Új Szó, 2019. október (72. évfolyam, 228-254. szám)

2019-10-22 / 246. szám

KÖZÉLET 2019. október 22.1 www.ujszo.com Már a kormány is érdeklődik a bírók iránt ÖSSZEFOGLALÓ A kormány a Gorilla-ügy ás a Marián Koönerrel kommu­nikáló tisztviselők miatt szigorítaná a bírók ós ügyé­szek elleni eljárások szabálya­it. Közben távozott hivatalából egy, a Kuciak-ügyben megvá­dolt nagyvállalkozóval üzene­teket váltó pozsonyi bíró. Peter Pellegrini (Smer) minisz­terelnök tegnap találkozott az Or­szágos Bírói Tanács, a Főügyész­ség, a rendőrség, az igazságügyi és a belügyminisztérium képviselői­vel. Az egyeztetésen a jogi szabá­lyozás olyan irányú átalakításáról volt szó, amely lehetővé tenné, hogy az ügyészekkel és bírókkal szem­ben hatékonyabban lehessen fel­lépni, ha fegyelmi ügyben járnak el ellenük. Ezzel a miniszterelnök az egykori főügyész, Dobroslav Tmka és az államtitkári tisztségéről le­mondott, de bíróként dolgozó Mo­nika Jankovská nevéhez köthető botrányokra reagált. Mindketten Marián Koénerrel, a Kuciak­­gyilkosság megrendelésével vádolt nagyvállalkozóval tárgyaltak és bűncselekményekről egyeztettek. Nem lesz lex Trnka Pellegrini a találkozó utáni saj­tótájékoztatón hangsúlyozta, nem szabad, hogy azt gondoljuk, az egész igazságszolgáltatásunk rom­lott, mert ez csak a szélsőségesek malmára hajtja a vizet. A minisz­terelnök szerint a média által fel­kapott esetek, így a Gorilla-felvétel és Marián Kocner Threema­­üzenetei is, egyéni hibákat és nem rendszerszintű gondokat tükröz­nek. A kormányfő azonban hang­súlyozta, a bírói hatalomra vonat­kozó szabályozáshoz csak nagyon óvatosan szabad hozzányúlni. Peter Pellegrini és Gál Gábor szigorítják a törvénysértő bírókra vonatkozó szabályokat, a részleteket még nem akarták elárulni (TASR-felvétel) „Nem akarom, hogy a politikusok megzavarhassák a független igaz­ságszolgáltatás integritását” - mondta Pellegrini. A miniszterel­nök arról is beszélt, hogy konkrét törvénymódosítási javaslatokat tesznek, amelyeket a „órákon be­lül” kidolgoznak, a napokban be­mutatnak és gyorsan el is fogadhat­nak. Ugyanakkor hangsúlyozta, nem populista, lex Jankovská vagy lex Tmka törvényeket szeretnének hozni. Gál nem részletezte Gál Gábor (Híd) igazságügyi mi­niszter a találkozó utáni sajtótájé­koztatón elmondta, az egyik javas­latuk szerint kiszélesítenék a bírói tanácsok és az igazságügyi minisz­térium hatáskörét a törvénysértő bírókkal összefüggésben. További részleteket azonban nem akart el­árulni a készülő intézkedésekről. „Biztosnak kell lennünk abban, hogy a javaslatainkat nem fogják megtámadni az Alkotmánybírósá­gon, hogy nem lesznek retroaktívak és hogy nem fogják akadályozni a bűncselekmények elkövetőinek felelősségre vonhatóságát” - fűzte hozzá a tárcavezető. Koöner haverja kapitulált Gál még a kormányfő által össze­hívott munkaértekezlet előtt beje­lentette, David Lindtner, a Pozsony III Járási Bíróság elnöke távozik a hivatalából. Gál megjegyezte: Lindtner maga adta be lemondását. „Én rábólintottam, mert elfogad­hatatlan mindaz, ami történt. Egy nagyonjó szakemberről van szó, de nem tudta kezelni a helyzetet, és