Új Szó, 2019. augusztus (72. évfolyam, 177-202. szám)
2019-08-10 / 185. szám
www.ujszo.com | 2019. augusztus 10. RÉGIŐSPORT i 19 Kétcsoportos VII. liga a Csallóközben A Csallóközben a VII. ligában két csoportban küzdenek majd egymással a csapatok (Fotó: Kovács Zoltán) ÁGH ISTVÁN Dunaszerdahely. Ma rajtol el a pontvadászat a Dunaszerdahelyi Területi Futballszövetségek által irányított bajnokságokban. A rajt előtti napokban több érdekességre, változásra figyeltünk fel, ezeket jártuk körül Benoviő Árpáddal, a szövetség elnökével. A területi felsőházban nincs változás, a 2019/2020-as bajnoki évfolyamban is 16 együttes méri össze a tudását. Érdekesnek találtuk, hogy az új idényben már nem szerepel az AG Sport (VI.) ligában a Hegyéte csapata, mely ugyan nem végzett kieső helyen, de eggyel alacsonyabb bajnokságba jelentkeztek be. Ismét megjelentek a csallóközi focipalettán az V. ligától búcsúzni kényszerült nagymagyariak, meglepetésre a szap-csiliznyáradiak is. A csilizköziek a tabella 13. helyén zártak a nyugat-szlovákiai V. liga déli csoportjában, ennek ellenére augusztustól a dunaszerdahelyi területi bajnokságban folytatják. Méghozzá két, A és B csapattal. Az A csapat (Szap) az AG Sport (VI.) ligában, a B csapat (Csiliznyárad) pedig a VII. ligában küzd majd a pontokért. „Gyarapodott a felnőtt csapatok száma. A visszatérők között van a Nagyudvamok, a Királyftakarcsa, a Medve és az FC Roma Nagymagyar. Csupán a rend kedvéért mondom el, hogy a nagymagyari Roma a felső-csallóközi nagyközség önkormányzata által létrehozott és támogatott új alakulat, nem azonos a korábban hasonló név alatt működő gárdával. Természetesen ezek az együttesek a VII. ligába lettek besorsolva. A sporttechnikai bizottságunk tagjai bejárták a futballpályákat, s azt vizsgálták, hogy a klubok teljesítik-e az előírt infrastrukturális feltételeket. Egyébként a csapatok létszámára (18) való tekintettel két csoportban zajlik a pontvadászat. A klubvezetők döntöttek arról, hogy Alsó- (Déli csoport) és Felső-Csallóköz (Északi csoport) alakulatai előbb az alapszakaszban oda-vissza alapon küzdenek a pontokért. A rájátszásba mindkét csoport első öt helyezettje kerül, egymás elleni mérkőzéseik eredményeit természetesen magukkal viszik. Csupán azok a csapatok mérik össze tudásukat, melyek még nem játszottak egymás ellen. Az első helyezett gyűjti be a bajnoki címet és kerül az AG Sport (VI.) ligába” - ecsetelte a lebonyolítási rendszert lapunknak a területi focielnök. Ami a további újdonságokat illeti, először rendeznek bajnokságot az U9-es korosztálynak, a korosztályos kollektíváknál pedig megszüntették a tomarendszerű pontvadászatot. Korábban többször is előfordult, hogy a fiatalabb korosztály mezében idősebb labdarúgó is csatasorba állt, ezért szigorítanák. „A »feketézés« első bizonyított esete után a vétkes csapatot kizárjuk a bajnokságból. Kötelezően minden együttesnél