Új Szó, 2019. augusztus (72. évfolyam, 177-202. szám)
2019-08-24 / 197. szám
www.ujszo.com PRESSZÓ ■ 2019. AUGUSZTUS 24. RIPORT 13 B elgium északi részén, legelők, mezők, falvak között kanyarog a vízi út. Magabiztosan úszik a hajónk a kisebb folyónyi csatornán. Egy pillanatig sem protestált azért, hogy kapitánya valójában karmester, és a fedélzetén csupa amatőr. Lakóhajót vezetni gyerekjáték! — biztattak az anyakikötőben, amikor átadták a hajót. Hamar rájöttünk, hogy nem az, de arra is, hogy az egyik legélvezetesebb módja az utazásnak. Vízen elérni olyan csodás helyeket, mint Brugge, ami világörökségi védelmet élvez, vagy a középkori díszletek között lüktető mai város, Gent kivételes élmény. Nem sok kétségünk volt, amikor eldöntöttük: kipróbáljuk az egyre népszerűbb csatornahajózást. (Nem osztottunk meg egymással olyan történeteket, melyek szerint valakik egy héten át nem tudták megtanulni, hogyan kell kikötni. Azt sem, hogy egy lelkes amatőr belepottyant a vízbe zsiüpeléskor. Úszva megúszta.) Mégis, amikor beköltözünk a 15 méter hosszú, 4 méter széles Magnifique 555-be, kicsit tartózkodóak leszünk. Hű, ez nagy! És ránk lesz bízva az épsége. Bátoríthatott volna, hogy éveken át együtt vitorláztunk az Adrián, de többségünk csak drukkerként erősítette a csapatot. Nekem minden évben meg kellett tanulni, hogy ne kössem masnira a pufferek kötelét. Bár így sokkal csinosabbak, mint az úgynevezett szorítónyolcassal. Az esztétikát azonban a tengeren felülírja az, hogy az egyik szorosan tart, a másik meg csak szép. A lakóhajón az első jó hír az, hogy a pufferek (ezek a keményre felfújt, hosszúkás gumi „lufik”, amelyek védik a hajó oldalát koccanáskor) már előre rögzítve vannak. Azt is észrevesszük, hogy a hajótest oldalát körben vastag gumicsík védi. Már kezdem érteni, miért adja oda nagy bátran a kölcsönző cég minden tétova csoportnak a drága lakóhajókat. Még vízijártasságit sem kérnek. Tudják, ha, mondjuk, a móló betonjához ütközünk, a gumicsík csak nyög egyet: már megint egy amatőr a kormánynál, és megóvja a hajót. Jó hír az is, hogy „vízibuszunk” nappalival, konyhával és a kabinokhoz tartozó fürdőszobával kényeztet. A fedélzeten, a kormányállás mögött asztal, pad, napozószékek. Úszó szálloda vagy inkább kellemes családi panzió ez valójában. A charterhajókat úgy kalibrálják, hogy ne tudjanak 8-10 km/órás sebességnél gyorsabban menni. Az is pont elég. Kit érdekel, hogy a bringások lelkes integetéssel száguldanak el mellettünk a parton? A csatornákon senki sem rohan, a saját tulajdonú jachtok és az uszályok is úgy közlekednek, hogy ügyelnek a többiekre. Az északi-tengeri kikötővárostól, Nieuwpoorttól, ahol a hajónkat átvettük, a Brugge, Gent, Deinze útvonalon 36 híd nyílik ki előttünk. Mintha mind más technikával emelkedne a magasba. Az egyik, mint egy kar, szabadot jelez, a másikat egy szerkezet vízszintesen emeli a magasba, van olyan, amelyik elfordul, és a parthoz simul. Amíg a híd (s vele az autóút) felemelkedik, a közúti közlekedés áll. De a parton senki sem vág pofákat, hogy várnia kell! S bár vagy ezerszer láttak már hídnyitást, kiszállnak az autókból, nézik, ahogy a hajók áthaladnak. Magukban talán drukkolnak, hogy egyik se menjen neki a pilléreket óvó farönköknek, ami amúgy nemegyszer megesik. De akkor sem mutogatná, hogy mennyi tökfej! Mosolyognak, és integetnek. Amikor meg behajózunk Deinze városába, ahová kevesebb látogató érkezik, úgy ünnepelnek minket, mintha felfedeztük volna Amerikát. Az integetés a tengeren is megszokott a hajósok között. Itt azonban szinte népszokás. Minden hídnyitáskor megajándékoznak vele. Flamandföldön valósággá válik az útikönyves közhely, mely szerint az itt élők rendkívül barátságosak. És lassan feloldódik bennünk az itthoni állandó harckészültség: vajon hol akarnak velünk kibabrálni? Sehol sem akarnak. Pontosan számolnak az éttermekben, nem adnak a „turistáknak ez is jó” ételt, és nem azért ajánlja a pincérnő a Leffe sört az ezerféle belga sör közül, mert ők csak azt tartják, hanem mert ezt gondolja a legjobbnak a kínálatukból. Csodás a csokoládé a kézműves boltban, de a nagyobb boltokban is, a bevásárlóközpontban nem kell vizslami a halsaláta lejárati idejét, mert biztosan friss. A kikötőkben pont annyi a parkolás díja, ahogy előre megmondták, sehol sem jön rá váradan felár. Belgium drágább, mint mondjuk Németország, de minden megnyugtatóan kiszámítható és minőségi. Belgium folyóin és mesterségesen kialakított csatornáin több mint 1500 kilométer hajózható. 