Új Szó, 2019. október (72. évfolyam, 228-254. szám)
2019-10-12 / 238. szám
www.ujszo.com I 2019. október 12. RÉGIÓ 5 A felelősséget elismerik, fizetni nem akarnak VRABEC MÁRIA Nem hajlandó a peren kívüli megegyezésre a helyi kórház azzal a pácienssel, akinek tavasszal a bal térdét műtötték meg a jobb helyett. Ha a férfi kártérítést akar, bírósági úton kell követelnie - holott az Egészségügyi Felügyeleti Hivatal szerint is a kórház hibázott. NYITRA A botrányos eset áprilisban történt, elszenvedője a 75 éves Frantisek Rapan, aki tervezett térdízület-műtétre feküdt be a kórházba. Tévedésből az egészséges térdét operálták meg a beteg helyett, és ezt utólag sem vették észre. O maga figyelmeztette a személyzetet, amikor felébredt az altatásból, és meglátta a bal térdéből kilógó kanült. Hívta a nővéreket, de azok azt mondták, nyugodjon meg, minden rendben lesz, és altatót adtak neki. Este azonban ágyastól kitolták a folyosóra, ahol az ortopédiai klinika elöljárója, a főorvos és a műtétet végző orvos várta. Elnézést kértek tőle, de az idős úr úgy vélte, hogy ekkora műhibát nem lehet jóvátenni egy bocsánatkéréssel, ezért azonnal az egészségügyi felügyelethez fordult. Nyolcezer eurós bírság A hivatal megállapította, hogy a személyzet a műtét előkészítése során nem járt el helyesen és nem tartotta be a protokollt, azaz nem ellenőrizte többször, több személy is, melyik végtagot kell megműteni, és azt nem jelölték meg. „Az endoprotézis beültetését nem a helyes végtagon végezték el, a beavatkozás a jobb térdízületen volt javasolt, és a balt operálták” - áll a hivatal állásfoglalásában. A kórházra nyolcezer eurós bírságot szabott ki, és arra kötelezte, hogy többszintes ellenőrző mechanizmust vezessen be a műtétek előtt. A személyzet azóta köteles a műtétre váró beteg egészségügyi dokumentációjában is ellenőrizni az adatokat, valamint a páciens elmondása és a képalkotó vizsgálatok eredményei alapján lemoshatatlan filctollal megjelölni az operálandó testrészt. A történtek után távoznia kellett Frantiáek Rapan kénytelen beperelni a posztjáról az ortopédiai klinika elöljárójának, az osztályvezető főorvosnak és a műtős főnővémek, a műtétet végző orvost a kórházból is elbocsátották. A károsult betegnek azonban nem akar a kórház kártérítést fizetni - annak ellenére sem, hogy miután az eset kiderült, Andrea Kalavská egészségügyi miniszter is a peren kívüli megegyezést szorgalmazta. Sokallják az összeget „Nagyon sajnáljuk a helyzetet, elismerjük a hibánkat, de nem tartjuk arányosnak az egészségügyi felügyelet által kiszabott bírságot, ezért fellebbeztünk. Az érintett alkalmazottakat felelősségre vontuk, bevezettük a szükséges biztonsági intézkedéseket, mindent megtettünk, hogy ilyesmi többé ne forduljon elő. A károsult jogi képviselője által követelt 100 ezer eurós kártérítést azonban túlásnak tartjuk, már csak arra való tekintettel is, hogy a tévesen megoperált bal térde sem volt teljesen egészséges, és előbbutóbb úgyis meg kellett volna műteni” - nyilatkozta a kórház szóvivője, Tatiana Timková. Az intézmény állásfoglalásában az is olvasható: „nagyon szépen köszönik kórházat (A szerző felvétele) Frantisek Rapannak, hogy továbbra is bizalommal van irántunk, és nálunk kezelteti magát.” Azóta mindkét térde fáj „Nincs más választásom, oda kell járnom, mert a seb még most is gennyes, be sem tudom hajlítani a térdem. A másik, amit meg kellett volna műteni, már szinte elviselhetetlenül fáj, csak mankóval tudok járni, de addig nem operáltathatom meg, amíg ez nem jön rendbe. Az biztos, hogy másodszor nem fekszem műtőasztalra a nyitrai kórházban” - mondta Frantisek Rapan. Elismeri ugyan, hogy nem szándékosan okoztak neki kellemetlenséget, de azt már felháborítóak tartja, hogy folyton arra hivatkoznak, ez a térde sem volt egészséges. „Mi közük hozzá? Azzal a térdemmel semmi gondom nem volt, nem is fájt, most meg nem tudok rendesen lábra állni. Olyan figyelmetlenek voltak, hogy még azt sem vették észre, hogy a bal lábam, amelyet tévesen megoperáltak, nincs leborotválva. Ki tudja, nem