Új Szó, 2019. augusztus (72. évfolyam, 177-202. szám)
2019-08-21 / 194. szám
Csallóköz és Mátyusföld 2019. augusztus 21., szerda, 7-8. oldal A középkorban több kisebb falu állt a mai Egyházkarcsa helyén, amelyek közösen építettek egy templomot. Ez, a különböző átépítések után, a mai napig ugyanazon a helyen áll. A Szent Bertalan apostol oltalmába ajánlott templomot először 1308-ban említi Tamás esztergomi érsek. Az évszázadok során tűzvész és árvíz is pusztította, de mindig újraépítették. 1819-ben építették át utoljára a jelenlegi klasszicista stílusban, belső barokkos díszítéssel. A néhai első templom körül település alakult ki, amelyet 1215-ben Corcha néven említenek először a történetírók, és innen indult el a későbbi Karcsák históriája. (Somogyi Katalin felvétele) Az egyházkarcsai templom építésének kétszázadik évfordulóját ünnepelik A templomot közel 30 óve tatarozták, a közeljövőben újra munkához látnak, ugyanis felázott az ápiilet. EGYHÁZKARCSA Kétszáz éve építették fel az egyházkarcsai Szent Bertalan-templomot, mely évszázadok óta központi helyet tölt be a tizenkét Karcsa lakosságának életében, a falvakban egyhetes programsorozattal ünnepük a műemléket. Az egyházkarcsai Szent Bertalantemplomot 1819-ben építették, a templom helyén azonban vélhetően már all. században is szakrális épület állt. 1308-ban új templomot emeltek. A 19. században épült templom a régi romjain, klasszicista stílusban épült, de barokk elemeket is tartalmaz. A keresztre feszített Krisztust ábrázoló, főoltár mögötti festmény a 19. század végéről származik. A források szerint egy Szent Istvánmellékoltár is volt a templom mellett, ezt azonban 1870-ben lebontották. 1968-ban és ’91-ben is felújítottak a templomot, az épület állagát azonban jelentősen rontja a mellette elhaladó sürü teherforgalom. „Amikor a templomot építették, csak lovas ko-A keresztre feszített Krisztust ábrázoló festmény a 19. század végéről származik (A szerző felvétele) esik jártak, most negyventonnás tehergépkocsik kerülik a templomot. Az egyik oldalról nem hajthatnak be a kamionok, a másik oldalról viszont nem lehet korlátozni a haladást. Belülről nedvesedtek az épület falai, kívülről levertük a vakolatot, kiszárítjuk a falakat” - nyilatkozta Gódány László, Egyházkarcsa polgármestere. A templom körül árkot ásnak, belül eltávolítják a vakolatot, másfél évig pihentetik a falakat, majd tatarozzák. A korábbi rekonstrukcióhoz hasonlóan most is a lakosság összefogásából, valamint a két önkormányzat, Egyház- és Királyfiakarcsa hozzájárulásából tatarozzák a műemléket. A templom tornyát díszítő 1,8 méter magas keresztet egy orosz házaspár készíttette 24 karátos aranyból. Egyházkarcsa és Királyfiakarcsa lakosságának körülbelül kilencven százaléka katolikus. A két önkormányzat a Petőfi Baráti Társasággal közösen ünnepi egyházi kulturális hetet hirdetett meg a 200 éves jubileum alkalmából. Holnap kiállítják a templomban a Szent Korona hiteles másolatát, szombaton Szent István király és az új kenyér tiszteletére rendezett ünnepségre várják a látogatókat. (PR/béva) AJÁNLÓ Augusztus 22. (csütörtök) Egyházkarcsa -18.30: Vitéz lovag Mireisz Tibor (Budapest) székkapitány előadása a Szent Koronáról a Szent Bertalantemplomban. Megtekinthető a Szent Korona hiteles másolata. Augusztus 23. (péntek) Gaíanta-16.00: a Mátyás király várai című tárlat megnyitója a Galántai Honismereti Múzeumban. Augusztus 23-25. (péntek-vasárnap) Nádszeg-5. SzentIstván-napok. Péntek -17.30: Nádszegi emlékeim - Juhos F erdinánd fényképkiállítása a községi hivatalban; 18.30: szentmise; 19.30: az Ifjú Szivek Táncszínház Határon túli nemzeti tánc előadása a kultúrházban; 22.00: diszkó a sportpályán - sztárvendég Happy Gang. Szombat -15.30: koszorúzás a kopjafánál; 16.00: aCsenkey Baranta harci bemutatója; 17.00: a történelmi tanösvény felavatása; 17.30: szentmise; 19.00: aNádos és a Nefelejcs néptáncegyüttesek bemutatója, utána táncház a Hárompatak zenekarral; 21.00: Blues-koncert; 23.00: Fagiforkoncert. Vasárnap -10.30: szentmise; 11.30: koszorúzás Szent István szobránál; 20.00: az LGT Emlékzenekar koncertje; 22.00: Sipos Dávid és DJ Szemi. Augusztus 24. (szombat) Csiliznyárad - 8.00: Csilizközi Őstermelői Piac a Platán panzióban. Augusztus 24. (szombat) Királyfiakarcsa —15.00: Szent István-napi ünnepi megemlékezés a Szent István téren, köszöntőt mond Pásztor Béla, Veresegyház polgármestere; 17.00: ünnepi szentmisét celebrál Balogh Károly. Felhívjuk Tisztelt Vásárlóink figyelmét, hogy bútoruzletünkben'á| kíESZ-LETEK NYÁRI K<I A'R S MAS ATé-TA R TIU K. 3700^. Szeretettel várjuk Önöket 2019. szeptemb Bútorok, ólomüvegbútorok, fürdoszobaszettek, karnisok; DUNAMOBILI bútor, Rényi út 4209)2ffi?unaszef«l5hlelvfl Tel.: 031/552 95 52,0948 565 730, web : www.dunamobili.sk Az eredeti : árhoz viszonyítva jelentősek engedményeink I50%-70%-ig DPI 90495