Új Szó, 2019. szeptember (72. évfolyam, 203-227. szám)
2019-09-28 / 226. szám
8 I RÖVIDEN Véget ért az így vagy tökéletes forgatása Budapest. Véget ért Varsics Péter első mozifilmje, az így vagy tökéletes forgatása; a párkapcsolatok és az alkotás hazugságairól szóló romantikus dramedy jövőre lesz látható a mozikban. Budapesti helyszíneken forgott 34 napon át Varsics Péter filmje, melyben Béres Márta és Fekete Ernő főszereplő mellett TrokánNóra, Hais Dorottya, Lengyel Tamás, Hegedűs D. Géza, Thuróczy Szabolcs, Gáspár Tibor, Ónodi Eszter és Elek Ferenc is szerepel. Az eddig sikeres reklámfilmrendezőként ismert Varsics Péter első mozifilmjében rengeteg humorral és érzelemmel mesél egy ezoterikus sikerkönyvszerző (Béres Márta) és egy magát tehetséges szépírónak gondoló, kiégett reklámos (Fekete Ernő) hazugságokkal és önbecsapásokkal teli kapcsolatáról. A romantikus dramedy a ma Budapestjén a reklámügynökségek, könyvkiadók és a közösségi média felszínes és álnok világában játszódik. A Csurgó Csaba (Megdönteni Hajnal Tímeát, A Tanár) forgatókönyvéből készülő így PENGE Egyensúlygyakorlatok Rácz Boglárka több verseskötet után idén első alkalommal prózakötettel jelentkezett. A Végpóz nevelődési regény: a kamaszlányból felnőtté váló Eszter útkeresési, és ezzel együtt a saját (női) identitás feltérképezésére irányuló kísérletei állnak a cselekmény középpontjában. Egyszerre vagyunk tanúi egy negatív karrier-NAGY CSILLA KRITIKAI ROVATA történetnek (a tehetséges Eszter balett iránti elkötelezettsége, hivatástudata fokozatosan számolódik fel), valamint egyfajta személyiségfejlődésnek: a balettre (és a test mechanikus működésére) irányuló monomániás figyelmet fokozatosan váltja fel az érzelmi és szociális kapcsolódási pontok fellelésének és elvesztésének, majd ismételt újraépítésének a dinamizmusa. Mind a külső, mind a belső folyamatokról a női elbeszélő szemszögéből, perspektívájából értesülünk: a saját test ismerősségének és idegenségének élménye, a szexus, az anya-lány viszonyból adódó mintázatok, a bűn kettős (az áldozatra és az elkövetőre is visszaható) természete egyaránt teret kap. A regény - amely mind szerkezetében, mind cselekményvezetésében többnyire következetes és kiegyensúlyozott - voltaképp „egyensúlygyakorlatok” láncolata: nemcsak Eszter visszatérő motívumként jelentkező balettmozdulatai értelmében, hanem abból a szempontból is, hogy mind a meglévő (családi, baráti) kapcsolatok, mind pedig az elköteleződés és függősség határmezsgyéjén mozgó, új viszonyok vagy tökéletes operatőre a számos szakmai díjjal kitüntetett Nagy András (Apró mesék, Hurok, Bibliothéque Pascal) volt. (MTI) Tárlattal emlékeznek Sára Sándorra Budapest. Kamaratárlattal adózik a múlt hétvégén elhunyt Sára Sándor emlékének az Országos Széchényi Könyvtár. A nemzeti könyvtár Sára Sándor által rendezett és fényképezett filmek standfotóival, a Krónika című dokumentumfilm-sorozat részleteivel és a róla készült portréfilmmel emlékszik a kétszeres Kossuth-díjas rendező-operatőrre, a nemzet művészére - áll az intézmény közleményében. Sára Sándor a 80-as évek ma már felbecsülhetetlen forrásértékű tanúságtevőket megszólaltató dokumentumfilmes irányzatának a megteremtője. Egyéni látásmódjával hozzájárult a magyar filmművészet nemzetközi elismertetéséhez. Az Országos Széchényi Könyvtár kiállításának október 1 -jei megnyitóján Gelencsér Gábor filmesztéta méltatja az alkotó életművét. A tárlat