Új Szó, 2019. szeptember (72. évfolyam, 203-227. szám)
2019-09-11 / 211. szám
www.ujszo.com | 2019. szeptember 11. DUNA, VÁG, GARAM ÉS IPOLY MENTE 113 KOMAROM Augusztus utolsó hetében öt darab kerékpáros szervizpontot helyezett ki a komáromi önkormányzat a város különböző részein. A fejlesztéssel mind a helyi, mind a környéken áthaladó külföldi bringásoknak is kedvezni szeretnének. Kisebb javításokra, de akár még alapszintű karbantartásra is alkalmasak a komáromi kerékpáros szervizpontok. Egyebek mellett Megújult iskolakonyhák VATAŐClN PÉTER Átadják a Kürtöt és Szőgyént összekötő tanösvényt Kilökődtek a földbe süllyesztett konténerek Közel egymillió eurót fordított az önkormányzat az alapiskolák konyháinak felújítására, melyek naponta 3500 adag ebéd elkészítésére képesek. Az önkormányzat az ebédek árát is egységesítette. I !(*ü \ i M ^t»1] ű i Az önkormányzat szerint háromnégy évtizedes elhanyagolt állapotoknak vetettek véget az alapiskolák konyháiban. Az „ingyenebéd” bevezetésével ráadásul egy újabb kihívásnak kellett megfelelniük, jóval több személy étkeztetését kell megoldani. Ennek hatására dőlt el, hogy a Rozmaring Utcai Alapiskola is saját konyhát kapott. „Terveztük a konyhák felújítását, ez a rendelkezés csak egy új impulzust adott” - tájékoztatta lapunkat Bajkai István, a Komáromi Városi Hivatal oktatási főosztályának vezetője. Megfeszített tempóban folytak a munkálatok a nyár folyamán a hat érintett iskolában. A fejlesztés eredményeként minden komáromi alapiskolának saját konyhája van, s naponta mintegy 3500 adag ételt képesek elkészíteni. Az önkormányzat ugyancsak vállalta, hogy az egyházi fenntartású tanintézményeknek a jövőben is megfőzik az ebédet. A felújítási munkálatokra összesen 960 ezer eurót hagyott jóvá a képviselő-testület. „Az egyes konyhákon nem terveztünk túl sok adag ételt egy napra, hogy az ne menjen a minőség rovására. Januártól ismét az iskolák irányítják a konyhákat a hivatal helyett, ami ugyancsak jótékony hatással lehet az ebédek minőségére” - tájékoztatott Keszegh Béla polgármester. Készül az ebéd a Ján Amos Komensky Alapiskola konyhájában (A szerző felvétele) Hatékonyabban dolgoznak A munkálatok öt konyhában már befejeződtek. Lapunk a Ján Amos Komensky Alapiskola étkezdéjét kereste fel, ahol Horváth Edit konyhafőnök beszámolója szerint nagyságrendekkel könnyebben és jobban tudnak dolgozni az új körülmények között. Nem pusztán az új gépeknek és edényeknek köszönhető mindez, hanem annak is, hogy teljesen megújultak a konyha különböző vezetékei, nyílászárói, az intézmény padlóját és falait pedig újracsempézték. Egyedül a Munka Utcai Alapiskolában dolgoznak még, ott gondok adódtak a csatornarendszerrel. A felújítás szeptember folyamán itt is befejeződik, az iskola diákjainak ebédjét addig más konyhákon készítik el. Változások a díjszabásban A komáromi közétkeztetés egyik kulcskérdése volt az iskolakonyhákban megfőzött ebédek ára is. Az új díjszabás értelmében a nyugdíjasok 10 centtel olcsóbban, 1,80 euróért étkezhetnek. Közülük csaknem 300-an veszik igénybe jelenleg a konyhák szolgáltatásait. Nagyobb vitát váltott ki az egyházi iskolák és óvodák, továbbá a speciális iskola számára felállított díjszabás. A gondot egy 2012-es rendelet okozta, amely eltérő összegeket szabott az önkormányzati és az egyházi intézményeknek. Az egyházi vezetők kérésére a képviselők eltörölték a kettős díjszabást, így ugyanazon az összegen kapják az ebédet az egyházi fenntartású intézményekben és a speciális iskolában is. Az önkormányzat egyúttal jelezte, hogy más területen is egyforma elbírálást kér majd az egyházi intézményektől, hiszen a Marianum egyházi óvodában havonta többet fizetnek a szülők, továbbá az intézmény jelenleg nem vállal arányos részt a roma gyerekek oktatásában sem. nalon ötven méterenként felfestették a tanösvény norma szerinti turistajeleit, összesen tizenkét irányjelzőt telepítettek és hat nagyméretű tájékoztatótáblát helyeztek ki az út mentén. A tanösvény létrehozóinak nem titkolt szándéka bemutatni a környék értékes növény- és állatvilágát. A túrázók megismertetik a Ciglédi búcsújáró Mária kegyhelyet, betekintést nyernek a két település népi hagyományaiba, megismerhetik kultúrtörténeti értékeit. Idővel előadásokat, természetjáró körutakat, újabb zarándoklatokat terveznek a tanösvényen az érdeklődők számára. A Via Mariae Polgári Társulás 2013-ban alakult. A Török András által koordinált társulás nagy erőfeszítéseket tett a Máriaút kiépítése érdekében. A társulás felvette a kapcsolatot a térségbeli