Új Szó, 2019. szeptember (72. évfolyam, 203-227. szám)
2019-09-28 / 226. szám
241 SPORT 2019. szeptember 28. | www.ujszo.com Az új évben állhat össze a somorjaiak játéka Olejník: „A futball össze tud kötni, de meg is tud osztani” Négy új játékos csapatba építésével telt a felkészülési időszak a somorjai extraligás kosarasoknál, akik szombaton (18.00) a kassai Young Angels ellen kezdik az új idényt. Sofia Svetlíková (Young Angels Kosice), Lujza Burianová (Flames Wien), Radoslava Ost’ádalová (Slovan) és Zofia Zárevúcka (Slovan) számtalan edzőmeccsen sajátíthatta el a csallóköziek játékstílusát - a megszokott páros, Diósi Albert vezetőedző és Suja Tímea játékos-segédedző vezetésével. „Ügyes kosarasokról van szó, akiknél csak a tapasztalat hiányzik. Azt próbáltuk beléjük sulykolni, hogy ha van egy rendszer, amit betartanak, akkor rutin nélkül is hozhatóak a mérkőzések - mondta lapunknak Suja Tímea. - Ehhez viszont még idő kell, így az első fél évben minél többet kell edzeni, hogy automatizálódjanak a dolgok. Úgy számolunk, hogy január-február tájékán igazán összeállhat ajátékunk.” Akkorra a húszkörös alapszakasz végefelé fog járni a hat csapat - az extraliga történetének legalacsonyabb létszámú élvonalbeli bajnokságában. „Lényegében ugyanannyi mérkőzést fogunk játszani, mint a korábbi években. Ráadásul többször találkozunk az erősebb csapatokkal, ami személy szerint egyáltalán nem zavar, sőt, így nagyobb lehetőségük van a lányoknak a fejlődésre - szögezte le Suja. - Az erőviszonyokat nem tudom fölmérni, a pozsonyi Dubcek gárdáján kívül nem játszottunk más riválissal. Az biztos, hogy az elején hullámzó lesz a teljesítményünk.” A bajnoki címvédő rózsahegyieket a pöstyéniek taszíthatják le a trónról, de a kassaiakkal is számolniuk kell. Az előző idényben bronzérmes somorjaiak a papírforma alapján a besztercebányaiak és az újonc Dubcek elleni meccseken számítanak favoritnak. (ot) Útjára indul a labda (Fotó: Facebook) JÓBA MIHÁLY Az utóbbi hat fordulóban a komáromi II. ligás labdarúgócsapat az 5. helyről lecsúszott a ll.-re a tabellán, és a Szlovák Kupából is kiesett. A gyengélkedés okairól ós a jövőről Jozef Olejník vezetőedzővel beszélgettünk. Hogyan értékeli ezt a gyenge mérkőzéssorozatot? Mint ahogy hű szurkolóinkat, engem sem örvendeztet meg ez az állapot, s elérkezett az idő, hogy változtassunk az áldatlan helyzeten. Én is és a fiúk is tudatosítjuk a helyzet komolyságát, és nagyon szeretnénk mielőbb kijönni ebből a gödörből. A futballrajongók túlnyomó többsége és a klubvezetés is az ön nevéhez köti az előző két szezonban elért szép eredményeket, és most is bíznak abban, hogy talpra állítja a csapatot, s folytatódik a jó foci Komáromban. Van erre esély? Felelőtlenség lenne azt mondanom, hogy igen, de az biztos, hogy minden tőlünk telhetőt megteszünk azért, hogy a helyzet megváltozzon. Ehhez az kell, hogy céltudatosan és intenzíven dolgozzunk, s minden játékosunk minden meccsen a tudása legjavát nyújtsa. Tudomásul kell azonban vennünk, hogy a fiúk képességeit és játéktudását