orvos vagy elsősegélynyújtásra kiképzett személy is a szakmai stáb tagjaként szerepel a bajnoki meccseken. Egyébként a területi szövetség a Szlovák Vöröskereszttel karöltve a nyáron két átképzést szervezett a klubok egészségügyi dolgozóinak. Kötelezően elrendeltük, hogy az AG Sport (VI) Liga mezőnyében érdekelt kluboknak két, a VII. ligában szereplőknek pedig egy korosztályos csapatot kell nevezniük a bajnokságba. Ezentúl a cserepadon helyet foglalóknak megkülönböztető jelzést kell viselniük, ezekből minden klub tíz darabot kapott az irányító szövetségtől. Reméljük, az intézkedéseknek, szigorításoknak is köszönhetően javul a bajnokság színvonala” - bizakodott Benovic Árpád. HÉTVÉGI FOCIMENETREND ■ III. liga TIPOS III. LIGA. POZSONY, 1. forduló - vasárnap, 17.30: Kalinkovo-Raca (jv.: Bohun), Rusovce-Báhon (Tömének), Bernolákovo-FC Malacky (Hegedűs), Rovinka-Rohozník (Choren), Dun. Luzná-Devínska N. Vés (Lalo), Tomásov-PSC Pezinok (Polakovió), Most p/Br.-MSK Senec (Heníek), Ivanka p/D.-lnter Bratislava (Pavllková). TIPOS III. LIGA, NYUGAT-SZLOVÁKIA, 2. forduló - szombat, 17.00: Nővé Mesto n/V.-Kalná n/Hr. (P. Krivoóík), Pov. Bystrica-Marcelová (Fehér). Vasárnap, 10.30: FC Nitra BV, Ludince (Húsár), Sp. Trnava B-Led. Rovne (Drobec); 17.00: Gabcfkovo-Galanta (Kukán 0.), FC ViOn Zl. Moravce-Vráble B-Sala (A. Gádosi), Beluóa-Myjava (Valentová), Malzenice- N. Zámky (J. Svolík). TIPOS III. LIGA, KŰZÉP-SZLOVAKIA, 2. forduló - szombat, 17.00: Rakytovce-Lipt. Stiavnica (Holas), Lucenec-Fifakovo (Horváth), Cadca-Rim. Sobota (Faber), Lipt. Hrádok-Zvolen (Halfar). Vasárnap, 17.00: Krasno n/K.-Martin (Krajci), Zarnovica-Kalinovo (Kutel), Or. Veselé-Námestovo (Horny), Kovácová-Bánová (HraSko). TIPOS III. LIGA, KELET-SZL0VÄKIA. 4. forduló - szombat, 15.30: 1. FC Tátrán PreSov-V. Revistia (Maliéky); 10.30: Lipany-Stropkov (Molitoris). Vasárnap, 10.30: Poprad B-Spiéská N. Vés (Duóek); 16.30: Bardejovská N. Ves- Giraltovce (Tabaka), Svidník-Plavnica (MiSenCík), Krompachy-Snina (Havira), Kalsa-Sar. MichaTany (Knap), Vranov n/T.-Humenné (AnguS). ■ IV. liga POZSONY, 1. forduló - szombat, 17.30: CFK Pezinok-Karlova Vés (Polák), Domino Bratislava-Láb (Vanek). Vasárnap, 17.30: Slov. Grob-Sväty Jur (Kozuch), Jakubov-Lamac (Jezík), Vrakuna-V. Leváre (Tanglmayer), Limbach-Závod (Vasilenko), FK Dúbravka-Kostoliste (Fischer), Vajnory- Cunovo (Piatka). NYUGAT-SZLOVÁKIA, DÉLKELET, 2. forduló - szombat, 17.00: Hurbanovo-V. Lovce (M. Turba), Tovamíky-Kovarce (Culák), Vlcany-Kozárovce (Srnec), V. Öur-Stúrovo (Oselsky). Vasárnap, 17.00: Nesvady-Levice (Barta), Neded-V. Meder (Smátrala), Surany-Dvory n/2. (id. Janus), Imel-Kolárovo (Obeda). KÜZÉP-SZLOVÁKIA, DÉL, 2. forduló - szombat, 19.00: Salková-Plieüovce (Sottník). Vasárnap, 17.00: Tisovec-Slov. Darmoty (Kováé), Ö. Balog-Príbelce (Danóo), Hajnácka-Detva (Faber), Podkonice-Medzibrod (Légin), Hrinová-Badín (Fólián), Poltár-Tornafa (Dodok). KE LET-SZLOVÁKIA, DÉLI CSOPORT, 4. forduló - szombat, 16.30: Rudnany-TopoTany (Benedik). Vasárnap, 10.45: Geía-V. KapuSany (Havrila); 16.30: Tahanovce-Sokolany (Mati), Strázske-Sobrance (Zoféák), Kral. Chlmec-Kechnec (lótona), Cejkov-Cana (Zidiéin), SpiSské Vlachy-Pavlovce n/U. (Vrábel), Slávia TU Kosice-Medzev (Bucko). ■ V. liga POZSONY, A CSOPORT, 1. forduló - szombat. 