Új Szó, 2019. szeptember (72. évfolyam, 203-227. szám)
2019-09-11 / 211. szám
www.ujszo.com I 2019. szeptember 11. KÖZÉLET 3 Nyitrán indul az új Defender gyártása DEMECS PÉTER Nyitra. A Nemzetközi Frankfurti Autószalonon tartott világpremierrel egy időben tegnap Szlovákiában is bemutatták a vadonatúj Defendert, mégpedig a Jaguar Land Rover (JLR) nyitrai gyárában. A Discovery után ez lesz sorozatban a második, Nyitrán gyártott modell. Az üzem fokozatosan növeli a termelést, a cél az évi 150 ezer gépjármű. A konszern tavasszal jelentette be, hogy visszatér ehhez a modellhez, a gyártását hivatalosan év végén kezdik meg. A második modell A JLR csak tavaly nyitotta meg nyitrai gyárát, jelenleg csak Discovery modellek gördülnek ki a csarnokból. A Defender lesz a gyár második modellje, s egyben a világon az egyetlen hely, ahol gyártani fogják. Árusítását a világ 28 piacán tervezik. Egyébként először fordul elő a márka történetében, hogy ennek a modellnek a gyártása elhagyjaNagy- Britanniát. Az új Defendert mondhatni az utolsó csavarig a márka brit, Gaydonban található gyárában fejlesztették ki. A Defendert három nagyságban fogják árulni. A leghosszabb, Defender 130 elnevezésű változat gyártása 2022-re van betervezve, idén év végétől viszont már gyárt-Az új Defendert az előző változat sikerére alapozták, a dizájn alapfilozófiája nem változott (TASR-felvétel) ják a két ajtópárral rendelkező közepes Defender 110 és a legrövidebb, kétajtós Defender 90 változatát. „Már fogadjuk a megrendeléseket, néhány héten belül beindul a gyártás, az árusítás pedig jövő tavasszal veszi kezdetét. Kijelenthetem, hogy a nyitrai üzemet elsősorban ezeknek a modem, 21. századi felszereltséggel rendelkező gépkocsik gyártására építettük fel” - nyilatkozta tegnap Russel Leslie, a nyitrai gyár főnöke. A királynő kedvence Nem titok, hogy a Land Rover Defender II. Erzsébet brit királynő kedvenc gépkocsija. Bár jelenleg már csak skóciai birtokán szokott vezetni, ha volán mögé ül, akkor az esetek többségében épp a Defender korábbi változatát választja a brit uralkodó. A Defender egyébként nem csak azért tett szert hatalmas népszerűségre, mert a brit uralkodó használta. A terepképességeit mezőgazdászok, báránytenyésztők, erdészek és a hadsereg is kihasználta a világ számos országában. Példának okáért a szlovák és a cseh hadsereg is Defendereket használ. Közismert, hogy az autógyártók egyes modellek népszerűsítésére hatalmas összegeket költenek. Egy autó reklámozásának legjobb módja, ha megjelenik egy kasszasikernek számító filmben. Nem véletlenül „vállalt” szerepet számos filmben a Defender korábbi változata. Eperjes és Trencsén megye dolgozza fel a legkevesebb hulladékot Kassán dolgozzák fel országos szinten a legtöbb szemet, az összes kitermelt hulladék 61,1 százalékát (TASR-felvétel) Nincs új elnöke a Legfelsőbb Bíróságnak Pozsony. Nem sikerült a Bírói Tanácsnak megválasztania a Legfelsőbb Bíróság új elnökét. A jelenlegi elnöknek, Daniela Svecovának október másodikén jár le a mandátuma, a következő választást azonban leghamarabb október végén tarthatják. A köztes időszakban a legfelsőbb instanciát az intézmény alelnöke, Jarmila Urbancová vezeti majd. A Legfelsőbb Bíróság elnöki posztjára négyen jelentkeztek. Stefan Harabin ugyan nyilvánosan jelezte visszalépését, de mivel a Bírói Tanácsot erről nem értesítette írásban, hivatalosan jelölt maradt. A választás két körben zajlott, első körben a lehetséges elnökök száma kettőre csökkent. Ivetta Macejková már az első körben búcsúzott, mert egyetlen szavazatot kapott a 18 fos Bírói Tanácstól. A második körbe jutott Jana Bajánkovát főleg azokról az időkről kérdezték, amikor a Bírói Tanács tagjaként nem bírálta eléggé a Legfelsőbb Bíróság akkori elnökének, Harabinnak a tevékenységét. Ő az első körben nyolc, a másodikban kilenc szavazatot kapott. Sofia Mesiarkinovát, a Legfelsőbb Bíróság bíráját is Harabinnal kapcsolatos múltjáról kérdezték; kerületi bíróként ugyanis százezer eurós kártalanítást ítélt meg neki egy a Pravda napilapban megjelent cikk miatt. Mesiarkinovát első és második körben is heten támogatták. A sikertelen jelöltek közül egy sem indulhat a legközelebbi választáson. (szh, tasr) ÖSSZEFOGLALÓ A legújabb elemzések alapján évente csaknem fél tonna háztartási szemetet produkál minden szlovákiai lakos. Az egy főre eső éves hulladékmennyiség Pozsony és Nagyszombat megyében a legnagyobb, viszont ezekben a régiókban a feldolgozási arány is elég magas. Pozsony. Az elemzést végző Wood&Company pénzügyi és befektetési társaság szerint az éves