Új Szó, 2019. augusztus (72. évfolyam, 177-202. szám)

2019-08-30 / 201. szám

Akciós repülőjegyárak októberre Jövő héten 2019. augusztus 30., péntek, 12. évfolyam, 28. szám 2019 első hat hónapjában Dubaj 8,36 millió nemzetközi látogatót fogadott, ami 3 százalékos növekedést jelent a tavalyi év azonos időszakához képest Az idén is dübörög Duhajban a turizmus D ubaj 8,36 millió nemzetközi látogatót fogadott 2019 első hat hónapjában, ami 3 százalékos növekedést jelent a tavalyi év azonos időszakához ké­pest - derül ki a Dubaji Turisztikai Hivatal legfrissebb adataiból. Helal Saeed Almám, a Dubaji Turisztikai Hivatal ügyvezető igazgatója elmondta: ,A turizmus Dubaj változatos gazdasági növeke­désének egyik sarokköve, és a sikert abban mérjük, hogy agresszívan haladunk a célunk felé, miszerint a leglátogatottabb és a legkedveltebb várossá akarunk válni.” Dubaj legnagyobb küldőországa ismét India, ahonnan 997 ezer látogató érkezett. A második helyen Szaúd-Arábia áll 755 ezer látogatóval, ami hat hónap alatt 2 százalékos növekedést jelent a tavalyi év ugyanezen időszakához képest. Az Egyesült Királyságból 586 ezer látogató jött, annak ellenére is, hogy a brit font jelen­tősen devalválódott az amerikai dollárhoz képest. 2019 januárja és júniusa között több mint 501 ezer kínai látogató érkezett Duhajba, ami 11 százalé­kos éves növekedésnek felel meg. Oroszország és a közép-kelet-eu­­rópai régió 9 százalékos részesedést tudhat magáénak. A szállodai szektor ádagos fog­laltsága 76 százalékos - ez a világ egyik legmagasabb foglaltsági rátája. A létesítmények összességé­ben 15,71 millió szállodai éjszakát regisztráltak az év első hat hónap­jában, ami 5 százalékos növekedést jelent 2018 ugyanezen időszakához képest. (Turizmus) Az Easyjet letiltott egy öngyilkos hajlamú pilótát így húzzák le az utasokat a reptéri check-innél 60 eurót fizettettek az utassal, csak azért, mert elfelejtett becsekkolni (Fotók: Shutterstock) Easyjet ide­iglenesen felfüggesz­tette egyik pilótáját, aki arról írt ismerőseinek, hogy öngyilkosságot fog elkövetni. Az Airlive a brit The Sun bulvárlapra hivatkozva azt írta: a pilóta üzeneteit a barátai juttatták el feletteseihez, mert a férfi azt írta az egyik üzenet­küldő alkalmazáson keresztül, hogy az élete rossz, öngyilkos gondolatai vannak, és arról is vallott, hogy valóban öngyilkos­ságot fog elkövetni. „Azt gondoltam, új emberekkel fogok találkozni, barátságokat kötök a kollégáimmal.. .az éle­tem szar, amióta megszülettem” - egyebek közt ezt írta az illető. A légitársaság az üzenetet látva a pilótát azonnal eltiltotta szak­mája gyakorlásától, és több hétig tartó mentálhigiénés vizsgálatok­nak és teszteknek kell alávetnie magát, mielőtt újra repülhetne. A pilóta meghallgatásán tagadta, hogy öngyilkos hajlamú lenne. A légitársaság segítséget ajánlott a férfinak. A pilóták mentális-egészségére a Germanwings 9525-ös járatának balesete óta rendkívül nagy figyelem hárul, így vélhetően ebben a lépésben is szerepet játszott a szigorított ellenőrzés és végrehajtás. A 2015 márciu­sában lezuhant Airbus A320-as Barcelonából Düsseldorfba tartott, amikor Andreas Lubitz első tiszt kizárta a fülkéből Patrick Sondenheimer kapitányt, majd az Alpoknak vezette a repülőgépet. A fedélzeten 150- en utaztak, senki nem élte túl a francia területen bekövetkezett szerencsétlenséget. A nyomozás későbbi szakaszá­ban derült ki, hogy a 27 éves Andreas Lubitz depresszióval küzdött, és korábban öngyil­kossági hajlamai miatt kezelték. Betegségét, illetve annak súlyosságát igyekezett titokban tartani, majd újabb öngyilkos­­sági kísérletet tervezett, amelyet végül a járat teljesítése közben végre is hajtott. (Airportal) A kezdő, de a gyakor­lott utazók számára is sokszor gondot jelent, hogy mindenre felké­szüljenek, minden