október 11 -ig látogatható. (kult) szükségessé teszik az önazonosság meghatározását, az én és a másik elhatárolását. A személyiségbe íródó törések, a meghasonlás; a szexus variabilitása; valamint a testmüvészet/testgyakorlás önpusztításba hajló művelete kézenfekvő módon idézi A hattyúk tavát, valamint annak különböző feldolgozásait, így például a Black Swan című film egyes jeleneteit is asszociálja. Rácz Boglárka mindezeket ajelenségeket többnyire érzékenyen és pontosan viszi színre, bár időnként előfordulnak következetlen megoldások. Például az anyaotthon helyszínének „kiderítése” nyilván nem lehet annyira egyszerű, mint ahogy a könyvben szerepel, és az Annával (Eszter tanítványával/barátnőjével/szerelmével) kapcsolatos események egy része, például a kitartójának a megtámadása is kissé túlgondoltnak tűnik. A szerző első prózakötete ennek ellenére, illetve ezzel együtt figyelemre méltó. Rácz Boglárka: Végpóz. Pozsony, Kalligram, 2019, 176 oldal. Értékelés: 8/10 KULTÚRA 2019. szeptember 28. I www.ujszo.com Egyáltalán nem zavaró a kamarajelleg (Fotó: Marek Malúáek) Zenés forradalom A nyomorultak musicalt tényleg megérdemeltük már JUHÁSZ KATALIN Rögös út vezetett a múlt pénteki bemutatóig, de hosszú huzavonát is írhatnánk, hiszen a pozsonyi Nová scéna vezetése már 2014-ben bejelentette, hogy kezdik a szereplőválogatást A nyomorultakhoz. Aztán egy kiválasztott szereplő került fókuszba, akit egy másik színház már leszerződtetett egy másik musicalbe. Hogy vajon mihez kezd most Katarina Hasprová? Nos, szerencséje volt, a konkurens előadást már rég levették a műsorról, amikor A nyomorultak (Les Misérables) próbái végre elkezdődtek. A szokatlanul nagy csúszás okait folyosói beszélgetésekből tudjuk ugyan, de nincs szándékunkban kiteregetni a színház belügyeit. Lényeg a lényeg: a francia rendezőnő Broadway-minőségü előadást akart, és a próbák alatt olyan kemény volt, mint egy idegenlégiós őrmester, nem érdekelte őt, ki mekkora sztár Szlovákiában. Marie Zamorának ugyanis szívügye volt A nyomorultak, nem csak egy újabb rendezői feladat. Frissen végzett konzervatoristaként annak idején ő játszotta Cosette szerepét a párizsi bemutatón, és azt is érdemes tudni róla - bár mellékszálnak tűnik, de a művészi elkötelezettség megértése miatt fontos -, hogy hozzáment A nyomorultak librettójának szerzőjéhez, aki egyben az ötletgazda is. Alain Boublil látta az Oliver! című musicalt Londonban, és a második felvonás alatt már azon kattogott az agya, hogyan lehetne valamelyik híres francia regényből is zenés darabot csinálni. Mondjuk A nyomorultakból. A történetet mindenki ismeri, a szituációk eléggé egyértelműek, az üzenet időtálló, ráadásul a szív is összeszorul a történeten. Szólt hát zeneszerző barátjának, C laude - Michel Schönbergnek, és 1980-ban munkához láttak. A többi már történelem: ez lett minden idők legnépszerűbb, Guinness-rekorder musicalje, teljesen megérdemelten. A sok statisztát igénylő barikádjelenetek miatt mindenütt nagy színházakban mutatták be A nyomorultakat. A máig futó londoni előadás lett a levédett etalon, amelytől eltérni csak különleges engedéllyel lehet, ezért eleinte hittük is, meg nem is, hogy a nemzetközi viszonylatban parányinak számító Nová scéna megkapja a jogokat. Nos, megkapta, méghozzá úgynevezett non-replicá előadásra, azaz saját megoldásokkal, kisebb díszlettel, kevesebb szereplővel vihették színre a darabot. A jeleneteket olyan ügyesen