Új Szó, 2019. szeptember (72. évfolyam, 203-227. szám)

2019-09-16 / 215. szám

Korai szívbetegség fenyegeti a túlsúlyos gyerekeket 10. oldal * A mellrák a nők leg­gyakoribb dagana­tos betegsége. A statisztikai adatok szerint csak az el­múlt évben 2 827 új esetet diag­nosztizáltak a nőgyógyászati ren­delőkben. Évente átlagosan 1000 nő hal bele ebbe a betegségbe. A korral nő a veszély „Több tanulmány igazolta, hogy az újonnan diagnosztizált mellrá­kos esetek száma állandóan emel­kedik. A betegség kockázata a korral nő, de különösen az 50. életév körül, utána pedig folya­matosan emelkedik. Minden nyolcadik nő megbetegszik” - is­mertette a kedvezőtlen adatokat dr. Alena Kállayová, a pozsonyi Szent Erzsébet Onkológiai Inté­zet radiológusa, aki évek óta mammográfiai kivizsgálást végez. A mammográfiai kivizsgálás a megelőzés rendkívül fontos mód­szere. Bár a daganatos betegség kialakulását^ nem tudja megaka­dályozni, de már korai stádium­ban ki tudja mutatni. Az orvosok szerint akár 3-5 évbe is telhet, míg a csomó önvizsgálatkor kita­­pinthatóvá válik. Ennek ellenére az önvizsgálat fontos kiegészítő módszer, mert felhívhatja a fi­gyelmet azokra a gyorsan növek­vő daganatokra, amelyek két mammográfiai kivizsgálás között alakulnak ki. A mellrák kezdeti stádiu­mafelismerésének legha­tásosabb módja a mam­mográfiai kivizsgálás. Amikor még nincs áttét Bár a 40-69 éves nőknek két­évenként joguk van mammográ­fiai szűrővizsgálatra, a legna­gyobb egészségbiztosító adatai szerint tavaly a 40-50 éveseknek mindössze 10 százaléka, az 51- 60 éveseknek pedig alig több mint 8 százaléka vesz részt rajta. ,A mammográfiai szűrővizsgálat, amit a mellrákra utaló jelek nél­kül végeznek el, ki tudja mutatni a néhány milliméteres gócokat is, például a borsó nagyságút, ami valószínűleg áttétet még nem okozott. A mellrák kezdeti stádi­uma felismerésének leghatáso­sabb módja ez. Ilyenkor még nincs áttét” - jegyezte meg And­rea Kalavská egészségügyi mi­niszter. A szűrőprogram fő célja 2019. szeptember 16., hétfő, 26. évfolyam, 36. szám Indul az országos mellrákszűrés Arról már többször tájékoztattuk olvasóinkat, hogy a 2019-es év a betegségmegelőzés éve. Ennek keretében indul ezekben a napokban a második országos szűrőprogram. Az első a végbél- és vastagbélszűrés volt, a második pedig a mellrákszűrés. Az egészség­­biztosítók szeptemberben kezdik kiküldeni a „meghívót” a 50-69 éves nőknek mam­mográfiai kivizsgálásra. Ez év végére 30 munkahely Mindhárom egészségbiztosító az említett korcsoportból véletlen­szerűen választja ki a nőket. Arra ösztönzi őket, hogy Szlovákia 10 ellenőrzött, minden kritériumnak megfelelő speciális mammográfiai központjában kérjenek időpon­tot. Bár országszerte körülbelül 100 mammográf van, ám nem mindegyik jó minőségű és meg­bízható. Az ellenőrzött mammo­gráfiai központokban évente leg­alább 3 ezer kivizsgálást végeznek, de ezenkívül még a következő műveleteket is el tudják végezni: mammográfia, duktográfia (a vizsgálat célja, hogy láthatóvá te­gye a mammográfiás képeken nem látható, tejutakon belüli, ál­talában vérzést vagy váladékozást okozó apró szövetnövedékeket), a mellek ultraszonográfiája, célirá­nyos beavatkozás ultraszonográfiai ellenőrzéssel, valamint konzultá­ció a mammográfiai szűrőprog­ram résztvevőjével. Ha a lelet po­zitív, a mellvizsgálatot végző mun­kahely biztosítani tudja a beteg kezelését is. A nőtől függ, hogy melyik munkahelyet részesíti előnyben. „Jelenleg 10 ellenőrzött munkahely van Szlovákiában. Számuk fokozatosan emelkedni fog. Várhatóan az év végéig eléri a 25-30-at” - mondta a miniszter asszony. (kovács) olyan stádiumban felfedezni a mellrákot, amikor még nagyon jól kezelhető, illetve teljesen gyó­gyítható. „Hat nő közül ötnél a mellrák úgynevezett invazív for­máját diagnosztizálják. A beteg­ségnek erre a típusára áttétek ki­alakulása jellemző. A nyirokcsa­tornákon keresztül terjed, vagy megtámadja a környező szövete­ket, szerveket, ahol további gó­cok alakulnak ki” - tette hozzá dr. Alena Kállayová. A korai di­agnózis ennek a folyamatnak vet gátat. Ha a szűrésen az 50-69 éves nők 70-75 százaléka részt venne, a mellrák okozta halál 30-35 százalékkal csökkenne. A meghívó postán érkezik * 2 Az Általános Egészségbiztosító 2 100, a Dővera 1500, az Union pedig 550 nőt szólít fel írásban arra, hogy vegyenek részt a mell­rákszűrésen. Ä minisztérium kéri a nőket, hogy a biztosítótól érke­zett levelet ne dobják a szemétko­sárba, hanem kérjenek időpontot a kivizsgálásra. ,A szűrőprogram minden 50-69 éves szlovákiai nőnek kétévente szavatolja az in­gyenes mellvizsgálatot. Ennek köszönhetően évente fokozato­san 500 000 nőt lehet majd ki­vizsgálni, garantáltan magas szín­vonalú mammográfiai munkahe­lyen” - tette hozzá Stanislav Spánik onkológus, államtitkár. » Ajánlott mammográfiai munkahelyek 2019 szeptemberében • Rádiologická klinika OÚSA, Heydukova 10, Bratislava • Preventívne centrum OÚSA, Heydukova 10, Bratislava • Fakultná nemocnica Tmava, A. Zamova 11, Tmava • MRI, s. r. o., Starohájska 2, Tmava • JESSENIUS diagnostické centrum, a. s., Spitálska 6, Nitra • Sv. Vincent - rádiológia, s.r.o., Hviezdoslavova 3, Prievidza • Rádiologická klinika, s. r. o., K dolnej staniri 18, Trencín • Nemocnica Poprad, a. s., Banícka 803/28, Poprad • Lubovnianska nemocnica, n. o., Obrancov mieru 3, Stará Lubovna • Nemocnicná a. s., Duklianskych hrdinov 34, Malacky

Next

/
Oldalképek
Tartalom