nem tudjuk növelni. Miben kell védenceinek javulni a cél érdekében? Hétről hétre, a célt látva keményen dolgozni, hogy játékunkon látható legyen a teljesítmény javulása és az a játékrendszer, amelyet a meccs előtt megbeszéltünk. Tudatosítanunk kell azt a fontos tényt, hogy a harmadik II. ligás szezonunk előtt 13 új játékos jött hozzánk, akiknek össze kellett szokniuk a tavalyról itt maradt fiúkkal, ami nem csak szakmai munkát igényel, hanem vannak emberi, lélektani vonatkozásai is. A mérkőzéseinkre látogatók közül sokan azt sem tudják, hogy az edukációs folyamatot gyakran befolyásolják betegségek és sérülések is, amelyek nem teszik lehetővé a jobb formában levő csapattagok pályára küldését, amikor az döntő lehet. Az egyes mérkőzéseken sok a változtatás a csapat összetételében. Nem kristályosodott még ki a kezdőcsapat? Mint említettem, a ligarajt után folyamatosan üldöztek bennünket a gátló körülmények - betegségek, gyakori sérülések -, amelyek gyakran kényszerítettek bennünket változtatni a csapat összetételén. Az előző szezon után a távozott tapasztaltabb játékosok helyett - Nurkovics, Mészáros - hasonló kaliberűek nem érkeztek a csapatba. Nem kellene ezt az űrt valahogy betölteni? Egyetértek, hiányzik ilyen típusú játékos a csapatunkból, s akár kettő is jöhetne. Ez javíthatna a fiatal játékosok mentális stabilitásán is. Többször hangsúlyozza a fiúk előtt, hogy nemcsak a bajnoki pontokért, a helyezésért játszanak, a futballnak más küldetése is van. Konkrétan mire gondol? Sok mindenre. A futball össze tud kötni, de meg is tud osztani. A fútballt szerethetjük, de gyűlölhetjük is. A futball lehet öröm, de könnyek is. A futball olyan, mint az élet. Én hathatok a játékosokra úgy, hogy minden szituációban azt válasszák, ami előbbre viszi őket, és nemcsak mint játékost, hanem mint embert is. A nézők is hathatnak a játékosokra, és fordítva. Rájövünk, hogy a foci formálja a társadalmat. Mindenki eldöntheti, hogy őt hogyan érintette, érinti a foci. SPORT A TV-BEN Szombat 6.30 - DIGISPORT 5: Pekingi női tenisztorna 6.30 - CT SPORT: Argentína- T onga rögbi-vb-meccs 7.00 és 9.00 - SPORT 2 (magyar); DIGISPORT 3 (szlovák): Csengtui férfitenisztoma 7.55 és 13.25 - EUROSPORT 2: Sznúker, kínai bajnokság 8.50- CT SPORT: Víziszlalom-vb 9.15-M4 SPORT, SPORT 1 (cseh): Forma-3, Orosz Nagydíj, 1. futam 10.00 - DIGISPORT 2 (magyar): Taskenti női tenisztorna 10.30 - DIGISPORT 1 (magyar), DIGISPORT 5: Vuhani női tenisztorna, döntő 10.50- EUROSPORT1: Superbikevb, superpole 11.00 - M4 SPORT, SPORT 2 (cseh): Forma-1, Orosz Nagydíj, 3. szabadedzés 12.00 - STV 2, CT SPORT: Víziszlalom-vb 12.30 - EUROSPORT 1: Országúti kerékpáros-vb, női mezőnyverseny 13.00 - DIGISPORT 3 (szlovák): Karlsruher-Heidenheim német másdosztályú focimeccs 13.00 - DIGISPORT 2 (szlovák): Regensburg-Hamburger német másodosztályú focimeccs 13.00 - SPÍLER 2 TV, DIGISPORT 1 (szlovák): Bilbao- Valencia spanyol bajnoki focimeccs 13.30 - DIGISPORT 1 (magyar): Lyon-Nantes Ligue 1 focimeccs 13.30 - SPÍLER 1 TV, PREMIER SPORT: