Új Szó, 2019. szeptember (72. évfolyam, 203-227. szám)
2019-09-26 / 224. szám
201 PIHENŐ 2019. szeptember 26. | www.ujszo.com Horoszkóp Ko« (III. 21.-IV. 20.) ■■M Egy nagy hódító, aki azt gon- IT-—■ dolja, hogy bárkit megkaphat, s MBB képes szinte bármire, hogy elérje a célját. Bár nem mindig sikerül, de sosem adja fel! Munkája során ugyanaz a kitartás jellemzi, éppen ezért sikert sikerre halmoz. Bika (IV. 21.-V. 21.) ■pn Határozott, és szereti a rendet maga körül. Éppen ezért nagy a tekintélye kollégái között. Nemcsak betartja a rendet, pontosságot, de munkatársaival is betartatja. Figyelmes szeretteivel, akiknek apró ajándékokkal kedveskedik. Ikrák (V.22.-VI. 21.) ■■■ Könnyen ismerkedik és fejezi ki gondolatait. Nyitott könyv kör- MBfl nyezete számára. Mivel kíváncsi a természete, szeret ismerkedni, beszélgetni, így sok olyan információ jut a birtokába, amit felhasználhat karrierje építéséhez. Rák (VI. 22.-VII. 22.) ■■M Egyre gyakrabban érzi úgy, hogy I öntől függnek a világ dolgai, s igyekszik az ön körül lévő eseményeket irányítani. Mások gondját, baját nemcsak átérzi, de felelősnek érzi magát azok megoldásáért. Ne tegye! Oroszlán (VII. 23.-VIII. 23.) ■pij Munkahelyén a pontosság, a prej cizitás híve. Figyel a részletekre, MRRI s ezt nagyra értékelik főnökei is. Ami a párkapcsolatát illeti, szerencsére minden rendben van, így minden idejét karrierje építésére használhatja. Szűz (Vili. 24.-IX. 23.) hhh Maximalista, ugyanis minden K feladatot igyekszik a legjobb MM tudása szerint teljesíteni. Szeremé, ha az életében minden a megadott irányba, úton haladna, bár kívülről néha úgy látszik, mintha kisebb káosz lenne az életében. Márleg (IX. 24.-X. 23.) ■MM Többnyire nehezen hoz döntést de BMB nem azért mert nem tudja, mit is ■MB akar, hanem azért mert szeremé, ha a döntését mindenki, akire tartozik, elfogadná. Kiegyensúlyozott ember, akinek nagyon fontos a stabil párkapcsolat a család. Skorpió (X. 24.-XI. 22.) M|M Tudatában van annak, hogy milyen k£L3 nagy hatással van környezetére, IMBB és ezt néha sikerül is kihasználnia. Nem szívesen avatkozik mások magánéletébe, de most kénytelen legjobb barátnőjét felvilágosítani párja hűtlenkedéséről. Nyila« (XI. 23.-XII. 21.) ■■■ Külsőleg nem nagyon látszik, de akik ismerik, tudják, hogy egy MBB gyengéd, szeretetteljes partner s nemcsak a magánéletében, de a munkahelyén is. A mindennapokban álarcot visel, amit ha időnként leverne, akkor többre vihetnél Bak (XII. 22.-1. 20.) □ Igyekszik a maximumot teljesíteni, s mindenben a legjobb lenni. Környezete munkamániásnak tartja, mert képes feláldozni nemcsak párkapcsolatát, de barátait is a munka oltárán. Ezt a lépését fontolja meg alaposan, nehogy a végén teljesen magára maradjon! Vízöntő (1.21.-II. 19.) bhh Nehéz természeténél fogva néha RL&S szeszélyes és hangulatember, ■MM ezért nem könnyű az élet önnel. Ugyanakkor senki sem unatkozik ön mellett, mert állandóan érdeklődik az új dolgok iránt, ösztönösen cselekszik és kreatív. Halak (II. 20.-III. 20.) ■■M Nagylelkű, aki tele van szeretettel és energiával. Belülről fakadó MMI kedvességének kevesen tudnak ellenállni. Egy tökéletes életről álmodozik, de a gyakori csalódások mintha elkedvetlenítenék. Ne hagyja! Álljon fel, és kezdje újra! Kicsivel több mint egy évvel ezelőtt jelentette be Channing Tatum és Jenna Dewan, hogy válnak. A sztárpár szakítása mindenkit meglepett, hiszen nyoma sem volt annak, hogy gondok lennének közöttük. Azonban nem sokkal később már mindketten tovább is léptek: Channing a híres énekesnővel, Jessie