került-e valami szőrszál a sebbe, azért gennyezik” - aggódik az idős úr. Sokáig azt remélte, peren kívüli megegyezéssel sikerül lezárni az ügyet, ezért a legismertebb, orvosi műhibaperekre szakosodott nyitrai ügyvédet, Peter Koscelanskyt bízta meg, hogy képviselje őt. Az ügyvéd perelne Az ügyvéd képviselte az orrsövényműtét után kómába esett Simon Buch családját és azt a fiatal nőt is, akinél tévesen diagnosztizáltak szívbetegséget - a nyitrai kórház Buchéknak 500 ezer eurót, a most húszéves lánynak 48 ezer eurót volt kénytelen kifizetni. Az intézmény vezetősége egyik pácienstől sem kért elnézést, és nem volt hajlandó a peren kívüli kártérítésre sem, ezúttal pedig hónapokig az ügyvéd leveleire sem válaszolt. „Három levelet írtam nekik, májusban, júniusban és júliusban, amelyekben ajánlottam egy összeget, de hangsúlyoztam, hogy erről még tárgyalhatunk, mert meg akarunk egyezni. Augusztus végén válaszoltak, hogy elutasítják a peren kívüli megegyezés lehetőségét, mert a felelősségbiztosításuk nem teljed ki nem anyagi jellegű kár megtérítésére. Annak ellenére, hogy az egészségügyi hivatal megállapította, a kórház hibázott. A kórház ezt elismerte, és az egészségügyi miniszter a peren kívüli kártérítést szorgalmazta. Jó lenne, ha a miniszter asszony a fejlemények ismeretében megszólalna, mielőtt bepereljük a kórházat” — mondta Peter Koscelansky. A miniszter hallgat Andrea Kalavská azonban már nem akar megszólalni az ügyben, szóvivője, Zuzana Eliásová megkeresésünkre csak annyit válaszolt, hogy ez már a kórház vezetőségére tartozik. „A minisztérium előkészítette az új minőségellenőrző rendszer alapelveit, és dolgozik a diagnosztikai és terápiás folyamatok egységesítésén. Az a célunk, hogy egyértelműen meghatározzuk, hogyan kell kinézni a megelőzésnek, a betegségek felismerésének és a gyógyításnak. Az egyes folyamatok pontos betartását a minisztérium fogja ellenőrizni” - áll a tárca válaszában. Frantisek Rapanon ez már nem segít, neki bíróságon kell keresnie az igazát. Az ügyben egészségkárosodás okozása miatt rendőrségi eljárás is indult, a bizonyítási eljárás még folyamatban van. A szerző a Vasárnap munkatársa. AJÁNLÓ Október 12. (szombat) Nagyszombat-10.00: Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek ünnepi misét mutat be a nagyszombati Keresztelő Szent János-főszékesegyházban a kassai vértanúk életáldozatának 400. évfordulója alkalmából. A mise után a három vértanú koponyaereklyéjével tartanak körmenetet a városban. Október 12. (szombat) Hidaskürt -14.00:4. Kürti ízek nemzetközi fesztiválja a kultúrház udvarán. Október 12. (szombat) Királyrév -18.00: a galántai Kodály Zoltán Gimnázium Tsízió Diákszínpada és a Paradigma zenekar közös lírai estje a kultúrházban. Október 12. (szombat) Somorja -16.00: az Akkor és most című szabadtéri fotókiállítás Somorja főterén. Október 12. (szombat) Nyékvárkony-18.00: táncház a Pósfa zenekarral a helyi kultúrházban. Október 12. (szombat) Komárom-17.00: ünnepi műsor a Csemadok megalakulásának 70. évfordulója alkalmából a Tiszti Pavilonban. Október 12. (szombat) Pelsőc-17.00: a Légy jó mindhalálig című musical a kassai Thália Színház előadásában a kultúrházban. Október 12. (szombat) Kisgéres -15.30: Szárnyas nap a kultúrházban. Október 13. (vasárnap) Kassa -15.00: Márai Sándor Kaland című darabja Beke Sándor rendezésében a kassai Thália Színházban. Október 13. (vasárnap) Pozsony -14.00: a Szent Márton-dóm, a Pozsonyi Kifli Polgári Társulás magyar nyelvű tematikus sétája. Gyülekező a templom bejárata előtt. Október 13. (vasárnap) Szene-6.00-11.00: Napfényes-tavak kisállatok és - tenyésztők börzéje az autókemping területén. nem a wcvaip! Üvegházhatás és globális felmelegedés ZJdút Állami támogatás energiaforrásra Melléklet az Új Szóban! A tartalomból: • Hozzájárulás a családi házak hőszigetelésére • Üvegházhatás és globális felmelegedés • Állami támogatás megújuló energiaforrásra • Energiatakarékos és környezetbarát fűtés • Elektromobilok Október 17-én keresse kedvenc napilapjával együtt az újságárusoknál!