Új Szó, 2019. szeptember (72. évfolyam, 203-227. szám)
2019-09-18 / 217. szám
Duna, Vág, Garam és Ipoly mente 2019. szeptember 18., szerda, 13-15. oldal Szeptember 13-án zajlott a komáromi Selye János Egyetem 15 éves jubileumának ünnepsége, amely egyben a 2019/2020-as akadémiai év nyitója is volt. A 2004-ben alapított felsőoktatási intézménynek három kara (Gazdaságtudományi, Tanárképző, valamint a Református Teológiai Kar) van. Ez az egyetlen önálló jogalanyisággal rendelkező, a nemzeti kisebbség nyelvén oktató felsőoktatási közintézmény Szlovákiában. Fennállása alatt eddig összesen 8194 diplomát adott át a tanulmányokat sikeresen befejező hallgatóinak, ebből 4743 hallgató alapképzésben, 3147 mesterképzésben, 67 doktori képzésben, 237-en pedig rigorózus eljárás során szereztek egyetemi oklevelet. A jelenlegi tanévben 1780 hallgatója van. (Vatasem Péter felvétele) Buszmegállókat, lámpaoszlopokat újítottak fel Párkányban BUCHLOVICS PÉTER A város július ós augusztus folyamán felújította a Smetana és a Jesensky utcában található buszmegállókat, ós kicserélte az Ady utca balesetveszélyes lámpaoszlopait is. Tjaaiffia A Párkányi városi hivatal július és augusztus folyamán a Jesensky és a Smetana utcában új buszmegállókat épített, a Smetana utcában pedig a buszváró beton alapzatát is felújították. Az új buszmegállókat több mint ötezer euróból létesítették, a pénzt a városi költségvetésből különítették el - tudtuk meg Marián Mácaitól, a városháza közlekedési osztályának vezetőjétől. Az új tanév kezdetére Párkány az Ady utcai közvilágítás lámpaoszlopait is kicserélte. Erre azért volt szükség, mert egy tavalyi műszaki vizsgálat szerint az oszlopok többsége már elrozsdásodott, elvékonyodott, ezért a lámpák balesetveszélyesekké váltak. Az Ady utca viszont az iskolák és a tanulók szempontjából is az egyik legzsúfoltabb, legforgalmasabb szakasznak számít Párkányban. A városháza összesen 19 oszlopot cserélt ki, a képviselő-testület 30 ezer eurót hagyott jóvá felújításra. „Mindenképp javítani szeretnénk a tömegközlekedést, és ezért anyagi lehetőségeinkhez képest minden évben fel szeretnénk újítani megállókat, buszvárókat, idén nyáron ezt a két buszmegállót sikerült. Fokozatosan mindenütt korszerűsítjük ezeket az építményeket. Az Ady utcában pedig létfontosságú volt a lámpaoszlopok cseréje, mert azok a tartóoszlopok, amelyek öt évvel ezelőtt műszakilag és statikailag még rendben voltak, mára teljesen elrozsdásodtak, ezeket el kellett távolítani” - mondta el lapunknak Eugen Szabó, Párkány polgármestere. Az Ady utcában nemcsak a lámpaoszlopokat cserélték ki, hanem ahol a terepviszonyok engedték, azokon a szakaszokon a közvilágítás vezetékeit is a földbe helyezték. Az Ady utcában kicserélték a balesetveszélyes tartóoszlopokat (A szerző felvétele) Tel.: 0905 577 222,0905 598 924 www.stresnekrytiny.sk cserepekéin, klasszikus) | trapézlemezek ereszcsatornák I tetőszerkezetek purhab-panelek I szerelt csarnokok I házak íiM i'I'MÜIEÍ AKCIÓ! Akár 50% kedvezmény! TETŐKET szerelünk • tHejáenea, iáHÍatuHÚ *7“ DP 190561 SZEPTEMBER 2 a., a 5.00, RÉV MAGYAR HÁZ, PEVNOSTNY RÁD 142, KOMÁROM, SK I ISI FT: +421 905 427 744, www.rev.slc tr__________________________jr__________________________HORSA BORCSI RAJZA DP 190560