J-jel jött össze, Jenna pedig Steve Kazee színésszel. Kapcsolatukról nem sokat beszélnek a közösségi oldalakon, noha időnként előszeretettel posztóinak közös képeket. Ám most már biztos, hogy nagyon komoly a dolog közöttük, Jenna Dewan ugyanis bejelentette, hogy első közös gyermekükkel várandós. (TASR/AP-feivétei) Mai receptünk Banános muffin csokidarabokkal Hozzávalók (12 darab): 30 dkg liszt, 12 dkg csoki, 10 dkg cukor, 10 dkg vaj, 3 banán, 2 tojás, 2 dl joghurt, 1 dl tej, 1 csomag sütőpor Elkészítés: A lisztet szitáljuk át, és vegyítsük a sütőporral. A tojásokat kevetjük ki a vajjal, a tejjel, a joghurttal és a cukorral. Adjuk hozzá a lisztes egyveleget, és dolgozzuk homogénné. Tegyük hozzá a villával alaposan összetört banánokat, végül pedig Mai időjárás Túlnyomórészt erősen felhős égbolt, keleten esőre is számíthatunk. A nappali hőmérséklet 17 és 23 fok között alakul. a csokidarabokat, majd óvatosan forgassuk össze. Kapszlikkal béleljük ki a muffinsütőt, és kanalazzuk bele a masszát. Csak háromnegyedig töltsük meg, mert sütés közben a tészta megemelkedik. Rakjuk 190 fokra előmelegített sütőbe, és süssük meg 20-25 perc alatt. Ekkor végezzünk tüpróbát, szüljünk a tésztába egy hegyes kést vagy hústűt. Ha nem ragad rá massza, ki vehetjük, ellenkező esetben süssük még néhány percig, (femina) Gondolkodó Játékszabályok: a négyzetháló függőleges és vízszintes soraiban, valamint a kilenc kijelölt mezőben egytől kilencig minden számjegynek szerepelnie kell úgy, hogy a számok ne ismétlődjenek, (ú) Nyolcirányú Keresse meg az ábrában a következő kifejezéseket, amelyek nyolc irányban rejtőznek, és húzza át betűiket, de vigyázzon, mert a dőlt betűvel szedettek derékszögben egyszer megtörnek. Ha az át nem húzott betűket felülről lefelé vízszintesen haladva összeolvassa, akkor eljut a megfejtéshez. Magyarország legkisebb falvai: ............(36 lakos) Szóvá rázs: BERAKÁS NYOMON CSEPEREDŐ PECSÉTES CSERKÉSZET REZGÉSE CSÚCSIDŐBEN SEGÍTSE ingóságos szárny KOROSZTÁLYOS TISZTÁBAN LELKÉBEN TORLASZOLÓ Előző feladványunk megfejtése: Megyer. ZSOLNA EPERJES 18 "C J TRENCSÉN 19 #C KASSA 18 °C i LOSONC 20 #C POZSONY 22 °C ÉRSEKÚJVÁR 23 °C Előrejelzés Nappali hőmérséklet ^ 23 °C W 17 °C Szélirány: Északnyugati szél, 20 km/6-s széllökésekkel. Éjszakai hőmérséklet 12 °c 6 °C Európai nagyvárosok időjárása Oslo 19 °C Helsinki 13 °C Moszkva 11 °C London 17 °C Párizs 22 °C Madrid 26 °C «•»»■ Varsó Berlin 16 °C 20 °C — „ Budapest 21 °C Róma Athén 24 °C 27 °e Csütörtök Péntek Szombat Időjárás a kiemelt üdülőhelyeken GyOgy__________S- 21 °C Rozsnyó________a»- 15 °C 25 °C .Jr 10 »C 24 »C_______Á 7 °C Mallorca__________ 24 °C Isztria____________w 22 °C Dunaszerdahely_____22 °C Szene_____________22 °C Túlnyomórészt felhős égbolt, Felhős égbolt, Ibiza________________24 °C Dubrovnik________22 °C Komárom___________22 °C Csorbató 13 °C elszórtan esővel.________ helyenként eső várható. Török Riviéra______w 25 °C Várna____________w 21 °C Ógyalla_________23 °C Párkány____________-&• 22 °C Pozsony_________z? 25 °C Pozsony_________zjr 22 °C Kréta_____________26 °C Zadar_______________~ 22 °C Léva 22 °C Nagyszombat_______21 °C Érsekújvár_______íz? 25 °C Érsekújvár_______zs 21 °C Rodosz __ 25 °C Kairó______________29 °C Nagymihály_____ir 21 °C Losonc as» 20 °C Losonc sfr 22 °C Losonc__________Zt 22 °C Ciprus_______________26 °C Malaga______________27 °C Nagyrőce________Zs 15 °C Tőketerebes_____20 °C Kassa_________________21 °C Kassa___________ZZ 20 °C Szicília______________24 °C Tunisz_______________27 °C