300 éve ásták ki az első csatornákat az országot átszelő folyók összekötésére. Gent városát nemcsak textilipara tette gazdaggá, hanem az is, hogy már a középkorban a portékákat a folyókon át a tengerig vihették. Manapság, amikor például a francia csatornák jelentős részén csak üdülőhajók közlekednek, Belgiumban folyik az áruszállítás is. Nemcsak gazdaságosság, környezetvédő elszántság is van ebben. Ha megpakolnak egy uszályt, több mint harminc kamiont, és annak légszennyező füstjét váltják ki. Azokon az utakon, ahol mi közlekedünk, nincs nagy teherforgalom. De azért fel-felbukkan mögöttünk egy-egy uszály. Amikor a Deneb névre hallgató óriás követ minket, kapitányunk hátra-hátratekint: „Emlékeztek a Duel (Párbaj) című Spielberg-filmre?” - kérdezi. Tényleg olyan, mintha egy kamion üldözne egy autót. Csakhogy az uszály türelmesen tartja a távolságot. Ott kezd előzni, ahol a csatorna jelentősen kiszélesedik. Ahogy komótosan elúszik mellettünk, úgy tűnik, sosem ér véget. A kapitánya persze barátságosan int nekünk. Visszaintünk, nem mutatva, hogy kicsit megállt bennünk a nagyság iránt érzett tisztelet. Annyira részei vagyunk a tájnak, hogy halljuk a parton sétálók hangját, a kifutóban neküramodó lovak dobbantását. A mezőkről szénaillat érkezik, vagy a hárs borítja édes hangulatba a hajónkat. Kócsagok, gémek figyelnek, bumfordi vízi tyúkok és kecses kacsák igyekeznek elevezni előlünk. A legelőkön barna foltos tehenek emlékeztemek arra, miért olyan finom a sajt, a tej, még a manipulált laktózmentes is errefelé. A csokoládé is híresen különleges. Valódi kakaóból készül, s az alapanyag rutinosan érkezik a volt gyarmatokról. Ha az ember a városkákban, ahol kiköt, súlykontroll okán ellenáll az első vonzó csokiboltnak, a következő sarkon biztosan elcsábul. Ahogyan a burgonyakrokett is bekerül az étrendünkbe. És bármit rendelünk egy étteremben, nagy tál ropogós hasábburgonya jár mellé. Nemcsak a sokféle ízesítésű sültoldalas, hanem a fazéknyi, fokhagymával főzött feketekagyló vagy a tonhal steak mellé is. A belgák magabiztosan állítják, hogy ők találták fel a sült krumplit. A látogató meg nem vitatkozik, eszik. És bámul. Akár Brugge-ben, akár Gentben állunk meg éjszakára, a kikötőmester arra a kérdésre, merre van az óváros, azt válaszolja: öt perc. Gyakorlatilag mindenhol behajózunk a középkorba. Völgyi Vera Brugge Este felgyúlnak a fények, s a Marktplatz, azaz a Piactér csipkésen tagolt kereskedőházai karácsonyi hangulatba öltöznek, és látványversenyre kelnek a 83 méter magas, sárgára világított őrtoronnyal, a Belfryvel. A Burg téren felszikráznak az aranyak a 14. századi városháza homlokzatán, és a mellette álló Szent Vérbazilikán. Máshol napszínnel megvilágított kis kőhidak, a vízbe érő középkori falak szemeznek önmaguk tükörképével. Ritkaság, hogy egy városban akármerre kószálunk, akárhány apró csatornán kelünk át, a középkori „díszlet" nem változik. Magyarul valamiért következetesen „Brűzsnek" ejtjük a város nevét, francia neve (Bruges) után. De itt senki sem hívja így. A flamandok számára, akik a várost lakják, Brugge a helyes elnevezés. Az útikönyvek Észak Velencéjeként emlegetik a csatornák miatt, azonban Brugge, ahol a városközpont a középkor óta szinte változatlan, semmivel össze nem téveszthető. 2002-ben került fel az UNESCO világörökségi listájára. Gent Hiába hasonlítanak egymásra a középkori flamand városok, mégis mind más és más. Gent élő, lüktető, tele fiatalokkal. A színes csipkézett régi házakat monumentális szürke gótikus katedrálisok, kolostorok, középületek, őrtorony váltják. A legszebb hely sokak szerint a Graslei a város szívében, a Leile folyónál. Fiatalok ülnek a rakodópart kövein, mögöttük a legrégebbi és legszebb történelmi házak. Jól fényképezhető az ősi Szent Mihály hídról, ahonnan a város három leghíresebb gótikus tornya, a Belfry, vagyis az őrtorony, aminek tetején 1380 óta őrzi egy sárkány a várost, a Szent Bavo-katedrális és a Szent Miklós-templom tornya egy vonalban látható. 1000—1550-ig Gent textiliparának és a kereskedelemnek köszönhetően Európa egyik legfontosabb városa volt, területe nagyobb Londonnál. Lakói büszke és makacs emberek, akik féltve őrizték kiváltságjogaikat. A 16. században vége lett az aranykornak, Gent elvesztette tengeri kijáratát. Néhány évszázad múlva talált magára az első csatornák megépítésével. Flandria vizein Lakóhajóval a középkorba Brugge, a csatonák városa ssS»#' Hídnyitás Gent, Szent Mihály híd
