Új Szó, 2019. szeptember (72. évfolyam, 203-227. szám)

2019-09-04 / 205. szám

Duna, Vág, Garam és Ipoly mente 2019. szeptember 4., szerda, 11-12. oldal Várhatóan jövő májusig lesz érvényben a tizenöt tonnás súlykorlátozás, melyet a Vág-hídon vezettek be a terhelés csökkentése miatt Komáromban. Nagyon rossz állapotban van a híd szerkezete, emi­att teljes felújításra szorul. A hídon át vezet az l/63-as első osztályú út, ami Érsekújvárt összeköti Komárommal, ez az út vezet a magyarországi határátkelő felé is. A tizenöt tonnánál nehezebb gépjárműveket más utakra terelték át, emiatt például a Komárom-Keszegfalu-Gúta kerülőúton jóval sűrűbb lett a gépkocsiforgalom a nyári időszakban. (Száz Ildikó felvétele) Kalcium-nitrát gyártását tervezi a Duslo vegyi gyár SZÁZ ILDIKÓ Bővítené eddigi termelését, illetve kínálatát a vágsellyei térség legnagyobb, mintegy 2200 embert foglalkoztató munkáltatója, a Duslo vegyi gyár. Az új, mintegy 30 millió eu­­rós beruházással további negyvennégy munkahelyet létesítene a cég a mészkalci­um, más néven kalcium-nitrát gyártásával. Az új gyártási részleggel kapcsolatos környezeti hatás­­tanulmányban (ÉIA) az áll, hogy a mészkalcium iránt az utóbbi időben egyre nagyobb a kereslet a nitrogéntartalmú műtrágyák piacán. A kalcium­nitrát tökéletesen vízoldódó műtrágya, mely a növények számára azonnal felvehető kalcium- és nitrogénpótlást nyújt. Évente 144 540 tonnát gyártanának a granulátumból. A környezeti hatástanul­mányban leírtak alapján újabb munkahelyeket hoznának lét­re a cégben, vezető pozícióra keresnek embereket, továbbá vegyész-operátori munkára, A fejlesztés a magas energiaárak, a különféle szociális csomagok, valamint a minimálbér emelése miatt veszélybekerülhet. valamint a granulátumok cso­magolására vesznek majd fel dolgozókat. A Duslo vegyi gyár ilyen módon is szeretné megtartani eddigi versenyké­pességét a műtrágyapiacon. 2021 márciusában kezdenék meg az új részleg építését. A gyártást a huszonkettes blokkban, egy már létező an­organikus, műtrágyagyártó részlegen indítanák be. Az aktuális, júliusban köz­zétett környezeti hatástanul­mánnyal szemben azonban a Duslo vezetése azt nyilatkozta a napokban a sajtónak, hogy a magas energiaárak, a különfé­le szociális csomagok, vala­mint a minimálbér emelése miatt a cég versenyképessége érdekében tervezett fejlesztési beruházásokat jelenleg nem tudná megvalósítani. A Duslo vegyi gyár (A szerzó felvétele) PÁLYÁZ A T FŐKÖNYVELŐI POZÍCIÓ BETÖLTÉSÉRE ■" aGútai Városi HivatoT''^' . jpénzügyi osztályán Gúta Város, 946 03 Guta, Templom tér 1., pályázatot hirdet városi főkönyvelői pozíció betöltésére a Gútai Városi Hivatal pénzügyi osztályán Munkavégzés helye: • Gúta Város - Gútai Városi Hivatal, Templom tér 1, 946 03 Gúta Munkatöltet: • Számvitel - könyvelés, költségvetés, finanszírozás Iskolai végzettségre és egyéb szakmai ismeretekre vonatkozó követelmények: • min. I. fokú főiskolai végzettség (közigazgatási, közgazdasági szakirány, legelőnyösebb a könyvelés irányzata) • min. 5 éves szakmai gyakorlat a kettős könyvelés területén önálló könyvelőként (előnyben részesül a közszféra területén szerzett könyvelői tapasztalat) • Feddhetetlenség • Jó kommunikációs készség, önállóság, megbízhatóság, precizitás, • Számítógépes ismeretek felhasználói szinten - WORLD, EXCEL, OUTLOOK, stb. • Szlovák és magyar nyelv aktív ismerete Szükséges okmányok és anyagok jegyzéke: • Pályázati részvételi kérelem • Önéletrajz • Végzettséget igazoló okmány másolata, szakirányú tanfolyamok, kurzusok elvégzését igazoló okmányok • Beleegyezés személyes adatok feldolgozásába a T.t. 122/2013 sz., a személyes adatok védelméről szóló törvénye értelmében • Egy hónapnál nem régebbi erkölcsi bizonyítvány Munkaviszony: • Főállás Kínált munkabér: • 1200,- €-tól A győztes megítélésének kritériumai: • Az adott szakterületen szerzett ismeretek, tapasztalatok Munkába lépés: • Azonnal vagy megegyezéssel A kérelmet és a további dokumentumokat telefonszámmal és e-mail-címmel együtt kérjük „Vyberové konanie - hlavny úctovnik mesta - neotváraf megjelöléssel ellátott lezárt borítékban eljuttatni legkésőbb 2019. szeptember 18-ig az alábbi postacímre: Mesto Kolárovo, Kostolné nám. 1,946 03 Kolárovo Gúta Város fenntartja a jogát arra, hogy a pályázók közül nem választ győztest. DP190538

Next

/
Oldalképek
Tartalom