Új Szó, 2019. október (72. évfolyam, 228-254. szám)

2019-10-16 / 241. szám

6 I KULTÚRA 2019. október 16. | www.ujszo.com Szent büntetés viszi színpadra ma is A Glembay ház című dráma bemutatójára készül a Komáromi Jókai Színház - az előadást Martin Huba: „Hiszek abban, hogy a színház pszichoterápiás teret kínálhat" (Milan Drozd felvétele) BÁRÁNYJÁNOS Martin Huba, aki most a Komáromi Jókai Színházban rendezi A Glembay ház című drámát, a színpadon eddig eljátszott figurái közül az egyik legkedvesebb szerepé­nek tartja Leone Glembayt. Pénteken lesz a premierje Komá­romban Miroslav Krleza drámájá­nak. Martin Hubával a készülő elő­adásról beszélgettünk, de megkér­deztük azt is, mi vonzza hetvenhat évesen is a színpadra, és érintettük előző komáromi rendezését, A félke­gyelműt is. A félkegyelmű című Doszto­­jevszkij-regény színpadi adaptá­cióját november 15-én láthatja a pozsonyi közönség a Szlovák Nemzeti Színházban. Vonatzaj töltötte be a Jókai Színházat, ami­kor néhány hete felújította a tár­sulat a 2017 decemberében bemu­tatott darabot. Már akkor hallot­ta a sínek nyikorgását, a vonat­füttyöt, amikor a darab rendezé­sére készült? Abból kiindulva, hogy a regény egy vonaton kezdődik, az előadással azt szerettük volna kifejezni, hogy vala­mennyien a sors vonatán ülünk, s ez­zel a történettel elvisz bennünket va­lahová. Amiként a hétköznapokban is érezhetjük, hogy valami, aminek nem vagyunk az urai, visz bennünket va­lami felé. Tartunk valahová, nem tudjuk, ki visz és hogy hova vezet bennünket. Néha van olyan érzésünk, hogy befolyásolni tudjuk, de a sors erősebb az akaratunknál, a lehetősé­geinknél. A hangok, a pára, a vakító reflektorok, ezek mind jelen vannak az előadásban, a sorssal szembeni te­hetetlenségünket fejezik ki. Az előadást májusban meghív­ták a budapesti Nemzeti Színház­ba, a VI. Madách Imre Nemzet-Caravaggio és Bemini művei bécsi kiállításon Bócs. Caravaggio és Bemini, valamint kortársaik műveit mu­tatja be mától a Bécsi Művészet­­történeti Múzeum (KHM). A ja­nuár 19-ig nyitva tartó, Caravag­gio & Bemini című kiállításon mintegy 80 mestermű látható. Caravaggio (1571-1610) itáli­ai festő és Bemini (1598-1680) szobrász intenzív alkotásai nem­csak kortársaikat, hanem az utá­nuk következő művészgeneráci­ókat is jelentősen befolyásolták. „Lehozza a szenteket a Földre, és drámaian közeli képeken mu­tatja be őket” - mondta el Stefan Weppelmann, a KHM festmény­galériájának igazgatója Cara­vaggio munkáiról. A szakértő szerint a sötét-világos ellentété­vel operáló sokkoló realizmusa hatalmas figyelmet irányított a római festőre. Caravaggio szakí­tott a konvenciókkal. Bemini a dinamikus mozgás mestere volt. „A kőből készült testek nála nem nehezek, hanem súlytalanok” - mondta Gudrun Swoboda kurátor. (MTI) közi Színházi Találkozóra. Mivel nem tudott ott lenni, videóüzenetet küldött a MITEM-re. Mit fogal­mazott meg ebben az üzenetben? Már nem emlékszem pontosan. Bizonyára azt, amit most is elmond­hatok. Sajnálom, hogy nem tudtam együtt lenni a kollégákkal, az elő­adással. Végtelenül örültem, hogy meghívtak bennünket erre a jelen­tős fesztiválra. Remélem, hogy akik megnézték, nem sajnálták a szín­házban töltött időt. Egyébként elju­tott hozzám a híre, hogy A félke­gyelműnek Budapesten is nagy si­kere volt. Ezért is sajnálom, hogy