Új Szó, 2019. augusztus (72. évfolyam, 177-202. szám)

2019-08-31 / 202. szám

(Fotók: TASR/AP, Shutterstock, Wikipedia, képarchívum, Somogyi Tibor) www.ujszo.com PRESSZÓ 2019. AUGUSZTUS 31. ERDEKESSEG H3 Hwi/O A Mary Poppins-ban nyújtott alakításával vált ismertté. I^IV^IV Vall L/y Ive A Halálbiztos diagnózis című sorozatban fiával és két unokájá­val szerepelt együtt. Stacey nevű lanya szintén színésznő. Dick van Dyke nagy rajongója Stan Laurelnek, aki leginkább a Oliver Hardyvel alkotott klasszikus páros, a Stan és Pan tagjaként volt ismert. Temetésén 1965- ben Dick mondott beszédet. Az amerikai színész jelenleg 93 éves. Bálint Gazda Bálint György Magyarország kertésze, a mezőgazdasági tudományok kandidátusa. Számos kitüntetése mellett • nagyszerű életpályája is beírta őt a történelembe. A közelmúltban ünnepelte 100. születésnapját. (senior.hu /bidista, ú) Kiadó Winston Churchill egykori legénylakása Kiadó Winston Churchill egykori londoni legénylakása, amelyben a későbbi miniszterelnök poli­tikai pályafutásának kezdetén élt. A brit főváros egyik leg­előkelőbb kerületé­ben, Mayfáirben lévő lakást heti 1500 fon­tért vagy havi 6200 fontén lehet kibérelni a környék első számú ingatlanirodájától. A Wetherell tájékoztatása szerint a két hálószobás, bútorozott lakás, amely az ötcsillagos Connaught Hotelre néz, a Mount Streeten, egy szivarbolt felett található. Az üzlet emléket is állít a szivarok iránti rajongásáról ismert politi­kusnak. Winston Churchill 1900 és 1905 között lakott a Viktória korabe­li épület második emeletén lévő lakásban, amelynek bérleti jogát unokafivérétől, Marlborough ki­lencedik hercegétől vette át. Hu­szonhat éves korában költözött oda, akkor már nevet szerzett magának katonaként és haditudó­sítóként. A 98 négyzetméteres la­kásban élt, amikor megkezdődött több mint 60 évig, 1964-ig tartó parlamenti képviselői karrierje. Több liezonja volt ebben az idő­szakban, mások mellett Pamela Plowden társasági hölggyel, majd Ethel Barrymore amerikai színész­nővel, végül Muriéi Wilson örö­kösnővel. Az épületet Ernest George és Ha­rold Pető tervezte, az idők folya­mán azonban átalakításon esett át, csakúgy, mint Churchill egykori lakása. (MTI) Peter Wetherell, a nevét viselő iroda igazgatója szerint a Mount Street az egyik legkeresettebb Mayfairben: a külön­leges stílusú terrakotta házak sok érdeklődőt vonzanak, Churchill egykori lakásának bérleti lehetősége pedig egyedülálló i Churchill 1900 körül (Fotók: Wetherell) Kos (III. 21.-IV.20.) Az egyik legerősebb csillagjegy, amely sok energiával és életerővel rendelkezik, ugyanakkor bátor és nem riad vissza a kihívásoktól sem. Vezető személyiség, legtöbbször vezető pozícióban van, és a baráti társaságokban is hangadó. Bika (IV. 21.-V. 21.) Mindig ott van az mellett, akinek éppen segítségre van szüksége, segít megbir­kózni a problémákkal, és bármikor kisírhatja magát barát, rokon a vállán. Az szerez önnek örömet, ha másokról gondoskodhat, s védelmezheti, szeretheti embertársait. Ikrek (V. 22.-VI. 21.) Számos álma megvalósult az utóbbi időben, de még nem mindegyik. Szerencsé­re, mert legalább van még mire vágynia, miben re­ménykednie. És főleg van miért küzdenie. Ugyanis a küzdés része az életének, s ha az elmúlna a kapcsolatából, akkor unalmasnak érezné. Rák (VI. 22.-VII. 22.) Ön egy nagyvonalú, odaadó és szeretni való ember, s ha érzi, hogy ked­vese kihasználja s visszaél szeretetével, főleg pedig, ha a nyakán élősködik, akkor sürgősen adja ki az útját az illetőnek! Egy biztos: ön ennél sokkal jobbat és többet érdemel. Oroszlán (VII. 23.-VIII. 23.) Sajnos, még akkor is kész kitartani az elvei mellen, ha tudja, hogy hosszabb távon a döntése miatt komoly anyagi problémái lehetnek. Észszerűbb lenne előbb alaposan utánanézni a reális lehetőségeknek és kötelezett­ségeknek, nehogy a végen óriásit kelljen csalódnia. Szűz (VIII. 24.-IX. 23.) A szerelem egyre ingo­ványosabb tereppé kezd válni. Ha van partnere, ha nincs, most fura helyzetek­be kerülhet. A nagy szere­lem lehetősége ugyanak­kora, mint a nagy csalódásoké. Ön egy kiegyensúlyozott kapcsolatra vágyik, de ezért tennie kellene valamit. Mérleg (D(. 24.-X. 23.) Ez az időszak tökéletesen megfelel az anyagi és jogi problémák rendezésére. Ha a kettő összekapcsolódik, akkor még érdemesebb a tettek mezejére lépnie. Mindenekelőtt a párjával közös pénzügyek terén remél­het remek kompromisszumos megoldást. Skorpió (X. 24.-XI. 22.) Ha az utóbbi időben gyakran érzi úgy, hogy ön mindig csak ad, és kedve­sétől csak ritkán kap, sőt az érzelmeit is kelletlenül viszonozza, akkor ki kell adnia az útját. Talán ezzel a tettével inspirálja őt arra, hogy változtasson a hozzáállásán. Nyilas (XI. 23.—XII. 21.) Egyre gyakrabban gondol állásváltoztatásra. Bár lehet, hogy csak álláspontot kelle­ne. Minél határozottabban igyekszik elfogadtatni a saját nézetét munkahelyén, annál nehezebb zöld ágra vergődnie mind főnökével, mind a kollégáival. Ideje önkritikát gyakorolnia! Bak (XII. 22.-1.20.) A szerelemben az vonzza, ami feltűnő, ami fura, sőt, extravagáns. Ezért nem csoda, ha tetovált vagy más módon extrém partner ol­dalán tűnik fél. Mindenki abban bízik, hogy ez csak a meleg miatt van, s a lehűlés­sel visszatér a ridegsége az ilyen alakokkal szemben. Vízöntő (1.21.-n. 19.) Most kell kihasználnia és élni a lehetőséggel, hogy felettesei szabadsága révén ön lett a főnök, s ön került döntéshelyzetbe. Ilyen alkalma nem lesz többé, hogy keresztülvigye az akaratát néhány dologban. Ne aggodalmaskodjon, hanem cselekedjen! Halak (II. 20.-III. 20.) Egyre energikusabbá válik, s készen áll a kemény mun­kára. A kiegyensúlyozottság nemcsak a munkájában, hanem a sportok terén is eredményekre ösztönözhe­ti. Ha hivatásos sportoló, akkor ez a pályáján is emelke­dést jelez. Úgy érzi, az élete végre egyenesbe került! A mellékletet szerkeszti: Urbán Gabriella, gabriella.urban@ujszo.eom . Levélcím: DUEL-PRESS s.r.o., Új Szó - Presszó, P. O. BOX 222, 830 00 Bratislava 3

Next

/
Oldalképek
Tartalom