kudarcot vallott” - magyarázta a miniszter, aki szerint egy bírónak ügyelnie kell rá, hogy megfelelően viselkedjen a nyilvánosság előtt, valamint arra is, hogy megőrizze a szakmaiságát és a függetlenségét. Lindtner 2017 őszétől 2018 tava­száig kommunikált Kocnerrel a tit­kosított Threema-alkalmazás se­gítségével, és legalább egyszer ta­lálkoztak is. A Kuciak-gyilkosság megrendelésével vádolt nagyvál­lalkozó többek közt Silvia Volzová ellen megrendelt, de végre nem hajtott merénylet és Ladislav Bastemák adócsalási ügyében is tanácsot kért a bíróság elnökétől, de bírók befolyásolásáról is kommu­nikáltak. A két férfi egy nappal az­után, hogy megtalálták Ján Kuciak és jegyese, Martina Kusnírová holttestét, viccelődő üzeneteket váltott arról, hogy a gyilkosság gyanúja Kocnerről a ealabriai maf­fiára terelődött. A nagyvállalkozó arról is beszámol a bírónak, hogy szándékosan találkozott Bugár Bé­lával a Maldív-szigeteken. Lindt­ner egyébként a sajtónak bevallot­ta, legalább 15 éve ismeri Kocnert. Lindtner korábban elmondta, teljes mértékben vállalja a felelős­séget azért, hogy a bíróság elnöke­ként elveszítette a kolléganői bizal­mát. „Ebből következően kézbesí­tettem Gál Gábor igazságügyi mi­niszternek a lemondásomat” - kö­zölte Lindtner, akit korábban távo­zásra szólított fel a Pozsony III Já­rási Bíróság négy másik bírója. Az ellenzik elégedetlen Az ellenzék elégtelennek tartja azokat a tervezett intézkedéseket, amelyekkel a bírók és ügyészek el­leni eljárások szabályait szigoríta­nák. Zuzana Stevulová, a PS jogál­lamisági szakértője szerint az el­múlt időszak botrányai nem az egyes tisztviselők hibáival, hanem a rend­szernek a maffiával való összefo­nódásával magyarázhatóak. Stevulová szerint a miniszterel­nök és az igazságügyi tárcavezető által bejelentett szigorítás homályos és nem elegendő. Pavel Nechala, a Spolu elnökségi tagja, ügyvéd sze­rint a Pellegrini és Gál által beje­lentett szigorítások csak a tisztvise­lők elleni fegyelmi eljárásokra vo­natkoznak, ennél fogva csak koz­metikai jellegűek. Szerinte a maffia és az igazságszolgáltatás kapcsola­tának felszámolására mélyrehatóbb reformok kellenek. Milan Vetrák, a szintén ellenzéki OEaNO tagja sze­rint pedig a kormányfő és a minisz­ter által jelzett változtatások csak olcsó megoldások. Vetrák arra hívta fel a figyelmet, hogy Pellegrini „órákon belül” ígért az igazságszol­gáltatást megváltoztató új jogsza­bályokat. Az ellenzéki képviselő szerint, ha ez igaz, fel kell tenni a kérdést, mit csinált a kormány négy évig. (TASR, postoj.sk, czg) Harabin és Jankovská Andruskóról is döntenek ellen is fegyelmi indul ÖSSZEFOGLALÓ Gál Gábor (Híd) igazságügyi miniszter tegnap fegyelmi eljárást indított Monika Jankovská korábbi igazságügyi államtitkár ás jelenlegi bíró, illetve Stefan Harabin, a Legfelsőbb Bíróság bírája ellen. Pozsony. Gál a Jankovská elle­ni eljárást azzal indokolta, hogy a bírónő megszegte azokat a szabá­lyokat, amelyek alkalmassá teszik őt bírói hivatásának gyakorlására. Az indoklás szerint a kérdéses szabályszegést a bírói székben el­töltött teljes időszakban elkövette. A tárcavezető meg