10.30: Krasnany-lnter Bratislava B (Ro. Malovec), Danubia Hr. Súr-Jarovce (Lacena); 17.30: MariathaHgram (Joz. Bocák). Vasárnap, 17.30: Chorv. Grob-Z. Bystrica (Abrman), Králová p/S. (Miloslavov (Lacena), Iskra Petrzalka-Devínska N. Vés B (Chalka), Malinovo-N. Dedinka (Knopp). NYUGAT-SZLOVÁKIA, DÉL, 2. forduló - szombat, 17.00: Lehnice-N. Zivot (Palkovic). Vasárnap, 17.00: Vydrany- Cenkovce (Zemko), Trstice-V. Blahovo (Kaéicka), M. Maca-Soporóa (Zember), M. Dvorníky-Jelka (Valko), Pata-STK 1914 Samorín B (L. Jancek), Kost. Kraőany-TopoTníky (Pivaríek). Szabadnapos: Janíky. KÖZÉP, 2. forduló - szombat, 17.00: Kruäovce-Zbehy (Polena); 19.00: Aleksínce-V. Lapás (Urblík). Vasárnap, 17.00: Ivanka p/Nr-H. Obdokovce (Rusinko), V. Záluzie-Jacovce K, Solíany-FC ViOn Zl. Moravce-Vráble C (P. KrlvoSík), e-V. Ripnany (Urbanovió), Nevidzany-Rumanová (Mészáros A.), Báb-H. Králová (Miksa). KELET, 2. forduló-szombat, 17.00: Sahy-Zeliezovce (Cano), Okoliéná n/O.-Komjatice (Fábry), FK Actív V. Kosíhy-Salka (Plecho). Vasárnap. 17.00: Pribeta-Svodín (Sládek), Beéenov-Bánov (Révay), Kmetovo-Podluzany (Marindák), Zemné-V. Kyr (Miakió), Dulovce-Lipová (Barát). KÖZÉP-SZLOVÁKIA, 0 CSOPORT, 2. forduló - vasárnap, 17.00: Radzovce-Vinica (Spióák), V. Krtíó-Hnusta (Kalinák), Balog n/lp.-Mytna (Bálint), Málinec-Jesenské (Kucharsky). Cebovce-Klenovec (Sága), Buzitka-Olováry (Koncek). Revúca-Santrio Láza (Kysel). KELET-SZLOVÁKIA, ZEMPLÉNI CSOPORT, 2. forduló - vasárnap, 16.30: Budkovce-Cierna n/T. (Feóo), Moóarany-Üpor (Basos), Nac. Ves-Lastomír (Maruéin), Streda n/B.-Vinné (Gresko), Michalany-M. Hores (Jancár), Vojőice-Krié. Liesková (Mackó), Ciöarovce-Petrovce n/L. (Hrinda). KASSA-GÖMÖRI CSOPORT, 2. forduló - szombat, 16.30: Krh. Podhradie-Lok. Koäice (Hudák). Vasárnap, 16.30: Rudná-Perin (Michalik), Poproc-M. Ida (Kmec), Kysak- Kokáov-Baksa (id. Pavlovsky), Zdana-Budimír (Farkaé), Ceéejovce-Dvorníky-Véeláre (Tóth), Sena-Kosická N. Vés (Kuspan). ■ Területi bajnokságok DUNASZERDAHELY, AG SPORT (VI.) LIGA, 1. forduló - szombat, 17.30: Zl. Klasy-Balon (Nagy K.), H. Potón-Sap- Nárad (Virág). Vasárnap, 10.30: Michal n/O.-Vrakún (Virág), Baka-lzop (Nagy K.); 17.30: H. Bar-Dol. Stál (Szőke), Holice n/O.-Stvrtok n/0. (Bors), Or. Potön-V. Paka (Virág), Jahodná-Okoc-Sokolec (Világi). VII. LIGA, ÉSZAKI CSOPORT, 1. forduló - szombat, 17.30: Cakany-Or. Potóö B (Ürögi), Trstená n/O.-Trnávka (Világi). Vasárnap, 10.30: Blatná n/0.