Új Szó, 2019. szeptember (72. évfolyam, 203-227. szám)

2019-09-25 / 223. szám

www.ujszo.com | 2019. szeptember 25. CSALLÓKÖZ ÉS MÁTYUSFÖLD 111 Bírósági per várhat Nagymegyerre Mészáros Lajos, Varga Aranka ügyvédje azt mondta, hiába próbáltak egyez­tetni, csak a peres eljárás maradt (A szerző felvétele) Berobbanlak, mint egy rakéta BARTALOS ÉVA Megválasztották, de május óta nem nevezték ki a lakáskezelő vállalat vezetőjét. IMAGYMEGYER Öt hónappal a megválasztás után sem nevezték ki a lakáskezelő vál­lalat élére az áprilisban megválasz­tott Varga Arankát. Nem tudni, meddig lesz ideiglenes ügyvezető a cég élén, Vargáék pert indítanának. Nagy megy eren az új képviselő­­testület Holényi Gergő polgármester beiktatása után felszólította a város első emberét, hirdessen pályázatot a városi cégek Vezetőinek kiválasztá­sára. Pongrácz Kálmán önkormány­zati képviselő korábbi beszámolója szerint huszonegyen jelentkeztek a meghirdetett pozíciókra, meghall­gatásuk és kinevezésük azonban nem a testület határozatai alapján folyt le. Egy különálló bizottság hallgatta meg a jelölteket, akikről végül a képviselők döntöttek. Az ülésről ké­szült jegyzőkönyv szerint a polgár­­mester nem értett egyet a kiválasz­tottjelöltekkel, de tiszteletben tartja a testület döntését. A lakáskezelő ólén nincs változás A lakáskezelő vállalat élén a hatá­rozat ellenére nem történt változás, Varga Arankának hiába szavazott bi­zalmat tizenkét városatya, azóta sem nevezték ki a vállalat élére. A képviselő-testület múlt heti ülésén Mészáros Lajos, Varga Aranka jogi képviselője számolt be az önkor­mányzatnak a polgármesterrel foly­tatott egyeztetésekről, valamint az el­múlt hónapok eseményeiről. Rámu­tatott, hogy a polgármester háromból két ügyvezetőt kinevezett, az ügyfe­lét viszont nem hajlandó, holott ő nyerte meg a pályázatot, és jelölését a képviselő-testület is támogatta. „Az egyetlen ok egy írásos jogi elemzés szeptember 1-ről, amely nem tartal­maz olyan megvédhető vagy egyér­telmű racionális okokat, amiért ne történhetne változás az ügyvezetői poszton” - folytatta Mészáros Lajos, és hozzátette, nem a polgármester, hanem a város a cég tulajdonosa, a városnak egyfajta mechanizmusként kellene működnie ebben az ügyben. Az ügyvéd a város részéről önké­nyes, az ügyfele szempontjából diszkriminatív lépésként jellemezte a helyzetet, és közölte, ha kell, peres úton érvényesítik kliense jogigényét. Vezető beosztás 5000 eurós büntetéssel Holényi még június végén azzal magyarázta a helyzetet, hogy Varga Aranka nem írta alá a megbízatási szerződést. A polgármester azt mondta, hogy a másik két vállalat ügyvezetőjével ugyanilyen szerző­dést kötöttek. Varga Aranka azon­ban cáfolta ezt, a szerződés szerinte nem volt összhangban a polgári tör­vénykönyvvel, olyan elemeket tar­talmaz, amelyek ellehetetlenítik az ügyvezetői feladatok megfelelő el­látását, valamint 5000 ezer eurós büntetéseket is kilátásba helyez. A másik két vállalat ügyvezetője azt mondta, az ő megbízatásukban nin­csenek ilyen tételek. Mirs elég két hónap? Holényi Gergő polgármester nem vett részt az ülésen. E-mailben fel­tett kérdéseinkre lapzártáig nem vá­laszolt, így az sem derült ki, mikor hajlandó kinevezni a testület által megválasztott ügyvezető igazgatót, illetve