komponálta meg Marie Zamora, hogy egyáltalán nem zavaró a kamarajelleg. A tolvajbanda az oldalsó balkonról ereszkedik le létrán, a koldusok hátulról „támadják meg” a nézőket, szemtelenül nyújtogatják feléjük a kezüket, aztán úgy kúsznak a színpadra, mint valami fekete massza. A buffószerepben tündöklő kocsmáros házaspár, Katarina Hasprová és Jaroslav Rusnák egy ponton a zenekari árokból kapaszkodnak ki. A premierközönség meglepett morajlása alapján arra következtettünk, hogy ilyesmihez itt nincsenek hozzászokva. A második felvonásban a forradalmárok csak tizenöten vannak, mégis képesek tömeg benyomását kelteni, mert nem csak úgy tessék-lássék lövöldöznek a pár asztalból álló barikád mögül, hanem mindenkinek megvan a pontos helye, mozdulatsora. Amikor a főszereplőknek jelenésük van az előtérben, a „tömeg” megmerevedik, és - láss csodát! - valóban láthatatlanná válik a nézők számára. A díszletelemeket forgószínpad nélkül is úgy mozgatják, hogy öröm nézni. Akár egy háromperces dal kedvéért is új környezetet teremtenek, hogy aztán megint egy másik perspektívából láthassuk a jelenet folytatását. Egyetlenegyszer használják a kézenfekvőnek tűnő „megúszós” módszert, a vetített házfalakat, de akkor is a vasfüggönyre vetítenek, hátul pedig márkészülakövetkezőkép. Ez az igényesség rendkívül szimpatikus, már-már megható. És a színészek hozzáállása is az. A nyomorultakban szinte minden főbb szereplő kapott saját áriát, tele van a darab igényes duettekkel, triókkal, sőt egy kvartett is nehezíti az életüket, de ebben a csapatban nem találtunk gyenge láncszemet. Tényleg mindenki száz százalékra teljesít, miközben senki nem akarja „lejátszani a színpadról” a másikat. Jók a gyerekszereplők is. A kis Gavroche-t játszó kilencéves Maros Bánást meg kell zabálni, kapott is tapsot a premieren minden egyes jelenése után. A casting egyébként Csehországban is zajlott, néhány színészt a brünni előadásból gyűjtöttek be. Ok néha birkóznak a szlovák kiejtéssel, de ez a francia rendezőnőt nyilván nem zavarta, úgyhogy minket se zavarjon. Ján Strasser szövegátköltései is döcögnek néha, talán azért, mert az eredeti tartalomból mindent fontosnak tartott, így előfordul, hogy a szótagok alig fémek a dallamba. Jean Valjean imáját viszont remekül sikerült átültetnie erre a melodikusnak igazán nem nevezhető nyelvre, megkockáztatjuk, hogy jobb lett, mint a magyar verzió Miklós Tibor tollából. És az sem véletlen, hogy nálunk (is) az operaszínpadról választottak Jean Valjeant, Tóbisz Titusz személyében, mert ez a szerep komoly énekesi kvalitásokat kíván. (Nem tartozik szorosan ide, de azért közöljük a friss hírt: Tóbisz Tituszt a kassai Otelló címszerepéért Deszka díjra jelölték.) A színészi kvalitásokról nemsis beszélve, hiszen a regényben az ő karaktere megy át a legnagyobb változáson, vele történnek a legrázósabb fordulatok. Nos, a mi Valjeanunk mindent kihoz ebből a szerepből. Amikor színpadon van, lehetetlen másra figyelni. Az utolsó jelenetben pedig még azt a nézőt is sikerült megríkatnia, aki idejét se tudja, mikor pityergett utoljára egy musicalen. Könnyen lehet, hogy máris megvan az idei szezon legjobb előadása. Ez A nyomorultak bárhol 4 világon megállná a helyét, kivéve talán pont a Broadwayt, mivel karcosabb, realistább, ha úgy tetszik, emberszagúbb, mint amiket ott látni. Információink szerint a Nová scéna hatvan előadásra vette meg a jogokat, úgyhogy siessen Pozsonyba, aki kíváncsi rá.