-FC Roma ZL. Klasy (Ürögi); 17.30: Rohovce-Blahová (Czucz). Szabadnapos: Mierovo. DÉLI CSOPORT, 1. forduló - szombat, 17.30: Óil. Radvan- Medveíov (Vígh), Sap-Nárad B-Trh. Hradská (Szőke). Vasárnap, 17.30: V. Dvorníky-Padán (Vígh), Kútniky-Ohrady (Póda). Szabadnapos: Král. Kracany. IFIK (U19), VI. LIGA, 1. forduló - szombat, 15.00: V. Dvomíky-Rohovce (Sóki), Jahodná-Okoc-Sokolec (Sza- I bó). Vasárnap, 15.00: Blahová-Dol. Stál (Szabó). Szabadnapos:M. Dvorníky. KEZDŐK (U11), III. LIGA, 1. forduló - szombat, 10.00: FC Ro-i ma Zl. Klasy-Gabóikovo (Brunczlík). Vasárnap, 9.00: I Lehnice-Vrakún (Csörgő); 10.00: Holice n/O.-Stvrtok n/0. (Zi: rig), FK Zl. Klasy-M. Dvomiky (Szabó), H. Potön-Topofníky (II: lés), Sap-Nárad B-V. Paka (Kozma Emese), Cenkovce; Or. Potöri B (Lukovics), Vydrany-0koc-Sokolec (Brunczlík). KOMÁROM, VI. MEVA LIGA, 2. forduló - vasárnap, 17.00: : Modrany-N. Stráz (Gúla), Moéa-Sokolce n/0. (Mogyorósi J.), I Marcelová B-Srobárová (Bircsák - Radvan n/D.), Bajé-Ciőov : (Lovász), Dedina Mládeze-Bát. Kosihy (Jakubáő), Sv. Peter-lza ; (Mogyorósi V.), Chotín-Kamenicná (Bohos), Bodza/Holiare; Búi (Halász), Zem. Olía-Zlatná n/0. (Németh Z.). GALANTA, VI. LIGA, 2. forduló - szombat, 17.00: : P. Úlany-Tomáéikovo (Lelovics). Vasárnap, 10.30: V. Úlany- I Mostová (Kubovií), V. Maőa-Dol. Streda (Izsóf); 17.00: : KoSúty-Jánovce (Forró), Matúókovo-Salgoőka (Szüllő), ; H. Saliby-Sládkovicovo (Mrllák), Dől. Saliby-C. Voda (Sas). NYITRA—VÁGSELLYE—ARANYOSMARÚT, DoubleStar Bet VI. LIGA, 2. forduló-vasárnap, 10.30: Mojmírovce-RiSnovce (R. Simák); 11.00: Neverice-Cakajovce (Andráéik); 17.30: : V. Cetín-Vyíapy-Opatovce (Mikle-Barát), Moíenok-Kolíóany ; (Németh), Chrenová-Dol. Obdokovce (Macho), Neded-V. Meder §ahy-2eliezovce Öeóejovce-Dvorníky-Véeláre (NYSZIV DK) (NYSZVKE) (KÉSZ V KG) Vasárnap, 17.00 tippünk Szombat, 17.00 tippünk Vasárnap, 16.30 tippünk 2.0 o.o o.n ■ Az ipolyságiak ab . db A csécsiek ab ■ \J legutóbbi három legutóbbi három legutóbbi három hazai bajnokija: hazai bajnokija: hazai bajnokija: Neded-V. Lovce 4:1 Sahy-Levice 4:0 Őeőejovce-Poproő 1:1 Neded-Surany 0:4 Őahy-V. Kyr 8:0 j Ceőejovce-2dafia 0:3 Neded-H. Obdokovce 0:2 Sahy-Nesvady 1:2 Őeőejovce-Haniska 2:1 A nagymegyeriek legutóbbi A zselfziek legutóbbi három A méhészudvarnokiak legutóbbi három idegenbeli bajnokija*: idegenbeli bajnokija*: három idegenbeli bajnokija*: M. Maca-V. Meder 2:2 N. Tekov-íeliezovce 1:4 Svinica-Dvorníky-Véeláre 1:3 Vlőany-V. Meder 2:1 Lok-2eliezovce 1:5 Sady n/T.-Dvorniky-Vöeláre 0:8 Topofniky-V. Meder 1:0 Pl. Vozokany-Zeliezovce 0:6 Mokrance-Dvorniky-Vőeláre 2:3 * Eggyel alacsonyabb osztályban elért eredmények, mindhárom vendégcsapat most jutott fel. Rövidítésmagyarázat NYSZIV DK - Nyugat-Szlovákia, IV. liga, délkeleti csoport; NYSZ V KE - Nyugat-Szlovákia, V. liga, keleti csoport; KÉSZ V KG - Kelet-Szlovákia, V. liga, kassa-gömöri csoport. Összeállította: Iz Lehota-Zitavany (Zafko), Branü-Klasov (Tvrdy), Janlkovce- H. Óhaj (Novák). DoubleStar Bet VII. LIGA, B CSOPORT, 2. forduló - vasárnap, 10.30: Paóa-Dyíka (Londák); 17.30: Cechynce- Golianovo (Hujac), Nr. Hrníiarovce-Vinodol (Andráéik), Pohranice-Zitavce (Kopec), Cifáre-Jelenec (Londák), Stitáre-Lúínica n/2. (R. Simák), Babindol-Hosfová (Koéik). DoubleStar Bet VII. LIGA, B CSOPORT, 2. forduló - vasárnap, 10.30: Martin n/2. -Hostie (lapzártáig nem jelölték a játékvezetőt), Choöa-J. Kostolany (Halandóvá); 17.30: Ladice-Topoíőianky (Kunkel), Tes. Mlynany-Obyce (Deák), Tek. Nemce-Nevidzany B (Halandóvá), Slazany-Veléice (lapzártáig nem jelölték a játékvezetőt), Lovce-Hosfovce (Joniak). Szabadnapos: Machulince. ÉRSEKÚJVÁR, MEVA SPORT VI. LIGA, 1. forduló - szombat, 17.00: Tvrdoéovce-Cechy (Remeit), Stúrovo B-Mojzesovo (Smreöek), Komoőa-Semerovo (Gregué), Surany BPodhájska (Tóth). Vasárnap, 17.00: Cerník-Michal n/2. (Szabó), Üfany n/2.-Pozba (S. Sklenár), Vlkas-Trávnica (P. Slovák), Dől. Ohaj-Muzla (Labai). LÉVA, MEVA SPORT VI. LIGA, 2. forduló - szombat, 17.00: P. Ruskov-N. Tekov. Vasárnap, 17.00: H. Turovce-Hont. Vrbica, Jur n/Hr.-TImaőe, 2emberovce-N. Dedina, Kalná n/Hr. B-St. Tekov, Pl. Vozokany-Hr. Kosihy, Cajkov-V. Turovce. Elmarad: Hont. Trsfany-Hr. Kfacany (pótlás: augusztus 29.). VII. LIGA (II. osztály), 2. forduló - szombat, 17.00: Tek. Luzany-Cata. Vasárnap, 11.00: V. Kozmálovce-Myt. Ludany; 17.00: Bory-M. Kozmálovce, Beéa-lp. Üfany, Kef-Sikenica, Plá5fovce-lp. Sokolec, Famá-Sarovce, Vyékovce n/lp.-Lok. A VI. és VII. ligában lapzártáig nem jelölték a játékvezetőket. LOSONC, DoubleStar Bet VI. LIGA, 2. forduló - szombat, 17.00: Pan. Dravce-Kalinovo B (S. Jaömenik). Vasárnap, 17.00: Biskupice-Vidiná (M. Jaömenik), Podreőany-Cinobana (Paéák), Hmö. Ves-Haliö (VrábeO, St. HaliC-TomáSovce (Budác), Divín-Hmc. Zaluzany (Budinec), Kokava n/R.-Uhorské (Raéko). NAGYKÜRTÖS, VI. LIGA, 2. forduló - vasárnap. 14.00: M. Kamen-Sklabiná (J. Mihálik): 14.30: Lesenice-Daé. Lom (Kremniöan); 17.00: M. Zlievce-Str. Plachtince (Dobos), Záhorce-Nenince (E. Mihálik), Opatovská N. Ves-2elovce (Szabó), Kam. Kosihy-BuSince (Zolczer T.), Dől. Strehová- Hrusov (Zőllei). KASSA VIDÉK, I. OSZTÁLY, 2. forduló - vasárnap, 16.30: Haniska-Ruskov (Puzér), Bidovce-Zdoba (Antozi), Valaliky-Panovce (Kuzma), Mokrance-Turóa n/B. (E. Hegedűö), Svinica-Rozhanovce (Ivan), Jasov-Koé. Olsany (Tóth). Elmarad: V. Ida-N. Polhora. TŐKETEREBES, VI. LIGA, DÉL, 1. forduló-vasárnap, 16.30: Leles-Hran (id. Miklóé), V. Horeé-Slov. N. Mesto (Tokár), Svätuäe-Vojka (Kaséák), V. Kamenec-Trna (lapzártáig nem jelölték a játékvezetőt). Szabadnapos: Borsa. NAGYMIHÁLY, VI. LIGA, 2. forduló - vasárnap, 16.30: Dúbravka-Zaluzice (Cejkovsky), Poruba p/V.-Krásnovce (Mirda), 2bince-Vy5. Remety (TuSek), Zempl. Siroká-Hatalov (Guziriák), Tusice TNV-Palln (Zambory), Trhoviste-Záhor (Pivarnik). Szabadnapos: Pozdisovce. (ál)