van győződve arról, hogy a szóban forgó fegyel­mi eljárás nem megy szembe Jan­kovská esetleges büntetőjogi fele­lősségre vonásával. Gál szerint az ilyen büntetőeljárás más cselek­ményekre vonatkozhat, mint a most megindított fegyelmi eljárás. Jankovská ugyanis elkerülhetné a büntetőjogi felelősségre vonást, ha ugyanabban az ügyben indítanak ellene fegyelmi és büntetőeljárást. Ha egy ilyen esetben a fegyelmi eljárás hamarabb véget érne és egy enyhe büntetést szabnának rá ki, akkor a büntetőeljárásban már nem lehetne őt elítélni. Mindezt azért, mert az érvényes jogszabályok szerint ugyanazért a vétségért csak egy büntetés szabható ki. Jan­kovská a közelmúltban azzal ke­rült a média figyelmének homlok­terébe, hogy hosszasan és bizal­masan kommunikált Marián Kocnerrel, a Kuciak-gyilkosság megrendelésével vádolt nagyvál­lalkozóval. A kommunikációjuk több bűncselekményt, így korrup­ciót és bírák befolyásolását is iga­zolhatja. Gál ugyancsak fegyelmi eljárást indított Stefan Harabin, a Legfel­sőbb Bíróság bírája ellen. Az in­doklásban az szerepel, Harabin politikai tevékenysége ellent­mondásban van a bírók kötelessé­geivel. A Legfelsőbb Bíróság bí­rója október elején ugyanis beje­lentette, hogy a Vlasf nevű párt je­löltlistájának élén vág neki a jövő februárban esedékes parlamenti választásnak. Harabin tavasszal indult a köztársaságielnök­választáson is, ahol 14,34%-os eredményt el. Elsősorban szélső­séges témákkal kampányolt. (TASR) ÖSSZEFOGLALÓ Nemcsak a nyomozók, hanem Jón Kuciak ós Martina Kuőnírová családjának ügy­védjei is elismerik, hogy a gyanúsítottak egyike, Andruskó Zoltán vallomása nagyban hozzájárult ahhoz, hogy az ügyészség tegnap benyújthatta a kettős gyilkos­ság ügyóben a vádemelési javaslatot. Ráadásul valószí­nűsíthető, hogy Andruskó egyéb, kormánytagokat is érintő bűncselekményekről szintén még vallomást tesz. Pozsony. Ján Kuciakot és Mar­tina Kusnírovát tavaly február 21 -én gyilkolták meg nagymácsédi há­zukban. A megrendelő legalább 70 ezer eurót fizetett a gyilkosságért. Marián Kocner mellett a további gyanúsítottak Alena Zsuzsová, Szabó Tamás, Miroslav Marcek és Andruskó Zoltán. Mindnyájan elő­zetes letartóztatásban vannak. Andruskó vádalkut kötött az ügyészséggel, amelynek köszön­hetően jelentősen enyhébb bünte­tésre számíthat. Sajtóinformációk szerint nagyjából 10 év letöltendő börtönbüntetést kaphat. A vádalkut még a bíróságnak is jóvá kell hagy­nia. „Október 21-én vádat emeltek a Specializált Büntetőbíróságon Szabó Tamás és társai ellen. Négy személyt szándékos emberölés kü­lönösen súlyos bűncselek­ményével, továbbá illegális fegy­vertartás, fegyverkereskedelem és magánlaksértés bűncselekmé­nyével vádolnak” - számolt be róla Katarina Kudjáková, az Speciali­zált Büntetőbíróság szóvivője. Hozzátette: az ügyet tárgyaló bírói szenátus elnöke Ruzena Sabová lesz, aki az 55 kötetből álló, több mint 25 000 oldalas ügyirat áttanul­mányozása után dönt a további lé­pésekről. (TASR, d Andruskó Zoltánt szigorú biztonsági intézkedések mellett szállították a vád­alkuról való tárgyalásra Bazinba (TASR-feivétei) 2 I

Next

/
Oldalképek
Tartalom