Új Szó, 2019. augusztus (72. évfolyam, 177-202. szám)
2019-08-28 / 200. szám
www.ujszo.com | 2019. augusztus 28. VÉLEMÉNY ÉS HÁTTÉR 5 Biarritzi nehéz napok A G7-csúcs szervezése politikai rémálom, mióta Trump az elnök DUDÁS TAMÁS A hétvégén a franciaországi Biarritzban zajlott a G7-es országok csúcstalálkozója. Amióta Donald Trump a Fehér Ház lakója, az ilyen rendezvények szervezése politikai rémálom, ugyanis az amerikai elnök gyakran irányíthatatlan lövedékként viselkedik. Tudna erről mesélni Justin Trudeau kanadai miniszterelnök is, a legutóbbi G7-csúcs házigazdája: a résztvevők gondosan megfogalmazott zárónyilatkozatát ugyanis Trump már a haza tartó repülőúton megtorpedózta néhány jól irányzott twitteres bejegyzéssel. Emmanuel Macron, az idei házigazda, szerette volna elkerülni a fiaskót, és mesteri tervet eszelt ki. A francia elnök úgy gondolta, ha nem lesz zárónyilatkozat, a helyzet csakis jobb lehet, mint Kanadában. Az eseményeket látva ez megkérdőjelezhető. Egy G7-es csúcstól a megfigyelők általában nem várnak sokat: gyakran általánosnak mondható zárónyilatkozatokkal végződik, de legalább látni, hogy a világ GDP-jének csaknem felét megtermelő országok vezetői egyetértenek, és megpróbálnak kezdeni valamit a világ gondjaival. Ez viszont most lehetetlen, ugyanis az egyik tagország nem a megoldás része, hanem ö maga a probléma. Nem nehéz kitalálni: Trumpnak lételeme a káosz, és gond nélkül rúg fel szinte bármilyen nemzetközi egyezményt. Ilyen körülmények között nehéz érdemben tárgyalni olyan kihívásokról, mint a világkereskedelem vagy a klímaváltozás, amikor e kérdésekben Trump rendre szembehelyezkedik partnereivel. Twitterdiplomáciája kiszámíthatatlan, figyelmeztetés nélkül indít nemzetközi konfliktusokat. Ilyen partnerrel nehéz a stratégiai együttműködés, a legtöbb, amiben a többiek bízhatnak, hogy nem rombolja le azt, amit ők felépíteni próbálnak. Zárónyilatkozat nélkül a biarritzi tárgyalások eredményei több mint kiábrándítóak. Született ugyan egy rövid deklaráció, de szövege maximálisan leegyszerűsített és általános. Macron zárónyilatkozat nélküli stratégiájának gyengéje gyorsan megmutatkozott, ugyanis mindenki úgy értelmezte a tárgyalások eredményeit, ahogy az neki megfelel. A francia kormány szerint például a hét résztvevő egyetért abban, még nem jött el az idő, hogy Oroszország visszakerüljön ebbe azelit klubba. Másképp látja a helyzetet az amerikai kormány, mely szerint ilyen megegyezés biztosan nem született, és jó esély van arra, hogy Vladimír Putyin jövőre az USA-ban megrendezett csúcstalálkozón Donald Trump saját vendége lesz. Úgy tűnt, szinte semmilyen témában nem lehet értelmes megegyezést összehozni, és a résztvevők saját érdekeiket helyezték előtérbe. Trump és Abe Shinzo japán kormányfő Biarritzbanjelentette be új szabadkereskedelmi egyezményüket, Macron pedig az iráni külügyminiszer meghívásával sütögette saját pecsenyéjét. Mindezek ellenére Macron stratégiája valamilyen szinten működött. Trump nem okozott botrányt, sőt, néhány kérdésben mérsékelt előrelépést sikerült elérni. Ennek az volt az ára, hogy a hétvége igazi fő témája az amerikai elnök kordában tartása volt. Macron figyelme javát Trump menedzselésére fordította, ugyanis minden áron sikeres csúcstalálkozót akart felmutatni. A sok komoly kihívással küszködő világban egy ambiciózusabb G7-re volna szükség, de most annak is örülhetünk, hogy ez a fórum még létezik. Jövőre viszont még rázósabb csúcstalálkozóra kell felkészülni, hiszen a házigazda maga Trump lesz. (Lubomlr Kotrha karikatúrája) Lesz magyar érdekképviselet? LAJOS P. JÁNOS A miről már korábban is lehetett híreket hallani, hétfon este végleg eldőlt: a Híd Országos Tanácsa elutasította az MKP