Új Szó, 2019. szeptember (72. évfolyam, 203-227. szám)

2019-09-12 / 212. szám

A világ legnépszerűbb városai 12. oldal 2019. szeptember 12., csütörtök, 12. évfolyam, 30. szám A Horvátországba látogatók a legtöbb vendégéjszakát hagyományosan Isztriában töltötték el, utána Split-Dalmácia megye, a Kvarner-öböl, Zára megye és Dubrovnik-Neretva megye következik a listán (Fotó: Shutterstock) 5 százalékkal nőtt a turisták száma Horvátországban első nyolc hónapban 5 százalék­kal nőtt a turisták és 2 százalékkal a vendégéjszakák száma Horvátországban a tavalyi év ugyanezen időszakához képest - írta a Poslovni Dnevnik című gaz­dasági napilap kedden a turisztikai minisztérium adataira hivatkozva. A horvát turisztikai minisztérium által indított eVisitor rendszer ada­tai alapján augusztus végéig 16,7 millió belföldi és külföldi vendég összesen79,l millió vendégéjsza­kát töltött el az országban, ami 800 ezer turistával és 1,6 millió vendégéjszakával több, mint tavaly ugyanebben az időszakban. Gari Cappelli turisztikai miniszter a sajtónak úgy nyilatkozott: a turisták számának növekedése mellett különösen jó hír Horvátor­szág számára, hogy a turizmusból származó bevételek is bővültek, és elérték a 20,6 milliárd kunát (2,8 milliárd euró), ami 1,6 milliárd kunával (216 millió euró) több a tavalyi év ugyanezen időszakához képest. A Horvátországba látogatók a legtöbb vendégéjszakát hagyo­mányosan Isztriában töltötték el, utána Split-Dalmácia megye, a Kvarner-öböl, Zára megye és Dubrovnik-Neretva megye követ­kezik a listán. A legtöbb vendégéjszakát a németek (17 millió) töltötték el, őket a szlovénok (9,5 millió) és az osztrákok (6,3 millió) követték. A top tíz országban - ahonnét a leg­többen látogattak Horvátországba - vannak továbbá (sorrendben) a lengyelek, az olaszok, a csehek, a britek, a magyarok, a szlovákok és a hollandok. Közülük csak a lengyelek és a csehek töltöttek 4, illetve 3,4 százalékkal kevesebb vendégéjszakát Horvátországban, mint tavaly az első 8 hónapban, a többi országból nőtt a turisták száma. (MTI) 7 trükk, ha jobb szobát szeretnénk a hotelben Az utazásaink során a legtöbben hotelekben szállunk meg, ám egy jó nyaraláson, városláto­gatás, tengerparti üdülés során nem mindegy, milyen minőségű a szoba, hiszen, ha az rossz, szakadt, akkor az nagyon kellemetlenné teszi az utazást, ellenben, ha jó, vagy még luxusmi­nőség vár a szállodai szobában, akkor az még egy szinttel növeli az utazás élményét. Most - utazási tapasztalataink alapján - 7 trükköt árulunk el, hogy jobb szobát kapjon. Talán kevesen tud­ják, hogy a legtöbb hotelben - akár kategórián belül is - több fajta szoba létezik, sok olyan van, amelyre rá­fér a felújítás, de vannak felújított, modern szobák is. így nem mind­­egy, hogy melyikhez ad kártyát a recepciós. Ami a legfontosabb, ma már a szál­lodáknak rendkívül fontos, hogy a vendégek elégedettek legyenek, hi­szen tudják, hogy ha rossz szájízzel távozunk, akkor annak hamarosan nyoma lesz az internetes értékelő oldalakon, és ez elriaszthatja a még csak foglalni tervező vendéget. Ép­pen ezért általában mindent meg­tesznek, hogy jól érezzük magun­kat, sokszor egy csillaggal magasabb szolgáltatást, vendégélményt kínál­va. Nekünk pedig foglalás előtt nem szabad megfeledkezni arról, hogy ellenőrizzük, mit írnak a vá­lasztott hotelről azok az utasok, akik már jártak ott - a Tripadvisor oldalon nemcsak értékelések, de képek is vannak, így azonnak ki­derül, ha rossz a szolgáltatás, lepuk­kantak a szobák és barátságtalan a személyzet. Most hét olyan tippet osztunk meg olvasóinkkal, amely segít abban, hogy jobb minőségű szobát kapjunk a hotelben. Nem mindegyik működik mindenhol, így fel kell mérni, melyiket hasz­náljuk ahhoz, hogy a lehető legjobb szobát kapjuk. 