szemétmennyiség mellett azt is meg kell vizsgálni, milyen arányban dolgozzák fel a hulladékot az egyes régiókban. A hulladék feldolgozásának három módja van: újrahasznosítás, komposztálás és szemétégetés. Ezt a három tényezőt összeadva Kassa és A szemét mennyisége és feldolgozása Szlovákiában 2018-ban Pozsony 516 60,3 Nagyszombat 556 41,4 Trencsén 423 36,7 Nyitra 506 39,6 Zsolna 434 40,1 Besztercebánya 383 40,9 Eperjes 330 36,7 Kassa 329 61,6 Szlovákiai átlag 427 44,9 6 Forrás: Wood & Company Pozsony megye végzett a legjobban az országban, előbbiben a hulladék 61,6 százalékát, utóbbiban pedig a 60,3 százalékát dolgozzák fel. Ettől. az eredménytől jócskán elmarad a többi megye: a harmadik helyen Nagyszombat megye áll 41,4 százalékkal. A szemét feldolgozási aránya Eperjes és Trencsén megyében a legrosszabb, ezekben a régiókban a hulladék mindössze 36,7 százalékát dolgozzák fel. A többi szemét a hulladéklerakókra kerül, később azt már nem lehet hasznosítani. Összehasonlításképpen: Pozsony és Kassa megyében mindössze a szemét harmada végzi lerakókon. Pozsony és Kassa megye azonban nem a sikeres újrahasznosítási politikának köszönheti a jó eredményeket, hanem annak, hogy ezekben a régióban találhatók azok a szemétégetők, melyek segítségével hulladékégetéssel elektromos áramot és hőt állítanak elő. „Míg a fejlettebb országokban az ilyen berendezések gyakorinak számítanak, addig Szlovákiában - Pozsony és Kassa kivételével - hiányoznak” - olvasható az elemzésben. Sólymos László (Híd) környezetvédelmi miniszter elmondta: a tárca tisztában van vele, hogy ez a kapacitás nem elegendő, éppen ezért egy elemzést szeretne készíttetni, amelynek segítségével a minisztérium konkrétabban meg tudná határozni, hogy hol van szükség hulladékégetőkre. A zöld tárca vezetője maga is elismerte, hogy a hulladékfeldolgozás még mindig az egyik legjobb módszer a környezetszennyezés visszaszorítására. „A legrosszabb lehetőség az, ha a szemetet egyszerűen hulladéklerakókra hordjuk, ezzel meghagyva azt a következő generációknak” - nyilatkozta nemrég Sólymos, (nar, Euractiv) Ezt a járgányt vezette Angelina Jolié a Tomb Rider kalandfilmben, de Dániel Craig is mint James Bond a 007 Spectre című filmben. Ráadásul a Defender tegnap bemutatott változata is már maga mögött tudhat egy forgatást, a Land Rover legújabb modellje ugyanis a legújabb James Bond-filmben is megjelenik. A 2020-as évszámmal jelölt Defenderről épp a legújabb James Bond-film forgatásán készítették az első kalózképeket. Béremelésről tárgyalnak A JLD nyitrai gyárában jelenleg 2600 ember dolgozik. „Nyáron további 400 embert alkalmaztunk, így hamarosan beindíthatjuk a második műszakot. Az új állásokat probléma nélkül sikerül betölteni olyan emberekkel, akik zökkenőmentesen abszolválják a képzéseket, s azonnal beilleszkednek a gyártási folyamatba. Mindezt annak ellenére, hogy jelenleg a régióban 1,9 százalék körül mozog a munkanélküliség. Abban az időben, amikor a Jaguar Land Rover a nyitrai beruházásán gondolkozott, Nyitrán 12-15 százalékos volt a munkanélküliség” - közölte tegnap Miroslava Ramenárová, a Jaguar Land Rover kommunikációs menedzsere. A gyár vezetése és a szakszervezetek képviselői jelenleg intenzív tárgyalásokat folytatnak a következő időszakra vonatkozó kollektív szerződésről. „Az egyeztetések múlt héten kezdődtek, s remélem, sikerül megegyezni” - fűzte hozzá Ramenárová. (dem) RÖVIDEN Kósőbb érkezik a Bethlen-támogatás Pozsony. Szeptember végéig biztosan nem utalják a Bethlen Gábor Alap „Szülőföldön magyarul” oktatási támogatástmondta el lapunknak Fekete Irén, a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetségének elnöke. Elmondta, a pályázatot a megszokottnál később írták ki, ezért később is kaphatják készhez a szülők a támogatást. Idén az óvodások, valamint az alap- és középiskolás diákok 22 400 forintot (67,55 euró) kapnak a magyar államtól, a felsőoktatási intézményben tanulók pedig 2800 forintot (8,44 euró). A támogatást azok igényelhették, akik magyarul tanulnak. (szh) Elkezdődött a 49. parlamenti ülés Pozsony. Andrej Danko (SNS) házelnök tegnap megnyitotta a 49. parlamenti ülést. A képviselők 150 pontról szavaznak majd a következő három hétben, köztük a gyes növelését célzó törvényjavaslatról, a sajtótörvény szigorításáról, a nemzetiségi iskolák fogalmának meghatározásáról, Valamint az adómentes alap növeléséről. Mindezek mellett újra sor kerül az alkotmánybírójelöltek megválasztására, pénteken pedig rendkívüli ülésen az ellenzék újra megpróbálja leváltani Peter Pellegrini (Smer) miniszterelnököt, (szh)