Varga Aranka a másik két ügyvezetővel ellentétben miért nem kapta meg eddig a megbízását. Az ülésen azonban részt vett a lakáske­zelő ideiglenes ügyvezetője, Gulyás Éva. A képviselők felvetették, miért nem mond le a funkcióról, ezzel utat nyitva az új vezető előtt. Gulyás azonban nem részletezte az indok­lást. „Nem az én döntésem, hogy a polgármester úr nem nevezi ki a höl­gyet. Ez a polgármester kompeten­ciája” - magyarázta Gulyás Éva. Az ideiglenes ügyvezető leszögezte, hogy neki is kellemetlen a helyzet, mert állandó támadásoknak van ki­téve. „De ezzel teszem a legkisebb rosszat” - folytatta Gulyás, aki ma­radását azzal magyarázta, hogy nem működhet ügyvezető nélkül a cég. Van-e ügyvezető? Mészáros Lajos felhívta a figyel­met az ügyvezetői funkcióval kap­csolatos aggályokra, amelyek az au­gusztusi indítványuk jelentős részét képezték. Holényi még a június végi ülésen közölte, hogy a hónap végéig Gulyást bízta meg a cég vezetésével, a júliusi jegyzőkönyv szerint később meghosszabbította a megbízatást. Nagy Károly önkormányzati képvi­selő felhívta a figyelmet arra, hogy a testület erről nem szavazott. Nincs más út Mészáros Lajos leszögezte, hogy háromszor próbáltak tárgyalni a polgármesterrel. „Minden megpró­báltunk, de csak a peres eljárás ma­radt” - fogalmazott az ügyvéd. Var­ga Arankát május 1-től kellett volna kinevezni, mivel ez nem történt meg, öthavi jutalmától esett el a megvá­lasztott vezető. Pongrácz Kálmán képviselő kérdésére, amely szerint a képviselő-testületnek van-e valami­lyen eszköze a helyzet megoldására, Mészáros azt felelte, nincs. MAROSI BIANKA rm-TT'j'Tni Alsószeliben mutatkozott be a Rock-et zenekar a Határon átívelő fesztiválon. A galántai Kodály Zol­tán Gimnázium diákjai a Jézus Krisztus Szupersztár előadására álltak össze, a májusi bemutató után kérték fel őket a mostani fellépésre. A hattagú zenekar a Tsízió Di­ákszínpadban alakult. „Jelentkez­tek a diákszínpadba, fölmértük, ki miben ügyes, és kiderült, nagyon sok jó zenész van” - mondta Öllé Krisztina, a csoport vezetője. A Tsízió májusban mutatta be a Jézus Krisztus Szupersztárt az alsószeli kultúrházban. A falu polgármeste­re, Kovács Lajos az előadást látva felkérte Pleva Tamás hangmérnö­köt, aki szintén a galántai gimnázi­um diákja volt, szervezze meg, hogy a diákszínpad zenészei fel­lépjenek a szeptemberi fesztiválon. Pleva Tamás elárulta, először Duba András szólógitárosnak és Morvay Csaba dobosnak tolmácsolta a pol­gármester felkérését, mert tudta, ők nem mondanak nemet, és a nyári szünetben megalakult a zenekar. A banda további tagja Csizmár Me­linda, aki basszusgitáron, Klemász Petra szintetizátoron játszik és a két énekes, Molnár Zsófia és Molnár Lóránt. A Rock-et nevet úgy alkot­ták meg, hogy mivel a társaság minden tagja leginkább a rockzenét kedveli, szerették volna, ha a rock szó benne van a névben. Végül Öl­lé tanárnő mondta ki először a Rock-et nevet, ami az angol raké­tára utal, azt jelképezi, hogy úgy tűnt fel a zenekar, mint egy rakéta. A műfaj szeretetét tükrözi a reper­toár is, melyben az LGT, az Edda, a Tankcsapda, a Queen, az AC/DC, Prince híres számai szerepelnek. „Híres magyar és angol számokat játszunk, amiket szinte mindenki ismer, a saját kedvenceinkből pró­báltuk összeválogatni a listát” - mondta Csizmár Melinda.