nem lehetettem ott, de színészként be kell tartanom az órarendemet. Előadásom volt. És a sors bizony, amiként előbb beszéltem is róla, né­ha rosszakaratú is lehet. Sem előtte, sem utána nem kellett színpadra mennem, csak éppen aznap volt előadásom. MOZIJEGY Vissza a gyökerekhez Szögezzük le a legelején, hogy a Rambo: Utolsó vér a sok negatív kri­tika ellenére jó film. Leginkább azért, mert ebben, az ötödik részben sze­replő Rambo áll a legközelebb ahhoz a megtört veteránhoz, akit 1982-ben, az Első vérben megismerhettünk. Ugyanakkor minden szempontból (karakterépítés, társadalomkritika) felületesebb, mint az első rész. Az Utolsó vérnek kevés köze van a második és harmadik részhez, s hogy ezt még erősebben hangsú­lyozzák a készítők, Stallone végig Johnként mutatkozik be. A Rambo nevet csak a mexikói kartell tagjai mondják ki a filmben. A negyedik rész címe, a John Rambo már előrevetített valamiféle karak­terváltozást. Egy minden addiginál cinikusabb, morózusabb Rambo a főszereplő benne, aki nem ideológi­ákért, nem zászlókért harcolt, hanem azért, hogy jót cselekedjen, ezáltal némi megnyugvást éljen el, feloldo­­zást kapjon korábbi tettei miatt. Az Utolsó vérben John Rambo haza­tért a farmjára, ahova már az első részben is igyekezett eljutni. Igazi farmerként tengeti mindennapjait. A kilencvenes évek közepétől rendez. Hetvenhat éves. Mi viszi még a színpadra? Olyasmiket kérdez, mint a család­tagjaim. Ok jönnek elő időnként az­zal, hogy miért nem hagyom már bé­kén a színházat. A színházi emberek sorsában, legyenek rendezők vagy színészek, van egy szent büntetés, ami a színpadra vonzza őket. A színház mágikus hely, sok összetevővel. En­nek része, hogy naponta több száz ember előtt állhatunk. Hogy valame­lyest lehetőségünk van befolyásolni őket, beléphetünk a sorsukba, segít­hetünk, hogy megoldják bizonyos élethelyzeteiket. Választ adhatunk az őket éppen érintő kérdésekre, és ez­zel hozzájárulhatunk félelmeik le­győzéséhez. Nem akarjuk elhagyni ezt a teret. A jó előadással a legna­gyobb örömöt magunknak szerez­zük. Ha minden összejön, az örö­münk átragad a publikumra, és közös Körülveszik szerettei: a házvezető­nője és annak unokája, akit a veterán fogadott lányaként nevel. Ez azonban csak a felszín, John nem tud elsza­kadni a háborútól. Önkéntes hegyi­mentőként keres valamiféle megvál­tást. A farmja alatt alagútrendszert épít, a poszttraumás stressz szindró­májára pedig komoly mennyiségű gyógyszert szed. Ezzel tökéletesen megalapozzák a veterán karakterét, de - és ez a film legnagyobb hibája -örömöt élünk meg a nézőkkel. Ez a legnagyobb ajándék a színész számá­ra. Lehet, hogy az ilyen szent pilla­natokért nem hagytam még abba. A Glembay ház a kilencedik ko­máromi rendezése. Megélhetőek lesznek majd a közönséggel olyan pillanatok, amilyenekről az előbb beszélt? Remélem. Azt a színészetet ré­szesítem előnyben, amelyben a szí­nész a tapasztalataival alátámasztja azt, amit mond. Ez a mű alkalmas er­re, ha nem is minden élhető át benne száz százalékig. Olyan sorsszerű pillanatokat vonultat fel, amelyeket színész és néző a saját tapasztalatai­ból ismerhet. Hűség, hűtlenség, tö­rekvés, nagyravágyás, családi gyű­lölködés, sikeres és sikertelen vál­lalkozás. Ezért gondolom, hogy a nézőtéren megszülethet az, amire rákérdezett. A