írott szabályt betartva jelenjelenek meg a chek-in pultnál. Ha valamit elfelejt, vagy rosszul értelmez, akkor az nagyon sok pénzbe kerül - és a legtöbb utas, mivel repülni szeret­ne, kifizeti ezt a felárat, amely akár a repülőjegy árát is meghaladhatja. A közelmúltbeli két botrányos eset is jelzi, mennyire fontos az utazás előtti alaposság - ellenkező esetben nagyon sok pénzt kell a reptéren fizetni. Ez a gyakorlat elsősorban a fapadosoknál jellemző, de a hagyo­mányos légitársaságoknál is figyelni kell, hiszen a csomagok súlyát már ott is szigorúan ellenőrzik. Az elmúlt hetekben két eset is nagy sajtóvisszhangot kapott - pedig a lehúzós gyakorlat már jóval koráb­ban jelen volt. A Wizz Air egyik utasa a párjával nem tudott már online becsekkolni, így a budapesti reptéren a földi kiszolgálócég mun­katársa (MGH) a bejelentkezéskor személyenként 61 eurónyi forintot kért az utasoktól, annak ellenére, hogy a fapados szabályzata szerint a reptéri check-in „csak” 30 euró. A számlán pedig egy nem létező szolgáltatás (catch your flight) sze­repelt.. Az utasok nem tudtak mit tenni, ha repülni akartak, ki kel­lett fizetniük a 122 eurót két főre. Csupán azért, mert a járat indulása előtt, még otthon, elfelejtették elvé­gezni az online check-int. Az eset nem egyedi, több ezer utast húztak le ezzel a módszerrel - az utasok egy csoportja ezért most be is perelte a földi kiszolgáló céget. Egy másik esetnél - szintén Buda­pest, szintén Wizz Air — a fapa­dosinfo portál szerint pedig azért büntették 30 euróra az utast, mivel nem fogadták el a telefonra pdf-ben lementett beszállókártyát, így az utasnak szintén a reptéri személyzet állította ki az „elfogadható” beszál­lókártyát, 30 euróért. Számos más esetről is olvasni utaspanaszokat, a leggyakoribb, amikor a kézicsomag csak kicsit nagyobb, mint a kihelyezett keret (akár egycentis eltérést is büntet­nek), és máris fizethet az utas, akár 50-70 eurót is. Meg kell jegyezni, hogy a légitársaságok - főleg a fapa­dosok - gyakran változtatják a mé­reteket, így indulás előtt ezt min­denképpen ellenőrizzük le. Lehet, hogy két hónapja az a kis gurulós bőrönd még megfelelt a szabályok­nak, ma pedig már kilóg, így üzemi kell a reptéri csomagfeladás felárát, vagyis a büntetést. A fenti eset is jelzi, hogy elég gyakori, amikor az utas a reptéren tud csak bejelent­kezni a járatra, ez is pénzbe kerül. Vagy ha nem megfelelő formátum­ban mutatja fel a boarding passt, azt sem ússza meg büntetés nélkül. Gyakran visszatérő eset, amikor az utasok túllépik a megengedett poggyászsúlyt, ezért is súlyos pén­zeket gyűjtenek be a légitársaságok. Ez pedig már nemcsak a fapado­sokra jellemző, a hagyományos cégek is beszedik ezt a felárat. A túlsúlyért pedig nagyon nagy az eltérés a díjtételek között, van lé­gitársaság, amely kilónként 15-20 eurót is felszámol. Ami egy 20 kg helyett 25 kg-s csomagnál akár 100 euró is lehet... Éppen ezért fontos, hogy utazás előtt mindig ellenőrizzük a légi­­társaság szabályait, hogyan kell be­csekkolni, van-e felára a reptéri check-innek, milyen méretű lehet a kézipoggyász, a jegy tartalmaz-e feladható csomagot, és ha igen, ’ annak milyen a súlykerete stb. Ha ugyanis a repülőtéren derül ki, hogy valamit elfelejtettünk, nem voltunk figyelmesek, vagy nagyobb csomaggal indultunk, akkor annak súlyos felára lehet. És ott nincs sok idő gondolkozni, hiszen ha repülni akarunk, akkor fizetni kell, ellenke­ző esetben bukjuk a repülőjegyet és az utazást is... Néhány cég pedig vissza is él ezzel az időstresszel, hi­szen tudja, az utas repülni akar, így kifizeti a felárat, a büntetést, még akkor is, ha azt igazságtalannak tartja. Szabó Laci Az Easyjet ideiglenesen felfüggesztette egyik pilótáját, aki arról írt ismerőseinek, hogy öngyilkosságot fog elkövetni

Next

/
Oldalképek
Tartalom