címet, egy spanyol kupát és egy szuperkupát nyert ezalatt. A portugál menedzser 2018 decembere óta klub nélküli, akkor menesztette őt a Manchester United. Azóta állítólag portugál, olasz és angol megkeresése is volt, ám egyelőre nem vett át egyetlen csapatot sem. A Real Madrid korábbi elnöke, Ramón Calderón már márciusban azt jósolta, Mourinho rövid időn belül visszatér a klubhoz. Elképzelhető, hogy Pép Guardiola után egy másik klublegenda, Ronald Koeman is irányija majd a Barcát A Barcelona és a Real Madrid elválaszthatadan a spanyol társadalomtól és Spanyolország történelmétől. Nem nagyon találni olyan embert Katalóniában, de Spanyolország többi részén sem, aki úgy tartaná, a sportot és a politikát külön kellene választani. Tetszik vagy sem, a sport és a politika keveredik egymással, különösen itt. A szimbolikus jelentések elkerülhetedenek, aminek következtében nincs még egy politikával annyira átitatott mérkőzés, mint a dásico, még ha ez a politikai befolyás időnként egyoldalú is. Katalónia kulturális, nyelvhasználati, oktatási és önkormányzati autonómiája mellé gazdasági függetlenségét is szeretné kiharcolni, melyet a madridi kormány soha nem akaródzott megadni. Tény, Katalónia gazdasági ereje miatt lényegesen többet fizet be a „közös kasszába”, mint amennyit a fővárosból aztán visszaosztanak neki. A régió a spanyol állam egyik legdinamikusabban fejlődő vidéke, mind a mezőgazdaság, mind az ipar (autógyártás, divat) terén kimagasló eredményekkel. Az önálló identitással rendelkező közösség ezért azt nehezményezi, hogy a megtermelt javaik a szegényebb területek, így Andalúzia vagy Exnemadura felzárkóztatására fordítódnak, ahelyett, hogy a katalánok fejlődését biztosítanák belőle. A történetbe itt lép be a Barcelona, amelynek sportsikerei nemcsak a nemzeti büszkeség megélését szolgálják (dásico, nemzetközi sikerek, spanyol válogatottsági tagságok, stb.), de sokak szemében a katalán „nemzeti tudat” létezésének kézzel fogható bizonyítéka is egyben. Ahogy a szlogen is mondja (més que un dub), a Barcelona több mint egy klub, a Barcelona reprezentálja Katalóniát. Egy önálló katalán állam létrejötte azonban a sportéletet is újrarajzolhatná. 2015-ben a Spanyol Labdarúgóliga (LFP) elnöke, Javier Tebas kijelentette, nem gondolkodik független Katalóniában, de ha mégis bekövetkezne az új állam kikiáltása, a Barcelona nem indulhatna a spanyol bajnokságban. „Ha a futball reprezentálja a nemzeti hovatartozást, és Katalónia többé nem lenne része Spanyolországnak, akkor a katalán klubok nem indulhatnának a La Ligában.” A Barca és a Real nem létezik egymás nélkül A Barcelona elvesztésével a spanyol liga ázsiója jócskán visszaesne, de ennél talán még fontosabb, hogy a katalán klub élete is gyökeresen megváltozna. A Real Madrid kiesése, amely a pompa és a hatalom jelképe (vagyis tökéletes ellentéte a katalán öntudatnak), azt jelentené, hogy a més que un club mottó, amit a Barcelona-szurkolók büszkén emlegetnek, értelmét Az Eibar nem tudta feltartóztatni a Barca sztárjait, Messi, Suárez és Griezmann is betalált veszítené. De nemcsak elviekben, gazdaságilag is összeomlana a klub: melyik tévétársaság fizetne a katalán bajnokság közvetítéséért, ahol a Barcelona-Espanyol és a Girona-Gimnástic jelentené a legnagyobb rangadót? Hogyan tartaná fenn a Barcelona a költségvetését a tévés pénzek kiesése után? Sehogy. El kellene adnia a legnagyobb világsztárjait. Maradna a La Masía, a saját nevelésű futballistákra épülő filozófia és a függetlenségből fakadó melldöngetés. A Koeman válthatja Valverdét? Ronald Koeman jelenleg a holland labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, amelynél hosszú idő után újra biztatónak tűnnek a dolgok, az alakulatnak jó esélye van kijutni a 2020-as Európa-bajnokságra, miután az előző Eb-t, majd az azt követő, 2018-as világbajnokságot is kihagyta. A holland tréner szerződése 2022 végén jár le, s a katari torna végéig érvényes a válogatottal, ám szerepel benne egy záradék, mely szerint 2020 nyarán kiléphet belőle. „Koeman mindig is vágyott arra, hogy egy napon a Barcelonát irányíthassa. Meglátjuk, hogy mit hoz majd a jövő ez esetben, de a holland válogatott élén elért remek eredmények könnyen egy vezetőedzői álláshoz segíthetnek a Barcánál. Benne is van ez a lehetőség a szerződésében, de azért reméljük, hogy kitölti azt, és velünk marad a katari világbajnokságig" - mondta a katalán Mundo Deportivónak adott interjújában Nico-Jan Hoogma, a holland szövetség sportigazgatója. Koeman játékosként összesen 192-szer öltötte magára a gránátvörös-kékek mezét, 1989 és 1995 között szerepelt a katalánoknál. Ebben az időszakban négy bajnoki címet is nyert a csapattal, később pedig segédedzőként tért vissza (1998 és 2000 között) Louis van Gaal irányítása alatt. A Barcelonának jelenleg Emesto Valverde a vezetőedzője, a szakembernek viszont épp jövő nyáron jár le a megállapodása a klubbal, így akár az is elképzelhető, hogy 2020 júliusában Koeman váltja.