nézők velünk tarthat­ta meg is állnak a karakterépítéssel. Nem mélyednek el John sötét lelké­ben, mindössze ezt-azt megvillanta­nak belőle. Pedig Stallone nagy oda­adással és átéléssel bújt ismét a vete­rán szerepébe. Minden rezdülése, megmozdulása hiteles. A történet ráérősen csörgedezik, és mert nem mélyíti el igazán a fősze­replő karakterét, néhol unalmassá és vontatottá válik. John fogadott lánya, Gábriellé úgy dönt, átutazik Mexi-Martin Huba rendezi nak a témában, ezáltal felszabadul­hatnak esetleges traumáik alól. Freud szerint az ember csak attól tud meg­szabadulni, amit ismer. Az, amit va­laki titkol, elfed, örökre benne ma­rad. A színház alkalmas tér a beis­merésre. A néző azt mondhatja, ez az én problémám, az én félelmem is. Hiszek abban, hogy a színház tud ilyen pszichoterápiás teret nyújtani. Művészi pályája során többször találkozott már Krleza művével. Prágában rendeztem a darabot, a Szlovák Nemzeti Színházban pedig Milos Pietor rendezésében Leone Glembayt alakítottam. Bonyolult, összetett szerep. Emília Vásáryová és Ladislav Chudík személyében ki­váló partnereim voltak. Bárhol ját­szottuk az előadást, sikert arattunk. A legnagyobb siker mégis az volt, hogy mindig örömmel tudtuk ját­szani. Eddigi szerepem közül Ham­lettól kezdve Ványa bácsiig Leone Glembay a legkedvesebb szerepeim közé tartozik. Hamarosan színészként is látha­tó lesz a komáromi színpadon. Gerhart Hauptmann Naplemente előtt című drámáját hozza el ide a Szlovák Nemzeti Színház. Elárul­na valamit a darabról? Szívesen játszom ebben az elő­adásban, és a közönség is szereti. A történet arról szól, hogy egy idősebb úr beleszeret egy fiatal lányba. Csa­ládtörténet ez is, szerkezetében meglehetősen hasonlít A Glembay házhoz. Ebben a családban is az apa, akit én alakítok, az úr, ez is vállal­kozói környezet, mint a Glembaya­­ké. Az apának meghal az édesanyja, és a hetvenesztendős férfi gyászá­ban beleszeret egy templomi kórus huszonkét éves kamagynőjébe. Ha­uptmann drámája azt bontja ki, mi­ként fogadja ezt a váratlan fordulatot a család. Többet nem árulok a törté­netről, amely elég drámaian végző­dik. Minden kiderül, ha eljönnek megnézni a vendégjátékunkat. kóba, hogy megtalálja vér szerinti apját. A lány itt embercsempészettel is foglalkozó drogkartell kezére ke­rül. John visszaváltozik Rambóvá, hogy kiszabadítsa a lányt, és meg­védje a farmját a kartelltől, amely tá­madást indít ellene. Ezzel elszabadul a pokol. A film egyetlen (!) igazi ak­ciójelenete alig tízperces, ám nagyon intenzív, naturalisztikus és véres. Ilyen szempontból a negyedik részt is képes túlszárnyalni, pedig a John Rambo minden idők egyik legbrutá­­lisabb akciófilmjeként vonult be a filmtörténetbe. Sylvester Stallone 73 éves, rajta és Rambón is látszik az idő, már nem lehet tőle elvárni, hogy egy őrült tempójú akcióorgiát tegyen le az asztalra. De az ilyen szerzői, kis költségvetésű akciófilmek, amely­ben színészi tehetségét is megcsil­lanthatja, jól állnak a veterán Stal­­lonénak. Mészáros György Rambo: Utolsó vér (Rambo: Last Blood). Amerikai akcióthriller, 2019,100 perc. Rendező: Adrian Grunberg. Szereplők: Sylvester Stallone, Paz Vega, Yvette Mon­real, Sergio Peris-Mencheta. Stallone nagy odaadással bújt ismét a veterán szerepébe (Fotó: Bontonfilm)

Next

/
Oldalképek
Tartalom