„A csa­pat nagy része rocker, nem volt ne­héz kiválasztani a műfajt, az alap rockdalokat kezdtük játszani” - egészítette ki Molnár Zsófia. „A nyári szünetben hetente egyszer tartottunk 3-4 órás próbát” - árulta el Duba András. Pleva Tamás, a Rock-et mindenese, menedzsere, hangmérnöke abban próbálta a ze­nekart segíteni, hogy részt vett a ze­neszámok kiválasztásában, a sor­rend összeállításában. „Tapaszta­lataim révén tudok visszajelzést adni. Hangszeren nem játszom, de nagyon sok rendezvényen részt vettem mint hangosító” - fogalma­zott a Határon átívelő fesztivál és általában az alsószeli rendezvé­nyek mindenkori hangtechnikusa. A szombati előadáson az álló vas­taps és a ráadást kikövetelő kö­zönség a bizonyítéka, hogy a Rock­­et tagjai valamit nagyon jól csi­nálnak. Óriási sikert arattak a Határon átívelő fesztiválon (A szerző felvétele) Főszerkesztő váltás a dunaszerdahelyi városi lap élén BARTALOS ÉVA A Dunaszerdahelyi Hírnök tavaly hetvenhatodik volt a Transparency International helyi lapokat vizsgáló rangsorában. DUNASZERDAHELY Jövő év elejétől megújul a duna­szerdahelyi önkormányzat lapja, a Dunaszerdahelyi Hírnök. Nyáron változás történt a városi médiát ke­zelő Perfects társaság élén, a helyi lap korábbi főszerkesztője vette át a vállalat vezetését. Augusztus 1-től Rajkovics Péter, a Dunaszerdahelyi Hírnök és a vá­Megszűnt a névtelenség a Duna­szerdahelyi Hírnökben {Bartalos Éva felvétele) rosi hírportál volt főszerkesztője a Perfects Rt. igazgatója lett. Az új­ság és az önkormányzati hírportál főszerkesztője Nagy Attila korábbi szerkesztő lett. A vállalat közölte, hogy tavaly óta 37,8 százalékkal nőtt a felhaszná­lók száma és 28,7 százalékkal töb­ben kattintottak rá a város hírpor­táljára. Nemcsak dunaszerdahelyi lako­sok, hanem a szélesebb régióban élők és külföldiek is tájékozódnak a portálról. A Transpemcy International ön­­kormányzati lapok hasznosságát felmérő kampányában tavaly 35,88 százalékot kapott a Dunaszerdahe­lyi Hírnök. A korábbi helyezéshez képest öt helyet javítva hetvenha­todik volt a nyolcvanhat kiadványt rangsoroló listán. Nagy Attila, az újság új főszerkesztője lapunknak elmondta, hogy a szervezet kifogá­solta az újságban megjelenő cikkek anonimitását, ezen folyamatosan változtatnak. „Nem szerepelt az írások alatt a szerzők neve, ez megváltozik, már most folyamatosan feltüntetjük az írások szerzőit. Megpróbálunk kü­lönböző társadalmi és városi intéz­ményeket, civil szervezeteket megszólítani, hogy minél jobban tájékoztathassunk róluk, és megfe­lelő kommunikációt kezdemé­nyezzünk” - folytatta Nagy Attila. A főszerkesztőtől megtudtuk, hogy továbbra is ingyenes marad a kiad­vány. Az új vezetés átrajzolná az egyes sajtótermékek arculatát. Jövő héten egy online kérdőíves felmérést kezdenek, és a lokálpatriotizmust elősegítő termékkampányt indíta­nak. „A Dunaszerdahelyi vagyok fel­iratú póló a kampány első eleme, amellyel szeretnék erősíteni a du­­naszerdahelyiek kötődését a város­hoz. Nem állítom, hogy ez a leg­fontosabb, legjelentősebb lépés ahhoz, hogy a lakosok szeressék a várost, de legyenek büszkék arra, hogy kötődnek a városhoz” - kö­zölte A. Szabó László alpolgár­mester.

Next

/
Oldalképek
Tartalom