1 Legyünk kedvesek! ■Az egyik legfontosabb, hogy amikor a recepcióssal intézzük a bejelentkezést, akkor mindig figyel­jünk, mosolyogjunk rá, legyünk kedvesek. Ha ő adja a szobát, ak­kor biztosan igyekszik az elérhető legjobbat kiadni, ha viszont már előre ki van osztva a szobaszám, akkor egy esetleges reklamációnál biztosan megtérül a kedvességünk, barátságosságunk. mindent megtesz, hogy jó szobát kapjunk, lehet, eggyel magasabb kategóriájút is. 4 Legyünk törzsvendégek! ■ Ha gyakran utazunk, ak­kor érdemes kiválasztani egy szál­lodaláncot, és annak hoteljeiben megszállni, és csadakozni a lánc törzsvendégprogramjába (a kisebb láncoknak, vagy a hoteleknek is van ilyen programjuk). A láncok előnye, hogy a világ legtöbb orszá­gában vannak hoteljeik, minden­féle árkategóriában, így minden­hol találunk megfelelő szállást. Ha 2 Ellenőrizzük a szobát! ■ Amint belépünk a szobába, még a kipakolás előtt ellenőrizzük a szobát, hogy minden megfelel-e, tiszta-e, megfelelő-e a kilátás (nyil­ván ha városra nézőt foglalunk, ak­kor nem várhatjuk el, hogy a ten­gerpartra néző szobát kapjunk). Ha valami nem stimmel, és szeretnénk szobát cserélni, akkor azt azonnal jelezzük a recepción - ilyenkor álta­lában segíteni, cserélni szoktak, ha van szabad hely. 3Baksis, azaz borravaló ■ Ez a módszer nem minden­hol működik, elsősorban az ázsiai, arab országokban érdemes próbál­kozni vele. A lényege, hogy egy kis borravalót adunk a recepciósnak (bejelentkezéskor az údevélbe he­lyezve), aki ezt követően biztosan (Fotók: Shutterstock) nak, ha speciális igényeink vannak, hiszen a hotelek szeretik az elége­dett vendégeket, és ha jelezzük, ak­kor biztosan teljesíteni fogják. Ilyen lehet, ha modern szobát szeret­nénk, ha magas emeleti szobában szereménk megszállni, esedeg, ha a kilátásban van valamilyen prefe­renciánk. Ha gyakori vendégek va­gyunk az adott szállodaláncnál, azt is megemlíthetjük, miért választjuk mindig ezt a láncot, a menedzserek szeretik a dicsérő szavakat. Fontos azonban, hogy ne legyünk pofátla­nok, azaz ha alapszobát foglalunk, akkor ne kérjünk tengerre néző kilátást... 7 írjunk értékelést! ■ Ha hazaértünk az utazásból, mindig írjunk értékelést az interne­ten — ezt már a szállodának írt levél­ben is belinkelhetjük, miket írtunk korábban. Ezzel az utastársainknak is segítünk a választásban, másrészt a gyakran értékelést író vendégekre különösen odafigyelnek a hotelek­ben, hiszen semmit sem szeremének jobban, mint az elégedett vendég pozitív értékelését olvasni az inter­netes fórumokon. Szabó Laci A törzsvendégeknek nagyobb figyelem jár gyakrabban szállunk meg a láncok egyik hoteljében, akkor gyorsan elérjük a magasabb, ezüst, arany vagy platina szintet, ezekhez pe­dig automatikusan jobb szobák, kiemelt figyelem, és egyéb ajándék (gyümölcstál, sütemények a szo­bában, akár egész napos ingyenes étel- és italfogyasztás a hotel ki­emelt vendégek számára fenntar­tott lounge-csában) is jár. 5 Használjunk arany/ ■ platina hitelkártyád Ez a módszer korábban nagyon jól működött, most azonban már nem annyira tuti tipp: á lényege, hogy a legmagasabb szintű bankkártyán­kat, hitelkártyánkat - arany vagy platina - adjuk a recepciósnak a bejelentkezéskor (akkor is, ha a szo­ba már ki van fizetve, hiszen úgyis kérnek majd ilyet garanciaként). Ha ezt látják, akkor sokszor jobb szobát adnak - igaz, ez a módszer tnég pár évvel ezelőtt gyakrabban működött, mint manapság, de ér­demes kipróbálni. 6 Érkezés előtt írjunk ■ a szállodának! A foglalás után írjunk a szállodá­

Next

/
Oldalképek
Tartalom