önkormányzatok képviselőivel, egyházi és civil szervezeteivel. Munkájukat segítette a kürti Compass Polgári Társulás iá, Kovács Tamással az élén, illetve a helyi cserkészek. A szervezők minden zarándokot szívesen látnak a tanösvény megnyitóján, és ezt követően is remélik, hogy egyre többen döntenek úgy bármilyen évszakban, hogy megismerkednek a térség nevezetességeivel és természeti értékeivel. Nem kis pusztítást végzett a hétvégi vihar a Vógsellyéhez tartozó Vágvecse lakótelepen lévő Római utcában, ahol a félig földbe süllyesztett konténerek kilökődtek a járdára, és használhatatlanokká váltak. Pótkonténereket helyeztek ki a lakóházak közelében, és bekerítették a járdán heverő szeméttárolókat, hogy elkerüljék a balesetveszélyt. Dajana Hanesová, a városi hivatal szóvivője elmondta, jelenleg még vizsgálják, mi okozhatta a konténerek elmozdulását. A szakértők szerint a megemelkedett talajvíz miatt lökődhettek ki a tárolók, de további részleteket nem sikerült megtudnunk. A Vágvecse városrészben tizenhét részben földbe süllyesztett konténerállomás található, a 2,8 méter magas szeméttárolók 1,6 méter hosszú zsákj a a föld alatt van, és csak az 1,2 méteres, fával burkolt perem látszik ki a földből. Még a konténerek kihelyezése előtt szakértők vizsgálták a terepet, és csak azoknál a lakóházaknál jelölték ki a hulladéktárolók helyét, ahol a beültetésüket nem akadályozták a földalatti vezetékek. A szeméttá-Kerékpáros szervizpontok létesültek Komáromban SZÁZ ILDIKÓ Szeptember 14-én zarándokok veszik birtokukba az érsekújvóri járásbeli Kürtöt és Szőgyént összekötő tanösvényt. A szervezőktől megtudtuk, hogy a zarándoklat napján 6.30-kor ingyen szállítja az autóbusz Szőgyénből Kürtre a résztvevőket a templom mögötti buszmegállóból. Hét órakor lesz a gyülekezés és a regisztráció a Kürti Mindenszentek-templom előtt, majd megáldják a tanösvényt. A 9,3 kilométeres gyalogos zarándoklat 8 órakor kezdődik, majd ünnepi szentmisét tartanak a Szőgyéni Nagyboldogasszony-templomban. 13 órakor bemutatják a tanösvény létrehozásának rövid történetét, majd az autóbusz visszaszállítja a zarándokokat Kürtre. A tanösvény kiindulási és végpontja a két község római katolikus temploma. Az útvo-Megszépült a kürti Cigléd kegyhely környéke is az önkéntesek jóvoltából (Fotók a Mária-út honlapjáról) rolókat hidraulikus daruk segítségével ürítik ki. Vágsellye önkormányzata 56 856 euró európai uniós támogatással valósította meg a beruházást a Vágvecse városrészben. A Római utcában ideiglenesen három 1100 literes konténerbe hordhatják ki a szemetet a lakosok, az osztályozott hulladékot a néhány utcával arrébb található tárolókba kell vinniük. (száz) (Képarchívum) közölte Keszegh Béla, Komárom polgármestere. A kivitelező egy naszvadi cég, a megvalósításhoz szükséges pénzt a városi költségvetésből különítették el. Elképzelhető, hogy a jövőben bővítik a pontok számát. Nem egyszeri fejlesztésről van szó, a kerékpáros útvonalak kiépítése több éve zajlik, amelyeknek a jövőben egy hálózatot kellene alkotniuk. A korábban kihelyezett kerékpártárolók s a most létesült szervizpontok a kétkerekű közlekedés kényelmét és biztonságát hivatottak növelni. A lapunk által megszólított kerékpározók egyértelműen jó ötletnek tartják a kezdeményezést. A Vágón átívelő vasúti hídnál kihelyezett szervizpontnál egyikük a puha kerékbe pumpált levegőt. Mint mondta, pont mostanában akart magasabb árkategóriájú pumpát venni, de egyelőre megelégszik azzal, amit a város helyezett ki, s így legalább nem kell a benzinkutak kompresszorait használnia. Egy másik hobbikerékpáros szerint kétség sem fér ahhoz, hogy az ilyen fejlesztéseknek tényleg van értelmük. Ugyanakkor az aktív kerékpárosok és a közösségi oldalon hozzászólásokat író lakosok is lopásoktól és a vandalizmustól tartanak. Többen kifogásolták azt is, hogy nem mindegyik helyszín van eléggé szem előtt, ezért például éjszaka könnyen meg lehet rongálni a szervizpontokat. Az aggodalmakkal tisztában van a komáromi polgármester is. Úgy fogalmazott, rendszeresen ellenőrizni fogják a pontok állapotát, de ezzel együtt bíznak abban, hogy az emberek odafigyelnek a közös értékeikre. VATAŐClN PÉTER (A szerző felvétele) nyomásmérő pumpát, láncos kazetta leszedőt, csavarhúzót, kónusz- és villáskulcsot is találnak a bringások a szervizpontokon. Szerelőállványként a szerszámoknak helyet adó fémoszlop szolgál. „Sokaknak nincs eszközparkjuk ahhoz, hogy a biciklit szereljék, pedig tudják, hogy például lötyög kicsit a kerék. A szervizpontokon ezt is orvosolhatják” —