legfrissebbjavaslatát, így a két legnagyobb magyar párt nem indul közös listán. Egy lépéssel távolabb került az amúgy sem túl esélyes magyar parlamenti képviselet. De nézzük, amit a hivatalos bejelentésekből tudni lehet: Bugárék szerint az MKP ragaszkodott a parlamenti listás helyek 50:50 arányban történő elosztásához, és ahhoz, hogy egyik pártelnök se legyen listavezető. A Híd javaslatára, hogy a pártelnökök (az MKP-ban ez három embert, Menyhártot, Berényit és Csákyt érinti) egyáltalán ne szerepeljenek a listán, az MKP nem fogadta el, vagy legalábbis a párt elnöksége nem erősítette meg. A Híd a 70:30 arányú felosztást erőltette. Valószínűleg sohasem fogjuk megtudni, hogy Valóban volt-e szándék a megegyezésre, és csak ezeken a feltételeken múlt-e a megegyezés, vagy csak ürügyet keresett egyik-másik fél, amivel a választók előtt magyarázhatja a kudarcot. Azt biztosra vehetjük, hogy a megegyezésnek mindkét pártban voltak ellenzői. Bugár szerint van esélyük a bejutásra, csak a legutóbbi 4,3 százalékos mérést (Focus) 5 fölé vinni. Az MKP-nak a Focus szerint augusztus elején 3,5-a volt. Ez elég halvány esély mindkét párt számára, főleg akkor, ha azt is nézzük, hogy a táboruk az utóbbi időben inkább zsugorodik, mint nő. A számok felől nézve a koalíciót sem lett volna egyszerű bejuttatni a parlamentbe, hiszen a két párt támogatottságát nem lehet automatikusan összeadni: Híd+MKP ^ 7,8%. Mindkét párt választói között vannak, akiket finoman szólva riasztanak a másik párt képviselői, a 7%-os küszöb átugrásáért meg kellett volna dolgozni. A hátrány lett volna a kockázatos választási kampány is, mely során könnyen borulhatott volna a megállapodás néhány eleme, például az, hogy a másik pártról csak jót vagy semmit. Kockázat lett volna az MKP szoros magyarországi kötődése is. Az biztos, hogy a kampány nem lett volna könnyű időszak... Az előnyök közé tartozott volna, hogy viszony lag jól eladható a „magyar egység”, a társadalom jelentős részénél van rá igény. A Híd számára mindenképpen jól jött volna, hogy elhallgat legnagyobb magyar kritikusa, az MKP, a meg nem támadási szerződés azt jelentette volna, hogy az MKP nem „elmúltnégyévezhet”. Ez az elmúlt négy év történéseit ismerve nem kis eredmény lett volna... Bugár szerint multietnikus pártot építenek, de ez alatt gyakorlatilag már csak a magyarokat és más szlovákiai kisebbségeket érthetjük, a szlovák választók (és lassan a politikusok is) eltűnnek a párt mögül. Még ha sikerül is artikulálnia a pártnak a többi szlovákiai kisebbség (elsősorban a romák és ruszinok mint legnagyobb választói csoport) érdekeit, akkor sem biztos, hogy ez biztosítja a bejutáshoz szükséges szavazatokat. Túl sok voksot a magyar kereszténydemokraták sem hoznak. Az MKP-nak mindenképp veszteség a koalíciós tárgyalás kudarca, hiszen szinte borítékolható, hogy nem lépi át (Simon Zsolt esetleges „segítségével” sem) az 5%-os küszöböt. Az is biztos, hogy az MKP-ban is vannak, akik örülnek most. A párt ugyan az „összefogással” akar kampányolni, de éppen a tényleges összefogást nem sikerült megvalósítania. Az már a korábbi kampányokban sem segített, hogy a párthoz szorosan kapcsolódó vagy magyar állami pénzből élő úgynevezett civileket vett fel a listájára. 