Új Szó, 2019. augusztus (72. évfolyam, 177-202. szám)

2019-08-21 / 194. szám

www.ujszo.com | 2019. augusztus 21. RÉGIÓSPORT 115 Száz fociév Szepsiben J. MÉSZÁROS KÁROLY Az idő könyörtelenül halad előre. Szepsiben is elérkezett az ünneplés ideje. Centenáriumát tartotta a helyi foci, jelenleg azonban nincs csapat a kelet-szlovákiai városban. De időközben új klubot alapítottak, s a korábbi évtizedeket idéző mederbe akarják terelni a legnépszerűbb labdajáték helyi történéseit. A jubileumra ellenfélnek a Fradi öregfiúcsapatát hívták meg. Nagy név, nagy kihívás, s az egykori szepsi kiválóságokból összeállt alkalmi ala­kulat egyáltalán nem tisztelte a pá­lyán a budapesti zöld-fehéreket, aki­ket 3:2-re legyőzött. „Ezernél több ember látta a mérkőzést. Megegyezés szerint előbb az idősebbek futottak ki a pályára, utána fokozatosan a fiata­labb gárdák, s ezzel a meccs is fel­pörgött - idézte fel a nagy sikert Zup­­ko László főszervező, a vendéglátók kapusa. - Húsz perc alatt nem kap­tam gólt, aztán jött helyettem a cse­rekapusunk. Azon kevés klub közé tartozunk, amelynek csapatai még nem kaptak ki a Ferencvárostól: az ideit egy 2000-ben játszott ifjúsági mérkőzés előzött meg a két klubcsa­pat között, azt is mi, vagyis diákcsa­patunk nyerte Miskolcon l:0-ra.” Slavomír Borovsky polgármester ünnepi gondolataiban a százéves fo­cimúltra is kitért, s jelezte, óriási ha­gyománya van a városban a sportág­nak. Elhangzott az is, hogy megala­kult a városi sportklub, amely a focit kívánja hamvaiból életre kelteni. Mintegy hatvan vendéget is meghív­tak a sportág korábbi nagyságai kö­zül, mindannyian emléklapot vettek át a szepsi fociért tett érdemeik elis­meréseképpen. „Számomra az egész ünnepség hangulata volt magával ra­gadó, az a szeretet, amely a nézőktől Köszönti kegymástacsa patok (Zborai Imre felvételei) Elégedetten tapsoltak a lelátón Azon kevés klub közétar­tozunk, amelynek csapatai mégnem kaptak ki a Ferencvárostól. érkezett az FTC és az egykori szepsi játékosok iránt - idézi fel legkedve­sebb emlékét Zupko László. - Baráti légkör uralkodott a pályán is, leszá­mítva a harmadik hazai gól után ke­letkezett tiltakozásokat. Videón megnéztük, valóban szabályos találat volt. A vége felé mindenki győzni akart, mi azonban jobban akartuk a sikert, és nyertünk a rengeteg szur­koló előtt, akik közül nem egy Fradi­­mezben foglalt helyet a lelátón.” Szepsi focitények a Hírkosárban. SPORTTARISZNYA Szóp szeműek nyertek Gután Guta. Nemzetközi részvétellel zajlott az immár tizenkettedik ki­írásába érkezett BC Knives Street­­ball Cup, amelynek a Corvin Má­tyás Magyar Tannyelvű Alapiskola udvara adott otthont. A megméret­tetésen huszonhárom csapat vett részt, akik Komáromból, Duna­­szerdahelyről, Aranyosmarótról, de Székesfehérvárról, Budapestről, illetve Szlovéniából valamint Csehországból is érkeztek. Ez volt az első alkalom, hogy a szervezők nem indítottak U18-as kategóriát. Az okokról Forró Tibor, a helyi kosárlabdaklub elnöke úgy nyilat­kozott, egyre kevesebb az érdeklő­dő. A tornán a 18+ és a 33+ kate­góriák összecsapásait lehetett néz­ni. Volt hárompontos verseny, amőba és zsákoló verseny is. A há­rompontos versenyt a komáromi Szabó Levente nyerte, az „ötödö­­lőben” a gútai Tóth Viktor bizo­nyult a legjobbnak, míg a zsákoló­versenyen a komáromi Samuel Voláriknak sikerült elsőséget sze­reznie. A XII. BC Knives Streetball Cup abszolút győztese a „Más pekné oci” néven a Stanislav Vika (Szerbia), Madaras Jónás (Buda­pest), Peter Balia és Milan Hindi­­cky Érsekújvárból alkotta nemzet­közi formáció lett. A második he­lyen dunaszerdahelyi csapat vég­zett, míg a torna bronzérmét Po­­zsonyivánka csapata szerezte meg. A 30 év feletti kategóriában Duna­­szerdahely csapata győzedelmes­kedett, míg a második és harmadik helyen gútai csapatoknak sikerült végezni. (br) 13 helyett 11 