Sheffield United-Liverpool angol bajnoki focimeccs 13.30 - CT SPORT: Országúti kerékpáros-vb, női mezőnyverseny 14.00 - M4 SPORT, SPORT 2 (cseh): Forma-1, Orosz Nagydíj, időmérő edzés 15.00 - ORANGE SPORT: K. Vary-Plzen cseh bajnoki hokimeccs 15.00 - DIGISPORT 2 (magyar), DIGISPORT 3 (szlovák): Juventus-SPAJ^ olasz bajnoki labdarúgómérkőzés 15.15 - DUNA WORLD: Atlétikai vb, Doha 15.30 - SPORT 2 (magyar): Paderbom-Bayem München német bajnoki focimeccs 15.30 - DIGISPORT 2 (szlovák): Leipzig-Schalke német bajnoki focimeccs 15.45 - SPORT 1 (cseh): Forma-2, Orosz Nagydíj, 1. futam 16.00 - PREMIER SPORT: Blackbum-Luton Town angol másodosztályú focimeccs 16.00 - SPORT 2 (cseh): Omszk- Szpartak Moszkva KHL-hokimeccs 16.00 - DIGISPORT 1 (magyar): Chelsea-Brighton angol bajnoki focimeccs 16.00 - SPÍLER 2, DIGISPORT 1 (szlovák): Getafe-Barcelona spanyol bajnoki focimeccs 16.30 - STV 2: Sered’-Trencín labdarúgó Fortuna liga-meccs 16.45 - M4 SPORT: DVSC-Puskás Akadémia magyar bajnoki focimeccs 17.00 - SPORT 1 (magyar): Szeged-Flensburg férfikézi BL-meccs 17.00 - ARENA SPORT 2: Salzburg-Austria Wien osztrák bajnoki fnnmppp? 17.15-ARENASPORT 1: Presov- Vojvodina férfikézilabda SEHA Liga-meccs 17.30 - DIGISPORT 3 (magyar): Bordeaux-PSG Ligue 1 focimeccs 18.00 - DIGISPORT 2 (magyar, szlovák): Sampdoria-Intemazionale olasz bajnoki focimeccs 18.00 - CT SPORT: Észak- Macedónia-Csehország női kézilabda-Eb-selejtező 18.30 - SPÍLER 2 TV, DIGISPORT 3 (szlovák): Granada Leganés spanyol bajnoki focimeccs 18.30 - DIGISPORT 1 (magyar), PREMIER SPORT: Everton- Man. City angol bajnoki focimeccs 18.30 - SPORT 2 (magyar), DIGISPORT 1 (szlovák): Dortmund- Werder német bajnoki focimeccs 18.35 - STV 2: Atlétikai vb, Doha 19.00 - ORANGE SPORT: Slavia Praha-Mladá Boleslav cseh bajnoki focimeccs 19.00 - M4 SPORT: Fehérvár- Újpest magyar bajnoki focimeccs 19.00 - ARENA SPORT 2: St. Gallen-Thun svájci bajnoki focimeccs 19.00 - SPORT 1 (cseh): Galatasaray-Fenerbahce török bajnoki focimeccs 19.30 - CT SPORT: Férfiröplabda- Eb, bronzmeccs 19.45 - SPORT 1 (magyar): Porto- Kielce férfikézilabda BL-meccs 19.45 - ARENA SPORT 1: Ajax- Groningen holland bajnoki focimeccs 20.00 - DIGISPORT 2 (magyar), NOVA SPORT 1: Nice-Lille francia bajnoki focimeccs 20.00 - DIGISPORT 3 (magyar): Monaco-Brest Ligue 1 focimeccs 20.30 - SPORT 2 (magyar): Küzdősport, UFC, Koppenhága 20.45 - DIGISPORT 1 (magyar), DIGISPORT 2 (szlovák): Sassuolo-Atalanta Serie A focimeccs 21.00 - SPÍLER 2 TV, DIGISPORT 1 (szlovák): Atlético-Real spanyol bajnoki focimeccs 21.30 - M4 SPORT, CT SPORT, STV 2: Atlétikai-vb, Doha Vasárnap 6.30 - DIGISPORT 2 (magyar), DIGISPORT 5: Pekingi női tenisztorna 7.55 és 13.25 - EUROSPORT 2: Sznúker, kínai bajnokság 8.15 és 12.40 - CT SPORT: Víziszlalom-vb 8.45 - SPORT 1 (magyar): Atlétikai vb, Doha 8.50-M4 SPORT, SPORT 1 (cseh): Forma-3, Orosz Nagydíj, 2. futam 9.00 - SPORT 2 (magyar), DIGISPORT 3 (szlovák): Csengtui férfitenisztorna, döntő 9.30 - EUROSPORT 1: Országúti kerékpáros-vb, férfi mezőnyverseny 10.15 - M4 