1990 óta mindig volt magyar képviselet a parlamentben. Volt idő, amikor ez a képviselet sem tudott gyakorlatilag semmit sem tenni a magyarság érdekében - lásd a parlamenti munkát a Meciar-korszakban. A parlamenti jelenlét ennek ellenére rendkívül fontos volt, hiszen biztosította, hogy 1998-ban, a választás után a demokratikus szlovák pártokkal közösen le tudták váltani az akkori főgonoszt. A 2020-as választás tétje is az, hogy kaphat-e új irányt és lendületet az ország, és ebbe a magyar kisebbség milyen mértékben tud beleszólni. Ehhez kellene egy hiteles program és kellenek a programot hitelesen képviselőjelöltek. Az már biztos, hogy nem egy lista és nem egy program lesz, kérdés, hogy akár az egyik is elég hiteles lesz-e ahhoz, hogy a magyar választó szavazzon rá. Ez a két párt, azon belül is a két pártelnök felelőssége. Magyar alternatíva M iközben a Híd vezetősége kiszenvedte magából a koalíciós nemet, a Progresszív Szlovákia magyar műhelyt nyitott. Az dobja az első követ a progresszívekre, aki nem ezt tenné a helyükben. Feltörekvő, mindenevő szlovák párt, győzelmi ambíciókkal, amely látja, hogy a magyar térfélen nincs sem megegyezés, egyelőre vállalható alternatíva sem, hát lehajol a morzsáért. Ha csak 20-30 ezer szavazatot tud ezzel nyerni, már az is több a semminél. Annyit pedig ebben a marazmusban tudna hozni, mivel adottak az előfeltételek is: Caputová megválasztásával a szavazók egy része egyszer már megnyomta az ő jelöltjüket, az államfő pedig megtette a kötelező köröket, köszönt magyarul, tárgyalt, tanácsadókat keresett, fesztiválozott. A PS tökéletesen lovagolja meg a „rendszerváltó hangulatot”, szlovák sajtója első osztályú, így megvan az esélye, hogy a „morzsákat” besöpörje. Bár a forma felvet kérdéseket, mivel a PS hosszú idő után az első szlovák párt, amely szervezetileg próbál a magyar választók felé nyúlni. A 90-es évek elején a szlovák baloldalnak voltak magyar képviselői, ám az évtized végére kikoptak - mivel nem hoztak szavazatokat a pártnak, nem volt rájuk szükség. Azóta a szlovák pártok nem tévedtek a „magyar halastó” környékére. Ám a szervezeti egység nem csak azt jelenti, hogy a magyar platformban gyűlnek a párt magyar aktivistái és potenciális jelöltjei, ennek kínálnia is kell valamit. Ezzel kapcsolatban viszont szkeptikus a kommentár szerzője. Az elmúlt harminc év tapasztalata ugyanis az, hogy az összes kisebbségi intézkedést, ami a magyar közösség javát szolgálja, magyar politikusok ötlötték ki, valósították meg és védték meg. Nem a szlovákok - legyenek liberálisok vagy konzervatívok. Itt-ott epizódszerepben feltűnt egy-egy Ondrej Dostál, minden tiszteletünk az övék, de ezzel véget is ér a sor. A harminc év tapasztalatai alapján pedig elsősorban a magyar választók szavazataira ácsingózó szlovák politikusoknak kell bizonyítaniuk - nemcsak ígérniük, de bizonyítaniuk -, hogy a szándékot komolyan vehessék a magyarok. A PS - generációs okokból és ideológiai agendája miatt is - elsősorban a fiatalabb magyar választókat tudja megszólítani, köztük is elsősorban azért lehet sikeres, mert ez a generáció az, amely úgy érzi, magyar alternatíva nélkül maradt. Nemcsak a Híd és az MKP koalíciós szerencsétlenkedése miatt, hanem elsősorban azért, mert ezek a pártok nem tudnak válaszokat adni a kérdéseikre. Semmilyen kérdésre. Az pedig már kevés, hogy a félelem vezesse őket az urnákhoz. Az út szélén hagytak minket - ez sokak érzése, generációktól függetlenül is. A válasz csak egyféle lehet, és ebben a kommentár apropóját adó PS mutatja a példát: ha nincs kínálat, meg kell teremteni! A liberális és balos szlovák fiatal és középgeneráció úgy érezte, nincs számára választható párt, így megfogta a munka végét és létrehozta a saját alternatíváját. Egy pártot, amire nem muszájból, hanem szívesen szavaznak. Ez a munka vár a magyar társadalomra, elsősorban annak fiatalabb részére. Az elmúlt tíz év zárójelbe tette magát, ajelenlegi politikai alakulatok szavatossága lejárt. A maguk mögött hagyott, művileg ásott árkokat be kell temetni, és őszinte válaszokat adni a társadalmunkat érintő kérdésekre. Ha a magyarság alternatívát, összefogást, választható mozgalmat akar, akkor meg kell teremtenie. A munkát senki sem végzi el helyettünk.
