Új Szó, 2019. október (72. évfolyam, 228-254. szám)

2019-10-02 / 229. szám

KELET- ÉS KÖZÉP-SZLOVÁKIA 16! 2019. október 2. | www.ujszo.com Alsósajón a bányavidék régi temploma SZÁSZI ZOLTÁN Felső Gömörben, a Szepes- Gömöri-érchegység lábánál, a még csak éppen izmosabb pataknak mondható Sajó folyó partján, egy rendezett falu közepén egy ritka szép és jé állapotú templom őrzi a múltat. Néhai bányászokét, németekét, szlovákokét, kevés magyarét. A Bebek család őse, az Ákos nemzetség alapította ezt a falut, va­lamikor 1320 és 1363 közt, első írá­sos emléke 1363-ból származik. Vashámorát, a Sajó vizére épült malmokat már az első katonai fel­mérés jegyzi, a falu orsós szerke­zete pedig máig megmaradt. Alsósajóról tudni lehet Kelet-nyugati irányba húzódó, tengelyes település ez, amelynek a közepén egy enyhe kiemelkedésre épített, kőfallal kerített templom áll. Ezt észak és déli irányból körbe­­ölelik az utcák, az egykor bányá­szok és vasművesek által lakott, egymáshoz támaszkodó porták máig jól megőrizték a falu orsós ré­gi szerkezetét. Alapítása idején feltehetően szászországi bányászokkal népesí­tették be ezt az egyébként kissé zord és hűvös vidéket, ahol a bányászat, a vasércfeldolgozás mellett az erdő és a soványka földek, rétek, a le­­geltetéses állattartás adtak még megélhetést az ittenieknek. A 15. században - van egy 1423- as említése Alsosayo néven - a Csetneky család birtokában volt. Talán ekkorra tehető gótikus stílusú templomának alapítása is, melynek donátora a Csetneky család lehetett, de erről nincs írásos feljegyzés. Egykor vár is állott a falu felett, Kismurány néven tartja számon a történetírás, és a husziták voltak építtetői, csekély falmaradványai a falu északnyugati oldalán lévő kő­fejtőnél keresendőek. Fénykorát valamikor a 19. század elején élte, amikor három vasolvasztó hutáról, három hámorról esik itt említés, sőt, a század végén vasgyárát említik. Ahogy Gömör más részein, úgy itt is az első világháború után hanyat­­lani kezdett a bányászat és az érc­feldolgozás, amely a 20. században, a szocializmus ideje alatt még né­hány évtizedre újraéledt, hogy mostanra végleg abbamaradjon. Mára márcsaktöredéke maradt az erődítésének (A szerző felvétele) Tájoló Alsósajóra a Rozsnyó és Dobsina közti 67-es úton lehet eljutni, a templom a falu közepén a 48.724/20.413 GPS- koordinátáknál található. A templomról Ma az ágostai evangélikusoké ez a szép és igazán jó karban lévő templom, de egykor Simon-Júda tiszteletére szentelték fel, a két apostol névnapja pedig időjárás­határozó, gazdasági határnap, ju­hászok elszámoltatásának és félfo­gadásának napja. A vidékre jellemző legeltetéses állattartás miatt az egykori védő­szentek kiválasztása logikusnak tűnik. Gömör felső vidékén a Balkán félszigetről származó, főleg pász­torkodással foglalkozó vlach nem­zetiségűek is nagy számban laktak, Alsósajó szomszédját Oláh­pataknak hívják. A templom egy kisebb emelkedésen épült, eredeti­leg egyhajós, egyszerű szögletes szentélyzáródású volt, északi olda­lán sekrestyével. Nagyobb átépítésére 1594-ben került sor, amikor kissé átrendezték a templom tájolását is, és a keleti végébe, a szentély falához egy ro­busztus késő gótikus elemeket is hordozó, de a reneszánsz jegyeit is mutató tornyot húztak fel, az oltárt pedig áttették a templom nyugati részére, megfordítva az eredeti irá­nyokat. Az oszmán fenyegetettség idején törésekkel ellátott fallal vették kör­be a templomot, egy ideig mene­dékhely is volt. A védőfalak nagy részét a 19. és a 20. században el-Ceyközeíebb a [osond fziíassy-kaslóíyl mulatjuk be. bontották, ma már csak egy kis sza­kasza áll. Külön érdekessége egy gótikus, díszes mérmíves, kőkere­tes ablak, amely azonban bent a to­ronyban látható, egykor eredetileg a szentély fölötti ablak volt ez. Sajnos a reneszánsz kori átépítés az eredeti gótikus elemek eltűnését jelentette, ma már csak kevés jegye látható a gótikának Alsósajó temp­lomában. Amely még így is figye­lemreméltó szakrális emlék, jól ta­nulmányozható rajta a 16. század eleji megújító gondolkodásmód, a templom tájolásának megváltozta­tása, amit feltehetően az is kivált­hatott, hogy a római katolikusoktól az ágostai evangélikusok birtokába jutott a templom. Régészeti, építé­szettörténeti és művészettörténeti feltárása még nem történt meg, de feltételezhető, hogy ezek a kutatá­sok igen érdekes és izgalmas ered­ményt hoznának. Látogató a nagykaposi idősotthonban AremMMiÉ menete, m Van értelme a szűrésnek? Sens Cervená Jóval 90 fölött Ahogy a vakáció alatt a gyerekekkel foglalkozott a Vasárnap, októbert, a szépkorúak hónapját az ő problémáiknak szenteli. A téma valamennyi olvasót érinti, hiszen vagy a szülei öregek, vagy már maga is az, vagy pedig előbb-utóbb az lesz. Márpedig Szlovákiában nem könnyű koros, beteg, magányos embernek lenni - ez az ország egyszerűen nem nekik való vidék. Sem a szociális otthonok hálózata, sem az egészségügy állapota, sem a fiatalabbak körülményei nem olyanok, hogy akinek idős, gondoskodásra szoruló hozzátartozója van, az nyugodtan ha­gyatkozhasson az intézményes ellátásra. Mi lehet a megoldás? ► Vendégségben: Stifter Lajosné Cséfalvay Mártánál, a pozsonyi Duna utcai gimnázium gyémántdlpiomás pedagógusánál. A matematikatanároktól a legtöbb diák retteg, ám az ö tanítványaitól nem hallani ilyet követelései Keresse a Vasárnap legújabb számát az újságárusoknál! MlSÍII'IHIfJ Az idősek iszséget, derűt kívánunk!

Next

/
Oldalképek
Tartalom