SPORT, SPORT 1 (cseh): Forma-2, Orosz Nagydíj, 2. futam 11.15 - CT SPORT: Országúti kerékpáros-vb, férfi mezőnyverseny 12.00 - SPORT 1 (magyar): Irún- Rabotnik férfikézilabda BL-meccs 12.00 - SPÍLER 2, DIGISPORT 2 (szlovák): Espanyol-Valladolid spanyol bajnoki focimeccs 12.00-STV 2: Víziszlalom-vb 12.05 - EUROSPORT 2: Supersport-vb, Franciaország 12.30 - DIGISPORT 1 (magyar, szlovák): Napoli-Brescia olasz bajnoki focimeccs 13.00 - M4 SPORT, SPORT 2 (cseh): Forma-1, Orosz Nagy díj, futam 13.15 - STV 2, CT SPORT: Országúti kerékpáros-vb, férfi mezőnyverseny 14.00 - SPÍLER 2 TV, DIGISPORT 2 (szlovák): Eibar-Celta Vigo spanyol bajnoki focimeccs 14.30 - PREMIER SPORT: Bamsley-Brentford angol másodosztályú focimeccs 14.30 - ARENA SPORT 1: Zwolle- PS V holland bajnoki focimeccs 15.00 - DIGISPORT 1 (magyar): Lecce-AS Roma Serei A focimeccs 15.00 - SPORT 2 (magyar): Lósport, Kincsem+ 15.00 - DIGISPORT 3 (magyar), NOVA SPORT 2: Strasbourg- Montpellier Ligue 1 focimeccs 15.00 - DIGISPORT 2 (magyar), DIGISPORT 3 (szlovák): Lazio- Genoa olasz bajnoki focimeccs 15.30 - DIGISPORT 1 (szlovák): Düsseldorf-Freiburg német bajnoki focimeccs 15.45 - SPORT 2 (cseh): Nitra- Kosice Tipsport Liga-hokimeccs 16.00 - M4 SPORT: Ferencváros- Kisvárda magyar bajnoki focimeccs 16.00 - SPÍLER 2 TV, DIGISPORT 2 (szlovák): Alavés- Mallorca spanyol bajnoki focimeccs 16.00 - ARENA SPORT 2: Servette-Zürich svájci bajnoki focimeccs 16.45 - ARENA SPORT 1: Feyenoord-Twente holland bajnoki focimeccs 16.50 - STV 2: Michalovce-Slovan jégkorong Tipsport Liga-mérkőzés 17.00-SPORT 1 (cseh): Szlovákia- Szerbia női kézilabda-Eb-selejtező 17.00 - CT SPORT: Kladno- Olomouc cseh bajnoki hokimeccs 17.00 - SPORT 1 (magyar): Olaszország—Magyarország női kézilabda-Eb-selejtező 17.00 - DIGISPORT 3 (magyar), NOVA SPORT 2: Nimes-St. Étienne francia bajnoki focimeccs 17.15 - DIGISPORT 2 (magyar): Fehérvár-Graz EBEL-hokimeccs 17.30 - SPÍLER 1 TV, PREMIER SPORT: Leicester City-Newcastle angol bajnoki focimeccs 18.00 - ORANGE SPORT: DACZilina labdarúgó Fortuna Liga-meccs 18.00 - DIGISPORT 1 (magyar), DIGISPORT 2 (szlovák): Cagliari- Verona olasz bajnoki focimeccs 18.00 - DIGISPORT 1 (szlovák): Köln-Hertha német bajnoki focimeccs 18.30 - SPÍLER 2 TV, DIGISPORT 3 (szlovák): Levante- Osasuna spanyol bajnoki focimeccs 19.00 - SPORT 1 (magyar, cseh): Montpellier-Veszprém férfikézilabda BL-meccs 19.00 - M4 SPORT, STV 2, ÜT SPORT: Atlétikai vb, Doha 19.00 - SPORT 2 (cseh): Buffalo- New England amerikaifoci NFL- meccs 20.45 - DIGISPORT 1 (magyar, szlovák): AC Milan-Fiorentina olasz bajnoki focimeccs 21.00 - DIGISPORT 2 (magyar), NOVA SPORT 2: Marseille- Rennes francia bajnoki focimeccs 21.00 - SPORT 1 (cseh): Rio Ave- Porto portugál bajnoki focimeccs 21.00 - SPÍLER 2 TV, DIGISPORT 2 (szlovák): Sevilla-Real Sociedad spanyol bajnoki focimeccs 22.30 - SPORT 2 (cseh): Chicago- Minnesota amerikaifoci NFL-meccs 23.00 - NOVA SPORT 1: New England—NY City foci MLS-meccs 2.15 (hétfő) - SPORT 2 (cseh): New Orleans-Dallas amerikaifoci NFL- meccs