állomás a Vándorkupán Eredetileg 13 állomásaiért volna X. Westemlovagló Vándorkupának 2019-ben, s mára kiderült, végül csak 11 lesz összesen. „Két au­gusztusi versenyünk, a nyírágói és zsitvabesenyői technikai okok mi­att elmarad, töröltük versenynap­­tárunkból” - erősítette meg érdek­lődésünkre Fazekas Attila, a ván­dorkupa vezetője. A sorozat kilencedik versenyén, Tomócon félbeszakadt a megmé­rettetés, mert közbeszólt az időjá­rás. „Megvolt a felvonulás, és a ju­niorok is elkezdték a szlalomot, de csak a második futamig jutottak, mert eleredt az eső, fél óra alatt 22 mm csapadék zúdult a pályára. In­nen már nem lehetett folytatni - tá­jékoztatta lapunkat Láng Róbert, a házigazda Láng-udvar feje. - A zsűri döntése szerint minden jelen lévő lovas versenyszámonként öt­ven pontot kap a sorozatban. Mér­legeltük a pótlás lehetőségét is, de augusztusban tele a versenynaptár, szeptemberben pedig már az or­szágos bajnokságra való felkészü­lésre adunk időt a lovasoknak, akikből idei tomóci versenyünkre 64 érkezett, és kár, hogy nem mu­tathatták meg felkészültségüket.” A megváltozott versenynaptár szerint még egy viadal vár a X. Westemlovagló Vándorkupa me­zőnyére: szeptember 7-én Nyék­­várkonyon. (jmk) A Szép szeműek és a többi résztvevő (A BCKnives képarchívuma) Ma nyolcvanéves Németh Pál Ma ünnepli 80. születésnapját Németh Pál, a nyárasdi kézilab­­. da atyja. A helyi iskola tanítója­ként ötven éve ő honosította meg a csallóközi településen ezt a sportágat, amely korábban tel­jesen ismeretlen volt Nyáras­­don. Nem sokkal az alapítás után már komoly sikereket ért el a szakosztály: az ifjúsági lány­csapat három éven belül orszá­gos bajnokságot nyert, a női csapat pedig a legalsóbb osz­tályból indulva feljutott a Szlo­vák Nemzeti Ligába, ahol négy­szer második helyezett, majd 1979-ben bajnok lett. Ezzel fel­került az országos élvonalba, ahol megszakítás nélkül 17 baj­noki évadon át szerepelt, és há­romszor megnyerte a Csehszlo­vák Kupát. A nyárasdi kézilabdasikerek­ben az edző Németh Pál orosz­lánrészt vállalt, évtizedeken át kisebb megszakításokkal min­dig a csapat mellett tevékenyke­dett. „Hivatásom és hitvallásom is egyben, hogy tanítóként és edzőként a mi vidékünk embe­rének tudást, értelmet és szóra­kozást tudjak nyújtani” - írja Németh Pál Kézilabda szívkö­zeiben című könyvében, amely­ben méltó emléket állít a nyá­rasdi csodának, s amelyből az is kirajzolódik, hogyan lehetett egy falu csapata ennyire sikeres leg­magasabb szinten is. Németh Pál felismerte, hogy egy edző szá­mára a sportszakmai ismeretek mellett elengedhetetlen a peda­gógiai érzék, egyben jó pszicho­lógusnak is kell lennie. Ahogy könyvében fogalmazott: „Min­denkit szeretettel fogadtunk, s én mint edző, játékost soha nem küldtem el a sportpályáról.” (bt) FOCIMENETREND ■ TIPOS III. LIGA, KÖZÉP-SZLOVÁKIA, 5. forduló-szerda, 16.30: Rím. Sobota-Rakytovce (jv.: KuteQ, Bánová-Zvolen (Haltar), Námestovo-Lipt. Hrádok (Belko), Kalinovo- Cadca (Horváth), Martin-Kovácová (Holas), Filakovo- Or. Veselé (Horny), Lipt. Stiavnica (Zamovica (KrajCi), Luőenec-Krásno n/K. (Faber). ■ IV. liga KOZÉP-SZLOVAKIA. OÉL, 3. forduló - szerda. 17.00: C. Balog-Slov. Darmoty (Sága). (ái). HÍRKOSÁR ■ Labdarúgás ÜNNEPSÉG A SZÁZÉVES SZEPSI FOCI ALKALMÁBÓL, Szepsi - öregfiúk mérkőzése: - Szepsi-Ferencváros 3:2 (1:0), g.: Pelegrin 2, Marfarík, ill. Józsi, Fehér. Szepsi: Zupko, Janíéko, Nemcík-R. Drenko, P. Drenko, Puskás, Seliga, Fazekáé, Majny, Marfarík, Majoros, Né­meth, Pelegrin, German, Boda, Vávra, Vaskó, Szabó, Terneí, Sanislo, Hricsák, Vafio, Pavlisin, Veverica. Edző Tamás László. Ferencváros: Tarczy-Telek, Rab, Szenes, Holló, Koch, Józsi, Zsolnai, Fehér Á„ Bánki, Fischer, Dzurják, Dukon, Szabó. Edző: Dzurják József. Ifimérkőzés: SzepsKomagörgő 3:1. Németh Pál (Fotó: Somogyi Tibor)

Next

/
Oldalképek
Tartalom